A Klubrádió sem lehet objektív

A közönség elfogadja, ha egy szerkesztőség egyfajta értékrend jegyében dolgozik, viszont hamar rájön, ha manipulálják.

Klubradio0.jpgA Klubrádió ismét bedobta az objektív tájékoztatás varázsszavát. Mint bejelentették: ennek figyelembe vételével fejlesztik az adásokat. Az új műsor, az Esti Gyors kifejezetten objektív hírháttér műsorként határozza meg önmagát. Csakhogy olykor a hallgatók is érzik, hogy a hangzatos – és máris hozzáteszem: manipulatív – szólam és a gyakorlat között ellentmondás van. Az október 16-ai „Megbeszéljük” című műsor egyik telefonálója is észrevette ezt, mert szerinte kételyek merülnek fel a rádió híreinek, bejelentéseinek hitelességével kapcsolatban.

Az illető neheztelt például Bolgár Györgyre, mert néhány napja ráhagyta valakire, hogy a választás miatt hozták előre a nyugdíj-kifizetést. Ez azért nem igaz – mondta a bíráló hallgató –, mert ha a tárgyhó 12. napja munkaszüneti napra esik, amint ez októberben is történt, akkor minden esetben előrehozzák a nyugdíjfizetést. A következtetés: a rádió munkatársai akkor se legyenek partnerek hamis sugalmazásokhoz, ha ez egyébként egybevág a kormánnyal szembeni ellenzéki felfogásukkal.

Az Ez itt a kérdés!" rovatban nemrégiben azt kérdezték a telefonon szavazóktól, hogy szerintük van-e olyan magyar politikus, akit ugyanúgy kukába kellene dobni, mint ahogyan ezt Kijevben tették – említett egy másik példát a telefonáló. Nem a kérdés butasága döbbentett meg – fogalmazott –, hanem az, hogy a szavazók kilencven százaléka igennel válaszolt. Nyilvánvalóan nem tudták, hogy az ottani fasiszta csőcseléket dicsérik a lincselésekért. Azt már én teszem hozzá, hogy ez a megalázás - amit ott lusztrációként aposztrofálnak - a kijevi Parlament és a kormányépületek előtt mindennapossá vált azóta. Csakhogy egyelőre e csatorna közönsége sem értesülhet erről, mert kritikátlanul átveszi a nyugati médiának az ukrajnai eseményekkel kapcsolatos, az amerikai érdekeket tükröző hírkezelési gyakorlatát, amelybe most épp nem illenek az ilyen brutális események.

E tekintetben a rádió magatartása megegyezik a csaknem teljes magyar sajtóéval: ami az amerikaiak által szervezett puccsal hatalomra került kijevi kormányhoz köthető, csak pozitív összefüggésben jeleníthető meg, az ellene fellépőket – legyenek azok elemi emberi jogok érdekében, vagy a háború áldozataiért küzdők – az ördög cimborájaként ábrázolják. Ebből aztán óriási a kavarodás. A magyar átlag tévénézőnek és rádióhallgatónak lényegében fogalma sem lehet arról, hogy mi történik Ukrajnában. Nem segítik őt a médiumaink abban, hogy eligazodjék az olyan szavak dzsungelében, mint szeparatista, önkéntes felkelő, lázadó, terrorista, kormányhű, jobboldali, oroszbarát, nemzeti érzelmű, náci, fasiszta, nácgárdista és így tovább. Minthogy immár a magyarországi hírszerkesztők többsége is elvesztette a fonalat, ezek a kifejezések hovatovább ötletszerűen jelennek meg a hírekben.

Ezt a káoszt a különféle hadviselő felek és támogatóik szándékosan hozták létre és mélyítik el nap mint nap annak érdekében, hogy a közvéleményt maguk mellé állítsák. A manipuláció eszközei: politikusok és szóvivők hazudozásai, szakértők esküdözései, részinformációkra építő sajtóközlemények, interneten terjesztett mémek. Ezért mindennaposak az olyan bejelentések, amelyekre a „Megbeszéljük” című műsorba telefonáló is utalt: egy mai hírben azt mondták, hogy az ukrajnai Luganszk megyében a szeparatisták lövik a városokat. Valójában nem a szeparatisták lőtték és lövik az egyébként a hátországukat jelentő városokat, hanem – ahogyan a hallgató fogalmazott – az Ukrán Hadsereg ütőképes részét jelentő terroristák. Mert akiket Obama amerikai elnök ma Ukrajnában támogat, azok lényegében fasiszták.

