A liberális, illetve illiberális szekértáborok egyaránt okai a mai kiábrándultságnak.

Akár volt részem benne, akár nem, mindenesetre enyhült a hiányérzetem. Ugyanis Kiábrándult Klubrádiósok című, minapi jegyzetemben többek között azt fejtegettem, hogy a rendszerkritikus szakértők lassan teljesen kivonulnak a csatorna műsoraiból. Mások mellett Tamás Gáspár Miklóst hiányoltam. Láss csodát! Szeptember 17-én, a Reggeli személy rovatba meghívták a filozófust, aki a tőle megszokott módon igyekezett hűteni az egyik legtájékozottabb műsorvezető, Szénási Sándor nyugati társadalmak iránti lelkesültségét. Engem azonban mással is meglepett TGM.

Kiderült, hogy mára bizonyos értelemben az ő szemében is felértékelődött a Kádár-rendszer, s főleg annak utolsó harmada. Egyebek között ezt mondta:

Hallgattam ezeket a szavakat, s meglehetősen történelmietlenül – hozzá igazságtalanul –, arra gondoltam: ha ez lett volna a rendszerváltozás körül bábáskodók kiindulópontja, nem pedig, ellentmondásos módon, „A múltat végképp eltörölni”, a bolsevikok által is kisajátított, utópisztikus forradalmi-szocialista felfogás, talán minden másként alakul. No, rendben! Talán mégsem minden. Ám a kiszorítósdi már a kilencvenes években megkezdődött, majd ennek ellenhatásaként az Orbán-kormányok időszakában folytatódott. A liberális (merthogy mindent egybe vetve a szocialisták szintén liberális felfogást követtek), illetve az illiberális szekértáborok uralma alatt egyre kevésbé lehetett szó arról, hogy ténylegesen is fennmaradhat, sőt kiteljesedik a szellemi és a közéletnek a 70-es évek végétől a rendszerváltozás első évtizedén át tartó sokoldalúsága, árnyaltsága.

Ha így történt volna, bizonyára akkor sem küszöbölhettük volna ki teljesen a liberális nyugati értékrend válságának, az erőfölényükkel visszaélő cégóriások féktelenségének következtében kialakult helyzet, illetve ennek reakciójaként az erősödő illiberális, szélsőjobboldali, fasizálódó mozgalmak, sőt az ilyen alapokon terjedő kormányzási gyakorlat hatását. Mert különösen ez utóbbi olyan világtrend, amely ma, Nyugaton egyelőre mérsékelten, nálunk viszont, beágyazottság híján, végletesen értékeli le a képviseleti kormányzat, az alkotmányosság, a bírói függetlenség, a jogállamiság elvét. De ha fennmarad, sőt kiteljesedik a Kádár-rendszer végén megtapasztalt tolerancia, esetleg tompítani lehetett volna a hatást. Ennek következtében talán nem lenne itt és most akkora a közöny, amelyre az a legképességesebb derékhad, amely nem akarja, hogy az uralmon lévők meghajlítsák, sőt eltörjék a gerincét, a tömeges kivándorlást választja.

Ismétlem, tudom, hogy történelmietlen a felvetés. De a belőle adódó következtetés talán hasznos lehet. Szinte az utolsó szalmaszálba kapaszkodom, amikor változatlanul azt állítom, hogy ebben a helyzetben egy olyan orgánumnak, mint amilyen a Klubrádió is, amelynek adásait száz–kétszázezren hallgatják, az ellenzéki politikusoknál is nagyobb a mozgástere, a befolyása, s ebből következően a felelőssége. Tett egy ilyen megjegyzést TGM is a műsorban. Ám ehhez – ahogyan a bevezetőben hivatkozott jegyzetemben is kifejtettem – a szerkesztőségben mindenekelőtt szembe kellene nézni azzal, hogy „A humánum, a szolidaritás nyilvánvalóan nem egyeztethető tartósan össze annak a társadalmi-gazdasági rendszernek a működési sajátosságaival, amely arra épül, hogy az erősebbnek joga van élősködni a neki kiszolgáltatott gyengébbeken”.

Vagyis, szerintem, a rendszerkritikának nincs alternatívája. Márpedig erre nincs esély addig, amíg a nyugatos, az önmagukat az Orbán-rendszerrel szemben állóként meghatározó értelmiségiek, köztük az ellenzéki újságírók, nem néznek szembe azzal, hogy a nemzeti nem együttműködés rezsimje a mai kapitalista rendszer egyik változata csupán. Az Orbáni világ, az összes kelet-európai állammal és gazdasággal egyetemben, nagyon is beletagozódik a nyugat-európai–amerikai társadalmi-gazdasági viszonyokba. Az olyan jelentések, mint amelyeket lelkes Sargentinik, az ENSZ-, vagy az EBESZ-megbízottak hoznak időről-időre nyilvánosságra – bár magam is értékelem készítőik erőfeszítéseit – csupán annak a TGM által vékony máznak nevezett jelenségcsoportnak a részei, amelyek segítségével a rendszer legfelül lévő, legfőbb haszonélvezői fenntartanak valamifajta reményt a helyzet megváltoztathatóságával kapcsolatban. Valójában elfedik a fennálló viszonyok igazi, a gyengébbeket páriaként kezelő, a javakból és a jogokból kiszorítani, őket végletesen kizsákmányolni akaró, az ellenállásra képtelen országoktól a természeti és a tudáskincset elrabló, a Földet elpusztítással fenyegető lényegét.

Az ezzel nem számoló, a Nyugat rejtett rasszizmusra épülő felsőbbrendűsége iránti, gyakorlatilag kritikátlan illúziók fenntartása a legnagyobb veszély, ami ma világszerte, s ennek megfelelően idehaza is akadályozza a tisztánlátást. Amíg ez a kritikátlan gondolkodásmód fennmarad, s például a Klubrádió a reggeli nemzetközi lapszemléktől, a hírek tálalásán, a történelmi események naptárszerű válogatásán át, a beszélgető-műsorok soráig azt sugallja, hogy ha majd úgy lesz minden, amiként Nyugaton van, akkor majd jó lesz, szóval, mindaddig, amíg ez határozza meg általában is az Orbán-rendszer iránti kritikus értelmiség álláspontját, esély sincs a mai viszonyokat meghaladó, új perspektívát nyújtó társadalmi program kiizzadására, illetve az ezt befogadni képes közönség létrejöttére. Mondom és írom ezt nem a Klubrádió, s a hozzá hasonló szellemiségű néhány újság és internetes portál iránti ellenszenv miatt, hanem ellenkezőleg. Ha ezek sem lesznek képesek elrugaszkodni az illúzióik, sőt a hamis valóságérzékelés talajáról, már csak tényleg a rajtunk uralkodó közöny és kiábrándultság marad. #

CÍMKÉP: Tamás Gáspár Miklós (Képernyőkép az ATV korábbi adásából)

Kérem, tiszteljen meg azzal, hogy részt vesz a szavazásban! Véleménye fontos az orientálásomban. Gondoljon arra, hogy így fizet az egyébként ingyenes tartalomért! ##