A teljhatalom kiépítésének újabb lépése a hithű élgárda létrehozása.

Szögezzük le még egyszer: Orbán Viktor 2019. szeptember 14-én, szombaton megerősítette, hogy immár az állam és a kereszténység kérdéseiben való iránymutató szerepre is igényt tart. A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) XII. kongresszusán elhangzott szónoklatának üzenete: illetékesnek tartja magát az ország kiváltságosainak (akiket ő a nemzettel azonosít) a valláshoz, az istenhithez való viszonyának meghatározásában. Fejtegetésének zavaros voltát már kibontottam a „Papos köntöst öltött Orbán” című írásomban. Benne többek között rámutattam, hogy a keresztény szabadságot – a megváltásban való szabadság elnyerése helyett – merőben világi célok jegyében értelmezte történelmileg, teológiailag és fogalmilag is enyhén szólva ellentmondásos okfejtéssel. De, ha nem tévedek, ennél nyugtalanítóbb a helyzet.

Magyarország alig keresztény

Mint előző cikkemben utaltam rá: felfogását már az idei tusnádfürdői beszédében is felvázolta. Az akkori és mostani megnyilatkozása között az a nagy különbség, hogy ezúttal több bevett egyház vezetője is jelen volt. A kormánypárti szócsőnek tekinthető Magyar Nemzet tudósítása Erdő Péter bíborosról, a katolikus egyház Esztergom-budapesti érsekéről, Fabiny Tamásról, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökéről, Bogárdi Szabó Istvánról, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnökéről tett említést. Értekezéseikben jobbára a KÉSZ történetével, illetve a hit és az értelem kérdésével foglalkoztak. Közöttük azonban egy sem akadt, aki legalább finoman figyelmeztette volna az országvezető-miniszterelnököt arra, ne igazolja politikáját hamisan az Írás szent szövegével.

Senki nem emlékeztette, hogy az általa emlegetett „új és valódi államelméleti és politikaelméleti modell” alapján szerinte létrejött „sajátos kereszténydemokrata állam” oly messze esik Jézus tanításától, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől. Hiszen a mai Magyarországot keresztül-kasul szabdalják a különféle társadalmi rétegek közötti szociális szakadékok, az újratermelődött úr–szolga viszonyok, s ennek nyomán teljes a többség gazdasági kiszolgáltatottsága. Ebben az úgymond keresztény országban a népszámlálási adatok szerint a lakosságnak csupán 54 százaléka vallja magát bármilyen – vagyis nem csak a keresztény – vallás követőjének. Beszédes az is, hogy az egyházaknak 2018-ban már egy milliónál kevesebben ajánlották fel adójuk egy százalékát.

Egyfajta teokrácia jöhet létre

No de innen szép győzni! Úgy ünnepelte önmagát a keresztény értelmiségiek díszes karéja a Parlament épületében, hogy egyszerűen átlépett azokon az ellentmondásokon, amelyekről azt gondolná a kívülálló: egy részükkel még a laikusoknak is dolga lenne, a klerikusoknak azonban – már ha tényleg Jézusi felfogásban gondolkodnak és élnek – mindegyikhez van köze. Ezzel szemben némán tűrték, hogy Orbán Viktor becserkéssze őket. Ha úgy tetszik, értésükre adta: az ország pénzéből kilóra megvettelek benneteket, hatalmatokba adtam a legjobb oktatási intézményeket, lehetővé tettem, hogy meghatározó szerepet játsszatok a középosztálybeli gyerekek tudatának és lelkének formálásában. Jöttem tehát, hogy megkérjem az ellenértéket. Szolgálatomba állítom immár a legszentebb tanításaitokat, de ti emiatt nem perelhettek velem!

És így történt. A közszolgálatinak csúfolt pártállami médiumokban azóta is bejátsszák az Orbán-beszéd egy-egy részletét, s rájuk vágják zárásként, miként kezelnek vele az egyházi vezetők. Ha netán valakinek az a gyanúja támadt volna, hogy blaszfémia, azaz istengyalázás történt volna az országgyűlési épületben, feledtetik vele ezek a képsorok. Lám, a tudós püspökök, a keresztény hit, a vallás legfőbb védelmezői egyetértenek a kormányfővel, akik fölött – a társadalom szinte valamennyi rétegéhez hasonlóan – immár szintén hatalmat szerzett. Legalább a szavakban ellenálló világi értelmiség számára kellene leesnie végre a tantusznak: egyfajta teokráciának alapoz meg Orbán Viktor! Vagyis egy olyan szakralizált rendszert épít, melyben a világi hatalom isteni eredetű, s ahol Isten akaratából vezetik le a társadalmi együttélés szabályait, a törvényeket, az erkölcsöket.

