Már 2015-ben egyértelmű volt, hogy Moszkva nem fogja annyiban hagyni a NATO ukrajnai térfoglalását.

Napra pontosan, hét éve helyeztem el a Bekiáltás blogon az alábbi, akkor is az „Üzenet a háborús uszítóknak” címmel megjelent cikket. Azért került a szemem elé most, mert egy olvasóm éppen megosztotta. A 2015. március 13-án keltezett jegyzet egy szarkasztikus röpirat ismertetésével indult. (Kópiája a záróképen – KDL.) Arra hívta fel a figyelmet, hogy az akkor Kelet-Ukrajnában már csaknem egy éve folyó háborúban nem azok vitézkedtek, akik egy–másfél évvel azelőtt, Kijev főterén, a Majdanon megszállottan szították a háborús lázat. A Putyin-ellenes címkép szintén az akkori cikket illusztrálta, egyszersmind Ukrajna megosztottságát jelképezve. A kijevi repülőtérre vezető autópálya mentén fotózták. Magyarázata e cikk után. A 2015 márciusában napvilágot látott írásom kiindulópontja ma is érvényes, ami persze nem felmentés az alól, ami most történik, de legalábbis el kell gondolkozni rajta a végső értékeléskor. Tehát, akkor azért ültem a klaviatúra elé, mert

tömegével lepték el a nyugati és a magyar médiumokat azok a politikusi nyilatkozatok, újságcikkek, Facebook-posztok, melyek kiagyalói szinte kéjesen ábrándoztak arról: háborúba keveredhet Oroszország mindenekelőtt Ukrajnával. Esetleg a baltikumi országokkal és Lengyelországgal, s ily módon magával a NATO-val, vagyis az Amerikai Egyesült Államokkal, amely nélkül a NATO nyeletlen fejsze.

A korábbi cikk tipográfiáját a Bekiáltás blog jelenlegi formátumához igazítottam. Elhelyeztem benne az eredeti linkeket is, bár az ukrajnai források nem igazán működőképesek. A Krímmel kapcsolatos, utólag korrigálásra szorult állításomhoz megjegyzést fűztem, minden más szöveget változtatás nélkül közlök. Íme: „Az ukrán háborús uszítók elleni röpirat bizonyos Ruslan Vegner Facebook-oldaláról, többszörös megosztás után került elém. Szövege magyarul így hangzik:

Ha nem lenne világos, Ukrajnában sem tetszik mindenkinek a Keleten zajló háború, s főként az nem, hogy akik erre az összecsapásra oly sokakat feltüzeltek, azok nagy része a hátországban lapít. Hogy miért dühösek rájuk sokan, arról – ha máshonnan nem – az Index és a Népszabadság hézagpótló írásaiból kaphat képet az olvasó. Ebben a harcteret megjárt kárpátaljai magyar katonák, illetve civilek vallanak rettegéssel, nélkülözésekkel teli élményeikről, arról a kiszolgáltatottságról, amelybe kerültek.

Ehhez képest naponta elképedek, mennyien remegnek egy kis háborúért az oroszok ellen a Facebookon, a különféle blogterekben, a hazai és külföldi újságcikkekben és televíziós kommentárokban, hogy a politikusokat már ne is említsem! A külföldön és itthon – hol külföldön, hol meg itthon –, illetve egyes csak itthon élő magyarok kéjesen osztják meg azokat a közléseket, amelyek következtében úgymond hivatalosan is háborúba keveredhet Oroszország mindenekelőtt Ukrajnával. Esetleg a baltikumi országokkal és Lengyelországgal, s ily módon magával a NATO-val, vagyis az Amerikai Egyesült Államokkal, amely nélkül a NATO nyeletlen fejsze. Eközben senki nem akar tudomást venni arról, hogy például Ukrajna mennyire rá van utalva az orosz gázra, hogy megoldhatatlan a Roszatom nélkül az ukrán atomerőművek működtetése, hogy az ukrán cégek többsége az orosz kooperációt nem tudná európai uniós vállalati együttműködésre váltani, vagy hogy

az Ukrajnának adandó IMF-hitel finanszírozásában Oroszország is részt vesz, és ennek részeként ma át is utalt csaknem 14 millió dollárt...

