Hallgattak a püspökök, mikor az Ördög incselkedett a kormányfővel.

Akárhonnan nézem is, istenkáromlást követett el Magyarország miniszterelnöke – írtam le 2019. szeptember 14-én, miután megismerkedtem Orbán Viktornak a Parlament épületében, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) XII. kongresszusán elhangzott szónoklatával. A kormányfő Krisztus pozíciójából, kissé zavarosan Jézus apostolaival azonosítva Magyarországot, immár egyfajta szektavezetőként lépett fel. A Megváltó Hegyi beszédére utalva többek között ezt mondta:

Eddig jutottam, aztán kétségeim támadtak: vajon nem én vagyok-e a tévelygő. Hiszen, ha Orbán Viktor a vallásosak érzületeivel élt volna vissza, amikor szerintem hetet, havat összehordva, beszédének szinte minden részében a történelmileg egymásra rakódott ó- és újszövetségi, felvilágosodásbeli és későbbi alapértékeket gátlástalanul egymás ellen forgatva zagyvált, akkor csak szólt volna neki valaki a magát keresztény értelmiséginek nevezők közül. Akkor csak figyelmeztette volna finoman a különféle egyházak jelenlévő főpapjai közül legalább egy, hogy ne igazolja politikáját hamisan az Írás szent szövegével.

Mea culpa – az ördög munkál bennem!

Ám a jelenlévők közül egy sem protestált. Szó nélkül, hagyták, hogy a miniszterelnök úgy jelenítette meg munkálkodását, amely szerinte betetőzése az elmúlt harminc évnek, s amelynek következtében úgymond „létrehoztunk egy új és valódi államelméleti és politikaelméleti modellt. Létrehoztunk egy sajátos kereszténydemokrata államot". Ha így, hát így – gondoltam. Nyilván, én járok tévúton.

Csak én érzékelem, hogy az ország messze nem ilyen, mert például keresztül kasul szabdalják a különféle társadalmi rétegek közötti szociális szakadékok, az újratermelődött úr–szolga viszonyok, s ennek nyomán a többség teljes gazdasági kiszolgáltatottsága. Mindezt szerintem alátámasztja, hogy a lakosság kilencven százalékának nincs jelentősebb megtakarítása, amiből többek között az következik, hogy a hatalmas sikerként elkönyvelt, magas kamatra történő államkötvény-vásárlás eddigi ezer milliárdját csúsztatással kötik a lakosság egészéhez, mert azt valójában egy igen szűk réteg veszi igénybe ugyanúgy, mint a gyerekvállalási támogatásokat. De ettől még lehetséges, hogy csupán én tévedek, s csak szűklátókörűségem mondatja velem, hogy a többséget a békétlenség, a mának élés, a perspektívátlanság uralja, vagyis nem látom nyomát annak az úgymond keresztény szabadság jegyében teremtett Magyarországnak, aminek példája után mentőövként kapkodna a meggyötört Európa.

S nyilván az is csak az én rögeszmém, hogy az országvezetői szerep után immár papos köntöst öltve, zavaros vallási tézisekhez hasonló gondolatokat hirdetve, egyfajta szektavezéri szerepben kezd tetszelegni Orbán. Csak én vagyok, aki hamisságnak tartom, hogy karmelita kolostornak nevezve említi és említteti a Budai Várban kialakított hivatalát, ami 1763-ban valóban szerzeteseknek épült, de már 1787-ben színházzá alakították, s ekként szolgált Tháliának egészen addig, mígnem ő ki nem nézte magának. Mindig is gyanítottam, hogy az Ördög az, aki alakítja gondolataimat, amikor ilyesformán érvelek. Mint ahogy a Sátán incselkedhetett velem akkor is, amikor álságosságot tulajdonítottam az interneten közzétett, gondosan komponált fényképének, amelyen jeruzsálemi szállásának erkélyén a napfelkeltét várta fekete színű, magyar parasztos kalapban.

És lehet, hogy szintén a Gonosz hatására írtam enyhe szarkazmussal arról, hogy augusztus 22–25-én egy lényegében titkos zarándoklaton vett részt a spanyolországi Fatimában, a Nemzetközi Katolikus Törvényhozók Hálózatának tízéves jubileumi rendezvényén. Mea culpa, mea maxima culpa! Nem kellett volna kiéleznem az „állítólag reformátusnak keresztelt magyar miniszterelnök” s az a közötti ellentmondást, hogy „a környezetéből gyakran hangzanak el bírálatok, sőt gúnyos kirohanások a katolikus egyház fejének ténykedésével, humánus, az elesettek helyzetére felhívó megnyilatkozásaival kapcsolatban”.

