BEKIÁLTÁS

2016.máj.05.
Írta: Kabai Domokos Lajos 14 komment

Mindenben Putyin keze lenne?

Ukrajna után a baráti Belaruszt akarja maga ellen fordítani az orosz vezetés – sugalmazzák belorusz ellenzékiek.

2015-05-09paradminszk_tutby_phsl.jpg

Adolf Hitlernek tulajdonítják a mondást, amely szerint a Szovjetuniót akkor lehet majd legyőzni, ha az ukránokkal és a beloruszokkal elhitetik, hogy ők nem oroszok. A mai Ukrajna nyugati területein élőkkel ez sok tekintetben sikerült is, mert hol Lengyelország, hol a Habsburg Birodalom részeként és a katolikus egyház révén gyakran voltak kitéve más befolyásoknak, s körükben a sok évszázados nyelvi átalakulás is az oroszétól eltérő hatások alatt zajlott. Ennek is szerepe volt abban, hogy a II. világháborús náci megszállás alatt az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) százezret meghaladó számú banderistájára is támaszkodhattak a németek.

Tovább

Fenyeget, meg nem is a NATO

A békülékeny mondatok ellenére az orosz határok közelében gyakorlatozik a NATO, amelybe Japánt is be akarták léptetni tavaly.

 

natohadgyakorlat.jpg

Mintha áthangszereltek volna Washingtonban. Még néhány hete is fenyegetés fenyegetést követett Moszkva, közelebbről Putyin címére, most meg az ember alig akar hinni a szemének, meg a fülének. Miközben az USA, illetve a NATO vezetői továbbra is kifogásolják a Krím elcsatolását, illetve Oroszország Kelet-Ukrajnában játszott szerepét, szokatlanul békülékeny nyilatkozatok árasztják el a nyugati médiumokat.

Tovább

Nem rendült meg Putyin

Amikor külső veszély fenyeget, az oroszországi átlagember feltétel nélkül támogatja a Kreml vezetőit.

haboruesbekeszinpadkepmir.jpg

Na ezért, kellene az orosz operákat tanulmányozni!

Az Igor hercegben Borodin az 1100-as évek végének eseményeit idézi fel, amikor a hazájáért és hitéért való aggódás arra indítja az orosz fejedelmet, hogy szembeszálljon a betörésekkel fenyegető polovecekkel. Az Ivan Szuszanyinban Glinka az országra rontó lengyelekkel szembeni egyik népi felkelésnek, s egy idős parasztnak állít emléket, aki életének feláldozásával vezeti csapdába az ellenséges hadat. Muszorgszkij a Borisz Godunovban többek között azt mutatja meg, hogy mennyire kiszolgáltatottja lesz a Nyugatnak az ország és a nép, ha nemtelen eszközökkel él az uralkodó, aki történetesen a trónörökös gyermek meggyilkolásával jut hatalomra.

Tovább

Amerikáért házal Obama

Barack Obama európai útja része az Oroszországgal való rivalizálásnak.

2016-04-22obamacameron.jpg

Négy a zászló, de egy a tábor. Obama mögött csakúgy ott van a brit és az amerikai jelkép, mint Cameron foteljénél. Mintha kölcsönösen otthon lennének egymásnál. Most azonban van egy kis gond is.

Három-négy éve már-már úgy érezhették az Amerikai Egyesült Államok vezetői, hogy az egész öreg kontinenst uralják. A korábbi Varsói Szerződés tagállamai benn a NATO-ban. Az USA európai gazdasági hegemóniájának megteremtése érdekében titkos tárgyalások kezdődtek a transzatlanti gazdasági együttműködésről, vagyis arról, hogy az amerikai cégek akadálytalanul, sőt különleges jogokkal felruházva hatolhassanak be az unió piacára.

Tovább

Visszatért a betyárvilág

A messziről idekóborló bandák visznek mindent, ami mozdítható, ha kiszagolnak valamit.

