Mindkét fél bizalmatlan, még ha az amerikai elnök optimistának is mutatta magát.

Semmit nem adtunk. Azt kapták, hogy találkozhattak velünk – jelentette ki Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke újságírói kérdésre válaszolva június 12-én, Szingapúrban, az észak-koreai vezetővel, Kim Dzsongunnal tartott találkozója utáni sajtótájékoztatón. Trump rendkívül tehetséges emberként jellemezte partnerét, illetve külön méltatta a japán és a kínai közreműködést a megbeszélés létrehozásában.

Valódi váltásra, akár a kapitalizmuson belül, csak egy rendszerkritikus ellenzék lehet képes. A mai bizonyosan nem ilyen.

A válaszom a címben feltett kérdésre: a magyarországi parlamenti ellenzék azért hiteltelen, mert lényegét tekintve ugyanazt a rendszert képviseli, mint az általa bírált orbáni szisztéma. csupán arra képes, hogy hitegesse egyre fogyatkozó számú híveit: elég az állampárti Fideszt és vezetőjét, Orbán Viktort más párttal, más vezetővel felváltani, és akkor megváltozik a helyzet. De ez nem így van.

Az ukrán áruló-listához hasonló névsorok összeállítását fontolgatják magyar kormánypárti megmondó emberek.

Az ukrán újságíróknak és médiumoknak képesnek kell lenniük nyíltan és szabadon kifejteniük a véleményüket – figyelmeztetett Bécsből Harlem Désir, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadság-képviselője a hatóságokhoz írt levelében. Mindezt azzal összefüggésben, hogy Ukrajna legfőbb ügyészsége közzétette a szerinte árulók listáját, amelyen Miroslava Gongadze újságíró és az Ukrajnai Újságírók Országos Szövetségének elnöke, Szergij Tomilenko is szerepel. „Az ilyen lista komoly következményekkel járhat az újságírók biztonságára nézve” – hangsúlyozza Désir, aki óvta a hatóságokat, a kormányzati tisztségviselőket attól, hogy beavatkozzanak a média életébe, s hogy függesszék fel az ilyen gyakorlatot az úgymond egyébként is érzékeny és nehéz ukrajnai környezetben.

Nincs igényünk arra, hogy az elcsatolt országrészeken kívüli világról is információink legyenek. De az elcsatolt területeken élőkről tudásunk sincs köszönő viszonyban a valósággal, mert a politikusok arra használják Trianont lassan egy évszázada, hogy elfedjék vele önző játszmáikat. 

„TRIANON: akinek ez nem tetszik, az ne kezdjen háborút! Ha mégis, a vereség után semmiképp se kezdje el hisztérikusan üvölteni, hogy ez nem igazság.”

A blogger, akinek posztjából átvettem ezt a gondolatot, június 4-re, az I. világháborút Magyarország részéről lezáró trianoni békefeltételek 1920-as aláírásának napjára, vagyis mára időzítette cikkét. Egyetértek vele, mondandóját azonban azzal tágítanám tovább, hogy e naptól kezdve vert gyökeret a közbeszédben az a bonmot, hogy „Magyarország olyan állam, amely önmagával határos”. Erre utalva jegyeztem meg valakinek a minap: a szállóigévé vált mondat még azt is meggátolja, hogy a bennünket ténylegesen körbevevő országokat igazán meg akarjuk ismerni. Hiszen, ha magunk vesszük körbe magunkat, akkor mi szükség a környezetünk ismeretére – vésődik be öntudatlanul a gondolkodásunkba.

A mind távolabbi katonai és üzleti szerepvállalás magát az orosz közvéleményt is meglepi, bár az elmúlt években Kína lett a legnagyobb játékos a kontinensen.

Nagy figyelmet aligha keltett, bár a Szíjjártó Washingtonra hangol című cikkemben is szerepelt a közlés: a közelmúltban Faustin-Archange Touadéraval, a Közép-afrikai Köztársaság államfőjével is tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnök. Az afrikai vezető illusztris társaságban kapott helyet Putyin táncrendjében, amiből azt érzékelhette a megfigyelő, hogy miközben a magyar külügyminiszter Washingtonban házalt, Moszkva felé is irányt vettek az európai, az ázsiai és egyes afrikai vezetők. Koncentráljunk most az utóbbiakra!

