BEKIÁLTÁS

2016.jan.09.
Írta: Kabai Domokos Lajos 42 komment

Katinka Urambátyámországban

Két kultúra ütközése: a szervilis beszámolóból nem derül ki, mennyi pénzt, mire fordít az úszószövetség. (Az úszótörténet 1. része)

hosszugyarfastusup20141202mti_szakajozsef.jpg

Közhely, hogy a mai élsport elsősorban üzlet. A sporthoz csak annyi köze van, hogy az esetek többségében a testmozgáshoz kötődik. Annak olyan, az ember fizikai teljesítőképességének határait feszegető formája, amely a végletes erőfeszítések és az ezekből eredő lelki megpróbáltatások miatti drámák révén vált a világ szórakoztatóiparának egyik vezető ágazatává.

Tovább

Cameron Orbánnál

A magyar kormány rakja az alapokat Kelet-Európa hátraléptetésének útjához.

2016-01-07cameronorbanbudapest.jpg

Margaret Thatcher brit miniszterelnök 1984 februárjában járt Kádár Jánosnál. Akkoriban már sikknek számított a nyugati politikusok körében a találkozás a Magyar Szocialista Párt első titkárával, aki pártja nevében ugyanúgy nem vállalta fel a kommunista jelzőt, mint elődje Rákosi Mátyás, de ő maga, Rákosihoz hasonlóan, nyilvánosan és határozottan kommunistának vallotta magát. Ehhez képest a vaskövetkezetességgel konzervatív,  antikommunista bárónő ráállt, hogy először keresse fel egy vasfüggöny mögötti ország fővárosát, történetesen, de nyilván nem véletlenül, Budapestet.

Tovább

Bűzlik ez a kölni balhé

Miért nem gondoltak arra, hogy az állítólagos csőcselékben öngyilkos robbantók is lehetnek?

 kolnszilveszter2015-12-31x.jpg

Valamit nagyon, de nagyon nem értek. Jó, jó. Én is láttam az Euronews január 5-ei, keddi, késő esti riportjában a német lányt, aki öntudatának teljes komolyságával nyilatkozta, hogy egyéni szabadságjogaiban korlátozva érzi magát most, mivel a német–dán határon igazoltatják, szóval macerálják. Ugyanebben a riportban hallottam a kölni huszonéves nőt, amint szinte szenvtelenül beszélt az őt Szilveszterkor molesztálókról.

Tovább

A Coca-Cola az ukrán–orosz viszályban

Egy térkép miatt keveredett a cég az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktusba.

 coca-colaterkep.JPG

A Coca-Cola Oroszország-térképen hívott fel arra, hogy a céggel (annak nedűivel) együtt köszöntsék az új évet az ottani fogyasztók. Csakhogy a rajzról lemaradtak a Kuril-szigetek, amelyek hovatartozását Japán vitatja. Nem volt rajta a Krím-félsziget, amit az Oroszországhoz csatlakozást kinyilvánító népszavazás után is Ukrajna tekint sajátjának. Hiányzott róla Kalinyingrád, vagyis egykori, kelet-poroszországi nevén Königsberg, a legnyugatibb orosz terület, amely Lengyelország északkeleti része és Litvánia közé ékelődve fontos haditengerészeti támaszpontnak ad helyet.

Tovább

Vége a békés Európának

Az amerikai beavatkozás lényegében mindenütt impériumi logikát követ: egymás ellen játssza ki az adott térség erőit – mondta a Budapesten született George Friedman, a STRATFOR igazgatója egy 2015 elején tartott, az USA geopolitikai szerepéről rendezett konferencia sajtótájékoztatóján.

Az azóta történtek – menekültválság, a szunnita-siíta konfliktus elmélyülése immár Irán és Szaúd-Arábia egyre nyíltabb konfrontációjával, a Balti-tengertől a Fekete-tengerig húzódó amerikai katonai ütközőzóna létrehozásának kézzel foghatóvá válása, Ukrajnának Oroszország ellen olyan ékként való használata, amelynek révén folyamatosan nyugtalanítani lehet Moszkvát stb. – messzemenően igazolták az elhangzottakat. Ezért javasolta a blog egyik olvasója, hogy kerüljön fel a videó ide is. Friedman egyértelművé tette: az USA fő célja Európában, hogy megakadályozza Németország és Oroszország összefogását, és azt mondta: Európának, mint kivételesen békés helynek immár vége van. #

BEKIÁLTÁS, 2015.12.07.: Bellt csak a katonák érdeklik Washington minden másban szabad kezet ad Orbán Viktornak, ha elősegíti az amerikai haderő mind Keletebbre nyomulását.    

Kövér jegén Orbánnal

A nemzet érdekeire való hivatkozással a kormányzó párt vezetőit, holdudvarát juttatják vagyonhoz és tussolják el az ennek során elkövetett visszaéléseket.

 

kover_laszlo_2016-01-01echotvx.jpg

Azért tűnik úgy, hogy Orbán Viktor küzd, mint malac a jégen, mert a hasznos idióták kezdenek többségbe jutni az európai elitben, és a gyávákkal együtt kétharmados többségben vannak – fejtette ki Kövér László, a Fidesz alapítója, a Magyar Parlament elnöke az Echo TV Mélymagyar című műsorában, a felvételen 18:50-től.

