BEKIÁLTÁS

2015.dec.26.
Írta: Kabai Domokos Lajos 40 komment

Szellemi űr a baloldali pártok körül

Mit sem tudva az elődökről lengetik a szociáldemokrácia zászlaját a 21. század Magyarországán.

 pallas-paholy-01.jpg

Van abban valami jelképszerű, hogy épp Göncz Árpád halálának évében fogalmazott internetes nekrológot a Pallas Páholy fejfájára Zöldi László. Ugyanis annak idején az egykori köztársasági elnök avatta a budapesti Alkotmány utca–Hold utca sarkán lévő pincehelyiségben létrehozott klubot, amelynek egyik 2012-es rendezvényén készült a címkép.

A két évtizeden keresztül dr. Gáspár István által működtetett rendezvényközpont félszáz szakmai szervezetében cserélt eszmét egymással, továbbá főleg a szocialista párt, de olykor a szabaddemokraták vezetőivel is, számos baloldali, liberális, sőt jobboldali-konzervatív értelmiségi. Olyan személyiségek, tudósok, egyetemi tanárok, újságírók, művészek, vállalkozók, közéleti szereplők, akiknek többsége nem lépett be a rendszerváltás utáni pártok egyikébe sem, de gondolataival, kezdeményezéseivel kész volt, vagy kész lett volna a baloldali értékek hordozóit támogatni az ország egészének érdekét szem előtt tartva.

Tovább

A Jakupcsek-ügy is Simicska-ügy

Ha megtervezték volna, akkor sem lehetett volna jobban elterelni a figyelmet arról, mi is állhat a háttérben.

jakupcsekgabriella_foto_mti_zih_zsolt.jpg

A maga módján Simicska-történet ez is. Mert aligha tévedek nagyot, amikor azt gondolom, hogy a hisztérikus őrület, amit az elmúlt napokban Jakupcsek művésznő szabadított a magyar sajtóra, végső soron a Fidesz pártfinanszírozási zavaraiból eredeztethető.

A Magyar Nemzet közlése nyomán december 21-én, hétfőn futótűzként terjedt el, hogy kirúgták Jakupcsek Gabriellát a közmédiától. Bár az újság már ekkor közölte, hogy január elsejével úgy százharminc ember munkájára nem számítanak, s hogy Jakupcseket csupán a belső munkatársi állományból veszik ki, a média csaknem egésze attól volt hangos, milyen méltánytalanság érte a műsorvezetőt.

Tovább

Vigyázat, országvédők!

A „Védjük meg az országot!” jelszó jól jöhet a nyugdíjcsökkentéshez, az új adók kivetéséhez, a katonai szolgálatra kötelezéshez.

2015-11-04orbanviktorradiovedjukmeg.jpg

A ravasz jelszó – „Védjük meg az országot!” – jegyében zajlott december 13-án, vasárnap a Fidesz tisztújító kongresszusa: Pontosabban még ezen is csavartak egy kicsit. Ahogyan a párt honlapján is olvasható:Védjük meg Európát, védjük meg értékeinket, védjük meg határainkat!”

Tovább

A NATO a fő ellenség

Önmagában is sokat mondó, hogy Szergej Sojgu oroszországi védelmi miniszter az egyik legtöbbet szereplő személlyé vált az orosz médiában.

2015-12-11sojgu.jpeg

Az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériuma Kollégiumának december 11-ei, pénteki, kibővített ülésén erős üzeneteket fogalmazott meg Vlagyimir Putyin államfő, aki összesen tizenöt éve – ebből négyben miniszterelnökként – uralja az országot. A beszéd hangvétele eltökélt volt, de a nyomatékot az egyébként tuvai nemzetiségű Szergej Sojgu védelmi miniszter helyzetértékelése adta meg hozzá, aki az utóbbi másfél-két évben – Putyin elnök és Medvegyev kormányfőt követően – a legtöbbet szereplő tényezővé vált orosz állami médiában. (A linkkel elérhető helyen, közvetlenül a Putyin-beszéd után oroszul olvasható a katonapolitikus szövege, s viszonylag részletes, bár terjedelmi okokból messze nem teljes ismertetőt ad róla az Index.)

Tovább

Bellt csak a katonák érdeklik

Washington minden másban szabad kezet ad Orbán Viktornak, ha elősegíti az amerikai haderő mind Keletebbre nyomulását.

colleenbellpszh-nfoilyamiatkelesen.jpg

Gondolom, magától értetődő, hogy az USA budapesti nagykövetségének munkatársai továbbra is nagy figyelemmel kísérik azoknak a magyarországi szervezeteknek a tevékenységét, amelyek az enyhén szólva is eléggé képlékeny amerikai értékek képviseletét tűzték és tűzik a zászlajukra. De az USA budapesti nagykövetével, Colleen Bellel készített, december 5-én, az M1-en adásba került interjú azt mutatta, hogy itt és most nem ezeken van a hangsúly.

