BEKIÁLTÁS


2020.már.24.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

BEKIÁLTÁS: Orbán nyomába lépett-e Karácsony?

Egyesek szerint csak a kormányfőt támadják a rendeleti kormányzásért, miközben a főpolgármester is ezt teszi. „Bizonytalan ideig nem ülésezik a Fővárosi Közgyűlés” – kezdi március 20-án, a Népszavában megjelent cikkét Szalai Anna. A téma – talán az orbáni felhatalmazási törvény miatti…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Megkezdődött az uszítás

A Fidesz másik csapásiránya: a polgármestereken keresztül oszthatják meg az ellenzéket. „Szerencsétlen félnótásként” utaltak Karácsony Gergelyre, a főváros újdonsült főpolgármesterére a Fidesz párttévéje, a Hír televízió október 21-ei Sajtóklub című adásában. Eszerint négy nap sem telt bele,…

Tovább

BEKIÁLTÁS: A „Három B” a Fidesz teendőiről

A társadalom mélyelemzésébe kezdtek, és a médiumok hatását vizsgálják a kormányzó párt holdudvarában. Az önkormányzati választásokkal foglalkozó eddigi öt posztom kattintás-számának rohamos csökkenése a 36 ezresből a néhány ezres tartományba mutatja, hogy vége a show-nak. A közéleti…

Tovább

Bekiáltás: Orbán máris támad

 Szembefordítja egymással az alkalmi szövetségeseket  a baloldali bélyeggel, ami kommunistázásba csaphat át. Ha valaki azt hiszi, hogy Orbán Viktor feladja, nagyot téved. Ellentámadásának iránya már benne is volt az önkormányzati választások utáni első beszédében. Eszerint megosztásra, a…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Semjén kirekesztő beszéde

A határon túliakkal revolverezte az ellenzékieket a kereszténydemokrata párt vezetője a Fidesz-kongresszuson. Alig kezdődött meg a Fidesz-kongresszus, máris olyan bejelentés hangzott el, aminek egy magára valamit adó lakosságban robbannia kellene. Semjén Zsolt, a kormányzó Fidesz mikro-méretű…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Donáth Anna is illúziót kelt

A momentumosok szintén belevesznek a médiapolitizálás mocsarába, ha nem jutnak el a rendszerkritikáig. Fotogének, megnyerőek, jó rájuk nézni, ám egyre inkább súlytalannak érzem őket. Donáth Anna, a Momentum EU-parlamenti képviselőjének Facebook-oldaláról került elém a pr-fotó, amely őt magát,…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Mártír lehet Pikóból

 A kormánypártiak túllőttek a célon, most a hallgatás falával próbálják körülvenni a VIII. kerületi ellenzéki polgármester-jelöltet. Mintha beintett volna egy láthatatlan kéz, úgy szűnt meg mára a kormánypárti megmondó embereknek az elmúlt hetet uraló, a Pikó András budapesti józsefvárosi…

Tovább

Előbb a feladat, aztán a főpolgármester!

Budapest ellenzéki vezetőjének a polgári ellenállás élére kellene állnia, s ehhez külföldi szövetségeseket keresnie! Most, hogy Kálmán Olgával s némileg Karácsony Gergellyel van tele a média egy része, s hozzájuk képest Kerpel-Fronius Gábor alig kap nyilvánosságot – hogy másokról már ne is…

Tovább

Triumfál a Fidesz-tábor, mikor sírni kellene

Aki szemet huny a hatalommal való visszaélés fölött, maga is részese az aljasságnak. Még mindig elképedek azon a szemérmetlen találékonyságon, ahogyan a Fidesz-média az európai parlamenti választások eredményeit tálalja. Nincs nap, hogy ne ütköznék valamilyen újabb leleménybe arról, mekkora…

Tovább

Ha lenne valódi baloldal…

Az indulatos ágálás helyett értékrendet kellene váltani, a szavak és a tettek egységét helyre kellene állítani! Tizenöt–húsz ismérvet sorol fel Lehoczki Noémi azzal kapcsolatban, hogy milyennek kellene lennie, milyen programot kellene követnie a baloldali főpolgármester-jelöltnek. Már ha lenne.…

Tovább
süti beállítások módosítása