996.BEKIÁLTÁS: Mártír, vagy vádlott lesz-e Zelenszkij?

Az oroszoknak az az érdekük, hogy megvédjék, a sorsáról viszont Washingtonban döntenek.

zelenszkijkomediasnapoleon.jpg

Tárgyismeret nem számít, következtetéseinek csak a fantáziája szab határt, jóllehet e tekintetben sok médiamunkásra sem lehet panasz… Szóval, az agrárközgazdász-celeb, aki az égadata világon mindenről kapásból kinyilatkoztat olyan okosságokat, amiket valósággal fal az ő népes értelmiségi közönsége, a 444.hu közlését kommentelve azt írta február 25-én Volodimir Zelenszkij ukrán államfőről:

Valószínűleg elfogják az oroszok és viszik majd orosz munkatáborba. A Nyugat meg meghajtja a fejét előtte, majd később valamilyen békedíjat neveznek el róla.

De miért épp az oroszok? – hökkentem meg a jóslattól. Hiszen, ha valakiknek, akkor a moszkvai vezetőknek most elemi érdekük, hogy emberséget demonstráljanak. Nem véletlenül engedik haza a családhoz azokat a magukat megadó ukrajnai katonákat, akik nyilvánvalóan nem vettek részt kifejezett bűncselekményben, ha aláírnak egy nyilatkozatot arról, hogy Oroszország ellen nem fognak fegyvert a jövőben. Szerintem, Zelenszkijnek épp az oroszoktól kellene menedéket kérnie, esetleg élnie a török elnök ezzel kapcsolatos felajánlásával. Ha már idáig fajultak a dolgok, s mentenie kell magát ebből a nagyhatalmak csatájában – legyünk jóhiszeműek! – általa eredetileg befolyásolhatónak gondolt, számára is kezelhetetlen helyzetből. 

Minthogy az említett posztban a sokak által gyakran narkós Z-ként emlegetett politikus becsületességét igazolták az orákulum kinti ismerősei, hadd jegyezzek meg valamit. A jelenlegi ukrajnai államfő az idestova három évvel ezelőtti megválasztásáig Oroszországban sikeres producerként, illetve hazájában rajongott komikusként gyűjtött tekintélyes vagyont. És ez teljesen rendben van. Most azonban azt állította egy bizonyos Ilja Kiva ukrajnai parlamenti képviselő, hogy elnöki ideje alatt 1,2 milliárd dollárra nőtt a vagyona annak következtében, hogy bőven tejeltek neki az oligarchák. Csak az amerikai Miamiban vásárolt villája 34 milliót ér, s állítólag ezen felül is van még egy s más a tulajdonában.

De témánk szempontjából ez mellékszál, egyébként is bizonyításra szorul. Mert mint tapasztaljuk, egy képviselő szava nem mindig szent. Nem csak a radában, hanem idehaza is simán letolvajozzák egymást a honatyák és honanyák, s aztán mi a következménye? Igaz, ott néha verekszenek is az ülésteremben. Van hát hova fejlődünk, ha komolyan vesszük a minapi ellenzéki tüntetés szónokait, akik az ukrajnai demokráciát állították elénk példának.

Itt és most azonban az a lényeg, hogy Zelenszkij a színpadról néha a lehető legalpáribb módon figurázta ki a 2014-ben hatalomra került politikusokat. Mindenekelőtt elődjét, Petro Porosenkot, a csokoládékirályt, a Rosen Birodalom tulajdonosát, akinek Budapest privatizált édességgyára is termelte a profitot. Z mentségére, akkor még nem sejtette, hogy államfőt csinálnak belőle, és rendre saját paródiáival fogják szembesíteni a tévékben, amíg be nem záratja őket. De ne szaladjunk ennyire előre! Még ott tartunk, hogy a 2014-es februári államcsínnyel a washingtoni kormány az említett Porosenkot ültette az ukrajnai államfői székbe.

A kivitelezésben a megelőző években amerikai pénzen kiképzett banderista-fasiszta osztagok közreműködtek. A Kijev főterén megrendezett vérengzésüknek több mint száz halálos áldozata volt. Viszont ezzel alapozták meg, hogy kiűzhették a parlamentből a megválasztott képviselőket. Egyszersmind félretolták a 24 órával azelőtt a francia, a német, a lengyel kormány által a szentnek szintén nem nevezhető Viktor Janukovics államfővel és az ellenzék valamennyi pártjával, köztük a radikális jobboldallal is aláírt megállapodást az előrehozott választásokról, a korábbi alkotmány újbóli életbe léptetéséről. Annak az alkotmánynak a visszaállításáról, amely

biztosította volna a Krím és a Donyec-medence lakosságának is az autonómiát.

