A momentumosok szintén belevesznek a médiapolitizálás mocsarába, ha nem jutnak el a rendszerkritikáig.

Fotogének, megnyerőek, jó rájuk nézni, ám egyre inkább súlytalannak érzem őket. Donáth Anna, a Momentum EU-parlamenti képviselőjének Facebook-oldaláról került elém a pr-fotó, amely őt magát, illetve a kép baloldalán a szintén momentumos Cseh Katalint ábrázolja. Az ifjú politikus ahhoz a bejelentéshez csatolta a felvételt, amely szerint „Laura Codruța Kövesi lesz az Európai Főügyész!” Felkiáltójelet tett a kijelentő módban fogalmazott hír végére, vagyis azt akarta érzékeltetni, hogy fokozott érzelemmel várja a korábban a Románia Főügyészi Hivatala keretében működő Országos Korrupcióellenes Ügyészség vezető ügyészének luxemburgi ténykedését, jóllehet a procedúra még nem zárult le.

Először az EU-parlament biztosította Kövesit határozott támogatásáról. Ezt követően, hosszas alkudozások után, szeptember 19-én az Európai Unió tagállamai közül tizenhét kormány képviselője megszavazta, hogy pártolja kinevezését. Így vélhetően nem lesz akadálya, hogy szeptember 24-én hivatalosan is megállapodjanak személyéről. De még ezt követően is áldást kell kapnia a tanácstól a kinevezésére. Ám vegyük olybá, ez már lefutott meccs, amit az tett izgalmassá, hogy a korábbi években, hazájában, a romániai politikai körök kíméletlen támadásai közepette több száz korrupt politikust juttatott rács mögé Kövesi. Érthető, hogy az Európai Unióban való fellépését alig várja Donáth Anna, aki a Facebook-oldalán az „elszánt” emotikont, azaz hangulatjelet használja a neve után:

Kövesi tehetetlen lesz Magyarországon

Az elszánt, s számomra ezért is szimpatikus, ám a jelek szerint nem eléggé alapos Donáth jegyzetében szó esik Polt Péterről, Mészáros Lőrincről, s arról hogy „egyre több magyar polgár várja el a tolvajok elszámoltatását”. Mindemellett úgy látja: „egyre szorul a hurok a Fidesz körül külföldön is”, bár „Abban a hamis illúzióban ringatják magukat, hogy az Európai Unió tétlenül fogja szemlélni, amint az EU pénzén oligarcháikat hizlalják, és Brüsszel elleni kampányokra szórnak el százmilliárdokat”. Cikkét azzal zárja: „Rövidesen Laura Kövesi is a nyomukban lesz emiatt”.

Fájdalom, de pontosítanom kell a EU-parlamenti képviselő állítását. Mert lehet, hogy nyomukban lesz, csak épp el nem kaphatja őket, minthogy több állammal együtt Magyarország sem csatlakozott az európai uniós ügyészségi rendszerhez. Kövesi asszony legfeljebb moroghat, de eljárást nem indíthat a Fidesz holdudvarához tartozók, vagy más magyarországi személyek ellen amennyiben azok a magyar költségvetésen keresztül gyaníthatóan visszás módon jutnának EU-pénzekhez. Erről bizony szót kellett volna ejteni a cikkben, s előállni valamilyen ötlettel a helyzet kezelése érdekében! Mindjárt hitelesebb lett volna a megnyilatkozás, ami így csak arra volt jó – mint ahogy az ellenzéki pártok megnyilatkozásainak többsége is –, hogy felkeltse az érdeklődést, esetleg időleges szimpátiát keltsen a politikus iránt a tájékozatlan választóban, aztán jön a nesze semmi, fogd meg jól. A konkrét esetben sajnálattal kell megállapítanom: Donáth Anna minimum illúziót kelt választóiban. Ha keményebben akartok fogalmazni: átveri őket, azzal, hogy nem avat be a részletekbe.

Mindent az érzelemnek, semmit az észnek!

Idén januárban, vágyaimnak utat engedve, alighanem elhamarkodott cikkben méltattam, hogy összeállt a jövő Magyarországáért országos hálózatban dolgozni képes, az újabb generációkhoz tartozó női és férfi közszereplők névsora. Többek között arról írtam, hogy az akkori tüntetések élére állt ellenzéki képviselők, szakszervezeti és civil aktivisták számos hiteles és eltökéltnek mutatkozó, fiatal hangadójának színre lépését  hozták. Felhívtam a figyelmet arra, hogy a hangadók közé – az európai, sőt világtrendeket követve – nagy számban emelkedtek felkészült, energikus és elszánt nők, akiknek maguknak is elegük lett abból, hogy az avítt macsóság orbáni képviselői, a hatalmi gőg oltárán akarják feláldozni a gyerekeik jövőjét.

A női arcképcsarnokban akkor még nem kapott helyet Cseh Katalin, ami eléggé elgondolkodtató annak tükrében, hogy néhány hónappal később egészen Strasbourgig repítette a köz(?)akarat, de Donáth Anna már az új arcok között szerepelt. Azóta viszont  jócskán van hiányérzetem, hiszen a reménybeli harcosok közül nem egészen egy év elteltével néhányan már háttérbe kerültek. A maradék többséggel kapcsolatban pedig ki kell mondanom: ha csak nem változtatnak, belevesznek a médiapolitizálás mocsarába, amire az én szememben nem mentség, hogy a közönség ezt nem érzékeli. Mi több, azt várja a politikusoktól, hogy üdék, kedvesek, bájosak, sármosak, vagy éppen bohócok, hordószónokok legyenek, akik készek mindig azt mondani, amit a tömeg feltételezhetően elvár tőlük, ha kell, naponta váltogatva nézeteiket.

Fájdalom, de Donáth Anna és társai mintha maguk is kezdenének a könnyebb úton járni: mindent az érzelemnek, semmit az észnek! És sikerük is van ezzel, amit az idézett cikk utáni, gyakran érzelgős, de minimum lelkesült kommentáradat igazol. Ezúton is elnézést kérek, hogy belepancsoltam a felhőtlen ünneplés cunamiba a hozzászólásommal, imigyen:

Maszatolás folyik az ellenzéki körökben

Tehát RENDSZERKRITIKÁT! De mi ez? Mindenekelőtt hadd szögezzem le, ha nem tévedek, ez lesz a következő évek, sőt évtizedek egyik leggyakrabban használt kifejezése azok számára, akik komolyan változtatni akarnak a világ, benne az egyes országok helyzetén. Ami pedig a tartalmát illeti, a Bekiáltásban közzétett írásaimban 2018 júniusa óta fordul elő a szó, amelyhez azt az igényt társítom, hogy a kormányzási gyakorlat bírálata a társadalmi-gazdasági összefüggések tükrében történjék. Példának ideemelek néhány gondolatot korábbi cikkeimből, hogy ösztönözzem a tisztázást.

2018-06-09 Miért hiteltelen az ellenzék?

A jóakaratú értelmiségiek, illetve a köznépnek az ilyen viszonyokat elviselhetetlennek tartó tagjai abban a hitben ringatják magukat, hogy a helyzet javítható egyszerű személycserékkel, az egyik pártnak a másikkal való felváltásával, esetleg az intézmények némi reparálásával. De addig nem is lesz valóságos képük (képünk) erről, amíg nem a kizsákmányolók és kizsákmányoltak szemszögéből nézik (nézzük) a problémákat. Abban a helyzetben, amelyben Noam Chomsky szavaival „az egyenlőtlenség a népesség elenyésző részének, az egy százalék töredékének szélsőséges gazdagságából adódik” akár a tengerentúlon, akár idehaza minden – önmagában mégoly észszerűnek látszó – bírálat csak maszatolás, amíg a kritika nem párosul a mostanra kialakult társadalmi-gazdasági viszonyok elutasításával, a gyökeresen más formációkkal való felváltásukra törekvéssel. Valódi váltásra, akár a kapitalizmuson belül (bár lehet, hogy ez eleve ellentmondás), csak egy rendszerkritikus ellenzék lehet képes, amely éppen ezen az alapon szólítja meg a tömegeket. Vagyis a célja nem az elitet bebetonozó látszatdemokrácia, amely mindig magában hordozza az autokratikus, az oligarchikus, a diktatórikus rendszerek kialakulásának lehetőségét, hanem a többség hatalmának megteremtése. A mai parlamenti ellenzék bizonyosan nem ilyen. Bár sokan azt mondhatják erre: ha ilyen lenne, csupa utópistából állna.

2018-08-11 Orbánt másolja dr. Újhelyi

E rendszerkritikába például annak feltárásának is bele kellett volna tartoznia, hogy az Európai Unió nem a jóság, a felsőbbrendű morál megtestesülése – amint azt dr. Újhelyi most is sugallja –, hanem elsősorban a tőkés elitek érdekében létrejött paktum, amelynek révén minden eddiginél nagyobb gazdasági függési helyzetbe kerülnek a később csatlakozó országok. Ennek következtében kiiktatódik a piaci verseny, a hátrányos régiókból a korábbi gyarmatosítókhoz áramlik a képzett munkaerő és a tőke. Még azoknak a támogatásoknak a nagy része is, amelyeket elvben a hátrányos régiók felzárkóztatására szánnak. Hovatovább azok a nyugati demokratikus előnyök is foszladozni látszanak, amelyek miatt a kelet-európaiak szemében esetleg ellensúlyozhatnák azt a temérdek áldozatot, amelyre e társadalmak alul lévő millióit kényszerítették – Böröcz József megfogalmazásával – a piszkos munkát elvégző hazai komprádorok az utóbbi évtizedekben. Hogy a példaként elénk állítottak politikai és üzleti korrupciójának elképesztő méreteiről, a legnevesebb világcégek csalássorozatairól már említést se tegyünk.

