Úgy értelmezi az ukrajnai eseményeket, hogy orosztudás híján eleve képtelen eredeti forrásokból tájékozódni.

Kínosan melléfogott Bolgár György, amikor január 6-án, pénteken, 16 óra előtt úgy konferálta fel a hírek utáni műsorát, hogy azt hitte, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azért nem fogadja el Vlagyimir Putyin orosz államfő másfél napos tűzszüneti ajánlatát, mert az ukránok velünk egy időben ünnepelték a karácsonyt. Szó szerint az hangzott el, hogy

,,És végül beszéljük meg, hogy Putyin másfél napos tűzszünetet hirdetett meg az ukrán háborúban az orosz ortodox karácsony idejére. Nem csoda hogy az ukránok elutasították?” 

Olvasatomban a Klubrádió veterán műsorvezetője kimondva, kimondatlanul azt adta tudtunkra: az ukránoktól eltérően az oroszok nem hozzánk hasonlóan európaiak, mert lám, a január 6-áról 7-ére virradó éjszakára teszik Jézus születését. Csakhogy ebben az ügyben sem egyesek ukranofiliájának, illetve ruszofóbiájának kellene érvényesülnie – még ha lenne is rá igény, miként az ukrajnai kérdésekben Oroszország, s persze leginkább Putyin ellen szinte magánháborút viselő Bolgárúr megnyilatkozásaiból gyakran kitűnik.

Látszólag ártatlan tévesztésről van szó, csakhogy ebben is megmutatkozik, hogy Bolgár György, sok más klubrádióssal együtt, úgy kommentálja a háború – igen a háború, amire a cikk végén adok magyarázatot* – eseményeit, hogy orosz és/vagy ukrántudás híján eleve képtelen eredeti forrásokból tájékozódni. Nem járatos az orosz–ukrán kultúrában, az orosz–ukrán gondolkodásmód és érzelemvilág zegzugaiban. Mostani elszólásából azért nem lett nagyobb skandalum, mert figyelmeztethették, ezért a hírek után átfogalmazva ismételte meg az ukrajnai háború és az ortodox karácsony alatti tűzszünet összevetésére fabrikált, a hallgatók számára vitára ajánlott kérdést.  

Mindenesetre, számomra eddig tartott a „Megbeszéljük…” pénteki adása, amibe később csak az archívumban hallgattam bele. Ott már a javított szöveg volt hallható, jóllehet a hangulatkeltő első változatot e cikk írásának pillanatában is bárki tanulmányozhatta a Facebookon. Ez is arra ösztönzött, hogy a Bekiáltáson ne menjek el szó nélkül mellette. Mert a példa is jelzi:

nemcsak a harctéren, a polgári infrastruktúra – a lakóházak, a víz- és gázvezetékek, a kórházak, iskolák, transzformátor-állomások – kölcsönös (!) rombolásában, a kibertérben, a fegyverfejlesztésben, -gyártásban és alkalmazásban, a látszólag független médiumok és úgynevezett civil szervezetek, a lekötelezett közvélemény-kutatók, gyakran az egzisztenciálisan függő szakértők, s persze a politikusok propagandájában van jelen ez a hibrid háború, hanem az egyházak egymásnak feszülésében is.

Utóbbiról nyilvánvalóan hiányosak az ismeretei, az egyébként sok témában tájékozott, bár az információkat eléggé szelektív módon kezelő Bolgárúrnak. Mindenesetre, karácsony apropóján is szembeállította az ukránokat az oroszokkal. A szövegével nekem azt üzente: ő úgy véli, ha egyszer az ukránok az európaiság oldalán állnak – megjegyzem: nagyon messze vannak ettől, ha ez alatt a demokratikus kormányzást, a szólás-, a sajtó-, a lelkiismereti szabadságot, és általában az emberi jogok tiszteletben tartását értjük! –, akkor az ukránok a vallási ünnepeikkel is a nyugati kereszténységhez igazodnak.

Csakhogy azok az ukránok – és akkor még nem beszéltünk a bolsevikok által összetákolt ország soknemzetiségű, sokféle vallást gyakorló, az ukrajnai nyelvtörvényen keresztül másodrendűként kezelt, sokmilliós, nem ukrán  lakosságáról –, akik az ortodox kereszténységhez tartozónak tekintik magukat, az ugyancsak pravoszláv oroszokkal azonos időpontban tartják az egyházi ünnepeket. Ennek oka, hogy

a térség szláv lakosságának döntő része történelmileg azonos egyházhoz, régiesen a görögkeletihez, jóllehet más-más, csaknem negyven, különböző státusú felekezethez tartozik, minthogy nincs a római katolikus egyházéhoz hasonló, központosított szervezetük és mindenki felett álló pápájuk.