Persze, ha jobban belegondolok, nem azzal volt a baj, hogy Washingtonban nem tudtak volna még várni a választásokig. Azt demonstrálták ezzel a nyugati szövetségesek felé, hogy itt nem ők rendezik el a dolgokat, ha elrendezik, hanem a Fehér Ház. Mindezt azért említem, hogy érzékelje végre a magyar olvasó is:

     – Mi állt már 2014-ben a tragédiák sorozatába torkollt események mögött? (Persze mindenekelőtt Oroszország sokak szerint méltányolhatatlan biztonsági igényei mellett, melyekre nem térek ki sokadjára.)
      – Miért szavazott a Krím lakosságának nyolcvan százaléka az Oroszországhoz való csatlakozás mellett? (Ezt közvetlenül a referendum után a Gfk, illetve a Gallup közvélemény-kutatása is igazolta 82, illetve 82,8 százalékos támogatottságot mutatva ki.)
     – Miért fogott fegyvert a donyecki és a luganszki terület lakossága a rájuk küldött, a hivatalos kijevi szóhasználatban is büntető zászlóaljaknak nevezett, fent említett államcsíny letéteményesei, a félkatonai szabadcsapatok ellen, amelyek tagjai a gyilkolást a rablással kötötték össze? (Olyan ez, mintha Erdély a román alkotmány alapján autonómiát követelne, majd válaszként Bukarest mindenféle fegyverrel ellátott, román félkatonai osztagokat küldene rájuk a legválogatottabb erőszak alkalmazásának hallgatólagos elfogadásával, sőt ösztönzésével, a Nyugat félrenézése mellett.)
     – Miért alakult ki a nyolcéves állóháború, amelyben – a nagyvárosi belövések, merényletek áldozatai mellett – elsősorban a szakadár oldali legszélső településeken élők haltak vagy sebesültek meg? (Tiszántúl nagyságú területről van szó, mintha a Tisza teljes magyarországi szakasza mentén lövészárokrendszer húzódna.) 

Ezeket a kérdéseket nyolc éven át nem tette fel a nyugati média. Egyszer sem mentek el a szakadár területekre a nagy társaságok tudósítói, hiába hívták őket. Ezért érték aztán váratlanul a február 24-i orosz katonai műveletek még az olyan szomszédos államok lakosságát is, mint Magyarország, ahol a haszonleső politikusok és a médiájuk hevítik a közhangulatot. Visszaélnek a tisztességes emberek békevágyával, a mindenkori – pontosabban a tudomásukra hozott – agressziók elleni érthető felháborodásával, és abban működnek közre, hogy kirobbanthatatlan ék kerüljön Oroszország és az Európai Unió közé. Ily módon akarva-akaratlanul is szolgálják az amerikai tőkeérdekeket. Akadályozzák, hogy Moszkva és Brüsszel egyesíthesse gazdasági erejét, képességeit. Azért iktatják ki őket a globális piaci versenyből, hogy teljes erővel Kína ellen fordulhassanak az amerikaiak.

De vissza Zelenszkijhez, aki komédiási népszerűségét nem csak pénzre váltotta sikeresen, de szavazatokra is! Nagyrészt az oroszok, az orosz kultúrájú ukránok voksaival lett elnök, mert azt ígérte: véget vet a puccsistákra támaszkodók, az oligarchák uralmának. Fellép az ukrán nacionalizmus brutalitása ellen. Nem tűri a banderizmus csúcsra járatását, s azt, hogy a nemzetiségek, mindenekelőtt az oroszok, s a csak oroszul beszélő ukránok másodrendű állampolgárok legyenek. S legfőképpen, befejezi a keleten akkor már négy éve dúló polgárháborút. Ám a háború folytatódott, az uszítás, a nemzetiségi-nyelvi feszültségek nem csökkentek, a gazdasági nehézségek nőttek, a rendkívüli természeti és szellemi adottságokkal rendelkező Ukrajna Európa legszegényebb országává vált, amit millió számra hagytak el polgárai.

1991-hez képest tíz millióval, negyven millióra csökkent a lakosság száma. Ebből is csak Oroszországban 3–3,5 millióan dolgoznak, az Európai Unióban, az Egyesült Királyságban kétszer ennyin.

