Orbánnak csak addig van baja a centralizálással, amíg az ő mozgásterét korlátozza. Mindjárt kedves lesz azonban számára a központosítás, ha az itthoni, önös törekvéseit szolgálja.

Ha a végletekig leegyszerűsítem mindazt, amit Orbán Viktor mondott a május 19-ei, strasbourgi, európai parlamenti sajtótájékoztatóján, akkor azt két kifejezésbe sűríthetem: DECENTRALIZÁCIÓ kontra CENTRALIZÁCIÓ. A menekültkérdésről folyó vita örve alatt két erőcsoport ütközik meg. A föderatív Európát akarók, vagyis az unió irányítását Brüsszelbe, illetve Strasbourgba központosítani igyekvő zsoldosok néznek farkasszemet a nemzetállamokban erős központi hatalomban érdekelt kormányok Orbán Viktorhoz hasonló harcosaival.

Egy dolog, hogy valahol sok pénz van, az viszont a másik, hogy ebből kik, és milyen arányban részesülnek.

A nemzetközi tőke egyik rendszerváltás utáni legkészségesebb magyarországi szállásmestere, Orbán Viktor diadalittasan jelentette: „Magyarország egy nagy korszak kapujában áll, mert gazdasági eredményeink az Európai Unió élvonalába juttattak bennünket. Most még nem a fejlettségünk tekintetében, hanem a fejlődés ütemében”. Mindez Baján, a Sugovicán átívelő gyalogos és kerékpáros híd átadásán, május 16-án, szombaton történt. A Mandiner közlése szerint a kormányfő azt is hozzáfűzte: „Ez nem egyszeri eset, hiszen a gazdasági növekedés tekintetében folyamatosan a dobogón vagy a dobogó közelében járunk.”

Az USA sarokba küldte Európát, majd összehozta Oroszországot és Kínát.

Rövid időn belül mégiscsak orosz földön találkozott Vlagyimir Putyin államfővel Angela Merkel német kancellár és az ő nyomában (!) John Kerry amerikai külügyminiszter. Immár a magyar sajtó egy szűk részét is kezdi felzaklatni a dolog.

A Bekiáltás most sem tesz mást, mint egyébkor: a saját okulásunkra, a „Hallgattasson meg a másik fél is!” jegyében ismertet egy izgalmas moszkvai kerekasztal-beszélgetést. Vlagyimir Szolovjov május 14-ei, csütörtök éjszakai tévéműsorában a szokásos magas színvonalon, ezúttal külföldi résztvevők nélkül, nyolc orosz szakértő vitatta meg a témát.

A hír szentségének viszonylagossága nem ok arra, hogy elnézzük a fontos tények teljes, vagy részleges elhallgatását.

Nem érdekel Miklós Gábor ruszofóbiája. Azt viszont a Népszabadság előfizetőjeként kikérem magamnak, hogy az újságíró a lapban visszatérően csúsztat, elhallgat, vagy éppen hamis információkat közöl. Oroszországgal kapcsolatban bizonyosan! Mielőtt bárki gyanúsítgatásba kezdene: ezt nem az oroszok úgymond szócsöveként állítom, hanem saját magam és mások korrekt tájékoztatáshoz fűződő érdeke és jogának védelme miatt. Már nem először!

Fiaskó a nácizmus feletti győzelem moszkvai ünnepségén való hivatalos magyar részvétel körüli huzavona.

Szíjjártó Pétert küldte Moszkvába a Fidesz-trojka. Tette ezt Orbán, Kövér és Áder azt követően, hogy előtte a fél világot kábították Putyin-barátságukkal. És tették ezt annak ellenére, hogy évtizeddel ezelőtt, ugyanezért a végletekig szapulták Gyurcsány Ferencet. Igaz, a szerepcsere a tekintetben teljes volt, hogy aztán Gyurcsány minősítette őket a Kreml ügynökének. Az egész együtt azt jelzi: szava hihetetlen vezetők uralják e kies országot a szavazók hol egyik, hol másik felének köszönhetően, illetve asszisztálásával.

A múlt heti amerikai-japán katonai megállapodás, illetve a kínai és indai fegyveresek mai Vörös téri masírozása újabb katonai tömbök formálódását vetíti előre.

