Vaskos művitát generálva terelné el a figyelmet az ellenzék csetlés-botlásáról Tömpe István.

Az Újnépszabadság „Karácsony és a munkásmozgalom” címmel emelte át a Bekiáltás blogból az ott „Karácsony akár verset is írhatna” felzet alatt közölt cikkemet. Talán ez a címcsere vezette félre a kommunista mozgalomhoz több családi szállal kötődő, általam egyébként nagyra becsült közgazdászt, Tömpe Istvánt, aki gúnyosan tette fel a  „Lenin él?” kérdést szintén az Újnépszabadságban. Nyilván, nem tudhatta, hogy nekem fogalmam sem volt a cikkem ottani megjelenéséről, ezért csak egy kívülálló telefonja nyomán értesültem arról, hogy igencsak ekéz valaki. Tömpe István, akivel egyébként laza, s érzésem szerint szívélyes munkakapcsolatban is voltam korábban „Kritikai mennydörgés”-nek, „közhelyes”-nek minősítette eszmefuttatásomat, amelyben nekem szegezte, hogy

Az orbánisták rég alkalmazzák a lenini módszertant, az ellenzékieknek is elő kellene venniük az Állam és forradalmat.

Az ellenzéki pártok vezetői, meg miniszterelnök-jelöltjei elveszik a kedvemet attól, hogy a választási programjaikat olvasgassam. Egyrészt azért, mert – ígéreteikkel ellentétben – egyelőre alig van nyoma annak, hogy az ország viszonyainak közös konszolidálásban gondolkodnának. Másrészt azért, mert

Magyar Bálint és Lengyel László elégedetlen az ellenzékkel, nekem viszont velük kapcsolatban is van hiányérzetem.

A közelmúltban az ellenzéki Magyar Bálint es Lengyel László újból a nyilvánosság elé lépett az orbáni modell bírálatával, s azzal, hogy szerintük mit kellene tenniük a hatalomváltásra készülő pártoknak. (Hogy miért tartom hibának, amikor rendszerváltásról beszélnek, itt fejtettem ki hosszasan.) A tényleges, 1989-es rendszerváltás előkészítésében nevet szerzett Lengyel László közgazdász szerint az ellenzéki pártok

A szíriai olajbevételekből finanszírozzák Szíriában az ingatag helyzet fenntartását.

Irán-barát milíciák tüzérségi támadást indítottak egy amerikai katonai támaszpont ellen az iraki határ közelében lévő, kelet-szíriai Deir ez-Zórban, június 28-án, hétfőn este – adta ki a hírt több médium is a Magyar Távirati Iroda közlése alapján. A szíriai al-Omar olajmező védelmére telepített bázist találatok érték, de senki sem sérült meg. Az általam hallott rádióhírekbe még az fért bele, hogy

Orbán ellenzéke sem áll a tőke oldaláról a dolgozók mellé, jóllehet ezt sugalmazzák.

A parlamenti ellenzék és híveik vagy nem értik, vagy nem akarják érteni, hogy egy lehetséges politikai hatalmi módszerváltás, illetve egy ki tudja, mikor bekövetkező társadalmi-gazdasági rendszerváltás között ég és föld a különbség. A közelmúltban hosszabb elemzésben igyekeztem bemutatni, miért ámítás az az ígéret, hogy a 2022-es országgyűlési választások tétje a rendszerváltás. Nyilván kevesen olvasták végig. Viszont az ATV „Öt” című műsorának a nyári szünet előtti utolsó adásában az általam ajánlott szempontokat is érintették. Főleg

Ha van rajta sapka, ha nincs, a Klubrádióban akkor is a nyúl, azaz Putyin a hibás.

„Az oroszok sokkal könnyebben jutnak el, most éppen nem kémek és informatikai beavatkozások, hanem az elnökük révén az amerikaiakhoz. Bidennek nem adatik meg ez a lehetőség Oroszország felé” – fogalmazta meg a hamis vádat a Klubrádió június 18-i, Eurozóna című műsorában (14:40-től) a Putyin- és alig leplezetten ruszofób Zentai Péter. Arra utalt, hogy

A jaltaihoz hasonló érdekövezetekben egyezhetett meg az amerikai és az orosz vezető.

Az első híradások szerint már-már botrányos volt az amerikai és az orosz elnök június 16-ai, genfi csúcstalálkozója. Mikor beleolvastam a címeikben ezt sugalló összefoglalókba, kiderült, hogy

A magyar alkotmányos alapintézmények többsége már a kezdetektől üres kulissza volt – állítja Enyedi is.

Velem ellentétben ENAMI (teljes nevén: Enyedi Nagy Mihály) töretlenül hisz abban, hogy írásaink képesek befolyásolni a politikai, sőt a társadalmi folyamatokat. Elképesztő energiákat fordít arra, hogy a még létező, többé-kevésbé független, kormánykritikus újságokban elhelyezze írásait. Meggyőződése ugyanis, hogy ezeken keresztül eljuttathatja üzeneteit a parlamenti ellenzéknek arról, hogy

Pótcselekvés a Kínát fricskázó utcaelnevezés a „szabad városok” összefogása helyett.

Vannak, akik azt is vitatják, hogy a volt-e rendszerváltás, vagy csupán a kapitalizmus egyik formája alakult át egy másikká 1989–1990-ben. Ezt nem csak egyes filozófusok bizonygatják, de magának az úgynevezett népnek is volt ilyen érzése, amikor a „módszerváltás” kifejezéssel fejezte ki tapasztalatait. Én nem tartozom ebbe a körbe, mert úgy vélem: