BEKIÁLTÁS

2015.nov.23.
Írta: Kabai Domokos Lajos 23 komment

Nyert is a szankciókkal Oroszország

A szankciók nélkül már teljesen a Nyugattól függő, félgyarmati ország lennénk – állítja egy orosz közéleti szereplő.

 sahmazarovkarenrendezo.jpg

Rosszul megy Oroszországnak. Ez derül ki a magyar sajtó igen jelentékeny részének közléseiből. Sőt, még annál is rosszabbul! Olyan rosszul megy neki, hogy a turistákat szállító orosz repülőgép elleni, a Sínai-félsziget fölötti merényletet követően 80 ezer (!) embert kellett hazaszállítani az egyiptomi  Sarm el-Sejkből. Ugyanis csak egyetlen turnusban az oroszországi középosztály ennyi tagjai üdült ott, így október-november táján. Meg is eresztett néhány gyomorforgató rajzot a híres-nevezetes Charlie Hebdo a halottak rovására… És – Ha, ha, ha! – már megint sikerült borsot törni Moszkva orra alá! Főhet a fejük a Kreml vezetőinek, miként oldják meg az anyaországhoz pártolt Krím-félsziget áramellátását.

Tovább

Szeretünk Oroszország!

A NATO-főtitkár végre barátságosabban beszélt Oroszország szerepéről, bár a terroristák elleni érdemi fellépéssel továbbra is adósok a nyugati kormányok.

stoltenbergjennato-fotitkar.jpg

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár beállt az elmúlt héten megszaporodott köpönyegfordítók táborába. Az eddig vehemens, Oroszország ellenes kirohanásairól nevezetes héja, hirtelen pozitív jelzéseket kezdett küldeni Moszkva felé. A Magyar Távirati Iroda híradása szerint:

Tovább

Feleljenek a terrort támogatók!

Még mindig nincs hír a terroristák finanszírozásában szerepet játszó számlák zárolásáról, a pénzmosást lehetővé tett országok elleni szankciókról.

oroszlegierokoolajkamionokandrej-kartapolov-vks-rf-unichtozhili-v-sirii-500-benzovozov-s-neftyu-igil.jpg

Az iszlámállamista szervezet 500 benzinszállító kamionját semmisítették meg az orosz bombázók november 18-án. Az oldalon, ahonnan az illusztráló - mint utóbb kiderült, másutt készült - fotó származik, mozgókép is elérhető a terroristák kőolajtartályainak szerdai bombázásáról. A katonai akció nem érhette váratlanul a világot, hiszen Vlagyimir Putyin orosz államfő november 16-án, hétfőn a világ legfejlettebb húsz országa, a G20-csoport törökországi tanácskozása végén megtartott sajtótájékoztatón többek között bejelentette: negyven állam érintett a radikális iszlamistákkal folytatott illegális olaj- és műkincs-értékesítés szervezésében.

Tovább

Putyin a terroristák ellen, Orbán magáért

Már Obama is elképzelhetőnek tart bizonyos együttműködést Oroszországgal. Negyven ország érintett az Iszlám Állammal folytatott illegális olaj- és műkincs-értékesítés szervezésében.

2015-11-16obamaputyinantalya.jpg

Egyre inkább kiverekszi magát az elszigeteltségből Oroszország. Ez szűrhető le az általam átnézett, a G20, azaz a legfejlettebb húsz országot tömörítő csoportosulás vezetőinek a törökországi Antalyában zajlott tanácskozásával foglalkozó híradásokból. Ugyanezt angolul beütve a Google keresőjébe (End isolation of Russia) nyilvánvaló, hogy az elmúlt időszakban sokan jutottak ehhez hasonló következtetésre, esetleg írták, mondták azt, hogy helyes lenne, ha véget érne Oroszországnak a nemzetközi porondról kiszorítására irányuló törekvés. Természetesen jócskán vannak ellendrukkerek is, jóllehet a találkozó végén megtartott sajtótájékoztatón maga Vlagyimir Putyin fogalmazott így: a megelőző, ausztráliai csúcstalálkozón a mostaninál feszültebb volt köztünk a viszony.

Tovább

Nemzeti gyásznap – EU-zászlóval

Lehetséges, hogy pálfordulás történt? Talán nem tévedünk, ha erről csak a G20-ak törökországi ülése után dönt a kormányfő, aki vélhetően emiatt halasztotta el a FIDESZ-kongresszust.  

zaszlo_eu_gyaszszalagosx.jpg

Alighanem először rendelt el az Orbán-kormány nemzeti gyásznapot EU-lobogó levonásával. Az erről szombat este megjelent rendelet a pénteki párizsi terrortámadásokban elhunyt áldozatok emlékére november 15-ét, vasárnapot nemzeti gyásznappá nyilvánítja. 