Egyébként a Kijevi Rusz volt az a hely, ahol a hagyomány szerint Vlagyimir nagyfejedelem – eredetileg novgorodi fejedelem – parancsára 988–89-ben megkezdődött az óorosz pogány lakosság bizánci rítus szerinti megkeresztelése. Az ünnepek eltérő időpontban való megtartásának azonban más oka van. Amikor a keresztény világ Rómához tartozó része 1582-ben átállt a Gergely naptár szerinti keltezésre, a Bizánchoz (Cárgrádhoz, Konstantinápolyhoz) tartozók megmaradtak a Krisztus előtt 45-ben bevezetett Julián naptár használatánál. 

Szovjet-Oroszországban a pravoszláv egyház azt követően is fenntartotta ezt az időszámítást, hogy a Szovjetek Tanácsának elnöke, vagyis az akkori kormányfő Vlagyimir Iljics Lenin 1918. február 14-én, a fejlettebb világgal való, jövőbeni kapcsolatok érdekében elrendelte a Gergely naptár átvételét. Ez meg is valósult oly módon, hogy 1918. január 31-e után február 14-e következett. De például Szerbiában, Ukrajnában, Grúziában, Egyiptomban, Etiópiában stb. az ortodox keresztények szintén január 6-án tartották a szentestét az idén is. Mindez persze csupán az európai alapműveltség része, amiről itt szót sem kellene ejteni, csakhogy 

az ukrajnai ortodox egyházi kérdéseknek a jelenlegi háborúval összefüggő, geopolitikai vonatkozásai is vannak.

A nemzetállamiság megteremtéséért az ukrán–orosz ellentét felszításával, amerikai közreműködéssel ügyködő kijevi vezetésnek (vö.: Eszmélet 133. szám,156. oldal) nagy szerepe volt abban, hogy 2022. május 27-én az Ukrajnai Pravoszláv Egyház Gyűlése kinyilvánította teljes függetlenségét az Orosz Pravoszláv Egyháztól. Önigazgató, széles körű autonómiával rendelkező egyháznak minősítette önmagát.

Hosszabb folyamat ért véget ezzel, amelyben értékes ajándékokkal adtak nyomatékot szándékuknak a 2014-es kijevi államcsíny utáni vezetők, Petro Porosenko és Volodimir Zelenszkij, annak érdekében, hogy a Moszkvától elszakadásra bírt ukrajnai ortodoxokat szárnyai alá vegye a konstantinápolyi pátriárka. Egyébként erről már 2021 szeptemberében, illetve 2018 októberében írtam a Bekiáltásban. Persze, ez egyáltalán nem volt ellenére a 83. évében járó I. Bertalannak, görögül, Bartholomaiosznak. Több hívő, több perselypénz…

Az ukrajnaiak felekezeti elkülönülését taglaló, 2022. május 27-ei tíz pont közül az első három a háború elítélésével, Kirill Moszkva és össz-Oroszország pátriárkája háborúval kapcsolatos álláspontjának elutasításával, majd a 8. pontban szintén a háborús helyzet miatti egyház-szervezeti irányítás nehézségeivel indokolták a döntést. A lóláb ott lóg ki, hogy az 5. pont egy 2011. július 8-i, előkészítő gyűlés határozatát is megemlíti. Márpedig

akkor a horizonton sem jelent meg a háború árnya, de a 2014 februári államcsíny sem, s még az amerikai pénzből finanszírozott médiumokon keresztül kibontakozott, később elképesztő hangvételű, orosz ellenes uszításnak is csak az előszele volt érzékelhető.

A dokumentum, s a körülmények további taglalását hagyjuk az egyháztörténészekre! Helyette hadd idézzek „Az oroszgyűlölet forrása” című minapi cikkem egyik kommentelőjének írt válaszomból. Ebben azt próbáltam érzékeltetni az általa felvetett példák pontosítása után, hogy az Oroszországgal kapcsolatos véleményét olyanok közléseire alapozza, akik még oroszul sem beszélnek – mint a magyarországi elemzők egy része, s akik pedig igen – néhány kivételtől eltekintve – egzisztenciálisan függnek nyugati érdekeltségektől, s leginkább a New York Timesból, meg a CNN-ből szerzik értesüléseiket. Eközben magam is elítélem azt a módot, ahogyan Moszkva saját valóságos képességeivel és egy háború pusztító következményeivel nem számolva engedett a NATO-provokációnak, s ugyanolyan helyzetbe lavírozta bele magát és a térségünket, amilyenekbe a nyugatiak akárcsak az utóbbi évtizedekben önmagukat, s az ott élőket nem egy országban. A kép ugyanis, szerintem, így teljes... 

