Ne stopsorosozz!

 A nyelvi zombik átvételével az ellenzéki pártok és médiumok is a Fidesz-t szolgálják.

soros_ellen_plakat_szolnokon.jpg

„Szakmai vita folyik bizonyos körben, helyes-e, ha Stop Sorosnak nevezzük azt a törvénycsomagot, mely azokat bünteti, akik segítik a menekülteket” – vezette be a Klubrádió műsorvezetője Kárpáti János, az Esti Gyors adását június 20-án, szerdán, a jogszabályok parlamenti elfogadásának estéjén, majd így folytatta: „Amellett, hogy ezt az elnevezést használjuk, egyetlen, bár kétségkívül nyomós indok hozható fel. Az, hogy a kormányzati propagandagépezet ötlete nyomán szinte mindenki így nevezi a törvénycsomagot. (…) És a Stop, Soros! használata ellen szól az, hogy hazug a sugallata. Ez a törvény nem Soros Györgyöt állítja meg, hanem a humánumot, az emberiesség legelemibb parancsát. Én magam nem kívánom használni a Stop, Soros! kifejezést. Ez a menekültek segítőit büntető törvény”.

Egyetértek. A szövegből azonban nem derült ki kit is értsünk a „bizonyos kör” alatt. Cseppet sem lennék meglepve, ha magának a Klubrádiónak a hírszerkesztőségéről lenne szó. Ugyanis a műsorvezető jegyzete utáni két és fél–három percben összesen hatszor hangzott el a „stopsoros” kifejezés. A hírszerkesztő többek között az Országgyűlés, a Kormányzati Tájékoztatási Központ, az LMP, MSZP, a Magyar Liberális Párttól átvett mondatokhoz kapcsolta a mágikus szófordulatot. Gyanítom, hogy amikor a Párbeszédnek, illetve a Jobbiknak a jogszabályhoz való viszonyáról tett említést, csak azért tekintett el tőle, mert már zavarhatta a pusztán stilisztikai szempontból is botrányos szóismétlés.

Megérteni könnyű, alkalmazása kihívás

Bennem az az érzés keletkezett, hogy a hírszerkesztő direkt vágott alá a műsorvezetőnek. A „stopsoros” húsz–harminc másodpercenkénti elhangzása miatt olybá tűnt fel előttem: dafke ellent akar mondani a felvezetőben elhangzottaknak. Akár így történt, akár nem, mindenesetre ez volt a látszat, ami nem valami jó fényt vet a szerkesztőségen belüli állapotokra. Ennél azonban fontosabb, hogy a magukat ellenzékinek nevező újságíróknak, médiumoknak, szervezeteknek, pártoknak általában is fel kellene ocsúdniuk! Azzal, hogy az elmúlt nyolc évben kritikátlanul átvették a Fidesz propagandistái által nem kevés találékonysággal kimódolt, a jelenségek, a folyamatok valódi természetét rejtve hagyó, vagy éppenséggel az azokat megszépítő kifejezéseket, maguk is hozzájárultak egyfajta hamis társadalmi tudat kialakulásához.

Egyébként nem valami bonyolult dologról van szó. Legalábbis a megértés szintjén nem. Mert a nyelvi befolyásolás trükkjeinek alkalmazása más lapra tartozik. Kreativitás, műveltség, a szóban forgó nyelv színének és fonákjának készségszintű ismerete, sajátos észjárás, üzenetekben, célcsoportokban való gondolkodási képesség, a szociológiai kutatási módszerek alkalmazása, és még sok minden kell hozzá. Mindenesetre a kommunikációs technikákkal, a befolyásolással, a propagandával foglalkozó szakirodalom bőven tárgyalja ezeket a módszereket.

