A kommunikáció ellen beoltott ellenzékiek rendre közszolgálatnak nevezik az őket rágalmazó csatornákat. Ma délután Pikó András, a Klubrádió Beszéljük meg! című adásában végre államiként aposztrofálta őket.

Agyhalott baromnak nevezett kommentjében Sexual Harassment Panda azt követően, hogy néhány hete az egyik posztomban azt írtam: „Évek óta reménytelenül küzdök azért, hogy ne közszolgálatinak, hanem pártállami médiának nevezzük az MTV-t, a Duna TV-t, a Magyar Rádiót.” Merthogy Panda szerint: „Huha, te aztan hasznosan toltod a mindennapjaidat.”

Noha, természetesen napjaim jó része nem ezzel telik, Pandával ellentétben változatlanul azt állítom: nem babona az, hogy a szavaknak mágikus erejük van. Nem mintha én fedeztem volna fel ezt a bölcsességet! Már Konfuciusz, az ókori kínai filozófus azt mondta a tanítványainak: ha miniszternek nevezné ki a császár, az első dolga az lenne, hogy tisztázná a szavak jelentését.

Konfuciusz tehát pontosan tudta azt, amiért Panda engem kigúnyol: a társadalmi zavarok egyik forrása, hogy ugyanazt a kifejezést némileg eltérően értelmezik az emberek szociális helyzetüktől, műveltségüktől, pillanatnyi hangulatuktól stb. függően. Ez a naponta megélt, de az átlag ember által önmaga számára ritkán tudatosított tapasztalat gyakran indítja a hatalom birtokosait arra, hogy e törvényszerűséggel visszaélve, a szavaknak sajátos jelentést kölcsönözve, azokat eredeti jelentésüktől eltérítve manipulálják a tömegeket.

A jelenséget immár a demokrácia viszonyai között is érzékelve, a nyelvi korrupció tucatnyi technikáját foglaltam össze a Press & pr című könyvem 456. oldalától. A blogtérben közzétett, említett cikkemben is több példát említek ezzel kapcsolatban. Új fejlemény viszont, hogy a médiától igencsak távol álló ismerőseim hétvégi csetelései között idevágó megjegyzésekre leltem. A civilek nyilvános eszmecseréjéből hadd emeljem ide a legmarkánsabb mondatot V.T-től: „Naponta tapasztalom, hogy a baloldalinak, illetve ellenzékinek mondott média munkatársai, és a véleményformáló értelmiség is rendre átveszi a Fidesz propagandagépezete által kitalált kifejezéseket, az általuk állandóan ismételt hívószavakat. Így viszont, ha önkéntelenül is, de közreműködnek a társadalmi tudatnak a pártszimpátia növelése érdekében folytatott torzításában.”

Nos, éppen erről volt szó akkor, amikor cikkekben és nyilvános felszólalásokban, előadásokban amellett kardoskodtam, hogy méltatlanná vált a közszolgálati megnevezésre a Magyar Televízió, a Duna Televízió, a Magyar Rádió, sőt a Magyar Távirati Iroda. Ezek ugyanis az állam intézményeit elfoglaló párt, a Fidesz propagandaeszközévé váltak. Közöttük az MTI tendenciózus híreit megyei lapok, helyi rádiók, televíziók sokasága teríti. Minthogy a kereskedelmi tévék agyszikkasztó műsorait sugárzó csatornák mindenekelőtt tőkebefektetési célokat szolgálnak, ezek sem jelentenek alternatívát abban a médiatérben, amit a pluralizmus fogalmával szoktunk jellemezni. Ebből következően, ha eltekintünk (valójában persze nem tekinthetnénk el) az internet kínálta választási lehetőségektől, ma bizonyos értelemben rosszabb a helyzet, mint a 70-es évek második felétől, a Kádár-rendszer médiumaiban. Például a megszilárdult, majd lassan széteső Kádár-rendszerben nem volt comme il faut az ellenfelek sárba döngölése. Akkor inkább csak hallgatás övezte azok tevékenységét, akik szemben álltak a hatalommal. Ráadásul idővel a médianyilvánossághoz jutó, a hivatalostól eltérő álláspontot képviselők köre folyamatosan szélesedett.

Most viszont az említett csatornák műsorainak nagy többségét – mindenekelőtt természetesen a hír-, a közéleti magazin- és a beszélgető műsorokat – az ellenzék mocskolása, illetve a kormányzók és azok értékrendjének kritikátlan magasztalása jegyében szerkesztik. A társadalom sokszínűsége, a kormányzó erőkétől eltérő felfogást valló csoportok, rétegek törekvései nem jelennek meg a közpénzből finanszírozott médiumokban. Nincsenek bennünk ellentétes véleményeket felszínre hozó, nyilvánosan ütköztető, s ezek nyomán esetleg kompromisszumokat kereső viták. Ellenkezőleg, gátlástalanul használják fel mindenki adóforintjait az olyan adások gyártására, amelyek célja a társadalom igen jelentős részének kirekesztése, megbélyegzése, sőt a nemzet ellenségeként való bemutatása. Eközben a szélesebb rétegekhez eljutó, a társadalmi kérdéseket az átlagember számára is érthető módon leíró, vitató, a hazai magaskultúra mai sokrétű teljesítményeit bemutató médiafelület  - az internet bugyrai kivételével - benyomásom szerint a piaci folyamatok miatt is, erőteljesen összezsugorodott. Ez éppen ellentétes a nyolcvanas évek végéig egyre puhuló diktatúrában általam is megélt és megtapasztalt folyamatokkal.

Mindezek miatt mondom újra és újra, hogy be kell fejezni a szavakkal való játszadozást! Neveztessék minden jelenség és intézmény annak, ami! Történetesen a médiának azt a részét, amit az állami költségvetésből finanszíroznak, s amely kizárólag az állami szervezeteket maga alá gyűrt párt értékrendjét közvetíti, s e párt és vezetőinek érdekeit állami, sőt nemzeti érdekként mutatja fel, tessék végre pártállami, de legalább állami médiának hívni! Úgy, ahogyan ezt Heller Ágnes filozófus tette a 2013. október 26-án nyilvánosságra került levelében, amelyben Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár őt kioktató soraira válaszolt:

„Kedves Kumin Ferenc, hallgassa meg az állami rádió, nézze meg az állami televízió csatornáit. Úgy hiszi, hogy kiegyensúlyozott a tájékoztatás? Hogy minden vélemény helyet kap az adásokban? Hogy különböznek egymástól a hírműsorok? Hogy nincs indoktrináció?  Hogy nem folyik minden csatornából ugyanaz a politikai leves?  Azt hiszi, hogy egy érdeklődő honpolgár ezekből az adásokból objektíve tájékozódni tud? Még a szavak és mondatok is ugyanúgy ismétlődnek, mintha papagájok beszélnének!  Kérem, felejtse el, hogy mi az, amit szívesen hall, s gondoljon néha arra is, hogy másoknak esetleg más a véleménye, s szívesen hallanának valami mást is.”

Ezt követően Heller Ágnes nyilvánosan többször állami médiumoknak nevezte a trehány, a kommunikáció ábécéje ellen beoltott ellenzékiek által viszont rendre közszolgálatiként aposztrofált csatornákat. De végre akadt követője! Ma délután Pikó András, a Klubrádió Megbeszéljük című adásában államiként szólt az érintett adókról. Kétségtelen, hogy olykor elbizonytalanodott. Néha egyszerre mondta államinak, meg közszolgálatinak őket, néha csak államinak, aztán meg csak közszolgálatinak. Innen is üzenem tehát:

#

A halál ma elragadta őt. Azonban az életművet – amelynek része ez a másnak talán jelentéktelen néhány mondat, meg a rajz is – itt hagyta nekünk, itt hagyta nekem.

Amikor meghallottam a címben idézett mondatot Jancsó Miklóstól, madarat lehetett volna fogatni velem. Hiszen, magam is azt állítottam a televíziós iskolám dramaturgia óráin, hogy a filmkészítéshez mindenekelőtt papír és ceruza kell. De inkább kevesebb, mint több sikerrel ismételgettem ezt.