Tovább

Megtorlást követel a nép

A politikusok már szállítják a kemény szavakat a párizsi merényletek nyomán.

2015-11-04attaquesaparishollandex.jpg

Az Iszlám Állam a nyugati vezetők kezére játszik. Az Európai Unió tagállamaiban az állam- és kormányfőknek sikerült teljesen lejáratniuk magukat azzal, ahogyan a menekültek ügyében szónokoltak. Hol ilyen, hol olyan dörgedelmeket, sőt ostobaságokat kiáltottak világgá, de valójában tehetetlenkedtek, költséges pótcselekvésekkel múlatták az időt. Nyugatabbra és Keletebbre is igazából csak arra futotta erejükből, hogy egymás alá pakoljanak. Viszont a péntekről szombatra virradó éjszakán, Párizsban végrehajtott hat merénylet ismét hősies pózba merevíti őket.

Tovább

Orbán Viktor borzasztó magánya

A Göncz Árpád sírhelyének közelében megtapasztalt magány-élmény vehette rá a kormányfőt a méltató szavakra.

gonczorban_propeller.jpg

Bekiáltott egy ismeretlen Orbán Viktor miniszterelnöknek, aki feleségével együtt magánemberként érkezett Göncz Árpád, a rendszerváltás utáni Magyar Köztársaság első elnökének gyászszertartására az Óbudai temetőbe, november 6-án.

– Nem szégyelli magát idejönni? – kérdezte egy férfihang, amint azt a világháló-tengeren hányódó videó is megörökíti.

Tovább

Homofóbként viselkedik Ungár Klára

Arról senki nem tehet, ha meleg. Azért illesse bírálat, ha akár politikusként, akár hétköznapi emberként gátlástalan!

ungarklara2015-10-30fototenyek.jpg

Annak idején nem kiáltottam be Ungár Klárának: kettős mércével mér, amikor Kocsis Máté vélt vagy valóságos szexuális identitását emlegette fel politikai indíttatású kiszólásaiban. Mulasztásom magyarázata: májusban elkerülte a figyelmemet, hogy a liberális politikus egy Facebook-posztjában, valamint a Nol.hu-nak adott nyilatkozatában azt vélelmezte Kocsis Máté budapesti VIII. kerületi polgármesterről és egy másik kormánypárti politikusról, hogy bujkáló melegek. Magyarázatai szerint mindezt azért tette, mert felháborították Orbán Viktor Fidesz pártelnök homofób kijelentései, amelyekkel szemben Kocsis és említett politikus társa, akik Ungár szerint melegek, nem állnak ki meleg társaik mellett.

Tovább

Nem csak a terroristák ellen harcol Putyin

Oroszország és szövetségesei, illetve az USA koalíciójának hadereje között folyik a versengés Szíriában – állítja egy kínai szakértő.

 

oroszrepulogepeksu_34_0.jpg

Idehaza is vitatéma, milyen céllal nyúltak bele a közel-keleti darázsfészekbe a moszkvai vezetők azzal, hogy szeptember 30-án – formálisan Bassár el-Aszad elnök kérésére, s ezzel a nemzetközi jog előírásait követvebevetették az orosz légierőt Szíriában. 

Van, aki azt állítja: az Ukrajnában játszott szerepükről akarják elterelni a figyelmet. Más azt gondolja: az Oroszország elleni gazdasági szankciók miatt vágnak vissza az Európai Unió országainak – a légitámadások miatt még többen menekülnek el a térségből Nyugat-Európába, ami, ott egyre több gondot okoz. Maga Vlagyimir Putyin államfő és környezete szerint mindenekelőtt önvédelmi céllal avatkoztak be, mert a Kaukázus felől, illetve újabban a Közel-Keleten berendezkedett Iszlám Állam miatt több mint két évtizede terrorfenyegetettségben élnek az oroszok – amint erről az Oroszországot védi Putyin Szíriában című összefoglalóban is írtam.

Tovább

Oroszországot védi Putyin Szíriában

Délről és Keletről is megtámadhatják a szélsőséges iszlamisták a Volga-vidéket.

kozepazsia.jpg

Bár nyilvánosan még berzenkedik az Obama-adminisztráció, lassan beletörődik, hogy Oroszország – úgymond a törvényes szíriai kormány kérésére – nyílt katonai segítséget nyújt az Aszad-rezsimnek. Az orosz légierő szeptember 30-ai óta támogatja, hogy a szíriai hadsereg visszafoglalhassa az országnak az elmúlt években elveszített területeit. Ezeken az USA és közel-keleti szövetségeseinek segédletével – néha elképesztő fiaskók révén – fegyverekhez, lőszerekhez és pénzügyi forrásokhoz jutott felkelők, terroristák, radikális iszlamisták rendezkedtek be.

Tovább
süti beállítások módosítása