BEKIÁLTÁS

2017.júl.15.
Írta: Kabai Domokos Lajos 24 komment

Orbán és a pénz

Kisajtolta az ő népéből a milliárdokat, s ezzel kiérdemelte, hogy megsimogassák a buksiját a nemzetközi sportvezetők.

orban-viktor-julio-c-maglione-480x270.jpg

A modern világban nem a pénz a legfontosabb – bár vannak ilyen elméletek is –, hanem a bizalom. Pénzt majd csinálunk valahogy – úgy még soha nem volt, hogy valahogy ne lett volna –, de a bizalmat nem lehet csak úgy előhúzni az ember zsebéből – mondta Orbán Viktor a 2015. május 15-én tartott beszédében, a Dagály strandon épülő uszoda alapkőletételén.

Tovább

A CNN aláássa a nyugati értékrendet

A liberális nézők igényeit kell kielégíteni, s olyan történeteket kreálni, amelyeket ez a réteg szívesen fogad.

cnn-emblema.jpg

Időről időre sokak előtt kénytelen vagyok bizonygatni, hogy öreg hiba, ha a CNN-t, az amerikai hírcsatornát még mindig a pontos, a kiegyensúlyozott, az elfogultság, a részrehajlás nélküli tájékoztatás etalonjának tekintik*. Eddig – saját, konkrét helyzetekre vonatkozó példáim és a másoktól innen-onnan összeszedett, hiteles megnyilatkozások mellett – az általam ismert egyetlen, igazán elfogulatlan elemzést ajánlhattam csak vitapartnereim figyelmébe. Wisinger István „A televízió háborúba megy” című, doktori disszertációnak készült, de kereskedelmi forgalomba is került kötetében.

Tovább

Orbán félelembeszéde

Győzelminek volt szánva Orbán Viktor június 27-ei értékelése, félelembeszéd lett belőle.

orban_2017-06-27_balna_926x504.jpg

Időnként úgy érzem, be vagyok kerítve, de aki fél, ne menjen erdőbemondta nem is oly rég Orbán Viktor rajongóinak győri tábora előtt. Csakhogy nekem az a benyomásom, hogy a kormányzó párt vezetője mintha épp az előttem ismeretlen eredetű félelmeit leplezné azzal, hogy úton útfélen emlegeti a ránk leselkedő veszélyeket. Nem mintha nem vetne fel valóságos problémákat, de ezt anélkül teszi, hogy érdemi vitát nyitna róluk. S talán ennek következménye, hogy rendre elmaradnak a hosszú távra is érvényes, az ország gondjait komplexen kezelő, a nyilvánosság elé tárt megoldási javaslatai. Ezzel szemben, a magányos erdőjáróhoz hasonlóan, mintha hangos kiabálásokkal, füttyögésekkel szeretné elűzni saját nyomasztó érzéseit, amelyekkel aztán a környezetét is megterheli.

Tovább

Vérlázító az iskolák finanszírozása

Az ellenzék meg sem pisszen, amikor a közpénzek egyre nagyobb hányadát vonják el az állami iskoláktól, hogy az egyháziakhoz csoportosítsák át.

egyhaziiskola.jpg

Háromszor többet ér egy gyerek a Fidesz-kormány, azaz Orbán Viktor és parlamentje számára, ha egyházi iskolába jár. Sőt, még valamivel többet is, amint az a Ténytár blogon közölt adatokból kiderül. A következő tanévben az állami iskolába járó gyerekek támogatása 58 ezer 300 forintra csökken, míg az egyházi iskolákba járóké 200 ezerre nő.

Tovább

Demján stopposai

Minden látszat ellenére, a milliárdosok nem ellenszolgáltatás nélkül tesznek  szívességeket.

2017-06-demjanbereltgepehabony.jpg

Demján Sándor magyar milliárdos „üzleti és kártyás okokból évek óta sűrűn repked Makaóra és Hongkongba. Ilyenkor pedig, ha összefut egy-egy magyarral, szívesen felveszi”. Az idézet történetesen a 444.hu-ról származik, de ugyanezt a mondatot már a hétvégén hallottam az egyik rádióban, ma pedig a Magyar Nemzet is közreadta. Az említetteken kívül bizonyára más magyar médiumokban szintén szép karriert futott be a közlés. Csak hogy van vele egy kis bibi.

Tovább

Járadékot a vendégmunkások után!

A posztszovjet országok felzárkózásának gondolatától hideg verejték lepi el a nyugat-európai vezetők homlokát.

kivandorlasgrafikon.jpg

Azért mennek el X évre külföldre, mert szeretnének jobban élni – kommentálta Facebook idővonalamon az egyik nagyra becsült ismerősöm azt a grafikont, amit a Vasárnapi Hírek nyomán többen is megosztottunk a világhálón. Ez nem politikai kérdés az EU-n belül – írta, s megjegyezte: nem is tudja mire vélni ezt az ellenzéki hisztériát. Például Svájcban találkozott egy német ápolónővel, aki azért dolgozott ott, mert kétszer annyit keresett, mint otthon, azaz Németországban. Akkor mi itt a probléma? – tette fel a költői kérdést, majd hozzátette: amikor beléptünk az EU-ba, tudtuk, hogy ez ezzel jár.