Ködösítés hipnotikus kiszólásokkal

Könnyen áttekinthető leírást adtam róluk magam is Press & pr című könyvem 456. oldalától. Erre alapozva bíráltam évekkel ezelőtt, a Bekiáltás blogban több magyar médiumot – köztük az akkor még létezett Népszabadságot, illetve a Klubrádiót –, mert még akkor is közrádióról, köztelevízióról, közmédiumokról írtak és beszéltek, mikor már hetente bírálták a kormányzó erőt, hogy híveivel rakta tele a szerkesztőségeket, s hogy a valamennyi adófizető pénzéből finanszírozott műsorokat az állampárttá vált Fidesz politikai érdekekből elkövetett torzításai uralják. Vagy két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ellenzékiek használni kezdjék azokat a kifejezéseket, amelyek a valóságnak megfelelően írják le ezeket az intézményeket: (párt)állami médiumok, (párt)állami televíziók, (párt)állami rádiók, és újabban (párt)állami újságok.

Hogy volt-e részem a kifejezésváltásban, nem lényeges. A fontos az lenne, hogy minden olyan esetben, amikor a hatalom, illetve az ellenzék propagandistái bedobnak egy „stopsoroshoz” hasonló nyelvi zombit, illetve a jó szavak, a csillogó szavak, a represszív nyelvi konstrukciók stb. technikáival élnek, résen legyenek a közbeszéd ellenalakítói! Tudniuk kellene, hogy a leegyszerűsítő betűszók, a szívmelengető, patetikus kifejezések, a bonmot-k, a frázisok, a hipnotikus definíciók, sőt a népies kiszólások köntösébe öltöztetett fordulatok a ködösítést, a figyelemnek a lényegről való elterelését szolgálják. A szónoknak, a propagandistának az a célja velük, hogy szakadatlan ismétlésükkel az általa sugallt érzést, értékrendet programozza be a sokaság tudatába az adott tárgykörről oly módon, hogy később már magának a nyelvi konstrukciónak az említése elég legyen a megfelelő – az ő hatalmi törekvéseit szolgáló – érzelem és gondolat kiváltásához.

Aki a szavakat uralja, az a lelkeket is

A címképen szereplő „nemzeti konzultáció" maga is a kamuzás sajátos megnyilvánulása, hiszen nyilvánvaló, hogy az ilyen akciók fő célja nem az egész nemzet, hanem csak a hívek megszólítása, bennük a fontosság érzésének erősítése olyan kérdésekkel, amelyekről előzetes közvélemény-kutatások alapján derítették ki, hogy a célcsoport rezonálni fog rájuk, s amelyekre a feleletet már jó előre kifőzték a propaganda boszorkánykonyhájában. A Fidesz kommunikációja valósággal hemzseg az ilyen megoldásoktól.

Közöttük az egyik pálmát bizonyára maga a „nemzeti együttműködés rendszere” nyelvi zombi viszi el. Ismertsége előtt le a kalappal! Sok közpénz fekszik az elterjesztésében... Bár a tartalma sem akármi, hiszen a benne szereplő szavakkal épp ellentétes gyakorlatot jelöl. Egyrészt a jelenlegi hatalmat nem támogatókra nem vonatkoztatják. Vagyis valójában a nemzetből való megbélyegző kirekesztést szolgálja a szókapcsolat, amit – végképp elrejtendő a sugalmazni kívánt gondolatot – NER betűszóként rövidítve használ kormánypárti és a lépre ment ellenzéki egyaránt. Másrészt a rajongókkal való együttműködés sem oda-vissza érvényes. A hatalmi központ döntéseinek kritikátlan elfogadását várják csupán a fanoktól, érdemi, mi több, igazán kritikus véleményt sosem.

A legfrissebb példa a módszerre a szóban forgó, a „Magyarország kormányának javaslata a Stop Soros törvénycsomagról” (Nyelvtanilag helyesen: Stop, Soros! - KDL) címet viselő három jogszabály-tervezet indoklásának az a kitétele, mely szerint A törvénycsomag megalkotására Magyarország polgárai adnak felhatalmazást: a népszavazáson részt vevők 98%-a egyértelműen elutasította a kötelező kvótát, a Soros tervről szóló nemzeti konzultációban 2,3 millió ember mondott egyértelmű véleményt. Az eredmények alapján a magyarok egységesen erős fellépést akarnak az illegális bevándorlás ellen, a betelepítések helyett a határok megerősített védelmét szorgalmazzák”. Íme, miként él a csúsztatás eszközével a kormány. Elhallgatja, hogy a népszavazás érvénytelen volt, s 2–3 millió embert azonosít a nemzet egészével!

A hatalmi érdek mindig jelen van

Amikor az állampárti propagandisták, vagy a politikusok hasonló torzításokkal, majd leegyszerűsítésekkel állnak elő, a befolyásolás elleni védekezés első lépésének annak kellene lennie, hogy a hipnotikus kifejezést nem vesszük át. Nem kezdjük el használni, hanem olyat keresünk helyette, amely a jelenség valódi tartalmát fedi fel! Lehet, hogy ez nem lesz azonnal ugyanolyan frappáns, hiszen a közönség számára látszólag váratlanul bedobott frázison korábban talán napokon, esetleg heteken át dolgoztak erre szakosodott szakértők abból a meggondolásból, hogy aki a szavakat uralja, az a lelkeket is magához hajlítja. De egy első blikkre kevésbé hatásos szókapcsolat, egy hosszabb leírás is hasznosabb, mint a tálcán kínált csillogó, esetleg játékos, sőt szellemesnek ható kifejezés szolgai befogadása.

Ennek megfelelően a „stopsoros” helyett, embertelenségi törvényről, üldözöttek elleni jogszabályról, a jézusi tanításokat sárba tipró indítványokról kellene, kellett volna beszélnie, illetve az e körülírásokat kifejező ütős szókapcsolatokat alkotnia annak, aki valóban szembe akar(t volna) szállni az emberek közötti gyűlölködés magját elhintő állampárti törekvésekkel. Megelőzendő az álnévvel beszóló fantom-kommentelők támadását – akiknek nem egyszer szándékos aljasságát szintén a barátságos megnevezéssel (becenév, sőt angolul nickname), azaz eufemizmussal tünteti el, igazolja önkéntelenül is az internet közönsége –, mindezzel nem azt állítottam, hogy az illegális bevándorlás ügye ne lenne létező probléma. Erről már többször írtam, mint ahogyan arról is, hogy szerintem az Orbán-kormány kezdettől fogva nem megfelelő eszközökkel lép fel ellene. De ez a cikk most nem ezt taglalja.

A „stopsorosozás” ürügyén legalább két dologra szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik: a politikai közösség tagjainak tisztában kellene lenniük azzal, hogy a kommunikációban, a saját oldaliban is, mindig jelen van a hatalmi érdek. Későbbi nagy csalódásoktól óvhatja meg magát, ha az ember nem csak rajongással fogadja be az őt érő hatásokat, hanem azt is vizsgálja, milyen önös indítékok húzódhatnak meg a tetszetősnek látszó szófordulatok mögött. A másik: ha a politikai köztérben valaki nem képes a maga módján megnevezni az általa bírált jelenséget, hanem átveszi ellenfele kifejezéseit, számoljon azzal: az ellenfél propagandájának terjesztésében fog közreműködni. Szócsővé válik maga is, amikor lustaságból, nemtörődömségből, szakmai felkészületlenség miatt, vagy azért, mert lebecsüli a szavak mágikus erejét, meggondolatlanul használni kezdi az ellenérdekelt  szóleleményeit. #

CÍMKÉP: Egy meghekkelt kormány-plakát a tudatosan felépített, hosszú időn át tartó kampány időszakából – A többség nincs tudatában annak, hogy előre meghatározott hatalmi célok érdekében programozzák be az agyát

karomkodnitilos142x142szovegesfekvoxxxx.JPG