Az oligarchikus kapitalizmus kötelékei között vergődő ország korábbi elnökétől e rettenetes örökséget átvevő, az országkormányzásról, a válságkezelésről mit sem tudó Zelenszkij kénytelen volt a szélsőjobb retorikájához igazodni, gyakran követeléseik jegyében cselekedni. Üldözni az ellenzéki sajtót. Bezáratni azokat a tévéket, amelyekre a továbbra is zsoldban tartott, randalírozó, éjszakai fáklyás meneteken felvonuló nácgárdák vezérei és/vagy az őket pénzelő oligarcha-megbízók megorroltak. Bírósági eljárásokat indítani az ellenzéki pártok vezetői ellen. S főleg, egy lényegében amerikai protektorátus élén az összes országos intézménybe beült amerikai tanácsadók utasításai alapján törvénykezéssel szolgálni az USA érdekcsoportjainak gazdasági érdekeit, például földgáz-kitermelési koncessziókkal, már más külföldi csoportok által privatizált üzemeknek az ukrajnai költségvetés terhére való visszavásárlásával, s amerikaiaknak átjátszásával, a termőföld külföldi vásárlási korlátozásának feloldásával.

Emellett Zelenszkij legfőbb, elődjével azonos feladata volt Washington kívánságainak megfelelően közreműködni az Oroszország elleni hídfőállás, sőt hadszíntér létrehozásában. A tömeg előtti szereplésektől színészként megittasulva talán nem is gondolt erre teljes mélységében a választási kampányában. Mindenesetre mára a Pentagon igényei szerint építették át az ukrajnai katonai repülőtereket, a műveleti központokat, az irányítási bázisokat a NATO repülőinek és hadihajóinak vezénylésére, s alakítottak ki újakat. Az ukrajnai hadsereg kiképzését nyugati altisztek és tisztek kezébe tették. Az utóbbi időben valósággal ömlött a nyugati, elsősorban amerikai fegyver az országba, ami sehol nem megrövidíti a már zajló (polgár)háborút, hanem eszkalálja azt. Ezeknek a szállítmányoknak nem tudni,  mekkora részét finanszírozza a lakosság – a hitelkamatokkal is. Nyilvánvaló, hogy ez az ember nem volt képes átlátni, mi történik a nevében.

Ráadásul a zsidó származású Zelenszkij akármennyi engedményt is tett a neonáciknak, azok idegenként tekintettek rá, s egyre inkább látszott: ha már meg kell alkudniuk ebben a dologban, akkor inkább elfogadják az erőteljesebb fizikumú, harsányabb Porosenkót.

A volt elnök az egyik ellenzéki párt vezetőjeként ott és akkor ütötte a megelőző években őt megalázó jelenetekben kifigurázó, komikusból lett utódját, ahol, és amikor csak módja volt rá. Zelenszkij válaszlépése: hazaárulási pert készíttetett elő Porosenko ellen. Ám az Varsóba menekült, majd – nemrégiben visszatért Kijevbe. Kizárt, hogy nem az országot ténylegesen irányító amerikaiak, akár a CIA védelmét élvezve. Hiszen a tévékamerák által követve már a repülőtéri azonosításakor, majd a bíróság előtt töltött néhány perc alatt is show-t rendezett, amit időről időre a parlamentben és a különféle tévéműsorokban folytat azóta is. A hazaárulási tárgyalásáról viszont nem esik szó. A komédiás Zelenszkij sem csinálhatná különbül!

A héten bekövetkezett orosz támadás miatt – amit már többször, különféle szemszögből kitárgyaltam, ezért itt nem részletezem – Porosenko alighanem úgy gondolja: ismét eljött az ő ideje. Nem én fogom eldönteni, hogy helyesen értékeli-e vagy sem a helyzetet! Csupán rögzítem, hogy miközben az ukrán hadsereg tagjai nagy számban adják meg magukat, a félkatonai zászlóaljak, a nácgárdák ,,tisztavérű” ukrán tagjai elszántan harcolnak főként a Donyec-medencében, tehát még akármi is történhet. Ottani vélemények szerint

nacionalista fanatizmusuk, oroszgyűlöletük, kiképzettségük, nyolcéves harci tapasztalatuk mellett az is hajtja őket, hogy elkerüljék a civilek ellen elkövetett háborús bűncselekmények miatti felelősségre vonást.