Tovább

Merkelnek elege van az USA-ból

Az Oroszország elleni szankciók immár a nyugat-európai cégek ellen irányulnak, mert az amerikaiak szemet vetettek az európai földgáz-piacra.

merkeltrump2017marcius17.jpg

Lőttek a moszkvai elleni szankcióknak? - kérdeztem egy februári posztom címében a Bekiáltás blogon. Egy orosz ellenzéki lapra és a Financial Times-ra hivatkozva írtam arról, hogy megkezdődött az Obama-hagyaték felszámolása. Konkrétan: egy akkori döntés szerint „Az amerikai cégek továbbra sem üzletelhetnek az orosz titkosszolgálatokkal, de már benyújthatják hozzájuk az igazolásokat". Egy szemfüles kommentelő most azzal szembesített: „igaz hogy még csak négy hónap telt el, de már itt van a válasz, újabb szankciók Oroszország ellen".

Tovább

Propagandisták manipulálnak Putyin nevével

Valójában arról van szó, hogy a Kreml (a magyar kormány) megtanulta és alkalmazza az amerikai módszereket, ami eléggé felháborító lehet odaátról nézve. Bár, akiket hol az egyik, hol a másik oldalról vernek át, azoknak ez aligha vigasz.

rodinamaty_unclesamx.png

Az orosz, avagy a putyini propagandáról értekezik a 444.hu. Ehhez a RAND amerikai kutatóintézet megállapításait használja fel. Az összefoglalót készítő szerző szerint: „Egyértelmű a hasonlóság az orosz kormányzati propaganda és a magyar között”.

Hasonlóság biztosan van, de a sommás megállapítással azért van egy kis gond. Mindenekelőtt kétlem, hogy orosz típusú propaganda, mint olyan, létezne. Ha van különbség, akkor – Orosz Jenőnek a Facebookon közzétett vázlata alapján – legfeljebb az, hogy a Kreml hazai fogyasztásra szánt propagandája határozottan hazafias és vallásos húrokat pengetve ideológiai töltetű, a nyugati világ politikai kommunikációjából viszont mostanra mintha száműzték volna – bár feltehetően, csupán elrejtették – az ideológiát.

Tovább

A kasztosodást erősíti az iskolarendszer

A Kádár-rendszer utolsó időszakától mindmáig azt vallják az uralkodó rendbeliek: saját gyerekeiket inkább járatják a közösség pénzén jobban felszerelt, jobb pedagógusokat vonzó iskolákba. És ehhez jön az egyházi iskolák egyre növekvő mértékű, többlet támogatása. Ez ágyaz meg a kontraszelekciónak, s a végén mindenki vesztes lesz.

2017-06-09oktatasusa-finn_remarkable.jpg

Csaknem tizenhat millióan látták már a finn iskolákról szóló, május 7-én, a Remarkable nevű internetes oldalon közzétett videó-részletet Michael Moore, a kíméletlen amerikai dokumentarista filmjéből. A rendező, szokásához híven, Amerikát sokkolja. Ebben az alkotásban azzal, hogy milyen szakadék tátong az Egyesült Államokbeli, illetve a finnországi iskolások teljesítménye között. A filmben látható grafikon szerint a hatvanas években, meglehetősen alacsony színvonalon, még nagyjából azonosan teljesítettek a két ország diákjai. A nyolcvanasokban a finnek előbb csak lassú ütemben kezdtek elhúzni az amerikaiaktól, majd a kétezres évekre hirtelen kiugrottak, s a világ ranglistájának élére kerültek. Eközben az amerikaiak mutatói folyamatosan csökkentek…

Tovább

Nem csak Orbán az akadály

A magyar értelmiség befolyásos csoportjai nem foglalkoznak azzal, hogy az orbáni rendszer a kapitalizmus mai formájának televényéből nőtt ki, s azt az illúziót keltik, hogy a vezér eltávolítása-eltűnése minden bajunkat orvosolni fogja.

orban2016regionaldigitalsummitx.jpg

Főleg liberális ismerőseim megnyilatkozásaiban gyakran találkozom azzal a nézettel, hogy Magyarországon egészen jól mennének a dolgok, ha Orbán Viktor és köre ezt nem akadályozná. Ugyanis – vallják még mindig ennek a felfogásnak a hirdetői – csupán lehetővé kellene tenni az úgymond szabad versenyes kapitalizmus korlátlan érvényesülését, ezen belül még nagyobb teret nyitni a multinacionális vállalatok előtt, s az így létrejövő árubőség lényegében mindenki számára meghozná a belőle való részesedés lehetőségét. Mindehhez társulhatna az egyéneknek és a kisközösségeknek legföljebb a méltányos és igazságos törvények által korlátozott szabadsága, s már elő is állna a Kánaán – sugalmazzák e próféták.

Csakhogy – mint állítják – Orbán (és persze Putyin, de rá most nem vesztegetnék szót) mindent keresztbe ver.

Tovább
süti beállítások módosítása