Már csak az ország 6 százalékát kell fülön csípni, köztük a mostani kormánypárti parlamenti mamelukokat kell elszigetelni, és minden rendbe jön e kies országban!

A választókorú lakosság mindössze hat százaléka érez közönyt a természet- és környezetvédelemmel kapcsolatban. Sőt, e hat százalék között kell keresnünk azt az elenyésző kisebbséget is, amely ma még kifejezetten dúvadként viselkedik, amikor a naturális világot rombolja.

Ez következik abból a mondatból, amit szerda reggel hallottam a Klubrádióban a Fidesz 19-es számú párttagkönyvének tulajdonosától, Illés Zoltántól. Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának 1998 és 2002 közötti elnöke, aki az utóbbi időben pártjának korifeusait rendre nyilvánosan bírálja, kijelentette: „A szavazó korú lakosság 94 százaléka, nem tévedek 94 százaléka, a környezet- és a természetvédelmet a legfontosabb ügyek közé sorolja”. A politikus szerint ezt a Századvég, tehát a jelenlegi kormánypárthoz közelállónak tekintett közvélemény-kutató cég derítette ki.

Semmi baj nincs ezzel a Kossuthkiflivel. Csak hozzá kell szoknia a nagyérdeműnek.

Az állami televízió nézettségi adatainak egyelőre tragikus alakulása aligha lepett meg bárkit, aki csak egy alapfokú médiaiskolát kijárt. A Népszabadságban a hétvégén közzétett számokat csak azzal kommentálhatom, amit az M1 új profiljával kapcsolatban már leírtam egyszer: „a televíziózás – főleg a hírtelevíziózás – technikailag olyan bonyolult, továbbá olyan szerteágazó gyártásszervezési és koncentrált műsorszerkesztési-újságírói feladat, hogy felér egy öngyilkossággal, ha a munkát nagyrészt kezdőkre bízzák. (…) Akik televíziót irányítanak, méghozzá országos televíziót rettenetesen sok pénzből, és nem számolnak ezzel, azok más gazemberségre is képesek!”

Több mint kétmillió gyereket sújtott a Délkelet-Ukrajnában egy éve zajló polgárháború.

Az adatot – az ENSZ gyermekszervezete, az Unesco közlésére hivatkozva – Pavel Asztanov, az Oroszországi Föderáció gyermekjogi biztosa ismertette az orosz állami televízió csütörtöki, Vecser Vlagyimir Szolovjovval című vitaműsorában.

Az Ukrajna kormányától és parlamentjétől eredetileg csupán autonómiát követelt Donyecki és a Luganszki terület önálló népi demokratikus köztársasággá alakulásának első évfordulója alkalmából rendezett vitában a gyerekjogvédő elmondta: a zömmel oroszok által lakott országrész ellen a kijevi vezetés indított büntető hadművelet nyomán kirobbant harcok következtében több mint 200 kiskorú vesztette életét. Köztük 15-en már az idén, az úgynevezett fegyvernyugvás időszakában. Ehhez a számhoz még hozzá kell adni azt a 85 gyermeket, akik a háborús terület fölött, tavaly nyáron lelőtt maláj repülőgépen voltak.

Ukrajnával kapcsolatban alig van olyan kérdés, amire a nyugatiak, illetve az oroszok hivatalos válasza egybecsengene. Tíz témáról pro és kontra.

Ukrajna talpra állításának nehézségeit járta körül az ATV-beli, 2015. március 25-ei Friderikusz-műsor Mizsei Kálmán közgazdász és diplomata megszólaltatásával. Az interjúalany korábban az ENSZ főtitkár-helyetteseként foglalkozott a régió problémáival, illetve az Európai Unió moldovai különmegbízottja volt. Magyarországon a Soros György által létrehozott budapesti Közép-Európai Egyetemen tanít. Jelenleg ő vezeti az Európa Tanács által 2014 augusztusában, kijevi székhellyel létrehozott, úgynevezett Polgári Biztonsági Szektor Reformjának Tanácsadói Misszióját.

Friderikusz Sándor műsorvezető minden kötelező és kényes kérdést feltett. A válaszok a Mizsei Kálmán által betöltött pozíciónak megfelelő, helyenként kifejezetten diplomatikus álláspontot tükrözték. Éppen emiatt nagyon hiányzott a másik fél, történetesen az orosz vezetés véleményét képviselő megszólaló. Ez a hazai közéleti talk show-kban – itthoni témák esetében is – rendre így történik, jóllehet folyamatosan kiderül, hogy az interjúalany sajátos helyzetéből adódó, elfogultságokat tükröző válaszok érdemi kezeléséhez általában nem elég a riporter felkészültsége. Ő ugyanis bármennyire igyekszik, az esetek többségében nem képes az esetleges ellenvéleményt képviselő szakértő feladatának megoldására, ab ovo nem lehet igazi vitapartnere a téma minden csínját-bínját ismerő interjúalanynak.

A Friderikusz-műsorban elhangzott beszélgetésre reflektálva, szinte lehetetlen feladatra vállalkozom. Arra teszek kísérletet, hogy Mizsei Kálmán leglényegesebb megállapításait ellenpontozzam az orosz hivatalos álláspontot támogató politikusoknak, értelmiségieknek az orosz állami tévéadásokban tucatszor hallott, újságokban sokszor olvasott véleményével. Ennek során némileg szerkesztve adom közre az Ukrajnában dolgozó magyar diplomata egyes megállapításait, ami ebben az esetben főleg azt jelenti, hogy az interjú különböző helyein elhangzott, egyébként összetartozó mondatokat egy helyre csoportosítom. Az így elkészült összeállítás elég terjedelmes. Az áttekintést azonban megkönnyíti az alábbi témajegyzék, amelynek számozása alapján könnyen megkereshető az olvasót érdeklő pro és kontra vélemény.

1. Moszkva ukrajnai katonai jelenléte, terrorista és diverzáns akciói
2. A putyini Oroszországnak az ukrán állam állítólagos szétzilálására irányuló törekvése
3. Az ukrán átalakulás mögötti amerikai érdekek, a CIA szerepe, a sajtószabadság
4. Washingtonból, vagy Kijevből irányítják-e Ukrajnát?
5. Mekkora a fasizmus térnyerése Ukrajnában?
6. A fővárosi, illetve a vidéki lakosság helyzete. Ki mit tett a nélkülözőkért?
7. Az ukránok tűrőképessége, a reformok finanszírozása
8. Az ukrán rendőrség reformjának tervezett lépései
9. Az ukrán ügyészség reformjának tervezett lépései
10. A társadalom minden részét átható korrupció elleni intézkedések

Mára a törvényhozást, a kormányzást, az igazságszolgáltatást, az egyházakat, a gazdaságot behálózó személyi összefonódások egész láncolata jött létre, hogy maga alá gyűrje a társadalmat.

Három tételmondattal igyekeztem összefoglalni az Echo Tv Visszhang című műsorában a legutóbbi bank- és brókerbotrányok tanulságát:

1.) A pénzügyi felügyelet nem hatékony.

2.) A Buda-Cash, a Questor cégháló és a Hungaria Értékpapír Zrt.-nél történtek miatt végképp megdőlt az a széles körben hangoztatott teória, hogy ami magyar, az csak jó lehet.

3.) Előbb-utóbb bajok lesznek abból, ha a kormányzat vezetői és egyes üzleti körök közvetlen, kölcsönös érdekeltségen alapuló kapcsolatokat ápolnak egy mással.

A csütörtökön adásba került műsor felvétele szerda délután volt. Akkor még szinte merészségnek tűnt ilyen kijelentéseket tenni. Egy nappal később, amikor több részlet vált ismertté, ennél jóval erőteljesebb megfogalmazások öntötték el a médiumokat. Most viszont itt az ideje, hogy felül emelkedjünk az érzelmeinken, és általánosabb összefüggésekről kezdjünk gondolkodni, különös tekintettel a 3. pontra!

Oroszországban és a kelet-ukrajnai felkelők soraiban sokan fogják fel úgy, hogy a mai fasiszták elleni harc terheit ugyanúgy ők viselik, mint ahogy tették ezt elődeik a II. világháborúban.

„A popmédia sokáig csak az orosz propagandisták agyszüleményeként tárgyalta az ukrán önkéntes alakulatok katonái között uralkodó szélsőjobboldali trendeket” – írja a Sorok Között blog posztolója. Néhány példával is szolgál arra, hogy egy évvel az ukrajnai feszültségek robbanása után mintha kezdené kihúzni a homokból a fejét a nyugati sajtó.

Olykor immár a magyar és a külföldi médiumok is felfedezik, hogy a lerongyolódott ukrán hadsereg tagjai mellett jól felszerelt nácgárdisták vitézkednek Délkelet-Ukrajnában, fasiszta jelképeket aggatva magukra. Megjegyzem: egyes híradások szerint ezeket a batal’onnak, zászlóaljnak nevezett alakulatokat gyakran arra használták, hogy az összecsapások övezetében fegyverrel akadályozzák meg a túlerő elől visszavonulni akaró katonákat. A Donyec-medencei falvak lakossága viszont azért rettegett tőlük, mert ahova bevonultak, onnan vittek, amit láttak, s részegen aláztak meg, sőt egyes beszámolók szerint öltek meg civileket. Annak is vannak jelei, hogy az egyes oligarchák által finanszírozott szabadcsapatokkal együtt – egymással is szemben állva – lassan ismét visszahúzódnak Kijevbe, ahol újból átvehetik az események irányítását.

Miközben a budapesti brit nagykövet a krímbeliek sanyarú sorsáról jelentetett meg cikket a Népszabadságban, az amerikai Forbes Magazin adatai mást tükröznek.

Nem fogadhatjuk el! – harsogja a cím a hétvégi Népszabadságban az Egyesült Királyság magyarországi nagykövetének cikke fölött. Jonathan Knott a Krím Oroszországhoz való csatolásának évfordulóján azt fejtegeti, hogy ha a Kreml nem kényszerítette volna ki a szerinte törvénytelen népszavazást, akkor a félszigeten ma békésen folyna az élet. Következésképp, ma ott nem élnek békében az emberek.

Ezzel szemben a nagykövet idillinek láttatja nem csak a Krím, hanem az egész Ukrajna elmúlt húsz egynéhány évét. Miközben nyilván ő is tisztában van azzal, hogy ez idő alatt az országot lényegében kirabolták, a gazdaságot tönkretették az állammal összefonódott oligarchák, az államkassza gyakorta üres volt, a közemberek megélhetési nehézségekkel küszködtek, s ma még inkább azzal küszködnek. No, ma már nem annyira a Krímben, hanem Ukrajna más részein. A Krímben élők ugyanis nem értenek egyet a budapesti brit nagykövettel.

Manipulálnak bennünket Európa olyan fontos intézményei, mint az Euronews televízió, az ukrajnai polgárháborúban megfigyelőként résztvevő EBESZ, vagy épp az olyan bizottság, amely a Kelet-Ukrajna fölött lelőtt maláj repülőgép-szerencsétlenséget vizsgálja.

Az Euronews hírcsatorna péntek esti 10 órás híradójának ismét volt két olyan dobása, aminek az „Így manipuláljunk rafináltan!” kézikönyv példatárában lehetne a helye. Először arra a mondatra lettem figyelmes, hogy „Ezúttal békés hangot ütött meg Vlagyimir Putyin Ukrajnával kapcsolatban”. Az „ezúttal” kifejezés csengett hamisan. Ugyanis az következik belőle, mintha az orosz államfő korábban fenyegetően beszélt volna az Oroszország nyugati szélének, vagyis időtlen idők óta „u kraina”-nak nevezett területről.

