Sokasodnak az elmagányosodó ukrán államfő gondjai, de vele, vagy nélküle, Ukrajna Moszkva elleni szerepe megmarad.

Csöppet sem csodálkoznék, ha Volodimir Zelenszkijnek a bulvárhírekben olvashatókhoz képest is gyakrabban kellene tudatmódosító szerekhez folyamodnia, hogy úgy-ahogy megőrizze lelki egyensúlyát. Ugyanis

nyilvánvalók a nevéhez kötődő időszak kudarcai ahhoz képest, hogy választási kampányában békét ígért a megelőző években az ukrán hadsereg által pusztított keleti országrésznek, továbbá megbecsülést az ukrajnai oroszoknak.

Csakhogy nem ismerte fel, hogy a főleg az Amerikai Egyesült Államokhoz kötődő tőkés körök épp az ő államfői időszakában akarják véglegesen térdre kényszeríteni Oroszországot, ami elődeiknek több próbálkozás után sem sikerült 1903, a Theodore Roosevelt által először meghirdetett doktrína óta. Zelenszkij talán azt gondolta, hogy a rajongott Uncle Sam mindig mögötte fog állni, s így sikere garantált. Ha pedig nem egészen jól teljesít, akkor is megbocsátóan megsimogatják a buksiját. S valószínűleg, még ma sem érti, hogy akik ezt a kását főzik, azoknak a közelebbi és távolabbi térségekben, már csak történelmi tapasztalatokból is, egyaránt az az érdekük, hogy minél több orosz és ukrán haljon meg... 

Zelenszkij, feledve a Nagy Honvédő Háborúban a nácik és az ukrán banderista-fasiszták ellen harcolt nagyapja örökségét, a washingtoni bábállam élén háborúba sodródott. Ezzel tovább növelte országa kiszolgáltatottságát olyan hatalmaknak, amelyek soha nem voltak tekintettel sem istenre, sem emberre. Imperialista erők zsoldjába szegődött, jóllehet ennek aligha volt tudatában, amikor elindult ezen az úton. Akkor még komikusként figurázta ki a korrupt politikai hatalom megtestesítőit, azt az érzetet keltve választóiban, hogy „a nép szolgája” szembeszállhat velük. Ám

sem az ő, sem a nép fejében nem fordult meg – nem szokott megfordulni –, hogy a világ fölött álló tőkehatalom eszközként fogja használni.

Érintettem ezt az előző, „Ukrajna csak eszköz, tehát feláldozható” cikkemben. Talán Zelenszkijnek szintén érdemes lenne elgondolkodnia azon, hátha rá is alkalmazható lesz ez a tétel! Mindenesetre az előjelek már látszanak. Abban az írásban idéztem a Twitteren közzétett, a NATO-országok vezetőire, enyhén szólva, neheztelő nyilatkozatát, ami nem is maradt reagálás nélkül. A brit védelmi miniszter megüzente neki: inkább köszönetet kellene mondania a Kijevnek számolatlanul küldött fegyverért, a dollár és euró milliárdokért. Mikor szembesítették ezzel, kezét tördelve csak annyit mondott: ha azt kérik, hogy köszönetet mondjon, hát köszönetet mond…

De mit is tehetne azok után, hogy minden területen kudarcok érik?
♦ Álljon elő azzal, hogy ő nem a háborúval, hanem a békével kampányolt, s az amerikai és a brit kurátorai vitték bele abba a kalandba, ami nem Ukrajna, hanem az országaik mögött álló transznacionális tőke érdekeit szolgálja?
♦ Vagy magyarázza el, hogy a hadműveletekkel kapcsolatos stratégiai és napi döntéseket a NATO-vezérkarok által kijelölt főtisztek, tábornokok hozták meg, alapvetően saját felderítési adataik alapján?
♦ Netalán, érveljen azzal, hogy a fegyverek, a harckocsik, a lőszerek nagy része eleve elavult volt, alkalmatlan arra, hogy a nagyobb hatékonyságú orosz haditechnikával és képességekkel szemben eredményesen küzdjenek velük?
♦ Esetleg adja elő, hogy a Nyugatra szelelt ukrán aranyifjúság, vagy a Soros-alapítványok által finanszírozott kijevi, internetes hazafiakkal szemben a katonai rendőröknek az utcákon, a kocsmákban, a munkahelyeken és a lakásokon kell összefogdosniuk azokat a százezreket, akiket hadbírósággal való fenyegetéssel állítanak az elpusztultak helyére?

Természetesen, semmi ilyesmit nem tesz az ukrán államfő. Ellenben, győzelemként fogja eladni a történteket. Mi azonban őrizzük meg józan eszünket, s ne hagyjuk magunkat manipulálni!   

ZELENSZKIJ ROVÁSÁRA ÍRHATÓ ÉS ÍRANDÓ LESZ A KATONAI KUDARC – Megfeneklett, valójában ki sem bontakozott, az ukrán hadsereg ellentámadása a frontokon, dacára az országba ömlesztett tömérdek – bár mint jeleztem –, olykor alacsony használati értékű fegyvernek és lőszernek, beleértve a német tankokat is.

A POLITIKAI–DIPLOMÁCIAI KUDARC – A nyugati kurátoroknak – köztük a képernyőkön villogó, hordószónok politikusoknak – a katonai eredménytelenség miatti csalódottsága is megmutatkozott abban, milyen tartózkodóan, illetve lekezelően viselkedtek az ukrán államfővel a július 11–12-ei vilniusi NATO-csúcson, ahol Ukrajna egy nesze semmi, fogd meg jól státuszt kapott a remélt konkrét invitálás helyett.

AZ IDEOLÓGIAI KUDARC – A mai ukrán állam eszmei alapját a banderista-fasizmus jelenti. Azok örökségének felvállalása, sőt dicsőítése, a társadalom elé példaként állítása, akik a II. világháború előtt bontakoztatták ki azt az ultranacionalista ideológiát, aminek jegyében zsidók, oroszok, szovjet-ukránok, beloruszok, lengyelek elleni tömeges pogromokat követtek el. E tekintetben Zelenszkijt még az ág is húzza. Július 11-én volt nyolcvan éve annak, hogy a német nácik oldalán harcolt Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) először indított koncentrált támadást kifejezetten lengyelek lakta települések ellen a Délkelet-Lengyelország, a Délnyugat-Belorusszia és a Nyugat-Ukrajna közötti Volhínia régióban.

A véres vasárnapon 8 ezer lengyelt mészároltak le, főként nőket, gyerekeket, öregeket. Egyesekkel fegyverrel, másokkal fejszével, késsel végeztek – adott esetben a templomban zajló misén. Ezek a támadások 1945-ig rendszeresen ismétlődtek, de előzményeik is voltak. A lengyelek az általuk volhíniai mészárlásoknak nevezett,  genocídiumnak tartott áldozatainak számát akár százezerre teszik, az ukránok – saját szóhasználatukban – a volhíniai tragédia során nagyrészt jelöletlenül elföldeltek számát 10 és 12 ezer közé becsülik.

A lengyel külügyminiszter még májusban hívta fel Zelenszkijt, hogy kérjen bocsánatot Ukrajna nevében, s fejezzék be „a történtek fölötti értetlenkedést”. Végül az ukrán államfő és Andrzej Duda lengyel elnök július 9-én, Luckban közös megemlékezésen vett részt, ahol megbékélésre és az események közös feltárására hívtak fel. Csakhogy ez nem igazán csillapította az ukrajnai vezető látogatása és az évforduló alkalmából több tízezres tüntetéseken felvonuló lengyeleket, akiknek felmenői, enyhén szólva, maguk sem voltak egészen szeplőtelenek, akik azonban pontosan érzékelik, hogy Kijev állami szintre emelte a banderisták és az UPA úgynevezett hősei emlékének ápolását.