Zelenszkij ellenfele, Porosenko mostanában gyakran mutatkozik eme martalócok körében, fegyverbemutatót tartva a nyugati tudósítóknak, nagy elszántságot mutatva, s azt demonstrálva, hogy mögötte áll az egyetlen erő, amely képes eltávolítani egyeseket, s felemelni másokat. Kimondott-kimondatlan üzenete: ha az amerikai protektorok elővennék a 2014-es forgatókönyvet, készen áll. Hiszen milyen jól teljesített akkor is, amikor Viktor Janukovicsot kellett megbuktatni. Ő az igazán kipróbált és megbízható ember, és csak egy intésre vár. Az ürügy megvan hozzá. Zelenszkij ugyanis, bár a héten megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Oroszországgal, megüzente Moszkvának: kész tárgyalni Ukrajna semlegességéről. Csupán döntés kérdése, hogy ezért megvádolják-e hazaárulással. Ha kell, példát statuálva, nyilvános tárgyalással, ha kell, egy egyszerű merénylettel, amit aztán Putyinra fognak. Jócskán van ilyenben gyakorlata a CIA-nak. Persze, a demokrácia, a szabadság, a béke szolgálatában.#

UTÓIRAT:
Zelenszkijtől korábban internetes bejegyzés volt látható az orosz állami tévé adásában arról, hogy elhagyta Kijevet. Eszerint környezetével együtt nyugatra, Lvovba ment, ahova jó ideje az amerikai és más nagykövetségek is áttelepültek. Hivatalos orosz források szerint az államfő már péntek este sem volt a fővárosban. Itt egyébként szombaton délután 5 óra és másnap reggel 8 óra közötti kijárási tilalom lépett életbe. Akit ekkor az utcán találnak, diverzánsnak tekintik. Később a Magyar Televízió az elnök nyilatkozatát tette közzé arról, hogy Kijevben van. Megjegyzem: az egyik közlés nem zárja ki a másikat. Mindenesetre az információs háború hatása alól egyre nehezebb kivonnunk magunkat. 

Szombat délelőtt Putyin leállíttatta az orosz egységek előrenyomulását, s béketárgyalásra szólított fel. Az ukrán fél ezt elutasította, s különösen a donyeci szakadár településekre hatalmas tüzérségi tüzet nyitott, házak tömegét döntötte romba, ott is civilek haltak meg. Egyébként az elmúlt hetekben az orosz–donyeci és luganszki területek Ukrajnával határos részein az oroszéval csaknem egyező létszámú ukrán csapatok és nehézfegyverzet felvonultatásáról a nyugati sajtó nem számolt be. A most közölt térképvázlatok többségén sem szerepeltetik ezeket.

♦ A csernobili atomerőmű szarkofágát, s a területen működő feldolgozó üzemet az ukrán egységekkel együtt felügyelik az orosz nemzeti gárda vegyvédelmi alakulatai. Hivatalos közlés szerint az itteni orosz beavatkozásra azért volt szükség, mert egy hete, Münchenben az ukrán államfő – miként felvételről magam is láttam –, a nagyhatalmak képviselőinek tapsa közepette (!) bejelentette: országa képes úgynevezett piszkos bomba előállítására. Ezt az orosz szakértők is így értékelték. Az orosz vezetés számára pedig az következett belőle: ha most nem lépnek, akkor az Ukrajna által szintén gyártható közép- vagy kisebb hatótávolságú rakétákkal eljuttatott, hagyományos kémiai robbanóanyaggal szétszórt atomerőművi sugárzó fűtőanyaggal szennyezhetnék városaikat, ivóvíz- és táplálékforrásaikat. Ezzel súlyos betegségeket idéznének elő, illetve nemzedékekre tennék használhatatlanná az érintett körzeteket.##  

CÍMKÉP: A komikus Zelenszkij Napóleonként is az ukrajnai politikusokat figurázta ki – ,,Hol vannak a kis barátaid az USA-ból?”– emlékeztették a világhalón Zelenszkijt, aki úgymond mind gyakrabban szólal meg oroszul, s emlékszik meghatottan a honvédő háborúban a szovjet hadseregben harcolt nagyapjára.
♦ Az Oroszországból és Ukrajnából neki címzett, számtalan beszólás között van ez is: „Hogy tudna oroszokkal beszélgetni, hiszen européert faragott magából, a magasból angolul szólt hozzánk, de ha a bűneiért megbüntetnék, akkor mindjárt emlékezne az oroszra is: nem, nem én voltam, nem én adtam parancsot a Donbász lövetésére sem, jaj, oroszok, mentsetek meg!”