922. BEKIÁLTÁS: Vásárhelyi Mária nem érti a népet

Az önkritika nélküli, belvárosi liberális értelmiségi nyavalygás nem mozgósít.

vasarhelyimariaeucsillagokkeskeny.jpg

A magyarországi viszonyok fölött terméketlenül borongók sorát szaporította Vásárhelyi Mária szociológus, amikor szeptember 9-i Facebook-posztjában többek között ezt írta:

»Nehéz felfogni és elfogadni, hogy egy olyan országban élek, ahol egy szűk hatalmi csoport nyilvánosan, „törvényesen”, a társadalom néma asszisztálása mellett fosztja ki az államot.«

Ezután Orbán Viktorról és a körötte lévő marionette bábukról értekezett a szerző, majd visszatért a nép kárhoztatásához: És egy ország asszisztál az állam kirablásához, a média, a távközlés, a közművek, a felsőoktatás, a vendéglátóipar, a mezőgazdaság, az építőipar stb. zsarnok általi kisajátításához. (…) A magyar társadalom a saját akaratából lövi saját magát a gödörbe”.

Nem először teszem szóvá, persze hiábavalóan, hogy az önigazolás szándéka és/vagy a beleérző képesség hiánya rejlik az efféle korholás mögött. Vásárhelyi Mária sem számol azoknak a tömegeknek a tapasztalatával, érzéseivel, amelyeknek a köpönyegforgató hatalmi körök, s a hozzájuk gyakran családi szálakkal kötődő értelmiségiek visszatérően magyarázták és magyarázzák el, hogy miért helytelen abban hinniük, amiről korábban ugyanők vagy elődeik azt mondták: ez a helyes. S még nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy

a korábbi hatalomhoz való szorosabb, vagy csak áttételesebb tartozás előnyeit élvezők nem azzal kezdték, s kezdik a számadást, hogy megvallják: ők is tévedtek. 

Ellenkezőleg, külföldön, esetleg idehaza kibekkelve a köztes időt, mikor azt gondolták, hogy ismét eljött az idejük, egyszeriben új platformról kezdték osztani az észt. Vásárhelyi Mária apja, Vásárhelyi Miklós például a kommunista párti Szabad Nép munkatársa volt 1945–1949 között, 1953-tól 1956-ig pedig a rákosista Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese. Vagyis a propagandistája, a legfelsőbb szinten részese annak a politikának, amitől lánya oly vehemensen határolta el magát később. Igaz, az 1956-os népfelkelés miatti szerepéért – Nagy Imre kormányának sajtófőnöke volt – 1956–1960 között családjával és másokkal együtt internálták, illetve börtönben ült. De hát ez a társadalom alsó kétharmadának kárvallottjai, sőt nyertesei szemében amolyan elvtársak közötti „Húzd meg, ereszd meg!”-nek tűnt fel a saját nehézségeikhez, meghurcolásaikhoz képest.

Annál inkább, mert a börtönből szabadulva Vásárhelyi Miklós a Kádár-rendszerben a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársaként dolgozhatott. Korábbi, sok ezernyi, befolyásos rákosista sorstársához hasonlóan nyilvánvalóan mellőzöttnek, többre hivatottnak érezhette magát, de hogy sanyarú sorsa lett volna, ez nem igazán állítható. Könyveket írt, majd az 1980-as évek második felétől ellenzékiként vállalt befolyásos szerepet, hogy aztán – még mindig a Kádár-rendszerben – a Magyar Tudományos Akadémia–Soros Alapítvány Bizottságban legyen hangadó. Mint ilyen, az amerikai tanácsadók mellett, bizony beleszólása volt abba is, kik részesüljenek (anyagi) támogatásban, kik kerüljenek hatalmi pozícióba a kialakuló új rendszerben. Például Orbán és köre...  (>>> Kérem, hogy a cikk átvétele esetén innen a Bekiáltás blogra mutató linkkel tegyék lehetővé a továbbolvasást! Segítsenek a szellemi kalózkodás visszaszorításában!) 