Egyszóval, az ukrán vezetőnek egyszerre sok minden miatt főhet a feje. És akkor a gazdaságilag romba dőlt, három évtized alatt 20 milliónyi állampolgárát veszített, a minden jel szerint még évekig elhúzódó, az USA által Oroszország ellen indított proxy háború további megpróbáltatásai elé néző országa kilátástalanságáról még nem is szóltam. Mindezek ellenére – Zelenszkijjel, vagy nélküle – az USA hatalmi körei aligha hagyják ott Ukrajnát, szemben azzal, ahogy azt több más országgal megtették. Ennek oka

nem magához az Ukrajnához való ragaszkodás, hanem az Oroszországgal kapcsolatos, fentebb említett amerikai-transznacionális tőkés stratégiai cél.

Ezért, amellett, hogy fenntartják a hibrid, proxy, egyszerre hideg és forró állóháborús feszültséget a térségben, más régiókban még fokozhatják is a Moszkvára nehezedő nyomást. A déli meleg tengerekre való kijutás akadályozása érdekében sor kerülhet akár Dardanellák lezárására, vagy az azzal való fenyegetésre a NATO-tag Törökországnak előnyöket kínálva és / vagy zsarolva az erre vonatkozó, I. világháború utáni megállapodás megsértésével, illetve az orosz hajók mozgásának akadályozására a Fekete-tengeren a készséges Románia, esetleg a brit flotta egységeinek bevonásával.

Ugyanez bekövetkezhet az orosz kereskedelmi és hadihajók Balti-tengeri kijáratainak reteszelésével Finnország, Svédország, Németország közreműködésével, ne adj’ isten a szárazföldön csak Litvánián, illetve Lengyelországon keresztül elérhető, már most is nagyrészt nyugati zár alá helyezett kalinyingrádi enklávé közlekedési kapcsolatainak felszámolásával, lényegében az ott élők élelmiszer- és fogyasztási cikkekkel, egyáltalán bármivel történő ellátásának megakadályozásával.

A szárazföldön Oroszország és a vele szövetséges Belorusszia nyugati határainál immár a NATO-bázisok és csapatok megszakítatlan láncolata húzódik Törökországtól Bulgárián, Románián, Ukrajnán, Lengyelországon, Litvánián, Lettországon, Észtországon, Finnországon át Norvégiáig, mögöttük további lépcsőkkel. Keleten pedig – megnevezés ide vagy oda – a Csendes-óceáni térség több államának az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe való bekapcsolása zajlik, hogy az USA vezető szerepe mellett globális katonai erővel lehessen fellépni a jelenleg Washington által uralt nemzetközi pénzügyi-gazdasági rend ellen kihívást intézőkkel szemben. Végre ideje lenne Nyugaton, illetve a Nyugatra Magyarországon is kizárólag rózsaszín szemüvegen át tekintőknek szintén mérlegelni mindezt!#

CÍMKÉP: A magányos Zelenszkij a vilniusi NATO-csúcson – A brit védelmi miniszter megüzente neki: inkább köszönetet kellene mondania a Kijevnek számolatlanul küldött fegyverekért, a dollár és euró milliárdokért (Kép forrása: aif.ru/Reuters)

ZÁRÓKÉP: Zelenszkij 2019. május 9-én, megválasztása után, de még beiktatása előtt, az Ukrajnában ma már lényegében betiltott ünnepen, a Győzelem napján a II. világháborúban a nácik ellen harcolt nagyapja síremlékénél – A mai ukrán állam eszmei alapját a banderista-fasizmus és azok örökségének felvállalása, sőt dicsőítése, a társadalom elé példaként állítása jelenti, akik a II. világháború előtt bontakoztatták ki azt a ultranacionalista ideológiát, aminek jegyében zsidók, oroszok, szovjet-ukránok, lengyelek elleni tömeges pogromokat követtek el (Kép forrása: gazeta.ru)