Azt követően ugyanis, hogy elterjedtek az elektronikus kamerák és a montírozó berendezések, a legtöbb magyarországi szerkesztőségben a híradós stábok mellőzni kezdték az előzetes felkészülést. Az lett a jelszó:

„Felveszünk mindent, aztán majd a vágóasztalon összerakjuk a tudósítást!”

A műsorban 99 ezer néző szavazott amellett, hogy nem szabad támogatni Ukrajnát, 70 ezer viszont a segítségnyújtást tartotta fontosnak.

Az orosz állami tévé Pojegyinok (Párbaj, Ütköző) című vitaműsorában január 30-án éjszaka azt tesztelték, hogyan viszonyul az orosz átlagember Vlagyimir Putyin Ukrajnával kapcsolatos legutóbbi bejelentéseihez. Történetesen ahhoz, hogy továbbra is folyósítani kell Ukrajnának a hiteleket, s bár a már jelentősen csökkentett árat sem fizeti ki az ukrán partner, a gázcsapok elzárása egyelőre nem vetődhet fel.

Rendelet ide, rendelet oda, az állam nevében eljárók oda és olyan plakátot ragasztanak ki, ami csak tetszik nekik.

A választási plakátok egyes középületeken és a közterület meghatározott részein történő elhelyezésének tilalmáról szóló előterjesztést módosítás nélkül fogadta el Budapest kormánypárti többségű közgyűlése január 29-én. A jogszabály Budapest összes műemléki vagy helyi védettség alá helyezett épületén, kiemelt és helyi védett zöldterületén, valamennyi aluljáróban, valamennyi fővárosi Duna-hídon, valamennyi közterületen lévő szobron, emlékművön, élő növényzeten, lámpaoszlopon megtiltja választási falragasz, felirat, szórólap, vetített kép, zászló, embléma kihelyezését.

A cél látszólag a főváros vizuális szennyezésének megszüntetése. Csakhogy a rendeletalkotó a Budapestet keresztül-kasul átszelő autóbuszokat, villamosokat, trolibuszokat hogy, hogy nem kihagyta a felsorolásból. Csak nem azért, mert ezekre a Fidesz-közeli Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozó Peron Kft. helyezhet el hirdetéseket? Nem, még a feltételezést is visszautasítom! Ja, hogy a Peron Kft. nem fogad el ellenzéki pártoktól hirdetési megrendelést? Van ilyen! A kapitalizmusban a magántulajdon, a magántulajdonos döntése szent és sérthetetlen. Mármint akkor, ha a hatalomhoz közel állókról van szó…,

…meg akkor, amikor az állam képviseletében intézkedők úgy gondolják, hogy ők bármit megtehetnek a magántulajdonnal. Plakátokat is oda és úgy ragaszthatnak, ahova, és ahogyan nekik tetszik. Mi mással, ha nem ezzel magyarázható, hogy a héten Budapest több részén, magánházakra ragasztották ki az országgyűlési választások kiírásával kapcsolatos hirdetményt. Például a IX. kerület több helyén ronda, barna ragasztószalaggal, ahogy esik, úgy puffan alapon, amint a mellékelt fotókon is látható.

Persze, erre nem tér ki az álságos fővárosi rendelet. Hogy is térhetne ki? A pártérdekek mindent visznek. A francot se érdekelnek itt a polgárok.

Az ellenzék az alkotmány módosítását, lényegében Janukovics elnök hatalmának megkurtítását követeli. Folyt. köv. holnap.

Az ukrán téma nem vezető helyen szerepelt a ma esti orosz állami televízió híradójában. Talán csak átmeneti ez a helyzet, mégis jó hírként fogadtam, hogy a hirtelen hidegre fordult időjárás, vagyis a mínusz 20–30, az északi tájakon a mínusz 50 fokos fagy következményeinek taglalása megelőzte a kijevi, a Krím-félszigeti és a zaporozsjei tudósításokat.