A II. világháború befejezésének 70. évfordulóján, az orosz fővárosban zajlott díszszemle egyik célja nyilvánvalóan az volt, hogy a Kreml demonstrálja: az ország fegyveres erejével ismét egyenértékű tényezőként kell számolnia a világnak. De lehetetlen volt nem észrevenni, hogy a pattogó indulók hangjaira masírozó katonák mosolyogva verték a díszlépést. Nyilván parancsra tettek így. Moszkva azt üzente velük: ez a hadsereg kész együttműködéssel kombinálni az elrettentést.

Hogy aztán ki teszi magévá ezt az olvasatot, az más kérdés. Mindenesetre az Amerikai Egyesült Államok befolyása alatt álló ukrán és grúz vezetés helyében nem gondolnék erre. Annál kevésbé, mert győzelem napi ünnepi beszédében Vlagyimir Putyin orosz államfő valahogy kihagyta e kettőt abból a felsorolásból, amelyben a II. világháborúban áldozatot hozott népeket sorolta fel. Tette ezt úgy, hogy maga az akkori legfőbb szovjet vezető, Sztálin is grúz volt.

Újból a zöldbárók ellen ágál Orbán Viktor. Kérdés, hogy ismét bedőlnek-e neki a vidéken élők, köztük a kisgazdák.

Mindig is szánalmasnak tartottam Nagy-Magyarország térképekkel villogni egy olyan országban, amelynek az egyik gondja, hogy már a Trianon utáni államhatárokon belüli területeit sem képes belakni. Minél távolabb utazunk Budapesttől, annál szembeszökőbb a falvak lakosságának elöregedése, az iskolák, a templomok kiürülése, az orvosok, a gyógyszertárak, a munkahelyek hiánya.

Most, hogy a hatalmát veszélyben érzi, hirtelen ismét felfedezte ezt a tarthatatlan állapotot Orbán Viktor miniszterelnök. Az Echo TV-nek május 1-jén adott interjújában – amelynek más aspektusaival egy másik cikkben már foglalkoztam – meghirdette a zöldbárók, a nagybirtokosok elleni harcot is. De ez a támadás ugyanolyan álságos, mint a pártelnök-kormányfő sok más, hirtelen jött megvilágosodása. Ugyanis a Fidesz a 2010-es országgyűlési választások előtt szintén ezzel kampányolt. Az Ángyán József professzor által összefogott tudósok, agrárközgazdászok annak jegyében dolgozták ki 2010 előtt a Fidesz vidék-, agrár- és környezetpolitikai programját, hogy a kisbirtoknak előnyt adva kell erősíteni a vidék lakosságmegtartó képességét, megőrizni az agrárkultúra sokszínűségét.

Az Echo TV nézőjének az lehetett a benyomása, hogy a miniszterelnökben tanyát vert a kishitűség.

Orbán Viktor megszólaltatásával próbálta emlékezetessé tenni május 1-je estéjét az Echo TV. Mi több ebből hagyományt is szeretne teremteni a csatorna. A riporter, Bayer Zsolt a zárszavában annak a reményének adott hangot, hogy legkésőbb egy év múlva ugyanitt szeretné faggatni a miniszterelnököt. Bizonyára, egyiküknek sem jutott eszébe, hogy lesznek olyanok, akikben a munka ünnepén rituálészerűen megszólaló Kádár Jánosi interjúk emlékét hívja elő a felvetés. Persze ez a legkevesebb gond a három év múltán újraindított Mélymagyar című műsorban elhangzott beszélgetéssel, amelyben kérdező és kérdezett csupán felszínesen reflektált néhány jelenségre, eseményre.

Több mint százezer egykori lengyel birtokos örököse számít az ukrajnai hagyatéka utáni kárpótlásra.

Manapság, Lengyelországban sokan szedegetik össze a megsárgult, akár 18. századi, vagy a még régebbi bizonyítékokat arról, hogy őseiknek földjei, majorjai, kastélyai voltak a mai Ukrajna területén, 1939 előtt. Az orosz állami televízió péntek esti híradójában több lengyelországi érintettet szólaltattak meg erről.

Mint a riport felvezetőjében pontatlanul elhangzott: „A Kijev által az Európai Unióval aláírt társulási szerződés az ehhez hasonló kérdésekben igazságos megoldást ír elő.” A mondatban az a pontatlanság, hogy 2014. június 27-én a társulási egyezménynek csupán a szabadkereskedelmi részével kapcsolatos előkészületek megkezdését rögzítették. Ezt követte a dokumentumnak az európai, illetve az ukrán parlament által szeptemberben történt ratifikálása. A teljes életbe lépéshez a megállapodást mind a 28 tagállamnak ratifikálnia kell, ami akár több évig is tarthat.