Ezek nem azok a kommunisták?
Állítólag a kínai vezetőknek nincsenek politikai terveik a térségünkkel kapcsolatban.
Lássuk be, van annak némi pikantériája, ahogy az egyébként bőszen kommunistázó kelet-európai vezetők odaadó figyelemmel hallgatják a kommunista Kína kormányfőjét! A november 28-ai, kedd esti kínai világhíradóban, majd a kínai világtévé Global business című műsorában legalább 5-5 percen keresztül élvezhettem a látványt.
Zsúfolásig telt a nagyterem. Li Ko-csiang kínai kormányfő szólt a tizenhat kelet-európai ország miniszterelnökei által vezetett küldöttségek tagjaihoz, szakértőkhöz, brüsszeli megfigyelőkhöz. Egyesek okostelefonnal is rögzítették a beszédet.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök többször megjelent a képeken, nem egyszer a kínai vezetővel együtt. Bennem azt az érzést keltették a felvételek, hogy szívélyes, sőt szoros a kapcsolat közöttük. A múlté már a Tovariscsi konyec. Megkezdődtek a delegációk közötti megbeszélések is. Elsőként a lengyel miniszterelnök asszonnyal, amiről külön tudósításban számoltak be a kínai tudósítók…
Az előző posztomban már megírtam, hogy ebben az összetételben már hatodik éve egyeztetnek a kínai vezetők a közép-kelet-európaiakkal. Ezúttal Budapesten tájékoztatta Li Ko-csiang Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Észtország, Horvátország, Litvánia, Lengyelország, Lettország, Macedónia, Magyarország, Montenegró, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Szerbia kormányfőjét az infrastrukturális, a mezőgazdasági, az energetikai, a kulturális, az oktatási együttműködési lehetőségekről. Mint jelezte: Peking immár eredményeket szeretne látni. Kína a következő öt évben
– 9 milliárd USA dollár értékben kíván importálni ezekből az országokból, s a miniszterelnök kifejezte azt a reményét, hogy az érintettek képesek lesznek élni e lehetőséggel;
– a bankközi kapcsolatok fejlesztésére, olyan üzletek finanszírozására, amelyeket a fórum kapcsolódó rendezvényein résztvevő, mindkét oldalról négyszáz üzletember hozhat tető alá a jövőben, 2 milliárd dollárt szán a kínai állam;
– a korábbi szándékoknak megfelelően a térségbeli fejlesztésekre összesen 3 milliárd dollárnyi hitelt folyósítanak a kínai bankok, amelyből elsősorban a Belgrád–Budapest vasútvonalat fejlesztenék, illetve egy erőmű építését finanszíroznák Bosznia-Hercegovinában;
– ötezer diákot szeretnének fogadni Közép-Kelet-Európából.
Minthogy a tizenhat ország közül tizenegy tagja az Európai Uniónak, Li Ko-csiang úgy vélte: mindez az EU-integrációt, nem utolsó sorban Kína, Oroszország és az EU együttműködését is szolgálja. Ennyi jó hír hallatán a ráadás: a Kínai Központi Televízió által nem egészen egy éve működtetett China Global Television Network (CGTN) által megszólaltatott kínai szakértők egybehangzóan állították, hogy a Kínai Népköztársaság vezetőinek nincsenek politikai terveik, pláne nem ideológiai céljaik a térséggel kapcsolatban. Mint mondták: csupán a kölcsönös előnyök alapján való kereskedés a céljuk. Úgyhogy aki eddig a kommunista jelző mögé bújt diktátoroktól tartott volna, fellélegezhet. Ám legyen!#
CÍMKÉP: A 2017. november 27-29-ei budapesti csúcs résztvevői (Xinhua Photo)