Lehet, hogy Moszkva érdeke is Európa egységének gyengítése, de Washingtoné, s immár Londoné sem kevésbé.

Az utóbbi időben az eddigieknél is hangosabb volt a putyinozás a nyugati propagandában. Az energiaválság, az ukrajnai helyzet megoldatlansága, a belorusz–ukrán határon kialakult migránshelyzet, s más ügyek is alkalmat szolgáltattak arra, hogy az orosz államfőt kiáltsák ki olyannak, mint aki

A kudarcos közgazdaságtani felfogások és gyakorlat bírálatára hívnak fel a marxista társadalomtudósok.

A magyar társadalomtudományi életbe való kínai behatolástól rettegők szemszögéből tartom figyelemre méltónak azt a meghívót, amit egy levelezőlista tagjaként kaptam meg. Félreértés ne essék, ebből nem következik, hogy helyeselném, ha a magyar költségvetésből, ráadásul átláthatatlan módon finanszíroznák Budapesten egy kínai egyetem alapítását, de hogy egy ilyen intézményben az oktatás nem korlátozódhat a Kínai Kommunista Párt direktíváinak szajkózására, miként azt idehaza többen elborzadva sugallják, sőt állítják, azt a meghívó szövege, témakörei is jelzik számomra. Kétségtelen, hogy

Orbán Viktor a magyar különleges egységeknek az ukrán határ közeli gyakorlatán?

Nem csak a lengyelek várnak Ukrajna szétesésére – amiről előző cikkemben írtam –, de a magyarok is. Ezt állítja Melinda Haring, az Atlanti Tanács részeként működő Eurázsiai Központ igazgató-helyettese. A The National Interest által közölt írásában – melynek orosz, illetve magyar nyelvű összefoglalója is elérhető az itt megadott linkekkel – hangot ad annak, hogy

120 ezer lengyel kárpótlási vágyának teljesüléséhez megszálló hadseregre lesz szükség.

Minthogy immár több forrás is foglalkozott vele, kénytelen vagyok hitelt adni annak, hogy „A jelenlegi 110 ezerről 250 ezerre emelné a lengyel hadseregben szolgáló hivatásos katonák számát a lengyel kormány”. Már törvényjavaslat is született róla, adta hírül a 444.hu a The Times alapján. Néhány napja, az orosz állami tévé éjszakai vitaműsorában ugyanerről azt mondta Jakob Kedmi, az izraeli titkosszolgálat egykori vezető ügynöke:

Márki-Zay Péter tanácsadóinak hamar eszébe jutott a kutyaharapást szőrével népi bölcsessége.

Hogy mióta, s hányféle helyzetben kommunistáztak már a világon, talán össze sem számlálható. Pedig a kifejezés – az Újkor hajnala óta, a híveiket az európai üldöztetés elől az amerikai kontinensre menekítő szerzetesek szándéka és a későbbi tanok szerint is – ,,csupán” arra utalt, hogy

A mai Magyarországon is hallgatás lengi körül a dolgozók szerepét és leglényegesebb követeléseit.

Vajon okkal tekintheti-e magát a jelenlegi magyarországi rendszer 1956 örökösének? A forradalom évfordulóján a Debreciner.hu által kikeresett korabeli dokumentumok enyhén szólva kétséget támasztanak ezzel kapcsolatban. A város egyetemista, főiskolás és középiskolás fiataljainak és a hozzájuk csatlakozott munkástömeg követelésére 1956. október 23-án, a kommunista párt megyei lapjának különszámaként, 35 ezer példányban jelentették meg a húsz pontot tartalmazó deklarációt. Közülük hadd emeljék ki kettőt!

Az orbáni retorikából az ország megharmadolása, megfelezése következne, ha a kirekesztettek komolyan vennék szavait.

Orbán Viktor 1956 évfordulóján régi klisékkel teli, az ellenzék ellen hangolt, mindent egybe vetve fáradt, rutinszerű beszédet tartott a vidékről, a fővárosi kerületekből, a Kárpát-medence országaiból, sőt Olaszországból és Lengyelországból Budapestre utaztatott és utazott sok ezernyi híve előtt. Az ember csak csodálkozik:

A „Sem jobbra, sem balra, csak felfelé!” lózung szemléletesen kifejezi az eszmei kilúgozottságot.

Márki-Zay Péter számára csak most jön a neheze. A hódmezővásárhelyi polgármester, a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője győzött az ellenzéki miniszterelnök-jelölti (Listavezetői? Mert már felbukkant ez a kifejezés is, előrevetítve a későbbi vitákat...) előválasztáson. Ám a legnagyobb gyengéje ugyanaz, mint ami az ereje:

Nem kéne szórendőrködéssel tetézni az erőltetett píszí-beszédből adódó bonyodalmakat!

Az eltérő értékrendeket eltérő szavakkal közvetítő sajtóbeli magtartásnak szentelte október 14-ei, napi jegyzetét Zöldi László kollégám. A jiddis jövevényszavak használatára külön is fókuszált. Az apropót az adta hozzá, hogy Gábor György filozófus azt tűzte tollhegyre fészbukos üzenőfalán – amit aztán az Újnépszabadság is átvett –, hogy az ellenzéki előválasztás hordalékai közötti indulatok egyre kevésbé a kormányzó hatalomra irányulnak, hanem a két miniszterelnök-jelöltet sorozzák meg az eddig a kormányzókra zúdult „átokzsoltárokkal” „innen oda, onnan vissza”. Engem viszont nem annyira ez fogott meg az írásban, hanem az alábbi mondat ütött szíven:

A gyurcsányisták a képviselőik számának növelését tekintik elsődlegesnek.

Nincs illúzióm egyik ellenzéki miniszterelnök-jelölttel kapcsolatban sem. Egyik sem képviseli a kapitalizmus-kritikus társadalmi baloldali értékrendet. Minthogy ilyen jelölt, s főleg mögötte álló politikai erő a láthatár legtávolabbi pontján sem rajzolódik ki a közelgő parlamenti választásokkal kapcsolatban,