A titkosszolgálatok egykori (?) tagjai szinte elfoglalták a médiateret, hogy olyan dolgokról beszéljenek, amilyenekről – eddig úgy tudtuk – csak akkor beszélhetnek, ha erre megbízóik utasítják őket.

Volt idő – Vagy csak a vágyakban élt az is? –, amikor a moralizáló értelmiség jelesebb tagjai nem azt tűzték ki célul, hogy az embereket az Evangéliumtól a szolgálati szabályzathoz térítsék át. A francia Julien Benda világítja meg ezzel az orosz Lev Tolsztojtól vett példázatra épülő gondolattal az 1927-ben megjelent Az írástudók árulása című tanulmányának lényegét. Talán ez a dolgozat volt az első, amelynek szerzője azzal szembesítette a nyugati értelmiséget, közöttük a történészeket, a művészeket, sőt az Egyház embereit, hogyan kezdtek alájátszani azoknak a politikai szenvedélyeknek, sőt szolgálni őket, amelyek az embereket, a nemzeteket egymásra uszítják.

E száz éve tartó folyamat részeként, a legutóbbi időben a politikai szenvedély felszításnak új módszerére találtak a hatalom birtokosai és az őket szolgáló média munkatársai. Internetes és nyomtatott újságjainkat, a rádió- és televíziós műsorokat volt (?) kémek, titkos szolgálatok egykori (?) alkalmazottai árasztották el. A tegnap alighanem csúcsot döntött e tekintetben. Az Index interjúja nyomán nem tudtam olyan adóra kapcsolni, nem tudtam olyan közéleti internetes felületre kattintani, hogy ott ne valamely leszerelt (?) ügynök magyarázta volna a szolgálatok működésének mechanizmusait, s ne arról akart volna meggyőzni, hogy az oroszok mindig is spájzban voltak, és persze az amerikaiak, meg a románok, meg a kínaiak, meg…

Az előző bekezdés kérdőjeleit aligha kell magyaráznom. Megannyi film és könyv égette agyunkba, hogy aki a szolgálatokhoz belép, valójában egész életére elkötelezi magát. Ahogyan a Chico című, a Rózsa-Flores Eduardo bolíviai-magyar származású nemzetközi kalandorról készült filmben, a DVD-példányomon 42:45-nél, mondja az elhárításnál szolgáló főhős felettese: „Mi nem szállunk ki, fiam!” Vagy valamivel később, 44:55-nél egy másik főnök: „Az a kis papír, amit aláírt, az még mindig nálunk van”. És azon a papíron, a filmben 38:20-nál, jól kivehetően az állt: „a szolgálati kötelmeimről, a végzett feladatokról soha, senkinek nem nyilatkozom, tájékoztatást nem nyújtok”.

Az ügynökök a fényre lépnek

Ehhez képest itt, Magyarországon, nemkülönben az Amerikai Egyesült Államokban és a nyugati világ más országaiban mit tapasztalunk hónapok óta? Olyanok, akik eléggé valószínűsíthető módon világszerte hasonló papírokat írtak alá a különféle titkosszolgálatokhoz való belépésükkor, közléseikkel árasztják el a médiumokat. Mindegyikük között kétségtelenül az egyik legmeghökkentőbb a Panyi Szabolcs által készített interjú Katrein Ferenccel, a Nemzetbiztonsági Hivatal, majd az Alkotmányvédelmi Hivatal nemzetközi terrorral és kémelhárítással foglalkozó korábbi vezető munkatársával. A terjedelmes beszélgetést az Index március 21-én adta közre magyarul és angolul is.

A párbeszédet az orosz titkosszolgálatok Európa elleni akcióira hegyezték ki. Emellett hangsúlyt kap benne a magyarországi szolgálatok közötti rivalizálás, de feltárul belőle, hogy milyen belső, nemzedéki-elkötelezettségi és politikai okokra visszavezethető konfliktusok nehezítik az érdemi szakmai munkát a magyarországi szervezeteknél. Vázlatos képet kapunk a nemzeti szolgálatok és a titkos NATO-szervezetek közötti tevékenységről, az ezt akadályozó körülményekről is. Ha nem tévedek, csupa olyan dologról, amivel kapcsolatban a felesküdött ügynök hallgatási fogadalmat tett. Ily módon a szóban forgó szervezetek működéséről eddig talán csak sejtett adalékok váltak bizonyossá az ellenfelek, az ellenségek számára.

Kinek dolgozik Katrein?

No, már most csupán az a kérdés, hogy megőrült-e ez az ember? A kérdésre nem tudunk válaszolni, hiszen még az sem derül ki róla, hogy éppen mivel foglalkozik? Mindössze arról értesülhetünk, hogy külföldön van, és a kölni eseményeket közelről követhette. Feltehetően a 2015-2016-os szilveszter éjszakai, a kölni pályaudvar előtti, úgymond migrációs hátterű férfiak által elkövetett, tömeges molesztálásokra történt az utalás, amelyeket – eszerint – valójában az oroszországi titkosszolgálatok szervezetek meg. Ám legyen! De engem továbbra is az foglalkoztat, hogy mely szervezet védelmét élvezi ez a bátor férfi, ez a magányos harcos, akiről azért kiderül, hogy családja van. Márpedig ez esetben a – talán már szintén külföldön élő – hozzátartozói is veszélybe kerülhetnek egy ilyen interjú miatt...

Ha csak! Ha csak nem más ország titkosszolgálatának megbízását teljesítette Katrein Ferenc, amikor a magyar szervezetek kötelékébe lépett. Ha csak nem őt magát és családját eleve biztonságba helyezték azt követően, hogy leszerelt Magyarországon. Ha csak nem egy fél világra kiterjedő akció részeként adta az interjút az Indexnek. Ott van persze, még a „megőrült ez az ember” opció is. És én hajlandó is lennénk ennek hitelt adni. Csakhogy nem ő az egyetlen, aki az utóbbi időben úgymond leleplezésekkel áll elő. Mi több a titkosszolgálatok egykori (?) tagjai szinte elfoglalták a médiateret, hogy olyan dolgokról beszéljenek, amilyenekről – eddig úgy tudtuk – csak akkor beszélhetnek, ha erre megbízóik utasítják őket. Akár leszereltek már, akár nem.

Új szakaszban az írástudók árulása

És ez több mint szokatlan. De hogy hogy nem, e mozzanat fölött a média regnáló szereplői általában átsiklanak. Eszükbe sem jut feltenni azt a kérdést – legalábbis én még nem találkoztam ilyennel –, hogy ugyan mi ennek a nagy mozgolódásnak az oka. Csak nem arról van szó, hogy a világban egymás ellen küzdő politikai-gazdasági erők minden oldalon (!) úgy döntöttek: szakítanak az eddigi gyakorlattal? Immár a titkosszolgálatokat is közvetlenül vetik be a tömegek befolyásolásáért a médián keresztül vívott ütközeteikbe?

A cikk elején említett Julien Benda gondolatmenete szerint az elmúlt évszázad világégéseit és a köztük eltelt időszakokat többek között az különbözteti meg a történelem megelőző korszakaitól, hogy ez utóbbiakban az írástudók legalább egy része ellensúlyozta a világi hatalmak nyers érdekekre épülő, gyakran nemzeti köntösbe öltöztetett, önző tetteit. Ezzel szemben a mai – értsd a huszadik századi - KDL – értelmiségiek „szellemüket szándékosan nemzeti szellemmé formálják s a nemzeti szellem más formái ellen suhintanak vele. Ismeretes, hogy a tudósok a Rajna partján hányszor hirdetik eszméiket a francia tudomány, vagy a német tudomány nevében, s hogy íróink hányszor s minő ádáz megátalkodottsággal erőltetik magukban a francia fogékonyságot, francia értelmet, francia filozófiát, míg a Rajna túlsó partján az írástudók az árja gondolatot, árja festészetet, árja muzsikát kívánják megtestesíteni magukban, amire viszont a mi részünkről az a válasz, hogy felfedezik egy-egy német mester zsidó nagyanyját, csak hogy ne a német, hanem a sémita géniuszt ünnepelhessék benne.”

Így írt Julien Benda 1927-ben az írástudókról. Ha élne, azt látná, hogy a média mai írástudói már nem csak a politikusoknak kínálnak felületet a propagandához, de teret nyitnak az egykori (?) titkos ügynökökkel nyilvánosan folytatott politikai játszmák számára is. Akár azért, mert ők is a szolgálatok részei, vagy csak egyszerűen annyira rabul ejti őket a korábbi (?) ügynökök közelébe való férkőzés lehetősége, hogy már az elemi kérdéseket sem teszik fel. Ebben a helyzetben Julien Benda alighanem azt rögzítené: „Új szakaszába érkezett az írástudók árulása!”#

CÍMKÉP: Rozsa-Flores Eduardo itt épp a horvát hadsereg uniformisában. A Fekete Ibolya által róla és az ő főszereplésével készült filmben mondja neki egyik főnöke: „Világhírű titkos ügynök pedig nincsen. Legfeljebb a halála után…”