Nem hiszem, hogy az orosz vezetés nem lenne részes abban, ami nyugati határai mentén történik. Főleg nem azután, hogy a Janukovics elnök elleni, az USA által előkészített és levezényelt puccsot követően világossá vált: Ukrajna nem fog az orosz érdekszférához tartozni. A Kreml vezetői nyilván arra gondolnak: fel kell készíteniük országukat arra a helyzetre, amelyben a NATO Moszkva alá tolhatja fegyvereit. Oroszországnak bőven van tapasztalata a múltjából az ilyen nyugati manőverekkel kapcsolatban, amelyek következtében az utóbbi két évszázadban legalább háromszor perzselték fel az Európához legközelebb eső térségeit, miközben egyszer sem ők voltak a támadók.

Édes mindegy, hogy tetszik-e nekünk, vagy sem a moszkvai vezetőknek ez a NATO-val, vagyis tulajdonképpen az Amerikai Egyesült Államokkal kapcsolatos feltételezése. A lényeg, hogy az orosz politikusok szinte egyöntetű, rendszeres megnyilatkozásaiból arra kell következtetnünk, hogy abból indulnak ki: az USA módszeresen fonja támaszpontjainak hálóját Oroszország körül. Szó, ami szó, nehéz lenne ezt cáfolni. Ha viszont ez így van, akkor arra célszerű gondolnunk, mindez hogyan érinthet bennünket.

E tekintetben nekünk is vannak történelmi tapasztalataink. Ezek arra kellene tanítsanak, hogy Oroszország, vagy éppen a Szovjetunió – bármilyen gyengének láttatták a korabeli politikusok és elemzők – mindig képes volt a visszacsapásra. Igaz, ezért rendre borzalmas áldozatokkal fizetett. De borzalmas áldozatokkal fizettette meg saját áldozatait az ellene törőkkel is. Ehhez képest elgondolni sem tudom, hogy

azok a jobbára értelmiségiek, akik most Magyarországon is élen járnak az oroszok gúnyolásában, a tömegeknek az oroszok ellen való hangolásában, honnan szívják magukba a háborús lázat, a háborúra való uszítás örömét!

A mai termésből kettő! »Jacenyuk: Mi is csinálunk egy filmet, annak pedig az lesz a címe, hogy Krím – Bűn és bűnhődés« – osztotta meg FB-társam kárörvendően az ukrán kormányfő reagálását arra a hírre, hogy Putyin parancsot adott a Krím elfoglalására. Persze lehet, hogy adott parancsot, de – ahogyan erről részletesen írtam egy korábbi bejegyzésemben – abban az interjúrészletben, amelyre hivatkozik a teljes nyugati, s benne a magyar sajtó, ilyen mondat nem hangzott el. (Utólag persze, már tudjuk, hogy valóban volt ilyen parancs, de akkor még nem lehetett bizonyítani. Aki a napi eseményeket követi, bizony maga is beleeshet ilyen csapdákba – KDL)

Ma történt az is (értsd: 2015. március 13-án – KDL), hogy valaki tetsziket nyomott arra a szövegre, amelyben Robert H. Scales nyugalmazott vezérőrnagy az amerikai FOX News televízió katonai hírmagyarázója a következőt mondta: „Ukrajnában mindennek vége. Az USA valamiképpen úgy lehet hatással a régió helyzetére és szakíthatja meg az események menetét, ha hozzálát az oroszok öléséhez.” Sajnálkozva hozzátette: az események ilyetén való alakulása kevéssé valószínű. (Mellesleg Oroszország Bűnüldöző Bizottságának (SZKR) nyomozó főhatósága büntetőeljárást indított az amerikai tábornok ellen tömegkommunikációs eszköz útján elkövetett háborús uszítás miatt. Mint az ezzel kapcsolatos közlemény állítja: ez nem csak az orosz törvényekbe ütközik, hanem egy 1966-os nemzetközi megállapodásba is.)