Ám eszem ágában sincs kétségbe vonni, hogy nem a jó szándék vezette életének fordulópontjain. Ugyanezt feltételezem lányáról, Máriáról, a most idézett Facebook-cikk szerzőjéről. Ő 1976-ban végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1976-1991 között a Tömegkommunikációs Kutatóközpont (Magyar Közvélemény-kutató Intézet) tudományos munkatársa volt. 1991-től az MTA-ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoportjának tudományos főmunkatársaként dolgozott. Minden körülményt tekintetbe véve, még ha érték is lelki traumák, nehéz lenne azt állítani, hogy nem érvényesülhetett.

Ugyanakkor a demokratikus ellenzékkel együtt – a Szabad Demokraták Szövetségének vezetőivel, az akkori Orbán Viktorral, Kövér Lászlóval, Áder Jánossal és a többi, a (neo)liberálisokhoz kötődött Fideszessel –, továbbá kutatóként és publicistaként nyilván ő is hitt abban, hogy Magyarországnak akkor lesz jó, ha feltétel nélkül a Nyugat karjaiba veti magát. Harminc év elteltével azonban azért csak figyelembe kellene vennie neki és a hozzá hasonlóknak, akik az államszocializmus összeomlását csupán belső problémákra vezetik vissza, s akik az úgymond az utóbbi évtizedben passzív népet hibáztatják a három évtizedes kudarcért, hogy a történet több mint egymillió ember munkanélkülivé tételével kezdődött és a közvagyon már akkor nagyban folyt elkótyavetyélésével. Eközben az előző úgymond kommunista nómenklatúrához kötődők, illetve a háború előtti uralkodó réteg utódai együtt győzködtek bennünket arról, hogy

az 1989–1990-és fordulattal a demokrácia, a szabadság, a tiszta szabadpiaci verseny és a mindenki számára belátható időn belüli nyugati jólét köszönt be.

Nem neheztelek én senkire – Vásárhelyi körének, elvbarátainak egyetlen bennfentes tagjára sem – amiatt, mert tévedett. Hiszen hiszékeny voltam én is. Csupán annyi év elteltével nem szenvedhetem az önreflexió hiányát, a történelmi–geopolitikai szükségszerűségek feltárása nélküli povedálást. Azt, hogy a hatalom köreihez mindvégig közelebb állók, a közbeszédet harminc–negyven éve formálók, s most az orbánizmust okkal bírálók ismét úgy szólnak a jelenségekről, hogy kiragadják azokat az összefüggésekből, azokból a folyamatokból, amelynek ők vagy családtagjaik is részesei voltak. Például nem beszélnek annak következményeiről, amiről Böröcz József professzor most megjelent interjúkötetében is olvasni lehet: „az Európai Unió történelmi értelemben semmi perc, 5-6 év alatt lényegében tokkal-vonóval lenyúlta a teljes régiót. (…) A korábbi EU-tagoknál jóval kevésbé jómódú országoknak a gazdasági önvédelmi képességét is lebontotta”.

Miközben épeszű ember nem akarhatja az EU-ból való kilépést, mert az a mai nemzetközi feltételek között, a hazai termelőkapacitások megsemmisülése, a szellemi-kulturális képességek három–négy évtizedes (!) leépülése miatt az ország teljes összeomlásához vezetne, minimum abból kellene kiindulni, miként lehetne változtatni a jelenlegi feltételeken, körülményeken, hogy a Nyugathoz való tartozás ne a társadalom egészének további leszakadásához, ne a társadalom értékrendjének és önvédelmi képességének még erőteljesebb roncsolódásához vezessen.

De ehhez minimum abból kellene kiindulni, hogy maga a kapitalizmus az, ami javíthatatlan, ezért csupán Orbán eltávolításával még nem változik a rendszer alapvető jellege.

Itt és most arra lehetne és kellene vállalkozni, hogy a kapitalizmus természetéhez képest meghirdetni és megvalósítani valamilyen emberségesebb, az egymással összefüggő részek mindegyike révén az esélyegyenlőség irányába mutató, a társadalmi igazságtalanságot tudatosan bíráló és tömegesen felszámolni akaró programot. Ez azonban nem az átlagember, hanem az értelmiség, a ma csupán kapzsiságban kitűnő politikai-gazdasági vezető réteg feladata. Miként kötelességeként vállalta fel a magyar reformkori liberális nemesség az akkori rendszer meghaladásat, szembe menve saját napi érdekeivel, illetve osztálya történelmi beidegződéseivel.

