Iványi Gábor talán nem mindent mérlegelt a Soros-ellenes kampány miatti felháborodásában.

Minden tiszteletem Iványi Gáboré, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapító lelkészéé, az Oltalom Karitatív Egyesület elnökéé, a Wesley János Lelkészképző Főiskola professzoráé. Kitartó munkálkodása az elesettekért minden jó érzésű embert megérint. Emiatt sem érti az ember, hogy az Orbán-rendszer parlamentje miért utasítja el újból és újból a Testvérközösség bevett egyházként való elismerését. Pláne, ha azt is tudjuk, hogy ő adta össze Orbán Viktort és Lévai Anikót, s hogy ő keresztelte egyik gyereküket. Azt azonban elhibázottnak érzem, hogy Iványi Gábor – Lukács Péter oktatáskutató, Majsai Tamás teológus, Nagy Péter Tibor szociológus, Szilágyi Gál Mihály filozófus professzortársával együtt – Soros György Nobel-békedíjra jelölését kezdeményezte.

Soros Györgynek vannak érdemei. Sokat tett a tőzsdék forgalmának növeléséért. Bizonyára szívósan képviseli a kapitalizmus mai, globális formájának nyerteseit. Ténykérdés, hogy „az 1980-as években a magyar, cseh és lengyel ellenzék kitartó és szisztematikus támogatásával Soros hozzájárult a demokrácia megteremtéséhez” – amint az a Nobel-békedíj bizottságnak írt, november 6-án keltezett levélben olvasható. Azt is elfogadom, hogy „Az általa finanszírozott Central European University magas akadémiai színvonalú, nemzetközi és a demokrácia iránt elkötelezett diákok ezreit bocsájtotta ki”. És a kormányzattal ellentétben örülök, hogy Budapesten működik, még ha vélelmezem is, hogy az oktatató-kutató tevékenység mellett az intézmény a posztszovjet térségben zajló folyamatok rejtett befolyásolására szintén felhasználható. Arról azonban némi meglepetéssel értesültem a levélből, hogy Soros György hozzájárult „a Varsói Szerződés felbomlásához”. De legyen! Közvetve bizonyosan…

Megkérdezésük nélkül akarja boldogítani a népeket

Nem vitás, hogy a pénzember elkötelezte magát az úgynevezett nyílt társadalom, vagyis a legfejlettebb kapitalista országok liberális demokráciájának más országokban, régiókban való elterjesztése mellett. Gyanítom persze, hogy nem véletlenül, hiszen ezek az országok nagyrészt Oroszország geopolitikai környezetében vannak. Éppen ezért az emberben óhatatlanul felvetődik, hogy az a személy, aki a korábbi spekulációs műveleteivel közvetve oly sok mindenkit sodorhatott akár a legmélyebb kétségbeesésbe, idős korára megtérvén, bár boldogítani akarja a népeket, ezt továbbra is úgy teszi, hogy a saját kapitalista világának erősítését, az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb cégeinek terjeszkedési szándékait is szolgálja vele. De megengedem, hogy ez akár rosszindulatú megjegyzésemként is minősíthető.

Nyilván erős meggyőződése, hogy neki immár az a dolga, hogy a szerinte egyedüli helyes útra terelje az embereket. Ám ezzel az a bajom: mintha eszébe sem jutna, hogy előbb meg kellene kérdezni őket, akarják-e. És ezen a ponton kap gellert Soros György emberbarátinak mondott tevékenysége, amelyről – több könyvének és cikkének elolvasása után – ezt már megállapítottam egy 2016. május 22-ei, „Soros és a magyarok” címet viselő posztomban. Többek között azt írtam abban a jegyzetben: „Nem vitatom Soros György szándékának tisztességét. Az persze már neccesebb, hogy miként szerezte a halom pénzt. (…) Mindettől azonban most tekintsünk el! Fókuszáljunk csak egyetlen dologra! Arra, hogy rendjén van-e, ha egy elképzelhetetlenül hatalmas összegek megmozgatására képes, ezért szinte mindenki felett álló ember saját elvei valóra váltása érdekében, a Föld általa kiválasztott országaiban, tűzön-vízen át érvényre juttathatja társadalom-átalakító terveit, úgy, hogy nem különösebben érdekeli őt a helyi kulturális, vallási, erkölcsi stb. értékrend”.

Ha nem megy, jöjjön a CIA, meg a Pentagon, aztán hajrá!

Sajnos, nem tekinthetünk el attól sem, hogy munkálkodása csupa olyan országot érint, amelyek sajnálatos módon kimaradtak a gyarmatosításra, a más országok kirablására, a rabszolgatartásra építő eredeti tőkefelhalmozás átkaiból-áldásaiból, így aztán intézményrendszerük, kultúrájuk kisebb-nagyobb mértékben eltér a nyugatiétól. Jóllehet vágynak a fejlett tőkés országokban az elmúlt évszázad utolsó harmadában tetőzött jóléti viszonyokra, de az utóbbi negyedszázad azt bizonyította, hogy önmaguk árnyékát nem képesek átugrani.

A fejlett nyugati országok és az Európai Unió perifériáján lévők közötti gazdasági szakadék inkább nőtt mint csökkent az elmúlt negyedszázadban, és romlott a népesség nagy részének kulturális-szociális helyzete. Egyre inkább az derül ki, hogy ezekben az országokban és régiókban – a tőkehiány, a viszonylagos gazdasági fejletlenség mellett – évszázadokra visszamenően hiányoznak azok feltételek, amelyek a politikai hatalmat gyakorlók társadalmi ellenőrzését elősegítő, sajátos szervezeti fékek kialakulását is lehetővé tették volna. (Ezek szerepe egyébként mintha a gazdaságilag fejlett nyugati országokban is csökkenne az utóbbi időben annak következtében, hogy a gazdasági hatalmat gyakorlók egyszerűen rájuk telepszenek, saját céljaik érdekében mozgatják az elvben független szervezetek irányítóit.)