Tovább

Merkel megvilágosodott

Az elmúlt évben csak eljátszották a politikusok, hogy megoldást akarnak találni a menekültkérdésre.

sziaraimenekultektaborajoradaniaban.jpg

A menekültekkel kapcsolatos cinikus, képmutató, pótcselekvésekkel, tehetetlenséggel párosuló európai politikusi magatartás lepleződött le Angela Merkel német kancellárnak a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott nyilatkozatában:

„Ismét nagyon sok ember kelhet újra Szíriából, mivel az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának megígért támogatások csaknem 50 százaléka nem érkezett meg a menekülteket ellátó nemzetközi szervezethez, így súlyosan alulfinanszírozottak a Szíria térségében működő menekülttáborok, figyelmeztetett Angela Merkel.”

Tovább

Még csak fenyeget a szankciókkal Putyin

Egyelőre nagyobb a füstje, mint a lángja a Törökország elleni korlátozásokkal kapcsolatos szombati orosz elnöki ukáznak, mert a kormány feladata lesz a részletek kidolgozása.

2015-11-27torokkamionokvesztegelnek.jpg

Bár az orosz bombázó november 4-ei, Szíria fölötti lelövése miatt már aláírta Vlagyimir Putyin orosz államfő a Törökország elleni szankciókra vonatkozó rendeletet, ez még számos kérdést nyitva hagy. A november 28-án napvilágot látott ukáz az Orosz Föderáció kormányának adja feladatként, hogy határozza meg a korlátozások konkrét mértékét.

Egyelőre tehát inkább nyomásgyakorlásról van szó, aminek nagyobb lehet a füstje, mint a lángja, hiszen egy igazán jelentős szankciósor az orosz vállalatokat is nagyban sújtaná. Ugyanakkor a gyors lépés az orosz közvéleményben tovább erősítheti az erős elnök imázsát. Ezt szolgálta már az elmúlt napokban is, hogy az Oroszországba bárhonnan belépni akaró török kamionokat a szokásosnál tüzetesebb vám- és biztonsági ellenőrzéseknek vetették alá, továbbá kiutasítottak olyan török üzletembereket, akik turistavízummal érkeztek egy mezőgazdasági kiállításra.

Tovább

Orosz–NATO konfliktus alakulhat ki

A francia elnök missziója után is az USA kizárólagos birodalmi érdekeit szolgálva működik tovább a világ.

20115-11-26hollandeputyinx.jpg

Most, hogy Francois Hollande francia elnök lefényképeztette magát Washingtonban és Moszkvában is, honfitársai vélhetően megnyugszanak: országuk vezetője időt és fáradtságot nem kímélve vette nyakába a világot a párizsi merényletek után, hogy tető alá hozza a magát Iszlám Államnak nevező terroristaszervezet elleni valódi szövetséget.

Hollande bizonyára a gyönyörű francia szavak minden zamatát kiélvezve számol be otthon erőfeszítéseinek heroikus voltáról. Ez persze nem feledtetheti velünk, hogy lényegében semmit nem intézett. Terrorista fenyegetés ide, vagy oda, az USA nem hajlandó szövetséget kötni Oroszországgal a náci Németország, a fasiszta Olaszország és Japán elleni II. világháborús koalíció mintájára. Még annak is örülni kell, ha fennmarad közöttük a szíriai hadműveletekkel kapcsolatos eddigi tájékoztatási gyakorlat.

Tovább

Orosz célkeresztben a török elnök

Össze akarják ugrasztani egymással a lassan egymásra találó moszkvai vezetőket a nyugati államok irányítóival.

erdogantorokallamfo.jpg

Recep Tayyip Erdoğant, Törökország köztársasági elnökét vették célba az orosz állami tévében megszólalt szakértők a november 24-ei, kedd esti rendkívüli hír- és vitaműsorokban. Az előzményt már mindenki ismeri: egy török felségjelű F-16-os vadászbombázó lelőtte az oroszországi légierő SZU-24-es vadászbombázóját a szíriai légtérben. A törökök azt állítják: előzőleg az orosz gép megsértette a légterüket. Az oroszok szerint ez nem igaz. Egyes nyugati szakértők szerint, ha igaz is, legföljebb néhány másodpercről lehetett szó.

Tovább
süti beállítások módosítása