Most üthetnek vissza Orbán Viktor pávatáncos játszmái.

Olvasom, hogy Donald Trumpot, az Amerikai Egyesült Államok negyvenötödik elnökét egyik palotájának személyzete csak „a király”-ként emlegette. Állítólag mindig szeszélyes uralkodóként viselkedett, s így tett elnökként is. A sajtó korábban médiakirályként beszélt róla, az elmúlt négy év alatt pedig a Twitter-király nevet ragasztották rá. Az internetnek abban a részében, amit elém sodornak az algoritmusokkal dolgozó számítógépes programok, már az elmúlt hetekben így jellemezték az érzelmileg ellene hangolódott magyarok:

Arra tett, amire Trump: amíg a politika megkerülhetetlen szereplője, védettséget élvez. Trump persze vesztett.

Nem értem, hogy az internet  sokaságának miért nem jut eszébe, hogy az ellenzéki Alekszej Navalnijt azok indították el egyfajta kényszerpályán, akik megvették neki és feleségének a Berlin–Moszkva útra, 2021. január 17-re szóló repülőjegyet. Nyilván ugyanazok, akik hónapokig finanszírozták családjának németországi költségeit. Az ugyanis nyilván mindenki előtt világos, hogy neki magának nincs jövedelme. Ha pedig ezt a közlést megemésztettük, nem tekinthetünk el attól a kérdéstől:

Mintha Moszkva bakteriológiai háborúra készülne, ezért sem kapkodja el oltóanyagának nyugati elismertetését.

Az oroszok is beleálltak a világszerte folyó oltóanyag-vitába. Talán megelégelték, hogy a nyugatiak egyfolytában fikázzák a Szputnyik-V névre keresztelt vakcinájukat, talán lassan piaci térnyerésre akarják elszánni magukat. Mindenesetre közzétették az általam ismert első olyan, külföldnek szánt nyilatkozatot, amiben már nem csak a saját készítmény előnyeit hangsúlyozzák, hanem az egyik nyugati gyártmány kockázataira is figyelmeztetnek.

A Don-kanyarban a revizionista lázálmok miatt pusztultak el katonáink, miközben a német rablást szolgálták.

Január 12-e különösen alkalmas a Magyarország II. világháborús szerepéről folyó ádáz vitákra. 1943-ban ugyanis ezen a napon, az ukrajnai Don-kanyarban indította meg a szovjet hadsereg azt az akkor még „csupán” nagyobb erejű felderítésnek szánt támadást, ami néhány héttel később a felváltásra kiérkezettekkel együtt 250 ezresre duzzadt 2. magyar hadsereg megsemmisülésével zárult. Február 15-én az összesített veszteségekről a hadsereg-parancsnokság azt jelentette a felettes (!) német parancsnokságnak:

Magasztos a „Minden élet számít!” szlogen, de már az oltásra jelentkezést is érzéketlenség akadályozza.

Lassan belefárad az ember, hogy dokumentálja, mennyire képtelen a tényleges kormányzásra az Orbán-kabinet. Utoljára december 31-én írtam le a Sportmánia Orbániában című cikkemben, hogy „Tessék már végre kormányozni is!”, de most bevallom, némi lelkiismeret furdalásom volt akkor. No, nem azért, mert ne lennék meggyőződve arról, hogy a rezsim vezetői nem az ország egésze érdekében dolgoznak, s ezért nem is tartják fontosnak, hogy a részletek előzetes kidolgozására és összehangolására építve irányítsanak. Csupán azért, mert a jegyzet egészének témájához képest nem hoztam fel további konkrét példákat állításom igazolására. Mentségemre, megtettem ezt már nem egyszer. Ráadásul most itt egy mindenki elevenébe vágó ügy is.

A trumpizmus (az orbánizmus) tényleges okait, a lázadás után sem taglalják.

