Fiának megverése után is úgy cigányozik és állatozik, hogy szerinte nem cigányozik.

Segítséget kér Bayer Zsolt. Az övéhez hasonló lovagkeresztet visszaadókhoz fordul ezzel a mondattal: „Segítsen valaki helyeset és korrektet gondolni”. Bár én sem ilyen, sem más állami kitüntetés birtokosa nem vagyok, talán kifejezhetem, hogy minden együttérzésem a Bayer családé. Ám empátiám csupán eddig terjed.

Elsőre bizonyára bennem is fölhorgadna az indulat, ha a gyerekem összeverve, összerugdalva jönne haza este. Talán még egy szitokszó is elhagyná a számat, bár először alighanem azt kérdezném: nem kell-e orvost hívni, aztán a hogyan történtről érdeklődnék, majd a rendőrséget hívnám. Közíróként pedig biztosan nem tárnám az esetet ország-világ elé. Főleg nem kezdenék cigányozni, ha – amint a cikkben olvasom – „Tamás szerint mind cigány volt, a fiunk azt mondja, voltak köztük »fehérek« is”.

De akkor sem kezdenék cigányozni, ha nem lenne ilyen bizonytalan a helyzet, mert tisztában lennék azzal, hogy a kötekedés, az erőfitogtatás nem csupán a cigányok sajátja. Úgymond fehér verőlegények, kigyúrt kopaszok – azt hiszem, szinte kizárólag csak ilyenek – jócskán részt vettek 2006. szeptember 18-án a tévészékház ostrománál, az október 23-ai zavargásokban, mi több, 2007. februárjában, Orbán Viktorral az élen vezető Fidesz-politikusok láttak hozzá a Parlament körüli kordonrendszer lebontásához demonstrálván, hogy eljött a helyzetek jogszabályokon túli kezelésének ideje. S egy nagyot ugorva az időben: 2016. február 23-án, a Nemzeti Választási Irodához is fehér bőrszínű verőlegényeket vezényelt valaki, megakadályozandó az ellenzéki MSZP képviselőit abban, hogy elsőként adhassák be a Fidesz-parlament által elfogadott vasárnapi boltbezárással kapcsolatos népszavazási kérdést…

Szóval, becsületes közíróként mindezt azért végig kellene gondolnom, még akkor is, ha apaként talán átsiklanék afölött, hogy vajon milyen hangot ütött meg a gyerekem, amikor odaszólt az autójának támaszkodó alaknak. (Nem mintha a hangvétel milyensége bárki esetében igazolná az agresszivitást.) Mindenesetre ha apaként talán nem is, de közíróként, legalább a tisztán látás érdekében, élnem kellene a gyanúperrel, hogy talán a hozzátartozóm sem volt a legudvariasabb. (Mellesleg voltam már hasonló helyzetben, de jobbnak láttam, ha hagyom az illetőt, aki aztán anélkül, hogy tudta volna, hogy én vagyok az autó tulajdonosa, két perc múlva odébbállt. És ennyi.) Szóval, közíróként végiggondolnám mindezt. S végre önvizsgálatot tartanék, milyen részem volt a helyzet előidézésében.

Bayer Zsoltként erre különös okom is lenne. Hiszen Bayer Zsoltként számot kellene vetnem azzal, amivel épp a minap, a kormánykitüntetés átvétele után szembesültem: tömegek tartottak méltatlannak a lovagkeresztre. Számosan fejezték ki felháborodásukat amiatt, hogy én – aki szerintük uszító, xenofób, azaz idegengyűlölő, sőt rasszista cikkeimmel híresültem el – állítólag nagyban hozzájárultam annak az ideges, gyűlölködő hangnak az elhatalmasodásához, ami ma a magyarországi köz- és magánéletet uralja. Bayer Zsoltként végiggondolnám, hogy nem lehet-e egy csöppnyi igazság az állításokban. És végül feltenném a kérdést: nem lehetséges-e, hogy durva kifejezéseimnek, amelyekkel a cikkeimet teletűzdelem, családi körben is szabad folyást engedtem olykor, s ezt a mintát öntudatlanul is követhette a dzsúdózó, bár amúgy kiváló orvostanhallgató gyerekem?

De persze Bayer Zsolt nem én. Így aztán Bayer Zsolt a fiával megtörtént esetet ecsetelő cikkében is ott folytatta, ahol a kitüntetése előtt abbahagyta. Úgy cigányozik, és állatozik, hogy szerinte nem cigányozik. Annak ad hangot, hogy a fia életét többre tartja a nyolc másik életénél. S még ha valaki talál is erre némi mentséget Bayer, az első indulatában mértéket vesztett apa számára, a közíró Bayernek nem nézheti el, ahogyan félresöpri azt a normát, amit idővel már az ókori görögök is követtek: ha az egyének egymás elleni bosszúszomját nem terelik bírósági mederbe, akkor a bosszúállások, végeláthatatlan láncolata felőrli a közösséget. Mert egy tisztességes közíró nem tekinthet el attól, hogy 2016-ban már nem Hammurapi, illetve az Ószövetség szemet szemért alapú törvényeit követjük, hanem mi már az Újszövetség népe vagyunk, vagyis állítólag azok lennénk. Hogy a szelíd Mahatmá Gandhiról – „Az erőszakmentességben hiszek” – már említést se tegyek.

De Bayer Zsolt, a Fidesz 5-ös számú párttagkönyvének büszke tulajdonosa – egyébként művelt, tájékozott férfiú – láthatóan nem törődik a közfelfogás efféle változásaival, még mindig nem érti a jelentőségüket. És nem okult az elmúlt hetekben őt ért bírálatokból sem. Folyamatosan gyűlöletkampányoló pártjának vezetőihez hasonlóan, a mostani cikke szerint továbbra is azt vallja:

„És hogyha ezek abban a pillanatban elpusztultak volna, amikor megszülettek, akkor szebb és jobb hely lenne a világ. És azt is gondolom, hogy nincsen egyenlőség. Ezekkel mi, a fiunk, az unokatestvére, a sportolósrácok nem vagyunk egyenlők. Ezek kártékony, a társadalom nyakán élősködő, közveszélyes és teljesen felesleges lények, akiket el kell tüntetni a társadalomból. Ezeknek a szavazata nem egyenlő a mi szavazatunkkal, a jogaik nem érdekelnek, a sorsuk sem érdekel, és sok mindenre hajlandó lennék, hogy életük hátralévő részében egy tolókocsiban ülve, szívószállal szürcsölgessék a pépeset”.

Természetesen e súlyos szavak után csak képmutatás a szűkítés: „a félreértések elkerülése végett: nem „a” cigányokról beszélek, hanem erről a nyolc gyáva féregről. És az ő teljesen felesleges, semmit sem érő életükről”. Ezzel a közíró Bayer Zsolt egyrészt egy magánéleti sérelemmel kapcsolatban prejudikál, vagyis nem várja meg a feljelentését követő nyomozás és tárgyalás eredményét, hanem ő maga ítélkezik. Másrészt ennél is fontosabb, hogy ott folytatja, ahol a kitüntetése előtt abbahagyta: igazságosztó istennek képzelve magát, pogány átkokat szór mindenkire, aki szerinte nem érdemli meg az életet. S alighanem úgy gondolja: miért ne tehetné? Végül is Magyarország kormányának nem titkolt jóváhagyását kapta meg ehhez a lovagkeresztjével. #

KIEGÉSZÍTÉS: police.hu

KIEGÉSZÍTÉS: Az első hozzászóló szerint „egy zempléni kisváros lakójaként azt kell mondjam, hogy mindennapos (az eset). Általában demagóg fordulatnak tartják, ha valaki azt mondja, hogy éljetek velük egy településen, egy utcában, a szomszédságukban ... és majd megtudjátok. Szerintem nem az. Lehet azt mondani, hogy rasszista, előítéletes és fajgyűlölő vagyok. De sajnos a kevés jó mellé csak rossz tapasztalataim, szörnyű történeteim vannak".

Ezt válaszoltam, hátha érdekli azokat is, akik nem jutnak el a kommentekig: Emiatt senki nem illethet téged ilyen jelzőkkel, vagy ha ezt teszi, nincs igaza. Az viszont gond, hogy a teljes magyar társadalom nem helyezi nyomás alá a kormányzatait annak érdekében, hogy hathatós integrációs intézkedésekkel, következetes, évtizedeken átnyúló oktatási, foglalkoztatási, szociális programokkal, képzett szakemberek által szervezett életmód-tanfolyamokkal stb. vegyék elejét az alapvetően a szegénységből eredő helyzet eszkalálódásának.

A sérelmet szenvedettekkel példálózó propaganda által is kiváltott erőszak ugyanis újabb erőszakot szül, s bűnbe torkollik. Az ilyen módon bűnbe kevert korábbi áldozatok aztán maguk is bűnösökké válnak, amitől életük végéig nem tudnak szabadulni. (Nem mellesleg, vidéki szomszédságunkban nagyon is jól kijövünk a cigány származású vállalkozóval és családjával, s nagyon örültünk, hogy közvetlenül mellettünk egy fiatal, szintén integrálódott, hasonló házaspár  vette meg a halálok miatt megüresedett házat. Egyúttal a környékkel együtt fellélegeztünk, amikor a tőlünk második házból végre elköltözött az általunk szeretett, de időközben öregek otthonába került eredeti magyar tulajdonos, elzüllött fia. Nem mintha a cigány származású szomszédaimat nem tekinteném magyarnak, de mint látható, még szavunk sincs arra, hogy kirekesztés nélkül beszéljünk egymásról...)

A lényeg: ne akarjuk, hogy az történjék, ami most Ukrajnában! Miután a hatalom nem vizsgálta ki és nem zárta le törvényesen a 2014. május 2-án, az odesszai szakszervezeti székházban alig titkolt rendőri közreműködéssel elkövetett tömeggyilkosságot, részben a máshonnan odaszállított csőcselék által oda beűzött gyerekek, terhes nők és öregek élve elégetését, most vérbosszút esküdött, önszerveződött titkos különítmények vadásszák le egyenként az egykori pogrom felheccelt résztvevőit, s vagy ölik meg őket éjszakánként, vagy mint a minap két újnácival tették: levágják a karjukat, amire banderista jelszó, illetve oroszgyűlölő szöveg volt tetoválva.#