A pártvezér már a kezdet kezdetén megüzente a Fidesz nevével: csak a hozzá való hűség számít.

Az ország passzív többsége, de a részkérdésekre koncentráló ellenzék sem nézett még szembe azzal, hogy Orbán Viktornak a parlament elé soha be nem terjesztett programja egyetlen bővített mondatban összefoglalható. Taccsra kell tenni az országot, a romok alól pedig a lehető legtöbbet kimenteni önmaga, a családja és a segédkezet nyújtó banditák számára.

Akik azt gondolják, hogy túl élénk a fantáziám, azoknak azt válaszolom: megvan a magatartás irodalmi előképe. Írtam is már egyszer erről. Hozzá nyomós, bosszúvágy vezérelte indítékot is tudok, amit egyelőre magamban tartok. De az indítéknak pillanatnyilag nincs jelentősége, mert a következmények önmagukban minősítik a helyzetet.

A nemzeti együttműködés rendszerének Orbán Viktor által lényegében kontroll nélkül uralt kormánya mindenhonnan kivonja a pénzt, ami Magyarországot hosszú távon tartaná meg: oktatás, egészségügy, szociális ellátás, peremvidékek, a föld termőképességének kizsigereléséhez alkalmas feltételek kialakítása és így tovább. Emellett a szegényeket még szegényebbé, a gazdagokat még gazdagabbá tevő adó- és támogatási rendszeren keresztül biztosítja a vele az ország kirablásában, az országvesztésben kollaborálók együttműködését, a költséges ad hoc ötletek finanszírozását. 

Sajtóoffenzíva Orbán meggyőzésére

A legkevésbé a Fidesz-fanok, az Orbán hívők értik vezérüknek ezt a szisztémáját. Mert az általános agytompaság országában ők még elvakultak is. Szent kinyilatkoztatásként isszák rajongásuk tárgyának minden szavát. Megbocsátják neki a pálfordulásokat. Hozzásegítik ahhoz, hogy Viktoruk megsemmisítőnek látszó vereségek után is visszakapaszkodjék a hatalomba. És ilyenkor mindegyik azt hiszi: örökre elnyerte a rajongott férfiú jóindulatát. Mi több, amint Tarlós István budapesti főpolgármester Index-interjújának keserű szavaiból kiviláglott: még azt is hajlamosak elhitetni magukkal, hogy Orbán Viktor szövetségesként tekint rájuk.

Az interjú január 13-án látott napvilágot. Előzménye: a kormányfő még karácsony előtt azt közölte a budapesti főpolgármesterrel, hogy számára a főváros nem finanszírozási, hanem „irodalmi kérdés”, azaz Budapest oldja meg a gondjait egyedül. Ebben a helyzetben mindent egy lapra tett fel Tarlós István: sajtóoffenzívát indított. Ennek részeként, az Index újságíróival folytatott beszélgetésben az egyrészt-másrészt taktika jegyében üzent Orbán Viktornak.

Egyrészt hangsúlyozta, hogy lojális a miniszterelnökhöz, másrészt figyelmeztetett arra, hogy a budapestiek bízták meg, amikor megválasztották. Egyrészt emlékeztetett arra: 2014 novemberében Orbán Viktor megígérte neki, hogy közvetlenül konzultálnak a fővárosi ügyekről, másrészt neheztelt, mert nem nagyon érzékeli, hogy ez az ígéret megvalósult volna. Egyrészt hangsúlyozta: figyelembe veszi az ország első politikusának véleményét, szándékait, másrészt Tarlós, bizonyos értelemben újból kiadva Orbánt, azt mondta: olyanra a kormányfő sem utasíthatja, aminek ő maga is az ellenkezőjét kérte tőle korábban. Ráadásul a főpolgármester megvallotta a nyilatkozatában: „Az én főnököm a nép, amely megválasztott. A népen kívül még a Jóisten és bizonyos kérdésekben a feleségem, aztán kész”.

Banditatörvények érvényesülnek

Eddig nem egészen úgy ismertük meg Orbán Viktort, mint aki tolerálna ilyesfajta megnyilatkozásokat. Azt meg talán meg sem érti, mert nyilvánvalóan hiányzik a szótárából, hogy Tarlós mi az ördögért szőtte bele mondandójába többször is a „szövetség” kifejezést például ily módon: „Nekem ez egy politikai szövetség, nem kevesebb, de nem is több”. Egy másik helyen pedig: „Az szövetségesek között méltatlan magatartás, ahogy ezt a salátatörvényt (ami a fővárosra testálja a BKV teljes finanszírozási terhét – a szerk.) bevitték és megszavazták a parlamentben”.

Hogy mi van? – hökkenhetett meg a kormányfő, amikor referáltak neki a kijelentésekről. – Hát normális ez? – morfondírozhatott magában Orbán Viktor. – Csak nem azt képzeli, hogy én az ő szövetségese vagyok, vagy ő az enyém. Nekem nincsenek szövetségeseim, mert az „Állam én vagyok” – idézhette fel a Napkirály szavait. – Azt teszem, amit jónak látok, s azzal, akivel jónak látom. Tízéves kormányzás és negyedszázados pártvezéri ténykedés után sem fogták fel, hogy itt csak az történhet, amit én akarok?

Természetesen nem állíthatom, hogy szó szerint ezt gondolta a miniszterelnök. Korábbi megnyilatkozásai, magatartása, az őt közelről ismerők beszámolói és saját közvetlen élményeim alapján azonban aligha tévedek nagyot, ha azt feltételezem, hogy a fentiekhez hasonló mondatok ötlöttek fel benne. Olyan bizonyosnak gondolom ezt, mint amiként Tarlós István főpolgármester nyilvános üzengetései, duzzogó nyilatkozatai azt tették nyilvánvalóvá, hogy még a Fidesz-rajongók mindegyike sem érti Orbánt. Tarlós példája az ékes bizonyítéka annak, hogy a vezér holdudvarában még mindig nem fogták fel: a nemzeti együttműködés rendszere kifejezés, vagy az olyan jelszó, mint „Az ország nem lehet ellenzékben!”, csupán populista kódolása annak a banditizmusnak, amellyel Magyarországot uralja a Fidesz, vagyis az az ember, aki ezzel egyet jelent, maga Orbán Viktor.

Áldozatok lehetnek a budapestiek

Orbán Viktor a párt, vagyis a Fidesz nevében rejlő kifejezéssel tudatosan, vagy öntudatlanul már a kezdet kezdetén megüzente mindenkinek: csak egyetlen dolog számít, a hozzá való hűség. Aki ezt nem érti meg, s konfrontál vele, azt, környezetével együtt, magára hagyja, sőt akár így, vagy úgy, de kinyírja, kinyíratja, amint azt mostanság magának Simicska Lajosnak, vállalkozásainak, a vállalkozásaiban dolgozó százaknak, ha nem ezreknek a példája mutatja. Amihez nem mellesleg maga Tarlós István főpolgármester és a budapesti Fidesz-frakció is készségesen asszisztált és asszisztál például a hirdetőoszlopoknak immár bíróság által is törvénytelennek nyilvánított ukmukfukk eltávolíttatásával.

Ha ennyiből nem értette volna meg valaki, rögzítsük: ha Orbán Viktor és Tarlós István között kenyértörésre kerül a sor, akkor Tarlós környezete – momentán az ország fővárosa – issza meg a levét. A kérdés csak az, hogy a budapestiek tűrik-e, hogy hiúságukban sértett politikusok áldozatai legyenek. Végképp alávetik-e magukat a minden banda, a minden maffiacsalád működésének alapját jelentő szabálynak: kerül, amibe kerül, a főnök döntése megfellebbezhetetlen. Ahogy elnézem, nekünk fővárosiaknak nem maradt túl sok időnk az efölötti morfondírozásra. #

CÍMKÉP: Orbán és Tarlós - Fotó: Koszticsák Szilárd, MTI