A társadalom egészének évtizedes mulasztásait olvassák rá a lázadó újságírókra a megmondó emberek.

Kardos Gábor nem siratja az Indexet. A július 26-án, vasárnap, 11:50-kor az Azonnali.hu-ra került jegyzetében meg is indokolja, hogy miért. Szót sem érdemelne, ám éjfélig ezernégyszázan tetszikelték. Én is sorban kaptam az üzeneteket, hogy olvassam el a több ismerősöm által kiválónak minősített írást. Követtem a tanácsot, bár ne tettem volna. Ugyanis a cikk tetszési mutatója és a hozzám eljutott kommentek számomra egyaránt azt jelezték:

Két nap sem kellett hozzá, hogy az Index munkatársai melletti kiállás áldozathibáztatásba, bűnbakképzésbe csapjon át.

Kardos, aki a Sorbonne-on tanult filozófiát, s aki az életrajza szerint Párizsból a Balatonra jött haza, ahol megszervezte a Balatoni Kört, de a bor mellett közéleti publicisztikával is foglalkozik, továbbá fő szenvedélye a vitorlázás, először is kinyilatkoztatja, hogy „a demokratikus kultúrával bíró közösségekben bárhol teljesen abszurd illúzió, hogy egy privát kereskedelmi médium pótolhatná a közszolgálatot, miután az NER-pórázra került”. A szerző szerintem is okkal száll szembe az Azonnali.hu-n megjelent szerkesztőségi cikk valóban túlzó állításával, miszerint „Magyarországon az Index (volt) a közszolgálat”. Ám az is a ló másik oldala, ahova Kardos Gábor kerül, amikor az eddigi formájában vélhetően megszűnő internetes újság szerepét értékeli.

Közbevetőleg, az Index szerkesztőségének a témaválasztásban, a feldolgozásban kirajzolódott, Tamás Gáspár Miklós szavaival „szkeptikus liberális” felfogása gyökeresen eltért az enyémtől. Konkrét cikkekhez kapcsolódva olykor bíráltam is egy-egy szerzőt a Bekiáltás blogban az egyoldalúság, a kettős mérce, a pontatlanságok miatt. Tettem ezt annak ellenére, hogy jegyzeteim a Blog.hu felületén jelentek meg, aminek látszólag az Index adott és ad helyet. Erről azonban szó sem volt és most sem ez a helyzet. A szerkesztőséget és a blogteret két önálló gazdasági szervezet működtette és működteti, s egy harmadik cég kapcsolja őket össze. Ennek zavarba ejtő ellentmondásairól mostanában épp elég szó esik, és az itt publikáló minden bloggernek előbb-utóbb át kell gondolnia, hogyan is viszonyul a fejleményekhez. 

De akármit is gondol valaki a történtekről, az azért mégiscsak túlzás, amit Kardos Gábor művel, hogy a teljes magyar társadalom, ezen belül az értelmiség, no meg az álellenzéki pártok három évtizedes mulasztásait a most igencsak bajban lévő újságírókon kéri számon.

„Az Index nemhogy az országot nem fedte le földrajzilag, Budapestet se reprezentálta egészében” – állapítja meg Kardos, majd megjegyzi: az újságírók világnézeti horizontja leginkább a körúton belüli világra korlátozódott földrajzilag és szociológiailag is. És akkor mi van? – kérdezek vissza. A saját felfogásuk alapján dolgoztak és írtak. Ebbe valóban nem tartozott bele sem a vidék szisztematikus megjelenítése, sem a pesti kisember világának ábrázolása, ami az én értékrendemnek sem felel meg. De milyen alapon kérhető számon, ha valaki nem vesz a hátára mindent, amit mások nem akartak, vagy nem tudtak cipelni?

Mindezen túl az Index esetében különösen ízléstelen ennek a kárhoztatásnak az időzítése. Merthogy akik felmondanak, egyénként is bajban vannak. Még az is megtörténhet, hogy többen megváltoztatják döntésüket. De akármire is kényszerítik őket a körülmények, olyat tettek, amit előttük évtizedek óta szinte senki. Amikor úgy érezték, hogy végképp elfogy köröttük a levegő, megélhetésüket is veszélyeztetve, egységesen felálltak.

Ezt hezitálás nélkül példaértékűnek neveztem az eseményekre reflektáló pénteki írásomban. Mert méltányoltam, hogy nem úgy viselkedtek, mint nem egy, tekintélyesnek számító, ellenzékinek tekintett, neves szerkesztő és riporter, akik ügyesen vándorolnak szerkesztőségről szerkesztőségre, illetve engednek teret a kormánypárti politikusok hazudozásainak, miközben nem átallják azt állítani, hogy mindezt a közönségért teszik.

