Az elnökök, az alelnökök a médiával együtt rendítik meg a demokráciába, a jog uralmába vetett hitet.

Az utolsók között lennék, akik egy jó szót hoznának fel Donald Trump amerikai elnök mellett. Hogy képességes emberről van szó, nem kérdéses. Csak hát mire, s főleg hogyan használja a képességeit? No, de nem az első, s nem is az utolsó azok között, akik a néphülyítésre építik politikájukat. És nem is kell messzire menni a példáért. Az azonban mégiscsak sok, ami az elnöki posztról való elmozdítása érdekében zajlik kezdettől fogva Washingtonban! De nem azért, mert nem lenne indokolt, ezt ugyanis én meg nem tudom ítélni. Hanem a kettős mérce miatt.

Ne menjünk vissza elnökségének korábbi időszakára, csak a legutóbbi esetre fókuszáljunk! Azzal van tele a világsajtó, hogy nyáron Trump telefonon beszélt az újdonsült ukrán elnökkel, Volodimir Zelenszkijjel. Többször is arra kérte, hogy a hatóságok alaposan nézzenek utána a demokrata párti  Joe Biden Ukrajnához kötődő, családi vonatkozású üzleti ügyeinek.  Biden – Barack Obama egykori alelnöke – 2020-ban Trump kihívója lehet az amerikai elnöki poszt megszerzéséért. Ha bebizonyosodik, hogy Trump valóban az ukrán elnök közreműködését kérte ellenfelének lejáratásához, az úgy is értelmezhető, hogy az Egyesült Államok elnöke saját választási esélyének növelése érdekében vett igénybe segítséget egy külföldi ország képviselőjétől. Márpedig ez törvénytelen. Alapot jelenthet az elnök elleni, bíróságon kívüli alkotmányos vádemelési eljáráshoz, az impeachmenthez, ami akár leváltásával is végződhet.

Megbízhatatlanná vált a nyugati média

A támadások nyomán napvilágot látott kémhistóriát, a nap mint nap zajló nyilatkozatokat, találgatásokat kövesse, akinek van hozzá gyomra! Ráadásul, hozzáértők szerint, ennek az ügynek is nagyobb lesz a füstje mint a lángja: nagy valószínűséggel Trump most is megússza, amint megúszott már mást is. Egyrészt azért, mert rendkívül bonyolult és hosszadalmas az eljárás, másrészt, mert a szenátusban pártjának többsége van, s ott biztosan megbukik az elmozdítására irányuló kezdeményezés. Az ügy persze összekuszálja az amerikai közéletet, s talán a gazdaságra is kihat, és a világban tovagyűrűző hatásának beláthatatlan következményei lehetnek. De ezért még nem írnék az ügyről, mert ezt megteszik mások.

Azért hozom mindezt szóba, mert néhány évvel ezelőtt sokszor említettem meg itt, a Bekiáltás blogon, hogy Joe Biden akkori amerikai alelnök mennyit járkált Kijevbe a családtagok vagyonának gyarapítására használva hatalmát, befolyását. És nem igazán emlékszem, hogy az idő tájt oly nagyon felháborodott volna ezen a Washington-barát nemzetközi és hazai média. Vagyis nem az egyik vagy a másik politikus-gazfickó sorsa érdekel ebben a történetben. Ám nyuvasszák ki egymást, ha a hetvenhetedikben, mint Joe Biden, vagy a hetvenharmadik évén túl, mint Donald Trump, még mindig azt vallják a hatalomról a jelenlegi elnökről szóló, Michael D'Antonio által írt könyv címével, hogy „Soha nem elég”!

Az viszont nagyon is személyes ügyem, sőt szerintem ügyünk, hogy miként viszonyul a hasonló politikusi magatartáshoz a magát függetlenként, elfogulatlanként, pártatlanként megjelenítő nyugati média, közte az annak értékrendjét – elhallgatásait és szenzációssá tupírozott híreit – szolgamód átvevő, a Magyarországhoz hasonló szatellit országok sajtójának minőségibb része. No, nesze neked minőségi média! Tudtommal a hazai kollégák közül csupán a hvg.hu írt Biden ukrajnai árukapcsolásáról a Wall Street Journal alapján, 2014 májusában. Ez sem elítélően, csupán szenvtelen távolságtartással. Később ez a lap sem tulajdonított nagy jelentőséget a dolognak, a többiek pedig – a tévedés kockázatával – nem vették a fáradságot, hogy utánanézzenek, amit másutt, vagy épp itt, a Bekiáltás blogban olvastak. Igen, néhány visszajelzés szerint az újságírók közül is többen olvastak nálam Biden hivatalos és családja érdekében kifejtett ténykedésének elegyítéséről, de megtartották maguknak, amiről tudomást szereztek. Az Oroszország szakértők pedig, akiknek megnyilatkozásaira aztán tényleg igyekeztem odafigyelni, igencsak hallgatagok voltak ebben a dologban. De miről is van szó?

Biden alelnök Ukrajnában üzletelt a fia javára

2014. október 29-én írtam le először ebben a blogtérben Biden nevét. Nyolc hónappal voltunk túl az USA által szervezett, a hivatalos bevallás szerint 5 milliárd dollárral támogatott, kijevi puccson. Ennek következtében a törvényes – persze nagyon nem makulátlan – államfő, Viktor Janukovics helyébe a virtigli oligarchát, Petro Porosenkot ültették, s vele együtt a meghatározó posztokra amerikai állampolgárokat a kormányba. Mindezt az októberi választásokon szentesíttették a néppel. Természetesen ezen már nem vettek részt az Oroszországhoz került Krím, illetve a szakadár donyecki és a luganszki körzet lakói. A sajtónk mindezt az európaiság, a demokrácia győzelmeként állította be. És nem zavarta az sem, amit én is csak úgy odavetettem, de legalább odavetettem: „Joe Biden amerikai alelnök november végi ukrajnai látogatásán, egyik fia ukrajnai érdekeltségének ügyeit is áttekintette”.

Arról volt szó, hogy Biden alelnök ifjabbik fia, a 44 éves Hunter Biden három hónappal az államcsíny után, 2014 májusában lett tagja az egyik ukrán gázipari cég, a Burisma Holdings igazgatótanácsnak, a cég jogi részlegének vezetőjeként. Néhány héttel korábban az a 39 éves Devon Archer vált a vezetés tagjává, aki John Kerry amerikai külügyminiszter fogadott fiának, Christopher Heinznek, a Heinz-féle mártásbirodalom örökösének főiskolai szobatársa volt. A Burisma tulajdonosa Nyikolaj Zlocsevszkij, a megbuktatott Viktor Janukovics ukrán elnök környezetvédelemért és természeti kincsekért felelős minisztere volt, aki így mentette át magát és cégét az új érába. Több jel utal arra, hogy vállalata egyfajta kifizetőhelyként működött. Mások is kerültek be oda, akik az amerikai kormánynak tettek szolgálatot. Így a lengyel Aleksander Kvasnewsky, aki a rendszerváltás előtt a nomenklatúra tagja volt, majd az ukrajnai Burisma Holdings igazgatótanácsnak tagja, sőt alelnöke lett, ma pedig már vezérigazgatója. Ehhez elintézett egy s mást, például Julia Timosenko ukrán miniszterelnök, egyébként korábbi kommunista pártbeli befolyását szerencsésen kamatoztatott, az energiaszektorban meggazdagodott, korrupciós vádakkal börtönbe került üzletasszony szabadon engedését. Már ez az egész is gyönyörrel tölti el a lelket, nemde?

A következő dátum a Bekiáltásban: 2014. november 23. A cikkemben mellékszálként említettem, hogy „a külső megfigyelőnek az az érzése támad: azért látogat Kijevbe időről időre Joe Biden amerikai alelnök, illetve John Kerry amerikai külügyminiszter azért mutatkozik annyira bénának, mert mindkettő fia révén érdekelt az ukrajnai gázkitermelésben. A harcok által érintett vidékekre érvényes koncessziós joghoz – Minő véletlen! – nem sokkal a CIA által szervezett kijevi puccsot követően jutott hozzá a Biden fiú érdekeltsége”. 2015. január 21-én ezt írtam: „tény, hogy a februári puccs után néhány héttel már gázkitermelési koncessziót kapott egy brit és egy amerikai cég, amelyben többek között a Biden fiúnak is részesedése van. Azóta újabb ukrán energiavállalatban kapott szerepet a politikuscsemete. Az orosz bejelentés mögött, amely szerint még öt évig juttat gázt az Ukrajnán át húzódó vezetékekbe, akár az is állhat, hogy Moszkvában azzal számolnak: a gázszállítást teljesen átveszik majd az amerikai érdekeltségek, amelyekkel e tekintetben nem akarnak közösködni”.