Nem folytatom tovább a kínálat ismertetését, hiszen hasonlókkal mindenki találkozik a neten. Csak azt jegyzem meg, hogy bele kellene gondolni már végre, mi lehet a következménye ennek a nagy fenekedésnek! Európai háborúskodások sora és két világégés mutatja, hogy ha ebben a térségben országok közötti fegyveres összecsapásra kerül sor, abból bizonyosan nem maradhatunk ki. És ha nem maradhatunk ki, akkor az azt fogja jelenteni, hogy

menekültek áradata jelenik meg a határainknál, ismét rommá bombázhatják és lőhetik a városainkat, a falvainkat, felrobbanthatják a hídjainkat, a vasútjainkat, fogságba hurcolják a lakosság egy részét, meggyalázzák a lányokat, az asszonyokat és akkor még említést se tettem a frontokon elpusztult százezrekről…

Tudhatnánk a Donyec-medencében egy éve zajló polgárháború példájából is, hogy mi várna ránk egy háborúban. Persze, a nagy többség ezt nem tudhatja meg, mert a médiumaink gyakorlatilag nem számolnak be azokról a pusztításokról, gazemberségekről, amelyeknek immár egy éve ki vannak téve az ott élők. Ennek ellenére leszögezhetjük: a NATO és Oroszország közötti esetleges háborúnak – amit az amerikaiak, szokásukhoz híven majd a levegőből támogatnak, miközben az európai országok legnyomorultabbjai a földön gyilkolják egymást, mert a gazdagokkal ellentétben nem tudták elérni, hogy ne őket küldjék a frontra – embertelen szenvedések lesznek a következményei.

Abból kell kiindulnunk: a legrosszabb béke is jobb, mint akár egy helyi fegyveres konfliktus. Ezért a többségnek, amely háború esetén itt marad, és nem lécelhet le az első ágyúlövés előtt egy másik országnak a már ma is zsebében lapuló útlevelével, szembe kell szállnia az uszítókkal! Méghozzá már ma kell ezt tenni! Amikor  bekövetkezett a fegyveres összecsapás, s amikor eltűnnek a szemünk elől azok, akik addig bujtogattak, amint ez Ukrajnában is történt és történik, már késő lesz röpiratokat írni arról, hogy a korábban nagyhangúakat vigyék ki a frontra, s ne bennünket békepártiakat lökjenek oda ágyútölteléknek!”#

CÍMKÉP: Putyin-ellenes óriásplakát 2015 tavaszán, a kijevi Boriszpol repülőtérre vezető autópálya mentén – Egyik értelmezése: PuTyiN-Menj A F…ba. Az Ukrajna megosztottságát kifejező más jelentések a cikk záróképének magyarázatában 

ZÁRÓKÉP: A 2015-ös röpiratban a rendszám PTN-MAF betűjeleinek jelenlegi elsődleges értelmezése: PuTyiN-Menj A F…ba (Oroszul: ПTH-ПНХ > ПуTиH, Пошёл Hа X…й) – Voltak eltérő változatok is a mozaikszó feloldására, amelyek az ukrán közállapotokra és a lakosság helyzetére is utaltak: ПуTиH, Подай На Хлеб > Putyin, adj kenyérre valót! / ПуTиH, Прости Нас Хохлов > Putyin, bocsáss meg nekünk hoholoknak! (A Hohol – Gogol – ukrajnai családnév. Olykor az ukránok gúnyneveként használják, de bizalmas körben tréfás, familiáris megszólításként is. A 19. századi Szibériában a belaruszokra és a dél-oroszországi orosz áttelepülőkre szintén használták a kifejezést. Gyerzsavintól Puskinon, Gorkijon át Solohovig számos író művében találkozunk a szóval.) / ПуTиH, Помоги Нам Холодно > Putyin, segíts nekünk, mert fázunk! / ПуТиН Покарай Нашу Хунту > Putyin, büntesd meg a huntánkat!