Velük szemben az indexesek megelégelték a maszatolást. Nem adták meg magukat, mint az Európai Unió és a hazai megélhetési politikusok, az Orbán-rezsim által táplált multinacionális és nemzeti cégek tulajdonosai, a falusi gazdák, az akadémikusok, a művész- és sportvilág számos tagja. Ám Kardosnak ez eszébe sem jut. Mi több, ő és rajongói egyenesen ünnepelnek. Azzal áltatják magukat, hogy „ha nem lesz Index, jobb eséllyel fognak eddigi olvasóik több forrásból tájékozódni”. Ráadásul úgymond

„akármi lesz is a sorsa az Index-típusú belvárosi médiának, az harmadrendű kérdés marad az ország sorsa szempontjából, amivel kapcsolatban a vidéki nyilvánosság és a vidéki sajtó minősége sokkal fontosabb kérdés”.

Mintha még mindig Párizsból írogatna ez az ember. Hát nem vette észre, hogy a vidéki médiumok – helyi és megyei lapostól, rádió- és tévécsatornástól – már rég a Fidesz jármában senyvednek? Nem érzékelte, hogy a szociális alapon kiosztott tévécsatornák közül elsőként az Euronews-t sorolta ki a hatalom, majd úgy váltogatta az ingyen hozzáférhető többi adót, hogy a végén szinte csak a pártpropagandát sugárzók maradjanak meg? Hogy az emberek többsége olyan híradókat és vitaműsorokat kénytelen nézni, ahol az ellenzéki pártok csak szitokszóként vannak jelen? Nem hallja, hogy Budapest negyven-hatvan kilométeres körzetén túl csak a kormánypropagandisták üzeneteit sugározzák az autórádiók? Hogy helyenként még mindig gyalázatos az internet minősége?

És hogy mindehhez – no meg az iskolásoknak az egyházak segítségével történt szegregálásához, az önkormányzati rendszer kiüresítéséhez, a falvak és városok közötti közlekedés feltételinek meggyengítéséhez, a cselédvilág visszaállításához – lényegében zokszó nélkül asszisztált és asszisztál a vidéki értelmiség? S hogy az ottani tehetős vállalkozói réteg még haszonélvezője is ennek? Nem fogja föl, hogy a szellemi és anyagi rombolás ma már oly mértékű, hogy a kilábalásra évtizedek múlva sem lesz lehetőség?

Kardos Gábor azzal vádolja az Index munkatársait, hogy úgy állították be „szűk réteghorizontból fakadó álláspontjukat, mintha a magyar hírújságírás egyetlen (mainstream) platformja lennének”. Nem inkább arról van szó, hogy a három évtized politikai–gazdasági–társadalmi folyamatainak szereplői közösen hozták össze azt a helyzetet, amiben már az Index teljesítménye is felértékelődött? Nem inkább arra kellene gyanakodni, hogy a szerkesztőség mögött álló, a tulajdonosi jogokat gyakorló, a Fidesz propagandaközpont akaratát végrehajtó oligarchák alakították úgy az (anyagi) feltételeket, tűzték ki az alapvető célokat, hogy az internetes újság ne foghassa át a teljes magyar világot?

Azt a világot, amelyben – Kardos álmodozásaival ellentétben, talán elkerülhetetlen történelmi folyamatok miatt is – nincs sem öntudatos és művelt polgárság, sem közös érdekek alapján szervezett dolgozói réteg, uram bocsá’ osztály, amely ellenállhatna a mindent uralma alá hajtó állam nevében megjelenő tőkés akaratnak, esetleg, amint azt korábbi cikkemben megpendítettem, a külföldi politikai-gazdasági erők és ellenerők szándékainak. De hogy még e hiányokért is az eleve veszteseket kárhoztassa Kardos Gábor, a filozófus-borász! Nem egyedül persze. Hiszen a hétvégén, a Klubrádióban a három évtized minden médiakanyarját liberális oldalról értelmező Vásárhelyi Mária is fanyalgott egy sort az ügy fölött. Merthogy szerinte nem jól időzítettek az újságírók, nem szólt elég nagyot az akciójuk. Addig-addig bölcselkedett, hogy még azt sem vette észre: Orbán Viktornak és körének tett szívességet. Így aztán a hatalom bástyái mögött ülők helyett ezúttal is a tamáskodók dolgozzák meg a népet, nekik csupán triumfálniuk kell. #

CÍMKÉP: Július 24-én az Index-szerkesztőség tagjainak döntő többsége bejelentette: felmondanak, mert veszélyben látják a függetlenségüket