Bolgár György azonban védelmére kelt az amerikai elnöknek, az USA politikájának és az ukrajnai hatalom ténykedésének, mert gondolkodás nélkül követte a Klubrádiónak azt az alapelvét, hogy ami az USA-ból, a fejlett nyugatról jön, felül áll a kritikán. Ez a magatartás már túl van azon, ami az adó és szerkesztőinek világnézetéből, értékrendjéből következően még elfogadható lenne. Még akkor is, ha a műsorvezető és a hallgató - másutt szinte elképzelhetetlen - vitája miatt a főbb médiumoké közül elsőként a Klubrádió közönsége értesülhetett arról, hogy immár három napja újból banderista-fasiszta jelszavak és jelképek által uralt zavargások uralják a főbb kijevi köztereket és több ukrajnai város utcáit.

Túllépve az ukrajnai témán, a Klubrádióban ma reggel azt sugalmazta a hallgatóknak a két műsorvezető, hogy a Nagy-Britanniához való tartozás időszakában megszokott demokratikus viszonyokért tüntetnek a hongkongi diákok. A rádió munkatársai ezúttal is ahhoz a sztereotípiához igazították álláspontjukat, amely szerint a nyugati magatartás mindig és minden körülmények között a demokratikus elveket követi. Csakhogy – amint ezt ugyanezen a csatornán egyszer már elmondta egy szakértő – Hongkong, mielőtt visszakerült Kínához, gyarmat volt – Londonban kinevezett kormányzóval. Szabad választásokról szó sem lehetett, még olyanról sem, mint amit most engedélyezne a pekingi hatalom…

Mindebből nyilvánvaló, hogy az objektív tájékoztatás fogalmával illene csínján bánni! Már csak azért is, mert Buda Béla már 1985-ben tudományos alapon bebizonyította, hogy a tömegkommunikációs információ a tömegkommunikációs eszközök birtokosainak céljait és érdekeit hordozza. Az USA-beli Michael Gurevitch-től Antony Pratkanis-on keresztül Elliot Aronson-ig se szeri, se száma azoknak, akik rámutattak, hogy a média a legkevésbé a közönség érdekeit szolgálja. 1994-től megjelent, újságíró iskolákban, főiskolákon és egyetemeken használt szakkönyveimben újból és újból idéztem e szerzőktől, s érveltem amellett előadásaimban is, hogy „manipulációs szándékra kell ott gyanakodni, ahol megjelenik az adott média önmeghatározásában az úgymond objektív tájékoztatás kifejezés”. Helyette a tárgyszerűség, a tényszerűség kifejezést ajánlottam. Azért, mert ez magában foglalja a tisztességes újságírónak és szerkesztőségnek azt a törekvését, hogy megkísérli a kiegyensúlyozott informálást, noha tudja, hogy e tekintetben száz százalékos eredményt lehetetlen elérni.

Hadd ajánljam ennek megfontolását a Klubrádió szerkesztőinek figyelmébe is. Annál inkább, mert az érem másik oldala: a Klubrádióban hallható, a műsorvezetők és a hallgatók közötti, ráadásul valóban fontos témákról zajló, élő adásbeli vitákra a magyarországi média döntő részében egyszerűen nem kerülhet sor. A Klubrádió gyakran olyan - az országot kormányzókétól eltérő - nézőpontból és értékrend alapján mutatja be az eseményeket, s olyan témákat emel be a műsorába, amely szemszögnek, illetve témáknak a létezéséről sem értesülhet az, aki csak az állami vagy a kereskedelmi médiumokhoz, a bulvár lapokhoz, a helyi hatalom által uralt helyi újságokhoz, televíziókhoz fér hozzá. Minden elfogultsága és pénzhiányra visszavezethető fogyatékossága ellenére ezért is oázis az adó a mai magyar médiasivatagban. Van ez akkora érték a Klubrádió esetében, hogy ne gyengítsék a hitelét az objektív tájékoztatás maszlagával!

#

Adalék a cikkhez a kommentelőktől:

 

http://www.hidfo.net/2014/10/18/nyilvanossag-ele-allt-egy-cia-altal-beszervezett-ujsagiro

 

http://www.zerohedge.com/news/2014-10-09/german-journalist-blows-whistle-how-cia-controls-media

 

 

mindentudas.hu/elodasok-cikkek/item/59-a-t%C3%B6rt%C3%A9net%C3%ADr%C3%B3-dilemm%C3%A1ja-megismerj%C3%BCk-vagy-csin%C3%A1ljuk-e-a-t%C3%B6rt%C3%A9nelmet?.html.