Nem akarom megingatni az olvasó hitét abban, hogy a Nyugat szent háborút vív a patás ördög ellen.

Azt mondják, hogy ez a háború Ukrajna körül információs háború. Nem, nem tévedés az „Ukrajna körüli” szóhasználat. Mert egyrészt természetesen zajlik az orosz invázió Ukrajnában, de ez csak a felszín. Ahogy a moszkvai, a Kreml köreihez közel álló hírmagyarázók mondják: az „egyesült Nyugat” szempontjából Ukrajna csupán eszköz, ürügy, ugródeszka ahhoz, hogy befejezzék a Szovjetunió ellen folytatott, győztes hidegháborút. És ahogy ugyanezek a publicisták és szakértők okkal mondják: a jelcini évtizedben, egészen Putyin hatalomra kerüléséig, mindenekelőtt Washingtonban, úgy gondolták, hogy teljesen triumfáltak a kivéreztetett Moszkva és a közreműködésükkel is nyomorba taszított, megalázott oroszországi lakosság felett. De figyeljen az olvasó e jegyzet címére:

ne higgyenek az orosz hírmagyarázóknak sem, mert ez az ő értelmezésük, és isten ments, hogy megtévesszem a nagyérdeműt azzal, hogy közreadom a levezetésüket!

Viszont, ha már belekezdtem, folytatom a hatalom álláspontját osztó moszkvaiak gondolatsorát. Mert, ha az ember háborút visel az ellensége ellen, akkor jó, ha azzal kezdi, hogy megismeri annak észjárását – a kormányfő kedvenc szófordulatával élve. Tehát, a fent említett orosz elemzők azt mondják: 2000 után feleszmélt az országuk, minden területen összekapta magát, ami kiváltotta a Nyugat dühét, újrakezdte a támadást, s nem nyugszik addig, amíg újból nem veszi ellenőrzése alá az orosz gazdaságot az amerikai-orosz tőkéseken, oligarchákon keresztül, miként az az 1990-es években volt, s el nem éri, hogy Oroszországot az ENSZ Biztonsági Tanácsából kizárják. Ez ellen a moszkvai vezetés ellentámadásba ment át, ami a mostani ukrajnai beavatkozásban kulminálódik.

De mondom: ne higgyen az olvasó ennek a felfogásnak, mert egyrészt információs, pontosabban dezinformációs háború zajlik, amelyben csúsztatásokat, elhallgatásokat, orbitális hazugságokat ütköztetnek orbitális hazugságokkal, elhallgatásokkal, csúsztatásokkal. Médiumok betiltásával, az adott félre rossz fényt vető médiatartalmakhoz való hozzáférés blokkolásával. Mindkét oldalon mindegyikre van példa! Másrészt, ami a valóságos csatateret illeti, egészen 2022. február 24-ig mindkét fél proxy háborút vívott egymással, azaz

úgy csaptak össze fegyverekkel, hogy azokat mások kezébe adták. Az USA és szövetségesei az ukránokéba, Oroszország a Donyec-medencében harcolókéba.

Ezen változtatott múlt csütörtökön a Kreml, amikor hadseregével immár ukrajnai területen saját, elemi biztonsagi érdekeire hivatkozva „demilitarizálási”, illetve a Donyec-medencében, hét éve a lakosságot orosz volta miatt pusztító banderista-fasiszta gárdák tagjai ellen „nácitlanítási katonai műveletekbe” kezdett. Ehhez jött a Nyugat részéről az Oroszország elkeni gazdasági háború csaknem totálissá tétele, amire bizonyára az orosz fél is felelni fog. Még ha azt reméljük is, hogy az európai gázszállításokat nem állítja le Moszkva. Elvégre, a Kreml még a Szovjetunió időszakában is mindig betartotta az ezzel kapcsolatos szerződéseket. Ellentétben azzal, hogy amiként a még működő orosz ellenzéki újság, a Novaja Gazeta összeállításában olvasom:

St., stb. Vesszen Oroszország, s vele a szent szabadpiac, a szabadverseny, a szabadkereskedelem! Nem mintha eddig is… Természetesen, a végén a nyugati fogyasztó szintén megfizeti mindezt. Ahogy máris fizeti a megnőtt fűtési, a rohamosan emelkedő benzin költségekben, az árucikkeknek az energia- és a szállítási tarifák növekedése miatt megugró árában. Egyébként, több nyugati cég csődjét helyezték kilátásba. De miként az amerikai elnök, Joe Biden mondta nemrégen: „A szabadságnak ára van”. Amit pedig nem mondott:

a Coronavírus-járvány alatt kiszórt helikopterpénzeket is el kell égetni, el kell inflálni, vissza kell szedni valahogy a kisembertől!

De eszem ágában sincs, hogy mindezzel megingassam az olvasó hitét abban, hogy ez a világ minden világok legjobbika, amelyben a Nyugat szent keresztes háborút vív a patás medve ellen. (Csak vizionálni kell, s lesz ilyen szörny is!) Inkább arra biztatom a nagyérdeműt, abból a jeles alkalomból, hogy az ezredik bekiáltásomat verem itt a gépbe, hogy nekem se higgyen! Mint ahogy nem hitt nyolc évvel ezelőtt sem, amikor elkezdtem ezt a blogot, éppen az ukrajnai események hatására.

Merthogy 2013 végén, 2014 legelején az orosz tévé híradóiból olyan, számomra megmagyarázhatatlan feszültség áradt Ukrajna említése kapcsán, aminek nyoma sem volt a magyar médiában. Elhatároztam hát, hogy elkezdem valahol közreadni azokat a híreket, amelyek elkerülik a mi médiáinkat. Így jött létre a Bekiáltás, amihez először írtam néhány hazai témájú publicisztikát, hogy egyáltalán megtanuljam, miként is kell bánni a blog.hu szerkesztői felületével. 2014. január 2-a és 8-a között pakoltam fel ezeket a „konzerv-szövegeket”. Annyira időtállónak bizonyultak, vagyis

Magyarország közélete annyira nem változott az eltelt nyolc év – de többet mondok: az elmúlt több mint száz esztendő – alatt, hogy mindegyiket közreadhatnám most is.

Az első cikket Ady Endre egyik 1912-es írásának gondolatára futtattam ki: „a magyar elmaradt saját szükségletei mögött, s ki kell bontakoznia múltjából, hogy utolérje jövőjét.” . Ebben arról értekeztem, miként lúgozzák ki a mai emlékezetpolitikusok Széchenyi István, Petőfi Sándor, Eötvös József, Ady Endre, József Attila, Márai Sándor, Móricz Zsigmond, Bibó István, Tamási Áron, Németh László, Illyés Gyula életművéből azt, ami előrevinne, e nagyságok helyére állítva Tormay Cécil, Wass Albert, Nyírő József, a késői Szabó Dezső és mások retrográd üzeneteit.

Az utána következő, hazai közéleti jegyzetek témái: rezsicsökkentés „Bekiáltás az elveszett lelki tartásról” cím alatt; a választójog körüli manipulációs szándékok („Ácsingóznak a választójogra”); német megszállási emlékmű („Kőbe vésik, mihez tartsuk magunkat”); a széthúzó ellenzék („Talán mégsem hülye az ellenzék”); Gyurcsány ismét beszáll a politikába („Háromfejű madár a politika egén”). S január 9-én az első olyan beszámoló, amiért az egészet megcsináltam, vagyis, hogy a hivatásszerűen működő szerkesztőségek helyett legalább dokumentáljam, hogy valami nagyon veszélyes dolog készül a velünk szomszédos Ukrajnában, aminek következményei ránk nézve is beláthatatlanok lehetnek. Ennek az írásnak az volt a címe, hogy

„Egy üstben főhet a gulyás és a borscs”.