És van itt még egy nem elhanyagolható dolog. A liberális értelmiség – Soros Györgyhöz hasonlóan – annyi fiaskó után, még mindig hajlamos azt gondolni: csupán elhatározás kérdése, hogy bárhol a világban megteremthető a – Csizmadia Ervin politológusnak A magyar politikai fejlődés logikája könyvében foglaltak szerint – „a nemzetek feletti struktúrák és a globális folyamatokba való beilleszkedés felé orientáló liberális demokrácia” – újabb kori nevén, a nyílt társadalom. Ennek személyi feltételei – a Csizmadia által idézett Alain de Benois francia politikai filozófus szerint – az atomizált, a közösségben élést elutasító individuum tömeges létrejöttével teremtődnek meg, aki éppen ezért nem képes a szó klasszikus értelmében vett, a közügyeket formálni akaró, s erre felkészülő állampolgárrá válni.

Ilyen körülmények között aztán, a nyílt társadalom szószólói szerint, csupán érvényre kell juttatni a szabad versenyes kapitalizmust – egy gazdasági rendszert, ami sosem létezett a valóságban –, el kell távolítani a hatalomból az úgymond autoriter vezetőket, netalán diktátorokat, ki kell képezni néhány tucat, esetleg néhány száz fiatalt, akik zászlóvivőként megértetik a tömegekkel, hogyan kellene élniük, s a dolog innentől nagyrészt már magától működik. Egyszerűen azért, mert könnyű beláttatni a tömegmédiumokon keresztül sugárzott minták révén, hogy a médiumok szerinti nyugati módon élni – ami gyakran eltér a valóságostól – mindenkinek jobb. Hogy ennek anyagi feltételei lennének – azon nagyvonalúan átsiklanak. Legföljebb a kekeckedőknek azt válaszolják: majd nyugati kézbe vesszük a cégeiteket, a piacaitokat, és minden felvirágzik. Aztán csak győzzék kivárni! Az meg végképp nem számít, hogy nem mindenki akar erre az útra lépni a hagyományok miatt, továbbá erkölcsi, vagy vallási okokból. Ilyenkor jöjjön a CIA, meg a Pentagon, aztán hajrá a tőke által korlátlanul uralt szép új világ felé!

A mai átalakulások egyáltalán nem békések

A mai élcsapatokat ezek a kérdések ugyanúgy nem foglalkoztatják, mint anno a hittérítőket, vagy a világforradalomban hívő bolsevikokat. Lássák be, hogy jó lesz ez nekik! – most ez a végső érv, amivel harcba hívják, a barikádokra küldik a tömegeket Grúziától a moszkvai és a pétervári tereken át Kijevig. És ezeken a helyeken általában sűrűn záporoznak az ütlegek, nem egyszer dördülnek el a fegyverek. Pogromok szerveződnek, mint Ukrajnában, Lvivtől Odesszáig meg-megújuló hullámokban. Ilyenkor még az is megesik, hogy élve égetnek el embereket. És a legnagyobb baj éppen ez: ma már egyáltalán nem békések a Soros-szervezetek által (is) generált folyamatok. Sajnos, nem igaz a Soros Györgyöt Nobel-békedíjra ajánlóknak az az állítása, hogy „Az általa elnökölt Open Society Institutes mindenütt a világon támogatja a békés demokratikus átalakulás ügyét”. A legtöbb országban, enyhén szólva, nem egészen békésen zajlottak és zajlanak ezek az átalakulások. Az a legkevesebb, hogy tömegek kerülnek egyik napról a másikra létbizonytalanságba, de igen sok helyen, igen sokan életükkel is fizetnek a szép új világért, amely aztán jobbára ismét csak a felül lévőket, mindenekelőtt a külföldieket és a komprádorokat hozza helyzetbe.

Ezért gondolom, hogy adjanak díjat Soros Györgynek bármilyet. Kapja meg a legjobb tőzsdeguru, vagy a legkockáztatóbb pénzember címet! Legyen az övé a liberális demokrácia élharcosa kitüntetés! De ne áltassa magát senki azzal, hogy Soros békét teremtett ott, ahol megjelent embereivel. Mutatja ezt Magyarország helyzete is, ahol az általa és a helyi famulusai által kiválasztott rendszerváltozás utáni vezetőkkel oda jutott az ország, ahol most van. Nemkülönben ő maga is szembesülhet művének következményével, hiszen épp egykori protezsáltjai szerveznek ellene kampányokat úgy, hogy közben félelmet ültetnek a szívekbe, s a legalantasabb érzelmeket felkorbácsolva uszítanak. Bár, ha jól meggondolom, hogy ki mindenki kapta már meg azt a béke-díjat, alighanem egyre megy. Ezért az egyetlen, aki miatt kár, hogy megszületett ez a levél, maga Iványi Gábor lelkész. Ő úgy érezhette: a kormány több okból is aljas plakátkampánya miatt elégtétel jár Soros Györgynek. Ugyanúgy, mint amiként hasonló helyzetben Iványi lelkiismerete bármely halandónak elégtételt követelne – legalábbis ezt hiszem. Csakhogy ez itt és most, már nem a krisztusi tanítás világa, hanem az érdeket mindenek fölé helyező politikáé és a mindenen átgázoló tőkéé. Ami bizony, sajnos, a magát filantrópnak, vagyis emberbarátnak szívesen nevező Soros György működésének is alfája és ómegája. Ezen nem változtathat már némi lakkozás sem.#

CÍMKÉP: Soros György és Iványi Gábor – A pap a pénzember védelmére kelt