Magyarország derék polgárai valósággal dicsekedtek azzal, hogyan kerülik el a szavazóhelyiségeket.

Nincs még vége, de lassan elkezdhetjük a tanulságok összegereblyézését. A másfél éves gyűlöletkampányt követő népszavazásról még a balliberalizmussal aligha vádolható publicista, Stumpf András is azt írta, hogy visszaélés a referendum intézményével. De akkor a Fidesz vezetői miért szánták el magukat erre a lépésre? Pontosabban miért szánta el magát erre az az ember, vagyis Orbán Viktor, akitől a Fidesz minden rendű-rangú vezetője lelkileg és/vagy anyagilag függ? Miért nem volt képes elkerülni azt a folyamatot, ami végül ebbe, a Stumpf szerint is enyhén szólva kínos helyzetbe torkollott?

Vekerdy Tamás pszichológus egy helyen azt fejtegeti, hogy Jung szerint az én első szava a NEM! Az addig engedelmes kisgyerek földhöz veri magát, ha nem az történik, amit ő akar, esetleg leszegett fejjel, beharapott ajkakkal hallgat. Még akkor is szembefordulhat a szülővel – sőt önmagával is –, ha arra biztatják, amit korábban ő maga kívánt. Számára ugyanis most nem az a legfontosabb, hogy mit is akar, hanem az, hogy az akaratban gyakorolja magát. A tiltás, a kötelezés, a büntetés – a legrosszabb kényszer megoldások. Az a gyerek, aki elé minden apró ügyben korlátokat állítanak, a későbbiekben is nehezen tudja kinőni dackorszakát.

Az Orbán Viktor gyerekkoráról ismertek alapján alighanem okkal feltételezhető, hogy ő még mindig azoktól az élményektől szenved, amiket korai és későbbi gyerek- és kamaszkorában átélt. Ez az egyéni ügy, sőt tragédia attól válik számunkra is fontossá, hogy esetében a dackorszak talán egész életre való kitolódásának országos, sőt nemzetközi politikai hatása van, azaz mindannyiunk életét befolyásolja. Ezen még az olyan szerecsenmosdatás sem változtat, mint amit az eredetileg liberális, ma keresztény-cinonista Hack Péter mutatott be a Hetek szeptember 30-ai számában. A Hit Gyülekezetének szócsöve hosszú cikkben fejtegetette, hogy miért kell magunkévá tenni a Fidesz álláspontját. Eközben többek között azt írta, hogy „a magyar kormány egy évvel ezelőtt jobban megértette ennek a folyamatnak a lényegét, mint az európai vezetők döntő többsége”.

Ez azonban nem felel meg a valóságnak, csupán azt mutatja, hogy Hack Péter is hatása alá került annak a propagandának, amivel a Fidesz kommunikációs gépezete el akarja feledtetni Orbán Viktor 2015-ös májusi, strasbourgi beszédét, amelyben azt követelte, hogy a menekültekkel kapcsolatos döntések kerüljenek vissza a nemzeti kormányok hatáskörébe. Feltehetően rádöbbenve a feladat nagyságára, ma már Orbán is nemzetközi összefogást szorgalmaz a közös külső határvédelemtől, a tagállamok közötti koordináláson át a nemzetállami szuverenitást kifejezetten korlátozó közös európai hadsereg felállításáig, sőt valamifajta líbiai zárt telep létesítéséig. Másfél éve azonban még ilyeneket mondott:

– a megélhetési bevándorlókat a magunk módján akarjuk kezelni;

– vissza kellene adni nemzetállami jogkörbe a határvédelem jogát;

– szerencsésebb lenne, ha a bevándorlás szabályozását tagállami hatáskörbe utalnák; mi magyarok magunk akarunk dönteni arról, hogy akarunk-e bevándorlókat, vagy sem.

– Vannak országok, amelyek úgy döntöttek, együtt akarnak fellépni a menekültkérdés ügyében – hangsúlyozta a beszédben, majd az általam végigjegyzetelt és akkor kiposztolt sajtótájékoztatón egyértelműen ki is mondta: mi nem akarunk ezen országok közé tartozni.

Még jóval az első menekültek határon való megjelenése, illetve a fenti miniszterelnöki gondolatok közreadása előtt, idehaza már javában folyt az idegenellenes izgatás, a hazaárulózás. A következő hónapokban egészen mostanáig kimondva, kimondatlanul erre apellálva minden kezdeményezést, jóakaratú bírálatot vissza lehetett utasítani, érintse az az élet bármely területét. Nem mintha korábban nem tapasztaltunk volna hasonlót, de attól kezdve a kormányzás kifejezetten a dacos NEM-ek jegyében zajlott. Csak ami kapásból eszembe jut:

– NEM a nyitottabb kormányzást, a költések, a döntések korrekt nyilvánosságra hozását követelőknek megszámlálhatatlan ügyben.

– NEM a paksi erőmű fejlesztését ellenkezők felvetéseire.

– NEM a budapesti olimpiát ellenzőknek.

– NEM a Városligetbe tervezett múzeumi negyed más helyen való megépítését indítványozóknak.

– NEM a városligeti és más budapesti tömeges fairtás elleni tiltakozóknak.

– NEM az állami földeket, köztük védett területeket kegyenceknek juttató bírálatokra.

– NEM a nemzeti bank vezetőjének enyhén szólva nagyzási mániás, sajátos hóbortokat, egyéni érdekeket követő rongyrázását kritizálóknak.

– NEM az ellenzék által szorgalmazott népszavazási kezdeményezésekre.

– NEM az állami média Fidesz pártpropaganda szolgálatába állítását szóvá tevők vádjaira.

– Folytatva a dohányáru- és a szerencsejáték-piac újraosztása elleni tiltakozásokra adott NEM-eket egészen a legvégsőkig, NEM a vasárnapi üzlet nyitva tartást ellenzőknek.

– NEM a következő generációk jövőjéért aggódó pedagógusok, egészségügyiek követeléseire…

Ám alighanem nagy hibát követnénk el, ha mindezt csupán Orbán Viktor visszamaradt dacosságának számlájára írnánk. Az ily mértékben NEM-ekre alapozott politika érvényesítéséhez az is kell, hogy a kormányzott nép fogadó kész legyen rá. Szembe kell néznünk tehát azzal, hogy a magyar társadalom nagy része maga is a „NEM” mágiájának hatása alatt áll. Tisztelet a kivételnek, de el kell ismernünk, hogy a másokkal kapcsolatos érzelmeinket döntően a Dögöljön meg a szomszéd tehene is! irigysége határozza meg, nem pedig a keresztényi szeretet. A NEM-ek uralma azért valósulhat meg, mert az országot uraló férfiú és köre eddig arra számított, hogy a többség mindig cserben fogja hagyni a kisebbséget, az emberek nagy része közömbös marad az olyan ügyek iránt, amelyek őt magát ott és akkor közvetlenül nem érintik.

Effajta meggondolások alapján javasolhatták a lélekbúvárok a Fidesz, és személyesen az Orbán Viktor hatalmát megszilárdítani hivatott, a szavazók megvezetésére építő mostani referendum előkészítésekor, hogy olyan kérdést kell feltenni, amire a „NEM” válasz szolgálja a kormánypárt érdekeit. Úgy vélhették: itt és most a szembenállás kifejezésére, az egyébként kézzel foghatatlan Brüsszel ellen felkeltett dühökre építve kell lehetőséget teremteni. A hatalmat gyakorlók szemszögéből mindig sikeres lehet ez a taktika az olyan társadalmakban, ahol minimális az egyének önállósága, ahol hosszú évszázadok sanyargatása, és az utóbbi évtizedek kiszolgáltatottsága miatt csökött az emberek önbizalma. Márpedig az ilyen emberek számára a NEM-nek a gyerekkort idéző dacos kifejezésének lehetősége sikerélményt nyújthat. Különösen így van ez, ha egy részleteiben meg sem ismert és meg sem ismertetett témakörben előzőleg propagandaözönnel hengerelték le az ellenvéleményeket.

Sajátos módon, az álellenzéknek ugyanarra a srófra járhatott az agya, mint a kormányzók propagandistáinak, amikor a távolmaradásra buzdítottak. Igen, álellenzékről beszélek, mert tagjainak oroszlánrésze van abban, hogy az Orbán-rezsim sokáig csaknem sértetlen demokráciaként jeleníthette meg önmagát főként a külföld előtt. Végtére, a parlamentben ülő más pártok képviselői ágálhatnak, az ellenzéki sajtó jócskán visszaszorított részében, az interneten lehet fecsegni és így tovább… Szóval, az álellenzék nagy része aktív tiltakozás – érvénytelen szavazatok leadása – helyett egyfajta totális NEM kifejezését javasolta híveinek. Nyilván ők is ugyanarra a következtetésre jutottak, mint Orbánék: a passzivitásra, a dacos szembenállásra könnyebben rávehetők az emberek. Ezt igazolta vissza az elmúlt napokban a sok lelkes beszámoló a Facebookon, amelyekben Magyarország derék és öntudatos polgárai a legváltozatosabb módon dicsekedtek azzal, hogy mit csinálnak majd vasárnap, hogy messze elkerüljék a szavazóhelyiségeket. A Fideszhez hasonlóan, az ellenzékiek is arra építettek, hogy a magyar társadalom nagy része még nem lépett ki a gyerekkori dackorszakból.

Most, amikor e sorokat írom, azaz vasárnap délben, a népszavazási aktivitás első adataiból, nemkülönben a már a szombaton nyilvánosságra hozottak alapján, a határon túliak passzivitásából arra lehet következtetni, hogy a több mint tízmilliárd forintnyi közpénzzel szervezett kampány és szavazás aligha váltja be maradéktalanul a sanda szándékúak reményét. A magyar társadalom, kritikus helyzetekben immár nem először, bebizonyítani látszik, hogy igen jelentékeny része bölcsebben gondolkozik, mint azt a fölötte atyáskodók feltételezik. Tetszik, nem tetszik, a fönt ülő urakat előbb-utóbb rákényszerítjük arra, hogy felnőttként kezeljenek bennünket. #

CÍMKÉP: Orbán Viktor újságíróknak nyilatkozik, miután leadta szavazatát 2016. október 2-án. (Forrás: MTI)