BEKIÁLTÁS


2018.jún.05.
Írta: Kabai Domokos Lajos 19 komment

Listázást! Listázást!

Az ukrán áruló-listához hasonló névsorok összeállítását fontolgatják magyar kormánypárti megmondó emberek. Az ukrán újságíróknak és médiumoknak képesnek kell lenniük nyíltan és szabadon kifejteniük a véleményüket – figyelmeztetett Bécsből Harlem Désir, az Európai Biztonsági és Együttműködési…

Tovább

Kezdődik Orbán Canossa-járása

Orbán Viktor mintha nem vette volna észre, hogy túlfeszítette a húrt. A katonai vonatkozású összefüggések alábecsülése mellett az igazságszolgáltatás kormány alá rendelésének szándékából azt olvashatták ki a multinacionális cégek, hogy itteni befektetéseik bármikor veszélybe kerülhetnek. (Előre…

Tovább

Jön Szíjjártóék nemzedéke

Lehet, hogy meg fog változni a hazai politikai hatalomgyakorlás eddigi agresszív módja? Két meglepetés is ért Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel kapcsolatban az elmúlt héten. Az első az volt, hogy január 23-án, hétfőn, Moszkvában így köszöntötte őt, a világ egyik…

Tovább

Bayer még mindig nem érti

Fiának megverése után is úgy cigányozik és állatozik, hogy szerinte nem cigányozik. Segítséget kér Bayer Zsolt. Az övéhez hasonló lovagkeresztet visszaadókhoz fordul ezzel a mondattal: „Segítsen valaki helyeset és korrektet gondolni”. Bár én sem ilyen, sem más állami kitüntetés birtokosa nem…

Tovább

Az élsport nem boldogít

Magyarország az éremtáblázatban a 12. helyet foglalja el, a boldogságindex alapján a 91-iket. Vizsgálódásunk tárgya: „Vajon a nemzetközi, momentán az olimpiai sportsikernek van-e, várhatóan lesz-e kihatása arra, hogy jobban érezzük magunkat a hazánkban?” Ehhez lépjünk túl azon, hogy ez…

Tovább

Esetem Bayer lovaggal

„Ti tényleg olyan hazát akartok, ahol a Bayer féléket jutalmazza az állam?” Van, aki azt jelenti be, hogy visszaadja, van, aki azt, hogy nem. Természetesen a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjéről van szó, amivel immár Bayer Zsoltot, a legmocskosabb tollú magyarországi újságírót is…

Tovább

Kezdődik az olimpia, vége a fair play-nek

Nincsenek tekintettel arra, milyen lelkiállapotban készülnek fel azok, akiknek mégis kiadják a versenyengedélyt. Néhány nappal a Rio de Janeiro-i Olimpia kezdete előtt jelentette be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach, hogy újabb határozatot hoztak az orosz sportolókkal…

Tovább

Orbánnak nem volt mondanivalója

Az Echo TV nézőjének az lehetett a benyomása, hogy a miniszterelnökben tanyát vert a kishitűség. Orbán Viktor megszólaltatásával próbálta emlékezetessé tenni május 1-je estéjét az Echo TV. Mi több ebből hagyományt is szeretne teremteni a csatorna. A riporter, Bayer Zsolt a…

Tovább

Bayer Zsolt megremegett

Az újpróféta Bayer Zsolt most attól remegett meg, ami ellen eddig oly hiábavalóan cikkeztek és szóltak néhányan: ha valaki csupán a saját anyagi érdekeit tartja fontosnak, az előbb-utóbb maga körül mindent és mindenkit elpusztít, még végül magát a benne hívőt is. A…

Tovább
süti beállítások módosítása