Megszűnik az egyház és az állam szétválasztása, holott ez a polgári társadalom egyik ismérve, s ami 1945 óta mostanáig hazánkat is jellemezte. (Bár ezen belül, 1949 és 1989 között az állampárti diktatúra változatai határozták meg a viszonyokat, e szétválasztásnak nagy része volt abban, hogy Tamás Gáspár Miklós filozófus értékelése szerint a Kádár-korszak „kultúrája teljes egészében polgári volt, és amelyben a (marxista) baloldal természetesen megint csak ellenzékben volt. Ki vette itt komolyan a marxizmust? (...) Abban voltak valamennyire szokások, volt rend, megbízhatóság, lehetett számítani dolgokra és így tovább”.)

Viszont, ha az események az Orbáni forgatókönyv szerint haladnak tovább, könnyen megtörténhet, hogy a magyarországi viszonyok Iránéhoz vagy Szaúd-Arábiáéhoz lesznek hasonlatosak, ahol az önkénynek igen nagy a mozgástere. A magyaroknak ebben a talán már csak karnyújtásnyira lévő országában az egyházi vezetők kapzsisága, illetve a lakosság nagy részének közönye miatt teljes egészében a társadalom fölé emeli magát a hatalomvágytól ittas országvezető, aki tán még dinasztiát is alapít, s a főváros fölötti palotájából, amit csúsztatással kolostornak nevez, rendelkezik mindenki sorsáról, akár tetszik ez az alattvalóknak, akár nem. Ugyan hol van ez a Jézusi mentalitástól, amelynek lényege a legelesettebbekkel való azonosulás, a közöttük való létezés? Nemde erre, és nem a szegregációra kellene épülnie a keresztény államnak, már amennyiben az tényleg keresztény? 

Szektaszerű elitalakulatra lesz szüksége

Ám épp a fenti kérdések mögötti ellentmondásból következik, hogy egy ilyesfajta hatalom birtokosának fel kell készülnie arra az eshetőségre, hogy a társadalmi feszültségek robbanáshoz vezethetnek. Ezért nem csupán az ország anyagi erőforrásai fölötti teljhatalommal kell rendelkeznie – amit Orbán már megszerzett – hanem a hagyományos erőszakszervezetek mellett szüksége lesz egy szekta jellegű élgárdára is, amely vakon végrehajtja kívánságait. Nem kizárt, ezt a szellemileg és lelkileg összekovácsolt elitalakulatot részben a Keresztény Értelmiségiek Szövetségére építve akarja létrehozni. A szervezet országosan egyelőre hetvenhárom csoportot, ma még csupán háromezer tagot fog össze. Ám Makláry Ákos, a KÉSZ elnökének Orbán Viktor ténykedését igazoló hízelgése, mely szerint  Magyarországon „van a keresztény hitet és értékeket bátran megvalló és védelmező politikai erő és akarat”, azt jelezte: állnak az országvezető rendelkezésére.

Osztie Zoltán, a KÉSZ korábbi elnöke már a gyakorlati tennivalókra terelte a figyelmet. Mint mondta: a hitelvek védelme, a keresztény kultúra ápolása érdekében a kereszténység üzenetét hitelesen közvetíteni tudó médiastratégia kidolgozására és kreatív keresztény értelmiség nevelésére van szükség. Ebben a pillanatban az utóbbi az, ami Orbánt igazán érdekelheti. Továbblépésének ugyanis az a feltétele, hogy létre tud-e hozni tettre kész fiatalokból, az energikus középnemzedékből egy valódi élcsapatot a KÉSZ, illetve a Fidesz választási akciócsoportjainak tagjaiból, illetve más, felesküdni hajlandó kiválasztottakból. Ha a csillagok állása, vagyis a hazai és a nemzetközi viszonyok kedvezőek lesznek ehhez – például egy tartósabb gazdasági válság miatt – akkor egy ilyen gárda, egy ilyen rohamosztag (Sturmabteilung), netán egy védőosztag (Schutzstaffel) minden további nélkül megszervezhető Orbán Viktor hatalmának totálissá tétele érdekében. Persze, ha Isten is úgy akarja, mert földi szolgái, a papok, nem különben a lakosság nagy része nem állnak ellen ennek. Amúgy pedig az Isten segéljen bennünket..! #

CÍMKÉP: Közjogi méltóságok és egyházi vezetők a KÉSZ jubileumi kongresszusán (Fotó forrása: Orbán Viktor hivatalos közösségi oldala)