2018-10-23 Magyarok félgyarmati sorban

Az Orbánt és rendszerét bírálók, köztük nem csak a neoliberálisok, hanem a hatalmon kívül lévő valamennyi politikai szerveződés vezetői, képtelenek érdemben megszólítani a köznépet. Bár serények Orbánnak és környezete viselt dolgainak leleplezésében, még mindig nem értették meg, hogy rendszerkritika, a kapitalista rendszer kritikája nélkül nincs előrelépés. Ahogy marxista baloldali gondolkodóktól nem egyszer magam is átvettem már: a kapitalizmus itt-ott reformálható, de alapvetően az ember és a természet végletekig való kizsákmányolására építő sajtossága nem megváltoztatható. A neoliberalizmus zászlaja alatt bizonyosan nem.

2019-05-28 Szétszakította Orbán az országot

Még a visszafogott Weber is azt hangsúlyozta: be kell fejezni a válságról való povedálást, mert egy optimista Európát kell megalapozni. Timmermans ennél konkrétabb volt, mikor kijelentette: ki kell alakítani a klímaváltozás elleni küzdelem, illetve akár a multikkal szemben egy szociálisan érzékenyebb, igazságosabb Európa megteremtésének programjait, s mindezekkel együtt egy egységesebben kormányzott rendszer létrehozásának irányába kell fordulni. Persze, mielőtt elérzékenyülnénk ezektől a szavaktól, tőle is távol áll a valódi rendszerkritika. Célja elsősorban a meglévő viszonyok, mondjuk így, emberségesebb, élhetőbb fenntartása, ami távol áll a kapitalizmus meghaladásának igényétől, vagyis attól, hogy megmenthetővé váljék a Föld, az emberiség a kizsákmányolás következményeitől. Hogy aztán van-e ennek realitása, az más kérdés...

2019-09-07 Az ország kiárusítása zavartalan

Egyre kevesebb embernek van egyre nagyobb vagyona. A leggazdagabb egy százalékáé a világ vagyonának fele. Magyarországon az összes vagyon felét, az USA-ban közel 80 százalékát a leggazdagabb 10 százalék birtokolja. Vagy hogy mást mondjunk: egy 2019-es tanulmány szerint az euró bevezetésével a németek és a hollandok nagyon jól jártak, a franciák és az olaszok pedig nagyon rosszul. A vesztesek közé tartozik például átmeneti megszakítással Belgium, 2011 óta Spanyolország, Görögország, 2003-tól folyamatosan Portugália, ami ugyebár tükröződik az utóbbiak társadalmi feszültségeiben is.

Az ilyen helyzetekben a politikai ellenzék, a sajtó, s ezek nyomán a tömeg kormányváltás után kiált, ami ha bekövetkezik, általában semmi nem változik. Nem is változhat, hiszen az adott kapitalista társadalmi-gazdasági rendszeren belül nincs érdemi megoldás. A tüneti kezelést jelen körülmények között csupán az jelenti, ha megjelenik a színen egy kizsákmányolható népesség – mint például a Kelet-Európából importálható erőforrások, köztük a munkaerő apadásával újabban a migránsok hada –, amelyből az egyre kifinomultabb pénzügytechnikákkal, a technológiai fölény érvényesítésével, a kizsákmányolás szervezésében szerzett tapasztalatokkal, nem utolsó sorban a média felhasználásával történő ködösítéssel ki lehet sajtolni a létrehozott új értéktöbblet jelentékeny hányadát, s azt a domináns helyzetben lévőhöz transzferálni. Lám, az Európai Unióban is rendre kudarcosak, legföljebb átmeneti, törékeny eredményt hoznak a felzárkóztatási erőfeszítések, hiszen az EU-támogatások nagy része is visszacsorog Nyugatra.

♦◊♦

Nos, valahogy így képzelem a fennálló, a hosszabb távon bizonyosan tarthatatlan viszonyok bírálatának szemléletmódját. Azt várom egy számomra hiteles, feltörekvő politikai erőtől, illetve politikustól, hogy a tüneti jelenségeknél mélyebbre jusson a helyzetelemzésben, s erre építve hirdessen programot. Ennek hiányában ugyanis marad a hol pufogásba, hol jópofizásba, netán cukiskodásba csomagolt pótcselekvés. Persze, el lehet ezzel is lenni, sőt népszerűségre szert tenni. De amiként Donáth Anna cikkéhez a Facebookon írt kommentemet zártam: „Emlékezzünk arra, amikor (évtizedekkel ezelőtt), a  rajongó nagymamák, az unokájukat látva benne, szavazataikat tömegesen Orbánra adták!” És lám, mi lett belőle! #  

CÍMKÉP: Cseh Katalin és Donáth Anna, a Momentum EU-parlamenti képviselői a Facebookon közzétett fényképen – Fotogének, megnyerőek, jó rájuk nézni, ám egyre inkább súlytalannak érzem őket, mert nem jutnak el az Orbán-rezsim tényleges alapjainak kritikájáig