BEKIÁLTÁS: Elhagyják az Indexet

Egyes olvasók elpártolnak, egyes bloggerek kivárnak, pedig sokukat más portálok is elcsábíthatták volna.

index2020-08-31tavozok.jpg

Az Index szerkesztőségének felmondása a portálhoz formálisan csatolt bloggereknek is feladta a leckét. El kellett dönteni, hogy írásainkkal támogatjuk-e továbbra is a vállalkozást. Szándékosan vállalkozást írtam, mert

a bloggereknek nem volt kapcsolatuk az Index szerkesztőségével.

Igaz, ez az olvasók előtt rejtve maradt. Amikor az internetes újság napi 1,4 milliós kattintásszámát emlegették, nem tették hozzá, hogy ez a blogbejegyzésekkel együtt értendő. Már ha nem tévedek. De ha igen, akkor azért, mert nem korrekt számot közöltek. A különféle megnyilatkozásokból kikövetkeztethető hatezernyi (!) külsős jegyzeteit nem az Index kezelte, hanem az Indamédia által a szerkesztőségtől függetlenül létrehozott Blog.hu előttem lényegében ismeretlen gárdája. Ma is ők végzik a válogatást, illetve működtetik azt a szerkesztői felületet, amelyen elhelyezzük, tipografizáljuk a cikkeinket. Mi magunk!

Kapcsolatunk arra szorítkozott és szorítkozik, hogy technikai probléma esetén a Blog.hu – nem az Index – úgynevezett gépházán keresztül kérhetünk tanácsot számunkra ismeretlenektől, akik egyébként mindig készségesen segítenek. De ennyi. Nekem ugyan, aki 2014 eleje óta nyolcszáz posztot írtam a Blog.hu számára, pár éve megadatott, hogy vagy negyven-ötven blogger társaságában meghívtak egy megbeszélésre. Arról volt szó, hogy a kiemelt kört valamiképpen anyagilag is érdekeltté tennék. Merthogy cikkhonorárium nem volt, az írásaink  környezetében megjelenő hirdetések bevételéből nem részesültünk. És a mai napig ez a helyzet.

Miért éri meg a bloggernek, hogy ellentételezés nélkül termeljen pénzt másoknak?

Ahány személy, annyi indíték. Ami engem illet, az írást megelőző kutatást agytornának tekintem. Két-három idegen nyelvet gyakorolok ezáltal. Az eredeti források miatt pontosabb, hitelesebb kép rajzolódik ki előttem a világnak azokról a jelenségeiről, amelyekről írok, mintha csak a magyar sajtó, esetenként az Index, tendenciózus cikkeire támaszkodnék. Aztán akárhogy is, közvetve egy tekintélyes szerkesztőséghez kapcsolódik a nevem, ami más felkéréseket, új, értékes kapcsolatokat, egyetemi szellemi műhelybe való meghívást is eredményezett.

Több mint fél évszázada művelem az újságírást. Számomra fontos a tudat, hogy újabb generációkkal is megoszthatom ismereteimet, véleményemet. Még ha nincs is szóbeli visszajelzés, szerkesztőségi szakmai értékítélet fejeződik ki abban, hogy kiemelt helyet kap-e egy-egy írás, vagy sem. Ez sokat segít abban, hogy az ember ne szálljon el önmagától, s a helyén kezelje a teljesítményét. Az olvasói visszajelzés ugyanilyen fontos. Bár a trollokkal való küzdelembe belefáradva egy ideje nem teszem lehetővé az írások alatti kommentelést, vannak felületek, ahol követőim egyetértő vagy bíráló megjegyzéseivel szembesülök, s ezekből sokat tanulok. Persze, mindez sok tekintetben szakmai, sőt magánügy. Viszont a jegyzetem elején felvetett kérdésre adott válasz a magánszférán, a szakmán túlra is elvezethet:

Hogyan viszonyuljon az Index által egyébként figyelemre nem méltatott blogger az augusztus 31-ével végleg távozott szerkesztőség lázadásához?

Három héten át szolidaritásból nem élesítettem a posztjaimat. Kollégám, akivel rendszeresen szót váltok ezekről az ügyekről, egy napra sem szüntette be a blogolást, általam is méltányolt okok miatt. Az volt a benyomásom, hogy a hozzá hasonlók voltak többségben, jóllehet őket is érintette az olvasók pálfordulása. A közönség ugyanis általában egy kalap alá veszi az Index-cikket és a külsős blogbejegyzéseket. A két felület összecsúszása miatt ez nagyon is érthető. Ám, ebből most az következik, hogy akik az Indexet bojkottálják, mellőzik a minden politikai erőtől távolságot tartani igyekvő, a kormányhoz, illetve az ellenzéki pártokhoz egyaránt kritikusan viszonyuló szerzőket is. Az olvasók egy része a fürdővízzel együtt úgy önti ki a gyereket, amiként a Facebookon, az ismert barna árnyalatú figurák között elhelyezve szövegét, Csillag Ádám operatőr adta közre ítéletét:

„Mostantól Fideszt olvasnék az Indexen. Kihagyom.”