Szóba hoztam a kommentelőnek Bolgárúr fentebb taglalt elszólását is, aki óhatatlanul elárulta, hogy fogalma sincs az Ukrajnában külső és belső politikai erők által előidézett egyházszakadásról, a moszkvai patriarchátushoz hű maradt egyes ukrajnai templomok megrohamozásáról, a kijevi kolostor és templom együttesnek, továbbá más egyházi javaknak az ukrajnai belbiztonsági szolgálat közreműködésével néhány hete végrehajtott államosításáról, s arról, hogy a pravoszláv karácsony előtt az ukrán állam engedélyt adott a konfiskált templomokban a konstantinápolyi ortodox felekezethez átigazolt papok celebrálásához. „Ennyit az ukrajnai emberi szabadságjogokról, köztük a lelkiismereti szabadságról” – írtam a közösségi portálon, majd megemlítettem:

talán arról sem értesült, hogy ha meghal a konstantinápolyi pátriárka, a tervek szerint az amerikai-kanadai ortodox felekezet vezetőjét hozzák át Isztambulba, aki esetleg megkezdi a térség híveinek, akár a magyarországi pravoszlávoknak, az átterelését az USA érdekeit kiszolgáló egyházszervezetbe.

És akkor még nem is biztos, hogy ez lesz a dolog vége, hiszen a lengyelek egyre nagyobb befolyást szereznek Ukrajnában – villantottam fel az ügy hosszú távon lehetséges következményeit. Például napirenden van lengyeleknek az ukrán állami hivatalok betöltéséhez, illetve a lengyel katonáknak az ukrajnai hadseregben való legális szolgálatához a végső jogszabályok előkészítése. Ebben a folyamatban akár a római katolikus egyház befolyási szándéka, ez a több száz éves jezsuita cél, újból napirendre kerülhet, legalább Nyugat-Ukrajnában, amit Ferenc pápa kínos, később helyesbített megszólalása is jelzett – vetettem fel. 

Itt pedig még azt is hozzáteszem: a folyamatot érzékelteti, hogy Ferenc 2013. március 19-ére, a pápai szolgálatának megkezdése alkalmából tartott szertartásra I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárkát is meghívta. Ilyen eseményre az 1054-es nagy egyházszakadás, a keresztény egyháznak nyugatira és keletire válása óta először került sor. S hogy mást ne mondjak, a Vatikán feje szintén találkozott az ukrajnai pravoszlávok Moszkvától való elfordulását támogató Bertalannal Budapesten, 2021 szeptemberében, az eucharisztikus konferencia záró miséjén

Összegezve, a vitapartner egyik megjegyzésére utalva, arról győzködtem őt, hogy amikor elemezni igyekszem az orosz, az ukrán, az amerikai stb. vezetők tetteit, s azok következményeit, korántsem az egyik fél iránti rajongás, vagy a másik iránti ellenszenv vezet. A világ indulatos, csak feketében vagy csak fehérben való láttatása nem az én szokásom, mint azé a klubrádiós műsorvezetőé, aki péntek reggelenként a „Rohadj meg Putyin!” hetyke kiáltással zárja az adást. Az ilyen végletesen egyszerű – hogy ne mondjam: primitív – reagálás helyett arra törekszem, hogy észérvek alapján, kritikusan, de saját magyarországi érdekünkben empatikusan viszonyuljak a történésekhez, miként ezt a fentebb említett „Az oroszgyűlölet gyökerei” című jegyzetemben tettem. Itt és most pedig amondó vagyok: legyünk hálásak Bolgár Györgynek és a bíráló megjegyzéseivel megtisztelt olvasónak, V. F-nek, hogy mindezt, a tévedés kockázatával, kifejthettem!#

CÍMKÉP: Bolgár György a Klubrádió stúdiójában, 2023. január 6-án – Karácsony apropóján téves, sőt alighanem hiányzó ismeretekre alapozva állította szembe az ukránokat az oroszokkal, nem érzékelve, hogy az egyházi viszonyok is alárendelődnek a geopolitikai gyökerű ellentéteknek (Kép forrása a rádió videó-felvétele a Facebookról)