Szörnyülködik Amerika, szörnyülködik a világ. Eddig olyan jeleneteket csak az iraki Bagdadban, a grúziai Tbilisziben, a moldovai Chisinauban, a líbiai Tripoliban, az ukrajnai Kijevben, a venezuelai Caracasban, a kínai Hongkongban, a kirgizisztáni Biskekben, a belarussziai Minszkben, meg a periféria, a félperiféria és az újcentrum városaiban láthatott a nyugati tévénéző, mint amilyenekkel 2021. január 6-án Washingtonból közvetítettek a világtelevíziók. Csakhogy a korábbi események forgatókönyvét részben az amerikai kormány, a CIA és csatolt szervezetei, valamint Soros György egyes helyzetekben pozitív, másokban negatív szerepet játszó aktivistái írták. Ezek fölött a nyugati fehér ember azért tért könnyedén napirendre, mert

Jöhet járvány, jöhet válság, nőhet a szegénység, akkor is az élsport élvezi a kormányfő kitüntetett figyelmét.

Le a kalappal a kormányfő előtt! Olyan átfogó értékelést adott a magyar sport, ezen belül főként a labdarúgás helyzetéről, ami egy sportminiszternek is becsületére vált volna. Bizonyította, hogy ezen a területen gyakorlatilag minden fontos részlettel tisztában van, s ezeket távlatos koncepció részeként képes kezelni. A Nemzeti Sport a 2020-as év utolsó napján tette közzé az Orbán Viktorral készült interjút, amelyben a témával kapcsolatos kételyek is megfogalmazódnak. Ám az ezekre adott válaszokból szintén kiderül: a miniszterelnök tisztában van a buktatókkal, legfeljebb az elkerülésükről gondolkodik másként a hozzám hasonló, aki kívül is áll, meg belül is. Belül azért, mert egész életében intenzíven sportolt. Kívül pedig azért, mert azt vallja, ami sok ország gyakorlata:

A mérgezési ügy felmelegítésének hátterében az információs háború mögött álló USA gondjai sejlenek fel.

A német Der Spiegel csemegével kedveskedett Joe Bidennek, az új amerikai elnöknek végleges megválasztása alkalmából. December 14-én, hétfőn jelentette meg honlapján, hogy az amerikai liberális hírcsatornával, a Bident támogató (egyébként ugyebár pártatlan) CNN-nel, a Bellingcat nemzetközi oknyomozó újságírói hálózattal, továbbá a szintén tényfeltárásra szakosodott, orosz (!) The Insiderrel kiderítették, kik kíséreltek meg sikertelen merényletet az ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij, illetve mint most megtudtuk, felesége ellen. Hogy az érintettek miért hallgattak eddig a feleség ügyéről, rejtély. De van itt más talány is.

Riadóztat az értelmiség: robbanni fog Európa korrekciók nélkül.

Csak állok és bámulok. Az Európai Unió tagállami vezetőinek december 10-i, csütörtöki döntése nyomán hirtelen megvilágosodott a közbeszédet uraló magyar értelmiség. Értékrendtől függetlenül, negyvennyolc órán belül, féltucatnyi nyilatkozattal találkoztam, amelyek évtizedek után először végre nyilvánosan, a kapitalizmus talajáról elemzik az európai és a magyar gazdaság helyzetét, illetve Angela Merkel és Orbán Viktor viszonyát. Persze, mielőtt elgaloppíroznám magam:

Bár az ellenzék triumfál, Orbán Viktor juthat túl az első választási felkészülési próbán.

Az Orbán-rezsim eddigi teljesítménye a társadalom egésze szempontjából a magyar történelem egyik mélypontja. Mindenekelőtt a lehetőségekhez képest. Ezekről oly sokszor írtam már, hogy nem értekezek ismét róluk.* Ugyanakkor az európai uniós támogatásoknak a jogállamisági követelményekhez kötéséről folyó brüsszeli és varsói tárgyalások után Orbán Viktor nagy lépést tett afelé, hogy saját javára fordítsa a 2022-es parlamenti választásokat. Még útjába állhatnak egyes nemzeti parlamentek, de neki már nem kell beváltania a vétóval való fenyegetést, amivel mérhetetlen károkat okozott volna több államnak, köztük Magyarországnak. Ismét beigazolódott, amit egy régi cikkem címében így összegeztem: „Egyedül Orbán érti az EU-t”. Ezúttal három pontba foglaltam, hogy a vétóügyhöz kapcsolódva mit értek ez alatt.