A választási irodai cécó is megmutatta, hogy bárhol és bármikor számítani lehet szabadcsapatok, rongyosgárdák akciójára.

Egy frászt kellett azt valamely pártközpontból szervezni, hogy a Nemzeti Választási Iroda épületében kigyúrt emberekből álló különítmény segítsen hozzá egy küldetéstudatos nőt ahhoz, hogy meghiúsítsa a Magyar Szocialista Párt (MSZP) vasárnapi boltbezárásra vonatkozó népszavazási indítványát!

Ezzel nem azt állítom, hogy ne szervezhette volna akár a kormányzó párt valamelyik vezetője az erős emberek akcióját. Csupán azt, meg kellene érteni végre, hogy a Fidesz demagógiára, arroganciára, cinizmusra, uszításra épülő politikája és a 2000-es évek eleje óta hol kormányon, hol ellenzékben lévő másik oldal tehetetlensége olyan helyzetet teremtett Magyarországon, hogy bárhol és bármikor számítani lehet szabadcsapatok, rongyosgárdák fellépésére. Anélkül, hogy ezt egyik vagy másik hatalmi központból akarnák. Egyszerű elhivatottságból. Abból a meggyőződésből, hogy a nemzet érdekében cselekszenek. És ha kell, mindig találnak majd hozzá őszhajú, kedves néniket vagy kevésbé kedves bácsikat is, végső esetben valamely ügybuzgó plébános segedelmével. 

Ma már jelentékeny tömegek vannak, akik ilyen meggondolásból, némi kezdő lökés után, ugyanúgy hajlandók erre, ahogyan ez a Fidesz-székháznál történt  2014-ben. Vagy ahogyan Ukrajnában történik a nácgárdisták közreműködésével immár két éve. Amiként Kárpátalján is tették 1938 és 1941 között a magyar rongyosgárdisták: megfélemlítve a békés lakosságot, s rendre keresztülhúzva a kormányzó Horthy Miklós különmegbízottjának, egyébként korántsem a legmagasabb rendű humánum által áthatott törekvéseit.

Mert az ilyen helyzetekben mindig eljön az a pillanat, amikor az addig palackban nevelgetett dzsinn egyszer csak kiszabadul. Amikor egy nem várt percben lángba borul minden a tűzzel játszók körül.

Az Orbán-kormány ellenzékének fel kellene ismernie, hogy ha továbbra sem telik tőle több okoskodásnál, ágálásnál, jajgatásnál, meg annál az évtizedes szerencsétlenkedésnél – aminek akár szimbóluma is lehetne az MSZP-s Nyakó Istvánnak a választási iroda időbélyegzője előtti, február 23-ai ide-odavonulása, amelynek során még az újságírók sem tudták őt rávenni arra, hogy maradjon a készülék mellett –, akkor az csak egyre jó: ország-világ előtt újból és újból bizonyítja, hogy alkalmatlan a hatalom arénájában való helytállásra. Mára eljutottak oda, hogy az ember hajlamos úgy érzékelni minden mozdulatukat, minden szavukat, mint annak bizonyítékát, hogy képtelenek ténylegesen befolyásolni mindazt, ami az országban történik.

Egyetlen határozott akció végig vitelét sem láttuk tőlük az elmúlt évtizedben. Beleértve azt is, hogy hiába voltak kormányon, még azt sem voltak képesek elérni, hogy feltárják a 2006-os randalírozások hátterét. Minden nappal azt erősítik meg az emberekben, hogy megélhetési politikusok, akik csak azért kerültek a hatalomba, s maradtak mindmáig a hatalom közelében, mert jókor voltak jó helyen. Ismételten azt a benyomást alakítják ki bennünk, hogy bármit is beszélnek, valójában nem számít nekik sem egy-egy egyén, sem egy-egy társadalmi réteg, sem a magyar társadalom egésze, mert alig látnak túl saját egzisztenciális érdekeiken.

Ha pedig igen, vagyis mégis érzékelnék a magyar rögvalóság egyre nyomasztóbb jelenét és perspektívátlanságát, akkor annál rosszabb. Mert akkor már az a kis erőlködés is érdektelen, amit egy-egy ügyben felmutatnak. Ugyanis, ha csak ennyire képesek, akkor politikusként totálisan tehetségtelennek kell őket tartanunk. Vagyis csak áltatják az embereket – már akit még áltathatnak – azzal, hogy valaha is valóságos ellensúlyai lehetnek a mindent maga alá gyűrő, most kormányzó hatalomnak, amely kimondva kimondatlanul az 1937–1944 közötti kúriai, vagyis legfőbb bírósági elnök Töreky Géza székfoglalójának szellemében alakítja át a magyarországi intézményrendszert:

„A törvényeket akként kell alkalmazni, hogy a vezetésre predesztinált rétegek védve legyenek a feltörekvő osztályokkal szemben”.

