Hét kilót fogyott

El a politikusokat a gyerekektől!

2017-11-20bundestag-beszedoroszfiux.jpg

Történelmet ír, vagy írattak vele, esetleg az információs háború áldozata lesz. Ezt írtam ehhez a képhez, amit először egy hónapja tettem közzé a Bekiáltás blogon. A fotón az oroszországi Nyikolaj Gyeszjatnyicsenko látható, aki november 20-án szót kapott a Bundestagban, a német parlamentben. Az Urálon túli tundraövezetben található, a kiterjedt földgázmezőiről ismert Jamali Nyenyecföldről, Novij Urengojból Berlinbe utaztatták öt társával együtt. A német nemzeti megemlékezés napján együttérzéssel beszélt a náci hadsereg Szovjetunióban elpusztult tagjairól.

Amint akkori cikkemben is leírtam: a beszéd elhangzása után össztűzbe került a fiú. Sokan a történelem ismeretének teljes hiányával, sőt a fasiszták támogatásával vádolták, mások persze védelmükbe vették. Ezt tette az orosz államfő sajtótitkára, Dmitrij Peszkov is. Mint mondta, méltatlannak tartja, hogy az iskolást a nácizmus propagandistája váddal illetik. Teljességgel érthetetlen az az egzaltált hajtóvadászat, ami kialakulni látszik vele szemben.

Azóta négy hét telt el. December 20-án a Jamali Nyenyecföld Autonóm Körzet kormányzója arról tájékoztatta a sajtót: az internetes támadások annyira megviselik a fiút, hogy néhány hét alatt hét kilót fogyott. Mint kiderült, a Novij Urengoj, illetve a németországi Kassel középiskolásainak csereutazási programját, amelynek része volt a fiatalember berlini beszéde, a Wintershall német kőolaj- és gázipari óriás támogatta. Viszont a cég képviselője Anna Bungarten szerint a beszéd körüli éles, a tényeket figyelmen kívül hagyó vitát egyes sajtóorgánumok gerjesztették.

De ez mellébeszélés. Hiszen amint elhangzott a mindössze kétperces szónoklat, a dolog természetéből eredően azonnal nyilvánosságot kapott, és az internetes felületeken megindult a kíméletlen véleményáradat. Nem kellett ehhez semmilyen más, ha úgy tetszik hagyományos, professzionális sajtóorgánum. A gondot én egészen másutt látom.

A cég menedzserei valami nagy kommunikációs nyereséget akartak ebből az egészből kihozni, s a tinédzsereket, s különösen azok képviselőjét belökték a politika könyörtelen gépezetébe. És a gépezet bedarálta a szimpatikus, intelligens fiatalembert, aki immár negyedik hete képtelen feldolgozni a vele történteket. Ehhez képest a Wintershall vállalati kommunikációs menedzsere még most is ködösít, amikor az úgymond felelőtlen médiára mutogat, ahelyett, hogy elismerné: meg kellett volna elégedni azzal, hogy iskolai keretek között beszéljék meg a háború alatt történteket a német és az orosz fiatalok. Igaz, a cég szemszögéből ennek, még rászervezés mellett is, alig lett volna mérhető a kommunikációs haszna; az utaztatás pénzügyi és egyéb terheit nem lett volna érdemes felvállalnia a vállalatnak. (Más kérdés, hogy a remélttel ellentétes következmények minimum semmissé tették az eredeti számítást.)

Arról nincs hír, hogy Nyikolaj kap-e pszichológusi támogatást, amint ez egyébként Oroszországban is eléggé megszokott például egy-egy tragikus közlekedési balesetet követően. Ám legyen mindez intés, mert lám, mire vezethet, ha kicsinyeket, vagy kamaszokat mozgósítanak politikai akciókhoz, hogy befolyásolják a közvéleményt. A szülők legyenek sokkal, de sokkal óvatosabbak, mert különösen most, amikor a választási kampány célegyenesébe fordulnak a pártok, az idehaza is szaporodó, egyelőre persze kisebb következményekkel járó helyzetek mutatják: a politikusok egyre többször akarják statisztaként használni a gyerekeket. Ne hagyják nekik! Legalább ezt ne, ha már – különösen a hatalomban lévők – amúgy is oly sokszor hiszik, hogy következmények nélkül megtehetik, amit mások nem! #

CÍMKÉP: Nyikolaj Gyeszjatnyicsenko – immár negyedik hete képtelen feldolgozni a vele történteket

karomkodnitilos142x142szovegesfekvoxxxx.JPG