A pro és kontra kibontakozott vitába azzal kapcsolódtam be, hogy egyelőre a Blog.hu szinte az egyetlen felület, ahol szerkesztőséghez nem tartozó, általuk nem felkért személyek, nívós, akár minden irányban kritikus blogbejegyzései is megjelenhetnek. Ezt egyetlen kormánybíráló portál sem kínálta fel az oldalának elkülönített részén. Nyilvánvalóan Magyar György ügyvéd posztjai szintén ezért jelennek meg itt még most is. Vagy Zöldi László Médianaplója, Szele Tamás Forgókínpadja és Zónapörköltje, hogy szerénységemet (Bekiáltás blog) ne is említsem.

Mint írtam, három hétig nem élesítettem a posztjaimat a Blog.hu-n, de egy szakszervezeti portálon kívül senki nem jelentkezett, hogy ezentúl nekik adjam a cikkeimet. Három hét elteltével azonban ennek a magát ellenzékiként meghatározó internetes újságnak is elege lett belőlem. Gyanítom azért, mert nem csak a kormányt, hanem a baloldalinak nevezett körökbe tartozókat is bíráltam. Tisztelet a kivételnek, de a többség barát vagy ellenség fogalompárban gondolkodik, csak fehérben, illetve feketében akarja láttatni a világot. Ehhez képest az Index–Blog.hu, anélkül hogy bármikor akár egy sort törölt volna a szövegeimből több száz posztomat hozta a címlapján, tekintet nélkül arra, hogy Gyurcsányt pellengéreztem-e ki, avagy Orbánt.

Ez egyelőre nem változott. A napokban Tamás Gáspár Miklós egyik gondolatával polemizáltam a demokrácia miben (nem) létéről. „A választás nem demokratikus” című, a filozófus fényképével illusztrált jegyzetet követően arról írtam, hogy miközben a nyomorban élő gyerekektől pénzt vontak el, az elit oktatására egyre többet fordít az állam. Benne Semjén Zsoltot és az egyházfőket bíráltam. Ezzel persze nem győztem meg a bojkott híveit az említett Facebook-vitában. Bár nem én voltam az egyetlen, aki várakozó álláspontot képviselt az Index ügyében, de az uralkodó nézet ebben a feltehetően inkább ellenzéki szavazókból álló társaságban az maradt, hogy

„Már hetekkel ezelőtt töröltem az Indexet a listámról. Nem láttam, nem olvastam és nem is érdekel.”

Hogy a magukat ellenzékiként meghatározók közül sokan magukévá tehetik ezt a hozzáállást, arra abból következtetek, hogy az említett, a TGM kijelentésével foglalkozó, a Blog.hu Közélet rovatában fő helyen megjelent kommentárom még most sem érte el a nyolcezres kattintásszámot. Korábban, hasonló feltételek mellett a látogatottság akár húszezerre is felkúszott, viszonylag gyorsan. A mutató-esési arány más cikkeim esetén is ezt a helyzetet jelzi. Mindenesetre a várható változásokról sokat mond majd, hogy ezt az eszmefuttatást eldugják-e, vagy kiteszik-e a főhelyre…

A három pont – a jegyzet vége. Legfeljebb még egy smiley-arcot illeszthetnék utána, de ha megbocsátják, nem vesződöm vele. Mert még keresnem kell ehhez a szöveghez valamilyen címképet és megírni a képaláírást. Címet kell adnom, megfogalmazni a jegyzet bevezetőjét, aztán még hátra van a tipografizálás. Mindezt egy szerkesztőségben erre szakosodott munkatársak végeznék el helyettem. Ráadásul, amikor mindezzel elkészültem, megpillantottam azt a fotót, amit most lát a jegyzetem fölött az olvasó. Úgyhogy az utómunkálatokat, a címadástól a képaláírásig kezdhettem elölről, mert méltányoltam az eleganciát, amivel az Index új szerkesztőség-vezetősége megköszönte a régiek munkáját, s helyet adott a fényképnek. De ahogy elnézem, ide már két smiley is illene!#

CÍMKÉP: A távozó indexesek utolsó munkanapjukon, 2020. augusztus 31-én a szerkesztőség alatti udvaron. Az előzmény: július 24-én az újságírók döntő többsége bejelentette: felmondanak, mert veszélyben látják a függetlenségüket. Ezt követően három cikket is szenteltem a helyzetnek, s közülük kettőt a Blog.hu főhelyre szerkesztett. Szeptember 1-jén az Index új vezetősége ezzel a képpel illusztrálva köszönte meg a távozók munkáját. Akárhogy is lesz, ez elegáns (Fotó: Távozó indexesek / Facebook)