A társadalom széles köreit megmozgató, tisztázó történelmi vitákra nálunk szintén nagy szükség lenne.

Az állami dácsa parkjában, amely a grúz származású Lavrentyij Berija, a szovjet titkosszolgálat 1938 és 1953 közötti vezetőjének kedvenc találkahelye is volt, a moszkvai amerikai nagykövetség és a szovjet külügyminisztérium információs-elemző csoportjának jobbára fiatal munkatársai sütik a saslikot, iddogálnak és gitároznak egymás kedvére. 1960-at írunk. A külföldi sajtóra és újságírókra fókuszáló, egyébként ebben a formában nem létezett csoport vezetője, Grigorij Birjukov kezdeményezte az informális összejövetelt. Ha arra gondolunk, hogy Birjukov négy évvel ezelőtt még Budapesten volt, amikor a szovjet csapatok leverték a felkelést, mégiscsak azt kell mondanunk, hogy a hadseregek létszámának csökkentésével, a szovjet atomrobbantások egyoldalú beszüntetésével az enyhülés felé araszolnak az új idők, miközben persze a két nagyhatalom közötti bizalmatlanság az egekig ér.

A képek az orosz állami tévében az elmúlt héten vetített Optimisták című filmsorozat tizedik epizódjában peregnek. Az amerikaiak között egy csinos, fekete hajú lány alkalmat talál arra, hogy félrevonja a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának nemzetközi osztályából a külügyminisztériumba „száműzött” Birjukovot, aki a lány nevének hallatán – Marika Csoóri – felkapja a fejét:

Az OMW-t befektetőként is szívesen látják Oroszországban.

Miközben idehaza orosz ellenes tüntetéseken hergelik az embereket, április 28-án Vlagyimir Putyin orosz államfőnél  tett látogatást Rainer Seele, az osztrák OMW gáz- és kőolajipari cég elnök-vezérigazgatója. Putyin méltatta a két fél közötti csaknem fél évszázados energetikai együttműködést, s azt a szerepet, amit az OMW játszik évi 30 milliárd köbméter oroszországi gáz tranzitálásában. Erre 2028-ig van szerződésük a Gazprommal, de – mint az orosz elnök fogalmazott – az együttműködést készek a kölcsönös előnyök jegyében fejleszteni.

Az Oroszországgal kapcsolatos itthoni hangulatkeltést figyelembe véve ennél is sokat mondóbbak voltak az osztrák cégvezető szavai:

A politikai és gazdasági elit önálló felvilágot, ha úgy tetszik, alvilágot működtet az átlagemberrel szemben.

Már a Hír TV műsorvezetője, Szőllősi Györgyi is kínlódott azzal, miként mutassa be Magomed Daszajevet, azt a csecsen származású férfit, aki bocsánatkérő videót forgatott a szovjet emlékművet festékkel megdobó Komáromy Gergely aktivistával. Szőllősi többször is orosznak és csecsennek mondta a béke elhíresült barátját, ami ugye alapesetben egyszerre nem lehetséges. Mert vagy orosz, vagy csecsen az illető, kivéve, ha az egyik szülője orosz, a másik pedig csecsen.

Moszkva és Washington nyílt ütközésének színterévé tette Magyarországot Orbán Viktor, amelyben a szemben állók hazai csoportjainak csak statisztaszerepet osztanak.

A gyűlöletkeltés lett a magyarországi politikai küzdelmek fő eszköze. A kommunistázás, az illiberálisozás, a migránsozás, a brüsszelezés, a sorosozás, a putyinozás, az oroszozás az egymással szemben állók hatalmi játszmáit szolgálja. Ezt szolgálták a korábbi békemenetek, amelyek élén a cigányozásáról, zsidózásáról elhíresült publicista is helyet kapott, s mögötte a keresztény úri középosztály maradéka. Ezt szolgálták a minapi, és szolgálják a már beharangozott, újabb felvonulások is, amelyekben az egykori moszkoviták és utódaik – a Rákosi és a Kádár-rendszer kifejezett nyertesei – vitték és viszik a prímet, miközben bőszen ruszkiztak és ruszkizni fognak. És ezekre is jön majd a válasz a sorosozók, a brüsszelezők oldaláról.

Gyűlöletkeltés ez minden oldalon, akárminek is mondják.