Ehhez kétségtelenül egy lépés, amit Vásárhelyi Mária most megtett. Történetesen az, hogy az egyébként mindössze hét-nyolc évig tartott (!) Rákosi-rendszernek nem csak a szörnyűségeit sorolta, hanem némileg hamisan és sután, de annak nemzetközi összefüggéseire, és eredményeire is utalt. A kapitalizmus górcső alá vételére azonban nem mert vállalkozni, a Kádár-érán, illetve az 1990-2010 közötti, tehát az Orbán-uralom előtti időszakon most is átugrott, s csupán a szokásos, a zuhanás időszakát nem 1989-től, sőt a megelőző évektől, hanem 2010-től számító belvárosi ellenzéki értelmiségi nyavalygásra telt tőle:

„Az elmúlt 11 év alatt annyi pénz jött az országba, hogy csodát lehetett volna tenni, ehelyett ma rosszabbul állunk versenyképességben, termelékenységben, fenntarthatóságban, innovációs készségben, technológiai fejlődésben, mint egy évtizede. És kiszolgáltatottabbak vagyunk más országoknak, mint a rendszerváltás óta bármikor. Eladták és kirabolták az országot, itt állunk legatyásodva, már nemcsak a nyugati, hanem a szomszédos országok is leköröztek minket. És akkor az életminőségről, az emberi kapcsolatok szétrohadásáról, a közmorál és a közbeszéd teljes lezüllesztéséről nem beszéltem. Nemcsak az ország jelenét, hanem a jövőjét is tönkretették. Még a dédunokáink is átkozni fognak minket, hogy hagytuk, hogy elvegyék az ő gyermekeik jövőjét is.”

Mindez igaz, s nem kevés egy olyan embertől, aki eddig a tőke mai brutális működését figyelmen kívül hagyó neoliberalizmus szószólója volt. De amíg Vásárhelyi, s a hozzá hasonlók nem fogják fel, hogy Orbán csupán az egyik eszköz nem csak az általuk gyűlöletesként bemutatott keleti, de mindenekelőtt az ugyanolyan természetű nyugati tőke markában, s csak nagyobb elánnal folytatta, amit a rendszerváltozás utáni nemzetiekből, kisgazdákból, szocialistákból, szabaddemokratákból, fiatal demokratákból összefércelt kormányok elkezdtek, addig nem feltárják, hanem – Illyés gondolatával – elfödik a bajt. Márpedig a költő is mondja, aki elfödi, az növeli. Hogy ne említsek mást, követői révén is növeli. Vásárhelyi féligazságokra alapozott, ezért a nyárspolgár szemében tetszetősnek látszó, a középosztály hamisságait igazoló írását a megjelenése utáni első nyolc órában kétszáznyolcvanan osztották meg!

Ennyien egészen bizonyosan megelégedtek azzal a leegyszerűsítő megközelítéssel, hogy minden szép és jó lenne, ha nem Orbán uralná az országot, s ha a nép végre megemberelné magát, s fellépne ellene. Mit ne mondjak, ez is kártétel. A féligazságokra építő, a társadalom egészének kibontakozására még csak nem is utaló elképzelés tömeges terjesztése. Ráadásul Vásárhelyi követői sem számolnak azzal, hogy az általuk leszólt „nép” egy része még emlékszik arra, hogy akik most korholják, azok hozták a nyakára Orbánt, s győzködték arról, hogy milyen paradicsomi lesz itt az élet, ha az önmagát demokratikusnak nevezők háttérpaktumai révén, nyilvánvalóan külföldi segédlettel, villámgyors térfoglalással létrejött kapitalista viszonyok váltják fel az államszocialista rendszert. Aki ezt nem érti, s nem ezzel kezdi az autoriter viszonyok bírálatát, miként a mai kisszerű parlamenti ellenzék sem, az egyfelől nem érti a „népet”, másfelől a hamis tudat erősítésével maga is hozzájárul a megszüntetni vágyott viszonyok fennmaradásához.#

CÍMKÉP: Vásárhelyi Mária a nemzetközi tőke és saját értelmiségi körének szerepét elhallgatva a névtelen tömegeket hibáztatja a jelenlegi magyarországi viszonyokért. Ebben odáig megy, hogy kijelenti: „A magyar társadalom a saját akaratából lövi saját magát a gödörbe”. S mindezt tömegesen terjesztik az interneten. (A montázs forrása: VM Facebook-oldala)