Még szerencse, hogy a házelnök az „úgy tűnik (fel)” fordulattal relativizálta saját kijelentését, mert abban a helyzetben, amelyben a párt alelnökévé épp csak megválasztott Németh Szilárd nem nagyon palástolt virágnyelven máris bejelentette, hogy a vezéri címre aspirál, ezt a malacos hasonlatot könnyen félreérthetné az ember. Ugyanis a jégre került sertésnek ahány lába, annyi irányba kezd csúszkálni; ettől pánikba esik, s ha nem menekítik ki időben, szívrohamot kap és bevégzi.

Tovább

Kissinger beszólt Obamáéknak

Oroszország nélkül egyetlen nemzetközi problémát sem lehet békés úton rendezni.

kissinger2015-12-30.jpg

Enyhén szólva is nemtetszését fejezte ki az egykori amerikai külügyminiszter a jelenlegi washingtoni adminisztráció Oroszország-politikája miatt. Henry Kissinger (1923) a legnagyobb példányszámú német gazdasági és tőzsdei újságnak, a Handelsblattnak adott interjút. A frankfurti és a düsseldorfi tőzsde köteles lapjának december 30-ai számában megjelent beszélgetés ukrajnai és oroszországi vonatkozásait a Ruposters tette hozzáférhetővé.

Eszerint az amerikai hatalmi körök meg akarták leckéztetni Oroszországot mielőtt megállapodtak volna Ukrajna kérdésében. Jóllehet a német kancellár, Angela Merkel központi és nagyon fontos szerepet játszott az ukrán válság megoldásában, de az USA inkább azt szorgalmazta, hogy előbb Vlagyimir Putyint tegyék helyre, s csak ezt követően egyezkedjenek vele.

Tovább

Bekiáltás 2015: Orbán és Putyin jegyében

A magyarországi témákat Orbán Viktor uralta. Az információs űrt kitöltendő próbáltam bemutatni a moszkvai vezetők és szakértők álláspontját, de igyekeztem elkerülni, hogy kizárólagos igazságként jelenítsem meg a véleményüket.

 

putyin_orban_moszkva_2014_01_14.jpg

Objektív újságírás márpedig nincs. Senkit nem ámítok azzal, hogy a világ olyan, amilyennek a szövegeim, mutatják. Mert amiként a média minden része, a Bekiáltás is szűrőként működik. Egyes témákat felkarol, másokat figyelemre sem méltat. Amit górcső alá vesz, azt is csak a szerző pillanatnyi ismeretein, hangulatán keresztül láttatja. Mi több a cikkek összessége is csupán a blogger személyiségének egy kis részére enged rálátást, hiszen annak élete jóval több, gazdagabb annál, mint amit ezen a helyen megmutat, megmutathat belőle.

Tovább

Elég a moszkvai üdvöske provokációiból!

Nyilvánvaló, hogy a Kelet-Európába telepítendő amerikai nehézfegyverzet-raktárak nem növelik a háborús veszélyt.

zaharovamarija_kockas.jpeg

Éreztem, hogy baj lesz belőle, ha utat engedek Maria Zaharovának. Még el sem tűnt az Internet-tengerben az a beszámolóm, hogy a Kreml elragadó cégére – ahogyan őt a német Stern aposztrofálta – miként osztotta ki a brit Reuters hírügynökség moszkvai tudósítóit, már megint itt terjeszti nekünk a putyini propagandát. Most azonban felhívok mindenkit, hogy tegyen eleget észak-atlanti szövetségesi kötelességének és a poszt utáni kérdőíven is tiltakozzék az oroszországi külügyminisztériumi szóvivő újabb provokációja ellen.

Tovább

Igazodási fóbiától beteg a sajtónk

Nem a korrekt tájékoztatás a cél, hanem az aktuális nyugati propaganda-doktrína érvényre juttatása.

zaharovamarina_foto_lentaru.jpg

Rápirított a Reuters hírügynökség ötven (!) moszkvai tudósítójára az Oroszországi Föderáció Külügyminisztériumának szóvivője Maria Zaharova. Egy közelmúltbeli sajtóértekezleten csodálkozásának adott hangot amiatt, hogy a brit hírügynökség moszkvai irodájának egyik újságírója sem próbálkozott meg azzal, hogy egy a Reuters által feltételezett, Szíriával kapcsolatos, állítólag minden alapot nélkülöző hírt az orosz fél szemszögéből is megvilágítson.

„Ha Önök nem dolgoznak, és nem dolgozzák fel a moszkvai értelmezést, és ha Önök helyett mindent Londonban szövegeznek meg, akkor mit csinálnak ekkora létszámban itt Moszkvában?” – kérdezte a határozott fogalmazásmódjáról ismert hölgy, akinek szavait a britek felett kárörvendő berlini Stern publikálta, s amiről én az orosz nyelvű Szövetségi Hírügynökség révén értesültem. A német lap szerint a szexi, okos, magabiztos szőke szépség, aki „a Kreml elragadó cégére” nevetségessé téve osztotta ki a konkurens újságírókat.

Tovább
süti beállítások módosítása