Pokorni Zoltán sem arra intette társait, hogy ne gazdagodjanak tovább, csak arra, hogy ne irritálják a plebszet.

L. Simon László országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára többször is kifakadt az ATV november 30-ai Szabad Szemmel című műsorában. A műsorvezető – Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök Hír TV-ben elhangzott bírálatára utalva - szóba hozta a kormányzó elit egyes tagjainak úgymond urizálása és az Orbán-kormány plebejus hitvallása közötti ellentmondást.

L. Simon László erre reagálva, a beszélgetés 3:15 percében azt mondta: „A plebejus kormány nem azt jelenti, hogy a kormánytagok plebejusok. Azt jelenti, hogy ez a kormány mindenkire odafigyel, minden néprétegre odafigyel, hogy nem hagy magára egyetlen egy embert sem." 

Hát, nem érzékelitek, hogy mennyire a népért ténykedünk? – sugallta a tévénézőknek a sértettet játszó tekintet. Miért nem akarjátok belátni ezt, s olyan csip-csup ügyeken akadtok fenn, hogy a hatalom közelében lévők milyen gyorsan jutnak százmilliós, sőt milliárdos ingatlanokhoz, luxus jachtokhoz és órákhoz, csillagászati összegekbe kerülő vadászatokon vesznek részt, meg a többi.

Persze, hogy hamisság volt a jelenetben!

És ekkor a homlokomra csaptam. Hiszen már-már magam is elfeledtem, hogy volt idő, amikor a Fidesz – a megannyi, gyakran egymásnak ellentmondó kifejezés között – a plebejus kormányzás fogalmát is bedobta, hogy újból hatalomhoz jusson. A párt 2006-os „A cselekvő nemzet” címet viselő választási programjának 31. oldalán – mert akkor még volt program – amellett tettek hitet, hogy magyart és magyart közelebb kell hozni egymáshoz. Ám ennek „hátráltatója a korszerűtlen állam”. Ezért a cél „a hatékony, átlátható államszervezet megteremtése. Egyszerűsítjük az intézményrendszert, és csökkentjük a politikusok számát. Az államnak nem lesznek luxuskiadásai, és csökkentjük a kormányzás költségeit.” És ezen a ponton jött elő az üzenet: „A plebejus kormányzás takarékos, és az emberek oldalán áll.”

Az idő tájt sokunkat nem hagyott nyugodni, hova is tegyük a hirtelen divatossá vált plebejus kifejezést. Magam szintén morfondíroztam a szó tartalma és az új elit gyakorlata közötti ellentmondáson. Mert az ATV műsorvezetőjével, Mészáros Antóniával ellentétben én már akkor sem csupán az egyik oldal elitjénél láttam a Pokorni Zoltán által kifogásolt, urizálásra való hajlamot. Egy 2007. május 28-ai feljegyzésemben azt írtam, hogy a politikusok természetesen mindig a népre, a nép érdekeire hivatkoznak, amikor saját céljaikat akarják elérni. Ebben a játszmában aztán plebejusnak mondják magukat, miközben inkább csak populisták. Olyan szövegekkel állnak elő, amelyeket szívesen hall a tömeg, amelynek tagjai nem gondolják át, mivel is etetik őket.

A plebejussággal ugyanis az a baj, hogy először maga a plebsz, azaz a nép alsóbb rétegei fordítanának hátat neki, ha tehetnék. Ez ugyanis olyan helyzet, amit nem választ, hanem örököl az ember. Olyan állapot, amiben az fejeződik ki, hogy őseid bár szabadnak – vagyis nem rabszolgának, vagy jobbágynak, hanem zsellérnek, béresnek, proletárnak – születtek, de vagyontalanok és csaknem jogfosztottak voltak. Mint ilyenek, a politikába, a hatalmasok ügyeibe nem szólhattak bele, és nem volt lehetőségük komoly tanulásra sem. Mindezek miatt pedig alig-alig volt esélyük arra, hogy tulajdont szerezzenek. Ki ne akarna szabadulni egy ilyen helyzetből?

Mindez épp elég lenne ahhoz, hogy az ember ne kívánja a plebejus létet. Van azonban egy másik, az elemi populizmuson túlmutató aspektusa is a plebszre való hivatkozásnak. Most, hogy már nyolc – vagy, ha úgy tetszik: huszonöt – év keserű tapasztalataival vagyunk gazdagabbak, okkal feltételezhetjük, hogy a Fidesz 2006-os programjába nagyon is tudatosan került bele a plebejus kormányzásra való utalás. A jelek szerint már akkor plebejus demokrácia – vagyis atyaian gondoskodó, a vezetőknek a vezetettek helyett gondolkodó és cselekvő rendszer – létrehozásán törték a fejüket a párt vezetői. Azt mondták ki ezzel, hogy ellene vannak a hatalommegosztásos, a hatalomtól független intézmények ellenőrzésével megvalósuló államvezetési gyakorlatnak.

Akkoriban aligha lehettek sokan, akik felismerték ezt és a lehetséges következményeket. Ha voltak is ilyenek, bizonyosan nem csináltak nagy ribilliót az elitnek a plebszről kialakuló véleménye körül, s ami ezzel szorosan összefügg, a demokrácia jellegéről vallott nézetében bekövetkezett változás miatt. Ezért most, amikor ismét előkerült a kifejezés, mi, akik a plebszhez tartozunk, véssük még egyszer eszünkbe, amit L. Simon László mondott a mostani televíziós beszélgetésben: nem a kormánytagok a plebejusok. Ők – mert a mondat befejezésért kiált – a gazdag patríciusok. Patríciusok bizony, nem pedig polgárok, akiknek erényeire Pokorni a Hír TV-s beszélgetés 14. perce után utal.

Ez nem csupán játék a szavakkal! A rendszer immár teljessé lett, s nem a plebszért, hanem a patrícius-oligarchákért állt össze, bármit is állítsanak erről a nyertesek, a feudalisztikus értékrendet követő kisebb-nagyobb tőkések, a politikusok, vagy épp a tőkés-politikusok. Tegyük hozzá, Pokorni Zoltán sem arra intette társait, hogy ne gazdagodjanak tovább, s hogy ennek érdekében ne használják kapcsolati tőkéjüket, az állami forrásokhoz való hozzáférési lehetőségeiket, a törvényhozásra, az önkormányzati döntéshozatalra és a hatóságokra gyakorolt befolyásukat. Csupán arra figyelmeztetett, hogy ha már ebbe a kivételes helyzetbe kerültek, legalább ne viselkedjenek úgy, hogy az a plebszet mértéken felül irritálja. 

#

Frissítés: Vasárnap éjszaka, amikor a cikk első változatát írtam, még csak egy híradó bejátszásra építhettem a mondandómat. Hétfőn, amikor már hozzáférhető volt az ATV honlapján a beszélgetés teljes változata, pontosíthattam a jegyzetemet. Megváltoztattam a Simon előhúzta a plebejus kártyát címet és a bevezetőt is, amely eredetileg így hangzott: "Újból használni fogják a korábban bevált trükköket, hogy leszereljék a tömegmozgalmakat." Ezt azonban, a televíziós beszélgetés egészét megismerve, erőltetettnek tartottam, de a cikk lényege, érdemi tényanyaga nem változott. #