Átírta a keresztény szabadság értelmezését

Egyszóval megrendültem saját ítélőképességemben azt követően, hogy a KÉSZ-kongresszuson némák maradtak a püspökök, holott én blaszfémiát akartam kiáltani, s az olvasóim emlékezetébe idézni, hogy családjának más tagjai után immár ő is elhivatottságot kezd érezni. De legalábbis politikai hatalmát valamiféle vallási vezetői szereppel ötvözni. Mert persze cinikus énem azt is eszembe juttatta: van erre hajlandóság a famíliában. Hiszen a fia szintén elhivatottságot érez – vagy érzett, mert manapság nem hallani erről – az egyházakon kívüli ifjakból álló vallásos csoportok szervezésére. És a felesége is kizárólag katolikus egyházi jótékonysági szervezetek oldalán hallatja hangját. Ami ugyebár egyrészt dicséretes, másrészt azonban ez a férjéről rávetülő pozíciójához képest tüntető kizárólagosság elgondolkodtatja az embert…

De mondom, magam is rájöttem, hogy helytelenek a gondolataim, így aztán a cikknek csak az eleje készült el, amit egészen mostanáig torzóban tárolt a számítógépem. Voltak persze, akik már akkor szóvá tették, hogy van némi ellentmondás Orbán Viktor beszéde, meg például aközött, hogy a népszámlálási adatok szerint az ország lakosságának csupán 54 százaléka vallotta magát bármilyen (tehát nem csak keresztény, hanem teszem azt hindu) vallás követőjének, az egyházaknak pedig 2018-ban már kevesebb, mint egy millióan ajánlották fel adójuk egy százalékát. Ám az ilyen hangulatkeltő szövegeket „Távozz tőlem, Sátán!” felkiáltással űztem ki a tudatomból.

Idővel azonban áradni kezdtek a bírálatok. No, nem az egyházfők részéről. A rövidebb-hosszabb cikkek után, szeptember 16-án elsősorban Gábor György vallásfilozófus elképedt mondataiba futottam bele többször is, amelyekben például az ATV esti műsorában blaszfémiával illette Orbán Viktor önkényes eszmefuttatásait. Ezt megelőzően ugyancsak a filozófus fejtette ki a Klubrádióban, hogy teljes eszmetörténeti kavarodás mindaz, amit Orbántól halottunk. Különösen elképesztőnek tartotta, hogy a kormányfő a keresztény szabadságot – a megváltásban való szabadság elnyerése helyett – azzal a gondolattal értelmezte, ami már Mózesnél, majd a Talmudot magyarázó, Jézus előtti tudós rabbiknál, sőt a kínai Konfuciusznál és a hindu vallásban is fellelhető, s amit Názáreti Jézus a Törvényre hivatkozva idézett a Hegyi beszédben:

A vallásfilozófus szinte kiakadt azon, hogy Orbán Viktor magát szinte Jézus Krisztus elé helyezve, annak az apostolok küldetésének megvilágítására szánt példázatát kiforgatva, az általa vezetett Magyarországot mindenki más fölé rendelte, s valamiféle magasabb rendű élet (!?) megteremtésére való elhivatottság mellett ágált. Gábor György emlékeztetett arra is, hogy – a miniszterelnök felfogásával ellentétben – a keresztény társadalmi tanítás nem létezhet a liberalizmus számos tanítása nélkül.

A kormányfő a liberalizmust teljes szabadosságként, az individualista anarchizmusban gyökerező libertarianizmusként értelmezte, valójában azonban a például Eőtvös József, Széchényi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc által is vallott liberális eszménynek kifejezett velejárója a törvények tisztelete, mások, a kisebbségek érdekeinek védelme, vagy a szubszidiaritás elvének követése. Utóbbi egyszerűen fogalmazva azt jelenti, hogy a döntéseket helyi szinten kell meghozni, ott, ahol látják, ismerik, érzékelik a problémát. A klasszikus liberalizmusnak ez az egyik alapelve, ami szemben áll az Orbáni központosítással, a központi hatalom mindenhatóságának elméletével, amivel szemben áll például a katolikus egyház hivatalos felfogása is, amint az az egyik pápai enciklikában tükröződik.

E liberális eszmét azonban az olyan politikusok, mint a kormányfő is, megtévesztően mossák össze a propagandában a rendszerváltozás óta a magyarországi kormányok, köztük az Orbánéi, gazdaságpolitikáját jellemző, neoliberalizmussal és neokonzervativizmussal elegy, a tőkeérdekeket minden elé helyező, a kasztosodás, a szegregáció, a kiváltságosok pártján álló  gazdaságirányítási, társadalomalakítási gyakorlattal. Következésképp, Orbán Viktor szombati parlamenti elmélkedése a keresztény szabadságról, amit már az idei tusnádfürdői beszédében is kifejtett, nemhogy keresztényi lett volna, hanem egyenesen szembe ment több világvallás, így a kereszténység tanításaival, ezen belül a katolikus és más egyházak álláspontjával. Tehát mégiscsak oda jutottam, ahol elkezdtem: tudja vagy sem, egyre megy, Orbán egyfajta szektavezető képében tetszeleg. Bizony, az Ördög nem velem incselkedett! #

CÍMKÉP: Orbán Viktor a KÉSZ jubileumi kongresszusán – Mutassuk meg a világnak, milyen a keresztény szabadságra épített élet! (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)