Miközben a magyar külügyminiszter Washingtonban házalt, Moszkva felé vették az irányt az európai, az ázsiai és egyes afrikai vezetők.

Ám szapuljanak ismét az Orbán-fanok – ahogyan azt megtették már a Putyin után Trumpot szolgálhatja Orbán című, idestova két hete közölt cikkem miatt –, de Szíjjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter washingtoni utazása csak megerősítette azt a korábbi véleményemet, miszerint: „Moszkva után most Washingtonnak jönne jól, ha a magyar kormányfő bomlasztaná az európai egységet.” Különösen szembetűnő, hogy miközben amerikai külügyminiszter hét év múltán először fogadta magyar kollégáját, s ezzel talán előkészítették az Orbán Viktor miniszterelnök által korábban oly nagyon – ma már talán kevésbé – vágyott, esetleges Trump-találkozót, mostanában mintha fordulat ment volna végbe: az Európai Unió vezetői közül többen bejelentkeztek az orosz államfőhöz. Csak az elmúlt két hétben – a telefonbeszélgetéseket nem számítva – az alábbi külföldi vezetőkkel folytatott tárgyalások szerepeltek Vlagyimir Putyin programjában:

Trumpon múlik, hogy elkerülhető lesz-e Ukrajnában az orosz haderő nyílt beavatkozása.

Az Oroszországban hamarosan sorra kerülő futball világbajnokságra időzíthetnek egy nagy támadást Délkelet-Ukrajnában. Ezt vizionálja több oroszországi elemző. Szerintük az előjelek már érzékelhetők. És van is ennek hagyománya.

A NER-lovagok megfutamodnak a visszásságokat szóvá tevő észrevételek elől.

Orbán fóbiával kezdenek vádolni a vállaltan kormánypárti kommentelők a Bekiáltás blogban írt cikkeim miatt. Elismerik ugyan érdemeimet, mert éveken át felszólaltam az Oroszország–Ukrajna, Oroszország–Nyugat vitában a Nyugat részéről megnyilvánuló kettős mérce ellen, viszont amikor ugyanezt teszem a hazai ügyekben, gyorsan megkapom, hogy „fantáziadús elméleteket” gyártok, amelyekben „mindig a zóóórbánc a gonosz”.

Mindenben ő akar dönteni itthon, de a nemzetközi ambíciói gátolhatják ebben.

Azt mondta Orbán Viktor a minap, hogy most már nem csak vezetni akarja a kormányt, hanem irányítani is. Sokat akar a szarka… – gondoltam. Aztán kiderült, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke szintén kíváncsian várja, hogy a miniszterelnöki megnyilatkozásokban megjelenő, a kormányfői irányítói és vezetői szerepkör közötti különbségtétel mit jelent.

2030-ban csodásan fogunk élni. De mi lesz velünk holnap? Miniszterelnöki álmok a valóság tükrében.

Minden politikus beszédének legalább két olvasata van. Az Orbán Viktoréinak is. Egyrészt nézhetjük a szónoklatokat a lelkes hívek szemszögéből. Másrészt a hozzá kritikusan viszonyulókéból. Szerintem a távolságtartással járunk jobban, hiszen a politikus ritkán tud ellenállni az önfényezés kísértésének. De ha igen, akkor már nem is politikusnak nevezik, hanem államférfinak.

Ilyen államférfiúi megnyilatkozás volt például a brit miniszterelnök Winston Churchillé, aki 1940. május 13-án – a tőle gyakran idézett szavakkal – így reagált arra, hogy a náci Németország lerohanással fenyegette Angliát, miközben belső ellenfelei a kapituláció mellett lobbiztak: „Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket”. A negyedízben újraválasztott Orbán Viktor magyar miniszterelnök 2018. május 10-én elmondott beiktatási szónoklata nem ilyen volt.