Az egy dolog, hogy hiába vágják orrba nap mint nap, Magyarország lakosságának nagy része még ma sem érti, hogy a vezetésre felkentek szerint a többséget nem illetik meg azok a jogok és életkörülmények – beleértve az oktatást, az egészségügyi ellátást, a biztonságos megélhetést –, amelyeket az uralkodásra elhivatottak maguknak tartanak fenn. De az már mégiscsak skandalum, hogy az MSZP aktivistáinak mai választási irodai szerencsétlenkedését kísérő magyarázkodásból az derül ki: a párt háza táján sem fogták még fel, hogy minden, ami ma Magyarországon zajlik, az egykori horthysta vérbíró-kúriai elnökéhez hasonló világképből  eredeztethető.

Márpedig, ha egy magát szocialistának nevező párt ezt még mindig nem ismerte fel, ha vezetői azzal állnak a nyilvánosság elé, hogy egy az Európai Unióhoz tartozó demokráciában arra mégsem gondolhatnak, hogy minden praktikára fel kell készülniük, akkor azt kell mondani: nem értenek semmit abból, ami az országban és a világban történik. Annak ellenére nem értik milyen folyamatok részesei, hogy naponta panaszolják fel a törvénytelenségek, vagy a joggal való visszaélések tömegét.

Ehhez képest vajon miben reménykedtek? Mire számítottak abban a helyzetben, amelyben egyre inkább az erő nyelve uralja a társadalmi kapcsolatok többségét is? Miért nem készültek fel arra az eshetőségre, ami a választási iroda előtt, majd azon belül fogadta őket? Vagy legalább a feszült várakozás órái alatt tettek volna valami érdemi ellenlépést azzal párhuzamosan, hogy egyik-másik rádióban elmondták: a csúnya bácsik és nénik már megint álnok módon viselkednek velük!

Hovatovább csak annyit őriz meg róluk a történelmi emlékezet, hogy ők voltak azok, akik teszetosza látszatcselekvésekkel reagáltak a 2010-től regnáló kormány erőpolitikájára. Arra az erőpolitikára, amelynek képviselői többször is a társadalom, s vele együtt a politikai ellenzék képébe vágták: Magyarországot a feudális rendiségbe fogják visszafordítani, a magyar lakosság nagy részét arra fogják kényszeríteni, hogy összeszerelő üzemek alulfizetett bérmunkásaként, külföldre kényszerített szolgaként, vagy itthoni urak páriájaként élje az életét. Hozzá megkívánják az alattvalóktól, hogy ezért még hálásak is legyenek azoknak, akik az ő verejtékük árán, s a tőlük elprivatizált vagyon birtokában basáskodnak.

A kigyúrt testű kopaszok mai akciójával ismét egy újabb mezsgyét léptünk át.

Az ellenzéknek számot kell vetnie azzal, hogy a hatalmon lévők egyfajta tűréspróbaként tekintenek a ma történtekre. Akár a Fidesz berkeiben hozták össze a választási irodai cécót – amire azért van esély –, akár nem, a kormányzók felbecsülhetetlen értékű tapasztalattal lettek gazdagabbak. Bebizonyosodott, hogy nem kell érdemi ellenállásra számítani, ha egy a hatalomhoz közvetlenül kapcsolódó, vagy akár egy kormányszervnél a választási irodaihoz hasonló provokációt szerveznek, amire adott esetben a terrorfenyegetettség bélyege is rásüthető. Aztán erre hivatkozva, egy megfelelő pillanatban immár totálissá tehető a társadalom ellenőrzése.

Méghozzá annak érdekében, hogy a mai urak minden áron megtarthassák pozíciójukat, nehogy büntetőeljárások keretében vehessék el tőlük a kétes módon megszerzett javakat. Ebben a helyzetben bűnné lesz a most tapasztalt ellenzéki dilettantizmus és finomkodás is. Ezért, ha nem képesek határozottságot mutatni a magyar társadalom diktatúrától irtózó részének megszervezésében, vegyék végre a sátorfájukat! Mert a jelenlétük azokat a friss és fiatal erőket is fékezi, amelyek elfoglalhatnák azt a helyet, amit már jó ideje csak névlegesen töltenek be az ellenzéki szereppel mit kezdeni nem tudó pártok szócséplésben, pótcselekvésekben jeleskedő vezetői és tagjai. #

CÍMKÉP: Nyakó István az erős emberek gyűrűjében Fotó: Szilli Tamás / Index

KIEGÉSZÍTÉS: Az Erdősi Lászlóné által benyújtott kérdés, akár azt is jelezheti, hogy csavar van az ügyben. Ahogyan a Fidesz oktatásügyben ki akartja fogni a szelet a népi tiltakozás vitorlájából, esetleg arra is elszánta magát, hogy visszakozót fúj az üzletek vasárnapi zárva tartása ügyében. Ezzel a kormánypárt demonstrálhatná, hogy mégiscsak kész kompromisszumokra. A kérdés ugyanis így hangzik: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek – a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény szerint – továbbra is zárva tartsanak?” Más lapra tartozik, hogy a verőlegények bevetésének az marad az üzenete, hogy még a demokrácia gyakorlását is csak erőszakos módszerekkel képesek kombinálni. Mindenesetre ebből is látszik: a találgatásoknak ismét akkora tere nyílt, hogy ez önmagában is elszórakoztathatja a hatalommániás O.V.-t. ##