Arról volt szó benne, hogy fortyog valami – akkor még azt hittem: csak – az európai politika boszorkánykonyháiban. Akár még az is kijöhet ebből, hogy az iparilag fejlett, az orosz cégek felségterületeként kezelt Kelet-Ukrajnát Oroszországhoz csatolnák – írtam, majd azzal a már akkor felmerült lehetőséggel folytattam, amit Jakov Kedmi izraeli katonai-titkosszolgálati szakértő is előadott a héten: Nyugat-Ukrajnából létrehoznának egy önálló ukrán államot. Ha pedig nyugton maradna Magyarország, esetleg elismernék azt a jogát, hogy minden, közvetlenül a határai mellett élő magyar az Európai Unión belülre kerüljön, vagyis Kárpátaljának egy kis része visszakerülhetne hozzánk. A történelmi igazságtétel jegyében pedig talán az a Lengyelország is gyarapodhatna némiképp, amely korábban évszázadokon át uralta a nyugat-ukrajnai területeket…

Mindezt nyolc éve vázoltam fel a Kijev főterén akkor már jó ideje zajló, előbb békés, később egyre inkább erőszakossá vált tüntetések kapcsán. A Majdan lassan katonai tábor képét öltötte, de ez nem jelent meg a nyugati médiumokban, s így a magyarok sem méltatták különösebb figyelemre a helyzetet. Minthogy egy fecske nem csinál nyarat, inkább többé, mint kevésbé maradtak visszhangtalanok a cikkeim. Ezeket itt csak a címeikkel jelzem, azok is elég beszédesek: „Ostobaság oroszokkal riogatni”, „A németek pénzelték Lenint – állítja az orosz tévé”, „A fekete forradalom narancsos pestist terjeszt”, „Nő a neonácik befolyása Ukrajnában”, „Torzítva tudósít Ukrajnából a média”, „Oroszország finanszírozza Ukrajnát”, „Dühösek az oroszok az ukránokra”, „Államcsínyt támogattak a nyugatiak”. És így tovább.

Ehhez képest ma mindenki úgy adja elő az ukrán–orosz összecsapást – ami valójában USA–(Ukrajna)–EU / Oroszország / Kína vetélkedés a globális befolyás és piac ellenőrzéséért, amit az Oroszországra nyomult NATO, vagyis az USA fegyverei miatti moszkvai biztonsági igények bonyolítanak –, mintha a semmiből jött volna elő. Kizárólag a gonosz orosz államfő szeszélye, hataloméhsége miatt. Most mondja meg az az olvasó, aki az ezredik bekiáltást megelőlegezve már köszöntött a minap:

Hát, nem teljesen értelmetlen a kiabálásom ebben a blogtérben?

Bizony mondom: már rég abbahagytam volna, ha az áskálódók, a hazugnak, a Kreml fizetett ügynökének nevező provokátorok mellett nem kapnék szinte naponta biztató visszajelzéseket. Ezzel együtt is mondom, amit csak tegnap két levelezőmnek írtam le: mielőtt közreadok valamit nagyjából fele-fele arányban hazai, illetve nemzetközi eseményekhez kapcsolódva, lehetőleg több forrásból ellenőrzöm. Olyanok megnyilatkozásit igyekszem közvetíteni – a forrás megjelölésével –, akik vagy hitelesek számomra, vagy hivatalos forrásnak minősülnek, ami eleve jelzi, milyen értékrendet követnek.

Ennek ellenére ne tekintsék szentírásnak az én véleményemet sem! Közíróként csupán felszínre hozhatok olyan információkat, amelyeket mások nem, illetve olyan megközelítésekkel élhetek, amelyek a sematikustól eltérő szemléletmóddal járulhatnak hozzá ahhoz, hogy ki-ki megfogalmazhassa saját álláspontját egy-egy ügyben. Legfeljebb ennyit tehetek azért, hogy segítsek átvergődni a hazugságtengeren.#

CÍMKÉP: Jared Leto „Az ördög a részletekben van” (eredetileg: The Little Things) címmel, az Oroszországban 2020. december 23-án bemutatott, Warner Bros. Pictures thriller egyik főszereplője – A nagy hollywoodi filmstúdiók közül utolsóként, a Disney, a Warner Bros, a Sony, a Paramount után a Universal Pictures is leállította oroszországi bemutatóit