Magyar kórkép/4 – Összeroppan a társadalom

Válságban a pedagógusképzés / Tiltakoznak az oktatás tönkretétele ellen / Sérülnek a tanuláshoz való alapjogok / A Nemzeti Bank hitelezi Mészárost / Összeroppan a magyar társadalom

pedagogustuntetesx.jpg

VÁLSÁGBAN A PEDAGÓGUSKÉPZÉS – 2020-tól a felsőoktatásba való belépés feltételeként megszabott idegen nyelvvizsga 25 százalékkal csökkenti majd a felvehetők számát – állította Polónyi István oktatáskutató a Klubrádió augusztus 30-i reggeli adásában. Ez főleg a pedagógusképzést sújtja majd, mert a műszaki, informatikai képzésekre jelentkezők esetében viszonylag jó a nyelvvizsga-arány. A kormány szándékaival ellentétben a műszaki területeken 25 százalékkal csökkent a jelentkezők száma. Az informatika iránt viszont nagy az érdeklődés. A humán és a társadalomtudományi szakokon mérséklődik hallgatói létszám, de nem annyira, amennyire a kormány szeretné. A bértábla átalakításáról a szakember azt mondta: nem érti, milyen 280 milliárdról beszél Palkovics miniszter, aki szerint ez az intézmények számláján van. A 4-5 évvel ezelőtti béremelésre sem adtak fedezetet, azt az intézményeknek kellett volna kigazdálkodniuk.

TILTAKOZNAK AZ OKTATÁS TÖNKRETÉTELE ELLEN „Hülyének néznek bennünket” – válaszolta Tasi Zsuzsa szervező a kérdésre, hogy miért tiltakoznak az augusztus 31-én, 16 órakor, Budapesten, a Kossuth téren kezdődő tüntetésen. Az aktivista kifejtette: elegük van abból, hogy minden döntést kivesznek a diákok, a szülők, de még a tanárok kezéből is. Az történik, amit állam bácsi akar. Nem lehet csendben maradni, amikor az oktatási kormányzat gőzerővel teszi tönkre a közoktatást. A köznevelésinek nevezett és a nyelvvizsgatörvény mind-mind ezt a célt szolgálja.

SÉRÜLNEK A TANULÁSHOZ VALÓ ALAPJOGOK Öt ellenzéki frakció közös beadványban kéri fel az Alkotmánybíróságot, hogy semmisítse meg a köznevelési törvény júliusban elfogadott módosításait. Az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott: sérülnek a tanszabadsághoz, a gyermekek nevelési módjának megválasztásához, és a művelődéshez való jogok. Ezentúl hatéves korban kötelező lesz beiskolázni a gyermekeket függetlenül attól, hogy iskolaérettek-e. Erről eddig a szakemberek döntöttek. A szabályozás jelentősen csökkenti az alapítványi és magániskolák jogát arra, hogy megválasszák a saját pedagógiai programjukat. Az intézményvezetők megválasztása során a tantestületnek és a diákönkormányzatnak eddig is csak véleményezési joga volt, de most ezt is eltörlik. A döntéshozók tovább központosítják a tankönyvpiacot, aminek minősége emiatt érzékelhetően romlik. Nem készült el a sajátos nevelési igényű gyermekekre vonatkozó szabályozás, mert úgymond „ezek a gyermekek gyakorlatilag nem léteznek a kormány számára”. Az iskolarendszer nem csökkenti, hanem növeli az egyenlőtlenségeket.

A NEMZETI BANK HITELEZI MÉSZÁROST – Kötvénykibocsátásra készül a miniszterelnök barátja, a Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában lévő Opus Global Nyrt. mintegy 29 milliárd forint értékben. A Magyar Nemzeti Bank ennek felét le is jegyzi. Lényegében az MNB így hitelezi Mészáros cégét, de nem csak azt. Egy program keretében eddig hat, köztük három Fidesz-közeli vállalatról derült ki, hogy hasonló támogatásra számíthat – mondta el a Klubrádióban, az augusztus 29-ei Esti gyorsban Csabai Károly, az Mfor.hu és a Privatbankar.hu újságírója.

ÖSSZEROPPAN A MAGYAR TÁRSADALOM – A következő években egy dolgozóra egyre több inaktív jut. A KSH friss kiadványa szerint drasztikusan nőni fog az időskorúak aránya, mindez pedig meg fogja terhelni az ellátórendszereket. A Portfolio.hu ismertetője szerint 1990 elején 51 százalék volt az eltartottsági ráta. Ezer aktív (15-64 éves) korúra 510 nem aktív (14 éves és annál fiatalabb, valamint 65 éves és annál idősebb) korú személy jutott. A legalacsonyabb, 45,2 százalékos arányt 2007-ben regisztrálták. A népesség-előreszámítás jelenlegi alapváltozata szerint az eltartottsági ráta értéke 2062-ben érheti el maximumát, 79 százalékos értékkel. A jelenlegi trendek alapján ezer eltartóra (15-64 éves) 790 eltartott (14 éves és annál fiatalabb, valamint a 65 éves és annál idősebb) juthat ekkor. #

CÍMKÉP: Pedagógustüntetés, Budapest, 2016. február 13.