BEKIÁLTÁS: Putyin ura a helyzetnek
Mihail Misusztyin orosz kormányfőjelölt, aki a Financial Times-t is lenyűgözte az adózási rendszer elektronizálásával.
Vlagyimir Putyin továbbra is kézben tartja a gyeplőt. Nekem, aki figyelmes műkedvelőként igyekszem követni az Oroszországban zajló történéseket, mindenekelőtt ez jutott eszembe mindarról, ami január 15-én, Moszkvában történt. Aki még nem tudná: a föderáció szokásos, éves gyűlésén az orosz államfő üzenetet intézett az állami és közélet szereplőihez, a törvényhozás, az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság, az országos és regionális társadalmi szervezetek, a legnagyobb tömegtájékoztatási eszközök vezetőihez, körülbelül 1300 személyhez. (13:15 - a megadott linkekkel elérhető honlapon angolra is átállíthatók a szövegek.)
A hagyományos eseménynek közvetlenül a pravoszláv új év utánra időzítése szokatlanul korai. Ráadásul az orosz államfő, továbbá a civil és a katonai diplomácia rendkívüli aktivitást tanúsított az elmúlt napokban a közel-keleti és az észak-afrikai válságok kezelésében. A nagygyűlés ilyen körülmények közötti megtartása a sürgető belpolitikai és társadalmi feladatokkal, illetve az alkotmány módosításával összefüggő népi egyeztetés, netalán népszavazás tervével függhet össze. Az orosz államfő határozottan közölte: