BEKIÁLTÁS

2018.sze.12.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

Sokba kerül az országnak Orbán

Gyengült a forint a szavazás után, de máris tovább feszíti a húrt a Fidesz. Az Európai Parlament hetven százalékos többséggel fogadta el a Sargentini-jelentést szeptember 12-én. Ezt követően azonnal, bár egyelőre átmenetileg, gyengülni kezdett az egyébként is egyre gyengébb forint. Ennél…

Tovább

Orbán és a pofonok

Európai befolyásának lehetséges növeléséért vállalja a sértegetést. Orbán Viktor nyilvánvalóvá tette szeptember 11-én, Strasbourgban, hogy nagyobb európai hatalmat akar. Minden olyan felvetést negligált az Európai Parlamentben lezajlott Magyarország-vitát megelőzően, közben és azt követően,…

Tovább

Kiábránduló Klubrádiósok

Az amerikai tőkés érdekek szószólójaként küzdenének a kapitalizmus kárvallottjaiért. A Klubrádió műsorvezetői, riporterei, szerkesztői immár egyre gyakrabban találják lehetetlen helyzetben magukat. Most nem a Klubrádióról, mint médiumról beszélek, amit – akárhogy csűrjük-csavarjuk – a nemzeti…

Tovább

Amerika magáért küzd, nem értünk

Nagy a zavar az ellenzékben, de a pávatáncos kormányfő is gondban lehet. Akik abban reménykedtek, hogy az USA majd rendet tesz Magyarországon, most csalódottak. David B. Cornstein, az új budapesti nagykövet, a Szombat című folyóiratnak adott, augusztus 29-én megjelent interjújában lényegében…

Tovább

Orbán a muszlimok között

Az alaptörvényt is sérthetik a kormányfő egyes kijelentései   – Különös nézeteket vall ön. Népet vél ott, ahol nincs más, csak örök setétség! – adja a szavakat Fehér Béla Kossuthkifli című, frenetikus szövegezésű regényében bizonyos Buttler szájába. Úgyhogy ennek alapján sem érdemes csodálkozni…

Tovább

Itt az emberarcú Putyin!

Új szinten az oroszországi politikai kommunikáció. Putyin itt, Putyin ott, Putyin mindenütt. Immár egy műsort is kerítettek a személye köré az orosz állami tévében. Nem túlzás ez? – ötlött fel bennem a kérdés, amikor szeptember 2-án, vasárnap, késő este először láttam meg a beharangozás nélkül…

Tovább

Orbán Kerényi ravatalánál

Mintha a saját tetteivel kapcsolatos kétségeinek adott volna hangot a Fiumei úti temetőben. Napok óta nem tudom kiverni a fejemből a Kerényi Imre augusztus 31-én, pénteken felállított ravatalánál síró Orbán Viktor képét. Persze a kormány befolyása alatt működő tévék szintén tehetnek erről, mert…

Tovább
süti beállítások módosítása