Az atyáskodás, az esetleges és önkényes döntések felett eljárt az idő, jóllehet ilyen viszonyok között könnyebb homályban tartani a forint milliárdok sorsát. (Az úszótörténet 3. része MÁV-os példával megspékelve.)

Kiss László, a magyar úszóválogatott kapitányának újabb ballépéséről szerezhettünk tudomást. Még akkor is le kell ezt szögezni, ha például én magam kifejezett együttérzéssel figyelem a jeles szakember mostani szerepléseit. Ezek sorában a Népszabadságnak adott január 11-ei, hétfői nyilatkozattal immár kínos helyzetbe hozta a miniszterelnököt is, ami persze nem következett volna be, ha a kormányfő nem játszik maga is cinkelt lappal.

A kapitány állítása szerint, Orbán Viktor csütörtökön este beszélt vele telefonon, viszont ehhez képest a kormányfő szokásos, péntek reggeli rádióinterjújában egyáltalán nem utalt arra, hogy közvetlenül beleavatkozott az ügybe. Ellenkezőleg, önmagával eleve ellentmondásba kerülve azt mondta: úgy véli, a politikát távol kell tartani a sporttól, de a sport kormánytámogatás nélkül nem marad életben, a mostani ügyben pedig a kormány szívesen megteszi, amit tehet, csak valaki mondja meg, miben tudnak segíteni, hogy idén is olimpiai sikereket érjen el hazánk. Ám a miniszterelnök elfelejtett beszámolni arról, hogy valójában már intézkedett is.

A Népszabadság újságírója, Őri B. Péter azt kérdezte Kiss László szövetségi kapitánytól, hogy mi változott csütörtök óta. A válasz:

– Még aznap este, a David Cameron angol kormányfővel folytatott tárgyalásai után telefonon felhívott Orbán Viktor miniszterelnök. Kérte, gondoljam át a döntésemet, hiszen az úszóknak szükségük van rám.

– Tehát pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában a miniszterelnök már úgy ajánlotta fel a kabinet „jószolgálati képességeit" az ügy rendezéséhez, hogy önnel beszélt?

– Így van.

Ez több mint kínos, mert Orbán Viktor, amúgy sem acélos szavahihetőségével kapcsolatban ébreszt kételyeket. De mert kiderült, hogy csütörtök este már minden eldőlt, az is felvetődik, vasárnap miért ámította Gyárfás Tamás, az úszószövetség elnöke a közvéleményt azzal, hogy előre hozta a hétfői megbeszélést, s elrendezte Kiss Lászlóval, hogy ő marad a kapitány.

Egyébként az interjúból az is kiderül, hogy a mester változatlanul nem érti, miért nem kellett volna elmennie Hosszú Katinka január 6-ai, szerdai sajtótájékoztatójára. Az ezt firtató újságírói kérdésre nem azt válaszolta, hogy azóta rájött: nem újságírók előtt kellett volna kezdeményeznie a helyzet tisztázását, hanem még ellentámadásba is átment: „Érdekes, azt senki sem rótta fel, hogy ott voltak a Magyar Olimpiai Bizottság vezetői, és a végén őket is faggatták az újságírók. Ők vajon kaptak meghívót?”

Túl azon, hogy ez a felvetés már-már a homokozóban vitatkozó gyerekek képét idézi fel az emberben, kommunikációs szakmai szempontból a kapitánynak ez a megjegyzése is a helyzet félreértésén alapul. Gyakorlott péeresként ugyan mindenképpen lebeszéltem volna a részvételről, de ha már megjelent ott, akkor a MOB tisztségviselőinek példáját kellett volna követnie. Ők ugyanis nem akartak szerepelni, hanem hallgattak, majd amikor megszólították őket az újságírók, válaszoltak. A két magatartás között ég és föld a különbség, és ezt tapasztalatból állítom.

A MÁV Rt.-nek abban az időszakában voltam a cég közkapcsolati vezetője, amikor egymást érték a vasutas sztrájkok. A munkáltató oldalán tízegynéhány sztrájk kommunikációs kezelésének irányításában vettem részt, s ennek megfelelően alkalmanként féltucatnyi-tucatnyi sajtótájékoztató szervezésében. Ennek során nem egyszer megtörtént, hogy a szakszervezetek vezetői bejöttek a terembe, ahol a MÁV valamely vezetője tájékoztatta az újságírókat. (Egyébként megtörtént ez sztrájkmentes idők, más témájú sajtótájékoztatóin is.)

Természetesen, nem akadtunk ki emiatt, hiszen abból indultunk ki: ami ott elhangzik, az a dolgozókat, tehát képviselőiket is érinti. Bármilyen éles, sőt esetenként személyeskedésig fajult is konfliktushelyzetben a vita, gondolni kellet arra, hogy a végső cél a megállapodás, s hogy a sztrájk után jönnek a hétköznapok, amikor ugyanezekkel az emberekkel együtt kell dolgozni a cég egészének érdekében. Arra azonban nem volt példa – és ez a vasutas szakszervezeti vezetők bölcsességét dicsérte –, hogy beleszóltak volna a sajtótájékoztató menetébe, vagy hogy a kamerák előtt provokáltak volna vitát a MÁV-vezetőkkel.

Ez azonban nem csupán udvariassági kérdés volt. Pontosan tudták, hogy a sajtó előtti rögtönzésnek olyan hatásai lehetnek, amelyek kedvezőtlenül befolyásolhatják a közvélemény egészét, ezen belül az általuk képviselt vasutasok hangulatát.Más lapra tartozik, hogy egy-egy esetben, ha már úgy is jelen voltak, interjút adtak a sajtótájékoztató hivatalos részét követően a folyosón, vagy a székház előtt. Ezt, mint közkapcsolati igazgató már csak azért sem kifogásoltam, mert kimondva-kimondatlanul, végső soron a MÁV sajtórészlegének voltak hálásak a riporterek, hogy pro és kontra mindent egy füst alatt elintézhettek, minden interjút elkészíthettek.

Ami az úszószövetség körül múlt szerda óta történik, ellentmond az általam helyesnek tartott, jól bevált gyakorlatnak. Ha tehát adhatnék egy tanácsot a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetőinek: bár sok egyéb mellett a sajtó előtti megnyilatkozásokat szabályozó eljárásrendről is elfelejtettek gondoskodni eddig, amellett, hogy ezt sürgősen pótolják, kérjék meg a szövetségi kapitányukat, hogy egyelőre fejezze be a nyilvánosság előtti szerepléseit, mert ezekkel egyre mélyebb és viharosabb vizek felé sodorja a MÚSZ egyébként is csak összetákoltnak látszó hajóját.

Most ugyanis kiderült: ez a hajó valahogy ellavírozott, amíg Urambátyámország felségvizein, idegen legénység nélkül kellett kormányozni. De abban a pillanatban, amikor egy másik világ, egy másik kultúra szokásai és szabályai szerint is kellene vezetni, menten bukdácsolni kezdett. Kiderült, hogy az atyáskodás, az átlátható normarendszer helyetti esetleges, sőt önkényes döntések gyakorlata felett eljárt az idő ott, ahol tényleges teljesítményt kell nyújtani.

Még akkor is így van ez, ha a nemzeti együttműködés rendszerében az országot most kormányzók épphogy nem megszabadulni akarnak a feudális beidegződésektől, hanem – amint a miniszterelnöknek a mostani ügybe való beavatkozása is példázza – az állam és a társadalom minden részének saját ellenőrzésük alá vonásával fenn akarják tartani, sőt megszilárdítani a modern világban zavarokhoz vezető, avítt szemléletet. Nem mellesleg így könnyebb homályban tartani, amiről már az első cikkben írtam, hova és hogyan landolnak az úszósport révén a szövetséghez kerülő summák, s főleg a szent cél, a vizes vébé előkészítése ürügyén a havonta-kéthavonta mértani haladvány szerint növekvő forint milliárdok. #