2015. február 19. Ekkor ismét némi cinizmussal biggyesztettem a cikkembe az egy-egy újabb információmorzsával bővülő megjegyzést: „az erőszakos hatalomátvételt követően, heteken belül angol és amerikai cégeknek adtak koncessziót a Donyec-medencei és a galíciai palagázmezők kitermeléséhez. (…) Azok a kísérletek pedig, amelyek szintén a jövőbeni amerikai üzletek jegyében kezdődtek meg az ukrán atomerőművekben, újabb Csernobilok árnyát rajzolják Európára, mert egyelőre nehézkesen halad az orosz erőművek amerikai fűtőanyaggal való kombinálása. De az üzlet, az üzlet, pláne ha dollár milliárdokról van szó! És amíg el nem felejtem: Joe Biden amerikai alelnök egészen addig személyes kijevi látogatásaival adott lökést a folyamatoknak, amíg a fiát be nem vették az ukrán gázüzletbe. De persze ez nem nepotizmus, mert Amerikában, a szabad verseny hazájában olyan nincs! Ó nem!”

2015. november 27-én ismét megemlítettem, hogy „a politikai hatalmat is gyakorló ukrajnai oligarchák, s például a puccs következményeiről Kijevben személyesen és többször is tájékozódó Joe Biden amerikai alelnök fia a kelet-ukrajnai palagáz-kitermelésben vált érdekeltté a hatalomváltás után”. 2017. június 17-én megjegyeztem: „egyre leplezetlenebbül mutatkozik meg, hogy abban a folyamatban, amelyben a kőolaj helyét részben a földgáz foglalja el a szénhidrogének világpiacán, miért is kellett puccsot szervezni Kijevben, továbbá miért szerzett Ukrajnában földgáz-kitermelési koncessziókat, illetve vásárolt földgáz-tárolót a Baltikumban olyan amerikai cég, amelyben a korábbi amerikai alelnök, Joe Biden családja is érdekelt”. A fiú cége 166 millió dollárnyi érdekeltséghez jutott ily módon.  

Visszaütött a meggondolatlanság 

Ezek az adatok elsősorban oroszországi és ukrajnai forrásokból származtak. Következésképp, a neoliberális újságíró számára eleve hazugságnak számítottak, tehát fel sem vetődött, hogy ha beléjük is ütközött valamely szaklap eldugott részén napvilágot látott részinformációba, akkor annak utána járt volna. Öt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az MTI nyomán ismét amerikai forrásra utalva írhassam le 2019. április 6-án: Joe Biden – még alelnökként – azzal fenyegette meg Petro Porosenko ukrán államfőt, hogy az Obama-kormányzat visszavonja az egymilliárd dolláros hitelgaranciát, és ezzel fizetésképtelenségbe taszítja az országot, amennyiben nem távolítják el azonnali hatállyal Viktor Sokin legfőbb ügyészt.

Bidennek az volt a problémája, hogy korrupciógyanúba keveredett fiát ki akarta hallgatni Ukrajna legfőbb ügyésze, amiről így mesélt 2018-ban egy videóval is rögzített eseményen. „Azt mondtam nekik: nem kapjátok meg az egymilliárdot. Én nemsokára elmegyek, azt hiszem, félórán belül távozom. És ha addig nem rúgjátok ki a főügyészt, akkor nem kapjátok meg a pénzt” – kápráztatta el hallgatóságát a 2015-ös, vagy 2016-os történettel, amiről állítása szerint főnöke, Barack Obama is tudott. Aztán elégedetten tette hozzá: „kirúgták a gazembert! Félreállítottak valakit, aki addig nagyon is szilárdan állt a helyén”. Az időpontok nem egyértelműek, ezeket egyelőre vizsgálják. Ezekkel összefüggésben kell kiderülnie, hogy a legfőbb ügyész 2016 márciusi távozásában, illetve a Burisma Holdings elleni nyomozás körül volt-e valamilyen szerepe Biden papának, vagy sem. 

De akárhogy is, az Obamával fémjelzett washingtoni demokrata kormányzat tetteit elcsukló hangon méltató, ottani és itteni szakértők, médiabeli véleményvezérek, még hónapokig tapintatosan figyelmen kívül hagyták a hatalommal való visszaélések eme eseteit. Összefüggésekről, netán geopolitikaiakról aztán végképp semmit nem szólt és szól itt senki, vagy alig alig valaki. Oroszországi szemszögből aztán végképp nem. Egyedi történetek vannak döntően nyugati megvilágításban, ha vannak, amelyek ritkán állnak össze rendszerré. Visszhangot csupán a legutolsó, hencegéses történet kapott annak nyomán, hogy azt a szintén szélhámosnak mutatkozó Trump olvasta Biden fejére. Persze, amiként érzékelem, ezeket most is igyekszik bagatellizálni, szőnyeg alá söpörni, a mi kutyánk kölykére mindig mentséget találó, fősodrú média, s gyorsan a rettenetes Donald hazaárulásán kezd szörnyülködni. Szó se róla, igaz, ami igaz, de ettől még a másik fején is vaj van, Hozzá, minden jel szerint, jókora…