2016-04-16madartelepdlgalambaszheja.jpg

Fedje homály, hogy Magyarország melyik településén fényképeztek le ezzel a galambász héjával! Egyelőre maradjon rejtve, hogy hol van az a madártelep, amiről három pr-film készül a közreműködésemmel. Még akkor is, ha a műfaj és a titokzatosság ab ovo kizárja egymást. De nem Magyarországon…

Tovább

Putyin köszöni, jól van

Ha most lenne államfő-választás, a szavazók kétharmada negyedízben is behúzná az orosz elnök neve mellett az igent.

2016-04-14putyinforum.JPG

Lábon lőtték magukat azok ott Amerikában, vagy mi a csoda történik? Még a felületes szemlélőnek is az a benyomása, hogy a Panama-iratok projekt fő célpontja Vlagyimir Putyin oroszországi elnök. Az ő fotójával jelentek és jelennek meg a híradások, vele összekötve hangzottak és hangzanak el a nyugati hírügynökségek jelentéseire alapozott közlések. Ehhez képest nem sikerült offshore-céget kapcsolni a nevéhez. Mintha mellétrafáltak volna...

Tovább

Gyárfás is Orbán bajait növeli

De vigyázat! Mindketten a nagy túlélők közé tartoznak – kerüljön, amibe kerül másoknak.

orban-gyarfas.jpg

Nem vitás, immár Gyárfás Tamás került a célkeresztbe. A Nyugat.hu előhalászott egy 1988-ban, tehát még a rendszerváltozás előtt megjelent könyvet. E szerint Kiss László úszóedző a szülők megkérdezése nélkül szedetett tanítványaival egy Nerobol nevű szteroidtartalmú készítményt, tehát doppingszert. Az akkori Magyar Hírlap két riportere, Lépesfalvi Zoltán és Pilhál György azt állította: a Sportkórház és a szövetség is asszisztált ehhez. A Blikknek egy másik, korabeli esetet feldolgozó cikkéből az derül ki, hogy ha a kamaszok szülei tiltakoztak, akkor a gyerekeket a versenyzéstől is eltiltották.

Nehezen hihető, hogy Gyárfás Tamásnak, a törekvő sportújságírónak, az 1989 januárjában alapított Sport Plusz nevű sportbulvárlap főszerkesztőjének, majd tulajdonosának, ne lett volna tudomása erről a könyvről, vagy az abban foglaltakról. Ezért Kiss László és társainak 1961-es erőszakos nemi közösülés miatti elítéléséről még csak-csak nyilatkozhatott úgy, hogy Kissnek volt valami „nőügye”, s hogy a „zaftos részleteket” nem ismerte, de a sportberkekben való jártassága alapján szinte kizárható, hogy ne hallott volna a gyerekek doppingolásáról.

Tovább

Orbán engedélyével

A kormányfő hatalma oly mindenható, hogy már az ellene való szavazásra is ő adja meg az engedélyt. És mégsem…

 orbanparlament-semjenrogantuzson.jpg

Sokakkal együtt már rég nem táplálok illúziókat a demokráciák működésével kapcsolatban. Mióta azt látjuk és halljuk, hogy a képviselők a vezérszavazó harsány kiáltására voksolnak – anélkül, hogy tisztában lennének vele mit, és miért támogatnak, vagy elleneznek – épeszű ember színjátéknak látja ezt az egészet. Olyan gépezetnek, amelyben a képviselők érdemben nem érvényesíthetik saját tudásukra épülő álláspontjukat, netán a választók körében szerzett tapasztalataikat.

Tovább

Washington átveri Moszkvát

Az USA nem hajtotta végre az atomfegyverekből kinyert plutónium feldolgozására vonatkozó amerikai-orosz egyezményt – állította Vlagyimir Putyin.

2016-04-07putyinmediaforum.jpg

Az orosz államfő többek között ezzel indokolta, hogy országa képviselői miért nem vettek részt a közelmúltban Washingtonban rendezett nukleáris biztonsági csúcstalálkozón. Minderről április 7-én, Szentpéterváron, a regionális és helyi médiumok fórumán beszélt az orosz vezető. Mint elmondta: kollégája, azaz Barack Obama személyesen is hívta, és neki nem volt ellenére az utazás, de az oroszországi nukleáris szakértők, mi több a Külügyminisztérium nem javasolta a részvételt. Az okok között a következőket említette:

Tovább
süti beállítások módosítása