Csaknem minden nap eredeti forrásokból tájékozódom Putyin megnyilatkozásairól, de nem emlékszem arra, hogy harcias kijelentést tett volna Ukrajnával kapcsolatban. Ellenkezőleg, elsősorban azt hangsúlyozza, hogy Ukrajna és Oroszország történelmileg is egymásra utalt országok, az ukránok és az oroszok pedig testvérnépek. Ugyanakkor tény, hogy ő maga alig nyilatkozik meg a kelet-ukrajnai oroszok ügyében, akik eredetileg csupán autonómiát követeltek a kijevi hatalomtól, majd a városaikban randalírozni kezdett banderisták ellen fegyvert fogtak.

Miközben élcelődünk az állami tévé bakiparádéján, vegyük észre, hogy az önérdekű politikai beavatkozásnak az élet más területein mindig évekkel később isszuk meg a levét! De megisszuk!

Nekem az állami televízió fiaskók garmadájával kísért megújítási kísérlete ugrott be, amikor a Médianapló.blog egyik minapi cikkében Zöldi László azt fejtegette: egyre több szerkesztőségben tekintik az újságírókat csereszabatosnak. A hozzászólásomban többek között azt írtam: a televíziózás – főleg a hírtelevíziózás – technikailag olyan bonyolult, továbbá olyan szerteágazó gyártásszervezési és koncentrált műsorszerkesztési-újságírói feladat, hogy felér egy öngyilkossággal, ha a munkát nagyrészt kezdőkre bízzák. Mert a képzés egy dolog, de éveknek kell eltelni ahhoz, hogy a soron következő nemzedékek ténylegesen is elsajátítsák a szakmai fogásokat a náluk idősebbektől, majd rutint szerezve, egy sajátos gondolkodásmódot magukévá téve, magas fordulatszámmal, nagy feszültségek közepette, csapatban dolgozva legyenek képesek viszonylag hibátlan teljesítményre. Ráadásul mindehhez folyamatosan művelődni is kell. A műveltség ugyan nem mindig hasznosul közvetlenül, de az attitűdben megjelenik. Ha hiányzik, a néző silánynak fogja tartani az adásokat.

Akik televíziót irányítanak, méghozzá országos televíziót rettenetesen sok pénzből, és nem számolnak ezzel, azok más gazemberségre is képesek!

A Krímmel kapcsolatos dokumentumfilm is oka lesz, ha az Oroszország elleni akciók veszítenek lendületükből a következő napokban.

Bemutatta az orosz állami tévé azt a dokumentumfilmet, aminek előzetesét meghamisítva napokon keresztül tartotta izgalomban a média a nyugati világot. Ezt követően ugyanez a nyugati média a Vlagyimir Putyin ellen elkövetett puccsról röppentett fel hírkacsákat. Talán épp akkor, amikor a különálló, záró interjút vették fel az orosz államfővel. Aztán a hétvégén, néhány órával a dokumentumfilm vasárnap esti adásba kerülése előtt, az elnök haláláról értekezett a mi szabad, pártatlan és hiteles médiánk, és azt terjesztette, hogy a pravoszláv egyház főpapjai már az orosz elnök utódjáról is megegyeztek.

Azóta Putyin ismét megjelent a nyilvánosság előtt. De nem olvastam, nem hallottam, hogy akár egyetlen szerkesztőség is bocsánatot kért volna azért, mert becsapta a közönséget. Ezzel szemben biztos vagyok abban, hogy az elmúlt huszonnégy órában már ízekre szedték a „Крым. Путь на Родину”, azaz a „Krím. A hazatérés útja” című alkotást a világ hatalmi centrumaiban. Egyrészt azért, hogy megértsék az orosz vezetés indítékait, kihüvelyezzék belőle jövőbeni szándékait, másrészt azért, hogy – talán már ma – a film részleteit kiragadva megindítsák a propaganda hadjáratot. Emellett nyilvánvaló, hogy a kétórás mozi hamarosan tananyag lesz a katonai akadémiákon és a diplomataképzőkben.