Hogy aztán hazaáruló-e vagy sem Trump? Majd eldöntik ott, az óceánon túl. Hogy nyomást akart-e gyakorolni a mostani ukrán elnökre, Zelenszkijre azzal, hogy addig zárolja a katonai segélyt, amíg nem produkál valami terhelőt Bidenre? Majd kiderül egyszer. Vagy sosem. Hogy megzakkant-e Trump, amikor ezt az egészet telefonon bonyolította, miközben tisztában volt vele, hogy minden szavát rögzítik? No, hát erre már vagy-vagy választ sem tudok adni. Amiként ép ésszel fel nem foghatom, Joe Biden miért dicsekedett azzal nyilvánosan, hogy egy elvben mégiscsak független állam vezetőjét zsarolta.

Az egyik Amerika kíméletlen a másikkal

Nem vagyok naiv. Tudom, hogy azért nem volt elég éber, mert abban a szellemben élte le életét, hogy az USA bármit tesz a világban, az csak helyes lehet. Az amerikai vezetőket akkor is fényezik, ha borzalmakat követnek el. Még akkor is heroizálják őket – Tessék belenézni a vonatkozó hollywoodi filmekbe! –, ha szöges ellentétben cselekszenek azzal az értékrenddel, amivel lassan két évszázada kérkedik értelmisége, polgársága, aparaja-nagyja, nem beszélve a külföldi rajongókról. És persze volt, s bár egyre kevésbé, de talán még mindig van ennek alapja akkor is, ha indiánok, akkor is ha rabszolgaság, akkor is, ha Dél- és Közép-Amerika, Vietnám, Afganisztán, Jugoszlávia, Irak, Líbia, Szíria, meg a többi. Az azonban bizonyos, hogy ha nem tér észhez Amerika, akkor nem csak ezek az elnökök, alelnökök, elnökjelöltek ássák alá a nyugatinak tartott szent értékeket, rendítik meg a demokráciába, az úgymond a jog szabadsága alatt élés fennsőbbrenbdűségébe, az emberi jogok fétisével átszőtt világba vetett hitet, hanem a média is.

A rendszer fellazításából ugyanis a liberális, vagyis a Trumppal ellenséges demokratákhoz húzó médiumok szintén kiveszik a részüket. A konkrét esetben azzal, hogy okkal vagy ok nélkül úgy támadják a jelenlegi elnököt, hogy a nekik kedves adminisztráció hasonló ügyeiről valahogy elfelejtettek, s ma is elfelejtenek bennünket azonos mércével mérve tájékoztatni. Washingtonban és Budapesten egyaránt. Ami pedig a másik oldalt, a republikánusokat illeti, ott is borzalmas a helyzet, ha hihetünk az HBO „A legharsányabb hang” (The Loudest Voice) című sorozatának. Mostanában vetítették, s bizonyára vetítik még a Fox News hírtévé úgymond konzervatív, ám a látottak alapján botrányosan szélsőséges értékrendet képviselő alapítójának, Roger Ailes felemelkedésének és bukásának történetét.

Ebben aztán a közönség – és a munkatársak, sőt a család – manipulálásának minden gazembersége benne van. Talán azért is annyira sűrítve, mert az HBO a liberális felfogás apostola, amely ily módon is kíméletlen keresztes háborút folytat az ellenfelekkel szemben. Eközben persze a közönségben felkorbácsolt érzelmeket pénzre, profitra váltja, mert a fő cél azért ez. Gondolom, ennek az oldalnak a médiagyakorlatáról pedig majd a Foxék szedik le a keresztvizet. Aztán az egészről kiderül, hogy csupán az álságos képmutatásban, a manipulálás csúcsra járatásában jeleskedik mindkét oldal annak érdekében, hogy az embereket feltüzelve minél több osztalék üsse a befektetők markát. Csakhogy a jelek szerint ebből gyűlölködéssel terhes világ keletkezik. Amint ezt a sokak szerint immár végzetesen ketté, sőt többfelé szakadt Amerikát tükröző pártküzdelmek mutatják manapság a világnak.#

FEJLEMÉNY: Lemondott az amerikai kormány Ukrajnával foglalkozó külön megbízottja, aki eljárt Trump érdekében a Biden-ügyben.

CÍMKÉP: Zelenszkij és Trump szeptember 26-án, New Yorkban, az ENSZ klímakonferencia alkalmából találkozott, és közös sajtótájékoztatót tartott (Fotó forrása: NewsFront)