A szembenállás demonstrálása április 26-án, a határon kívül is bekövetkezett. Magyarok tüntettek egymás ellen Brüsszelben. Az egyik oldalon a Soros György által, a posztszovjet térségben létrehozott, úgynevezett nyílt társadalom-hálózat budapesti egyeteme, a CEU képviselői, velük szemben az Orbán Viktor kormányfő híveit tömöríteni hivatott Civil Összefogás Fórum (CÖF) harcosai. Amúgy mindkét fél civilnek mondja magát, bár egyiknek tagjai sem saját pénzüket fordítják a mozgalom céljaira. Ellenkezőleg, így vagy úgy, részben vagy egészben a mozgalomból élnek.

Ungváry Krisztián új perspektívába helyezte a II. világháborút. Végre nem kell bajlódni a kínos előzményekkel.

A Hír TV április 24-ei esti adásában egy asztalhoz ültették Ungváry Krisztián történészt és a Magyarországon élő, oroszországi csecsen üzletembert Magomed Daszajevet, aki a műsorvezető felvezetése szerint úgymond nehezményezte, hogy az egyik budapesti tüntetésen festékkel kenték össze a Szabadság téri szovjet emlékművet, s ezért a csecsen férfi „elbeszélgetett az egyik aktivistával, Komáromy Gergellyel. Ezt követően a magyar aktivista egy videó-felvételen kért bocsánatot a tettéért”.

Ma már mindkét hatalmi központban ugyanolyan erős a háborúpárti héják hangja, mint a békepárti galamboké.

„Ha a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel való tárgyalás után Putyin államfő is fogadja Rex Tillerson amerikai külügyminisztert, akkor kissé fellélegezhetünk” – jelentette ki egy politológus az orosz állami tévében, a diplomaták április 12-ei, moszkvai találkozójának előestéjén. Nos, a négyórás Lavrov–Tillerson megbeszélést csaknem kétórás egyeztetés követte Vlagyimir Putyinnál. Ezek szerint hátradőlhetünk. Vagy mégsem.

Választ várunk arra a kérdésre, miért rángatnak bennünket hol az egyik, hol a másik irányba. És feddhetetlennek szeretnénk látni vezetőinket!

Orbán Viktor soha nem adott kielégítő magyarázatot arra, hogy miért fordította Magyarország szekerének rúdját Nyugatról Kelet felé. Bármilyen álláspontot is képvisel valaki ezekben az ezeréves kelet-nyugati irányváltásokban, legyen bár a jelenlegi miniszterelnök támogatója, indokait nem ismerheti. És ez nincs jól így!

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Figyelmeztetnem kell, hogy Önt is megtéveszti a környezete!

VÉGRE ÉN IS MEGKAPTAM! Remegő kézzel bontottam ki a borítékot, de mindjárt hiányérzetem támadt. Erre a levélre már nem nyomtatták rá Orbán Viktor miniszterelnök úr fényképét. Lelki békémet azonban helyreállította, hogy azért még most is honfitársának tekint. Legalábbis a megszólításból ítélve. Viszont végigolvasva a szöveget, meg kell mondanom, összességében csalódást érzek.

Az eddig öntörvényű új amerikai elnök mára megértette, hogy ifjabb Bush és elődei kétes örökségét kell tovább vinnie.

Az a szabály, hogy nincs szabály. Pontosabban, az a szabály, hogy amit én mondok, ma az a szabály. Pont, mint a maffiában. Vagy mint Orbán Viktor országában. Csakhogy ugyanezt játsszák a világgal a nyugati nagyhatalmak, élén az USA-val. És ennek már fele sem tréfa…

A kormánynak és az egyetemnek is fel kellene hagyni a mellébeszéléssel, s menteni, ami még menthető!

A Közép-európai Egyetem és/vagy a CEU körüli kavarások már napok óta témát adnak a médiumoknak nem csak idehaza, hanem a tudományos világ, nemkülönben a politikacsinálás nyugati és keleti központjaiban is. (Például az amerikai kormányzati, a brüsszeli reagálások, a tudományos világ tiltakozásai mellett az orosz állami tévé híradója az elmúlt napokban már kétszer is terjedelmes helyszíni riportot közölt a budapesti eseményekről.) De ebben az ügyben minden érintett csúsztat. Csak ki erre, ki meg arra. Ha valaki itthon hozza szóba az elhallgatásokat, mindjárt a nemzetvezető szekeréhez kötözik. Maradnék hát annyiban: engedtessék meg kétkedni az egyik és a másik fél álláspontjában is, minthogy láthatóan mindegyik csak az igazság egyik felét tárja a nyilvánosság elé.