Megzsarolták Orbánékat, ezért Németország ellen fordulva úgymond megbarátkoztak a szabadkereskedelmi egyezmény gondolatával. 

Még a Népszabadságnál is kiverte a biztosítékot, hogy Colleen Bell, az USA budapesti nagykövete (a címképen jobbra) január 20-án, szerdán, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) rendezvényén azért méltatta Orbán Viktor kormányfőt és Szíjjártó Péter külügyminisztert, mert támogatják az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közötti, jelenleg tárgyalási szakaszban lévő, transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodást.

A lényegében titokban zajló megbeszélésekről az a hír járja, hogy a tervezett  egyezmény révén az USA érvényesíteni kívánja eredendő erőfölényét az Európai Unió piacán, mi több, az EU-tagállamok ellenében. Ezért a fejlett nyugat-európai államok és az itteni székelyű multinacionális vállalatok egyaránt bizalmatlanok. Hogy a szakszervezetekről, a civil szervezetekről említést se tegyünk. Az ellenzők szerint, a szerződés aláírását követően a gazdaság irányítása kicsúszna a parlamentek és kormányok kezéből. Az EU-ban tavaly csaknem másfél millió aláírást gyűjtöttek össze a TTIP elutasításáért, Berlinben pedig októberben több százezres tüntetést tartottak a megállapodás ellen.

Ehhez képest a Népszabadságnak a szerdai, budapesti kamarai rendezvényről tudósító újságírója, Dési András arról számolt be, hogy Szemerkényi Réka Magyarország washingtoni nagykövete (a címképen balra) a magyar–amerikai kapcsolatokról beszélve feltűnően békés hangot ütött meg. Még inkább ezt tette a kormány szócsövének tekinthető Magyar Idők című lapban, az magyar–amerikai eszmecsere napjára időzített cikkében. Ugyanis Szemerkényi nem Németországot, és nem az Európai Uniót nevezte meg Magyarország legfontosabb stratégiai szövetségesének és barátjának, hanem az Amerikai Egyesült Államokat.

Nem akármilyen fordulat ez a megelőző időszak kölcsönös villongásai, üzengetései, illetve a kitiltási botrány után! A Népszabadságot szerkesztők elképedésének mértékét jelzi, hogy csütörtökön helyet adtak az újság internetes felületén Hargitai Miklós: Az amerikaiak csendben kilóra megvették az Orbán-kormányt című kommentárjának. Ebben többek között az fogalmazódik meg, hogy

»Amerika végül célt ért a „korbács és kenyér” taktikával. Ugyanis épp a korrupció miatt indult kitiltások ügye mutatta meg, hogy az amerikaiak ismerik Orbánék gyenge pontját, és ha akarnak, képesek olyasmit lépni, ami a kormányoldal népszerűségére és magabiztosságára is érezhető hatást gyakorol.«

Kendőzetlenül fogalmazva: Washington megzsarolta Orbánékat – mert megzsarolhatta őket –, ezért ők időközben úgymond megbarátkoztak a TTIP gondolatával. Mindez azoknak a nézetét – köztük az én véleményemet – erősíti, akik szerint a rendszerváltás óta hatalomra került kormányok közül az Orbán-kabinet és holdudvara közreműködik a leghatékonyabban a multinacionális érdekeket szolgáló, igazságtalan viszonyok, vagyis a globális szintre emelkedett kizsákmányolás fenntartásában, az ebből eredő társadalmi feszültségek blokkolásában a júdásvagyonok fejében.

Gyanítom, hogy még ez sem ábrándítja ki azokat, akik a szemfényvesztően harcos Orbán Viktorban a nemzet megmentőjét látják. De azért hadd emlékeztessem a velem kommentekben vitázókat arra, hogy tavaly december 7-én azt írtam a posztomban: Bellt csak a katonák érdeklik; „Washington minden másban szabad kezet ad Orbán Viktornak, ha elősegíti az amerikai haderő mind Keletebbre nyomulását”.

Igaz, ez a megközelítés némileg egyoldalú volt. A héten, az AmCham rendezvényén történtek fényében be kell látnom, nem csak a katonai befolyás, tehát az Oroszország elleni felvonulás miatt fontos az USA-nak a Balti-tengertől a Fekete-tengerig húzódó ütköző zóna, vagyis a kelet-európai országok ellenőrzése. Mentségemre szolgáljon, hogy január 7-én, a Cameron Orbánnál című cikkemben már megkockáztattam azt a kijelentést: a brit miniszterelnök „feltehetően azért jött Orbánhoz, mert benne látja azt a személyt, akivel a leginkább meg lehet egyezni arról, miként tudnák a legkisebb konfliktus árán visszanyesni a térségben túltengő öntudatot, amely zavarja a nyugatiak, ezen belül is főként az amerikai-brit geopolitikai-gazdasági érdekek érvényesítését”.

Ezt fejeltem meg aztán a Tévutakon vezet Orbán című, január 16-ai keltezésű bejegyzésemben azzal, hogy „időről időre összhangba kerül Orbán Viktor kormányfői tevékenysége az amerikai multinacionális cégek érdekeit képviselő Fehér Ház európai törekvéseivel”. Az utóbbi hetekben többször adtam hangot annak a véleményemnek is, hogy miközben Orbán Viktor kormányfő és legszűkebb környezete harcos nemzeti érdekvédő retorikával és a nacionalista érzelmekre való rájátszást elehetővé tevő akciókkal él – határkerítés-építés, a sportsikerek erőltetése a súlyos társadalmi-gazdasági feszültségekről való figyelemelterelés érdekében – valójában egyfajta helytartóként működik. Méghozzá nem Brüsszel, s főleg nem Moszkva helytartójaként – amint ezt annyian sugalmazták, sőt állították az utóbbi években –, hanem Washington embereként. Erre utaltam A Deutsch vészjelzett, Orbán lépett, illetve bizonyos értelemben a Nem véd meg a nemzetállam posztban.

A cikkek utáni szavazások eredményéből, a hozzászólók megjegyzéseiből az derült ki, hogy az Orbán Washington embere feltevést sokan még azok is légből kapottnak, képtelenségnek tekintik, akik egyébként nem Orbán Viktor hívei. Legutóbb azzal vetettem véget az ezzel kapcsolatos vitának, hogy a ma sommásnak látszó vízióimat másfél-két év múlva vessük egybe az akkorra kialakult helyzettel, s majd ennek tükrében értékeljük, hogy indokoltak voltak-e a feltételezéseim. Ha szabadabb, boldogabb, fejlettebb, vagy legalább az előrelépés lehetőségével kecsegtető országban és Európában élünk, kész leszek hamut szórni a fejemre. De az olyan pálfordulás, amit a posztban is taglaltam, s amilyet már nem egyszer produkált a magyar kormányfő, minimum óvatosságra kell intsenek bennünket. #

CÍMKÉP: Szemerkényi Réka (balra) és Colleen Bell az AmCham rendezvényén (Forrás: Magyar Idők)