BEKIÁLTÁS


2015.jún.06.
Írta: Kabai Domokos Lajos 8 komment

Balra mozdul a Népszabadság

A Jobbikkal szemben már Orbán Viktor is nemzeti baloldalra vágyik. Az utóbbi időben egyre több jelét tapasztalom annak, hogy a Népszabadságot nem az egy az akol, egy a nyáj jegyében kezdik szerkeszteni. A mostani hétvégi szám „Játszótér” című vezércikkében a…

Tovább

Putyinról se hazudjatok!

A Déli Áramlat meghiúsítása már csak azért sem lehetett az orosz fél érdeke, mert a bolgár döntés a Gazpromot súlyos helyzetbe hozta. Az LMP társelnöke szerint „Orbán Viktor kormánya rossz lóra tett az érdekvezérelt külpolitikával, mert bebizonyosodott, hogy ha…

Tovább

Kádár nyomába lép Orbán

Egyre több rétegnek tesz majd engedményeket. Mert aki nincs ellenünk, az velünk van. A politikában ritka kincs, vagy átok a karizmatikus személyiség. A vasárnapi önkormányzati választások után bizonyosan ez az egyik szempont, amiről el kell gondolkozniuk az egyes pártoknak. E…

Tovább

Budapest: Hiteltelen az ellenzéki kesergés

A baloldali ellenzék az elmúlt években elmulasztotta, hogy szembenézzen azzal a helyzettel, ami a főváros hosszú SZDSZ–MSZP-s kormányzásának időszakában alakult ki, s amit a közember így összegez: Budapest egyre élhetetlenebb. Nincs kétségem aziránt, hogy a fővárosi…

Tovább

Parlament: Gyávák, mamelukok és idióták

Történelmi voksolás volt, de soha senki nem mondhatja majd, hogy Orbán Viktor megszavazta a paksi erőmű bővítését. Elfogadta az Országgyűlés a Paksi Atomerőmű bővítéséről kötött orosz–magyar szerződést kihirdető törvényt. Ez alapján két új, legalább ezer…

Tovább
süti beállítások módosítása