Medvegyev gondterhelt, mert nem fizetnek

Vlagyimir Putyin részt vesz az Orosz Föderáció kormányülésén. Ahogyan az rendszeresen előfordul, az ülésen az állami tévé kamerái is jelen vannak. Putyin elnök az asztalfőre ül, s már mondja is a misztereknek: „Az ukrán barátainkkal kötött hitelszerződéseket és energetikai megállapodásokat végrehajtjuk.”

A médiumaink elfogultak lesznek, mihelyt ellentmondásba kerülnek egymással a magasztos nyugati elvek, illetve az üzleti-hatalmi érdekek.

Heteken át meghökkentő volt látnom, hogy az Euronews – amit addig tényszerűen tájékoztató hírforrásnak gondoltam – elfogult beszámolókat sugároz Kijevből. A képsorok brutalitást mutattak akkor, amikor a kormány oldalán fellépő belügyes Berkut osztagokat filmezték, viszont a Majdanon, a Függetlenség terén táborozókat a hatalom önkényének áldozataként állították be. Ezt a felfogást tükrözték a magyar televíziók rövid hírei, a magyar újságok cikkei, a rádiók általam hallott kommentárjai is.

Igaz, ami igaz, Ukrajna a csöppet sem kedvelhető vezetők országa. Oligarchák telepszenek rá a parlamentre, a kormányzatra, a hivatalokra, a hatóságokra. Jó ideje olyanok irányítják az országot, akik a politikai hatalmat csupán arra használják, hogy a klánjukhoz tartozók vagyonát gyarapítsák.

Janukovics elnök szintén ilyen oligarcha. Miután megnyerte az elnökválasztást, nem azzal foglalkozott, hogy végre működő országot szervezzen Ukrajnából, hanem arra koncentrált, hogy eltakarítsa útjából a hozzá hasonló ellenlábasokat, továbbá még gazdagabbá tegye az ország egyik milliárdosát, történetesen saját fiát, s mindazokat, akik a hatalomhoz segítették őt. Mozgásterének növelése érdekében puccsszerűen elnöki rendszerré alakíttatta át az addigi parlamentáris kormányzási szisztémát. Mindezek alapján én lennék az utolsó, aki könnyet hullatna ezért az önelégült és hiú emberért.

Csakhogy nekem nagyon nem tetszik, ha azok a nyugati és hazai médiumok, amelyek a kiegyensúlyozott, az úgymond objektív tájékoztatás letéteményeseinek tekintik magukat, nagyon is elfogultnak bizonyulnak, mihelyt ellentmondásba kerülnek egymással a magasztos nyugati elvek és a nagyon is földhöz ragadt üzleti-hatalmi érdekek! Hozzájuk képest – Lehet ezen csodálkozni! – az orosz híradók tudósításaiban az eseményekben résztvevő minden oldal szemszögéből láthattunk képeket, hallhattunk megszólalásokat. Más kérdés, hogy az ezeket kommentáló vitaműsorokban már érvényesült az Oroszország-szemszög.

Úgy alakult ki ez a helyzet, hogy miközben Janukovics azt hitte: ravaszul manőverezik az Európai Unió, az Egyesült Államok és Oroszország között, valójában a nagyhatalmak ütközőövezetükké tették Ukrajnát. Az EU egy ukrán szempontból mit sem érő fecnit akart aláíratni annak érdekében, hogy az ország megnyitja piacát a nyugati cégek előtt. Oroszország úgy gondolja, hogy az itt élő orosz honfitársak, sőt állampolgárok érdekeinek védelme, a hozzá közel eső keleti területeken lévő repülőgép-, rakéta-, atomerőművi turbinagyártó stb. vállalatokkal való együttműködés, nem utolsó sorban az orosz Fekete-tengeri flotta bázisának védelme miatt van itt keresnivalója. Ami pedig az USA-t illeti, a fő szempontja alighanem az, hogy az orosz határokhoz minél közelebb tolhassa rakétáit.

Az EU főtisztviselői, a történelmi okokból érintett – s talán egy esetleges majdani területi osztozkodásra is gondoló – lengyel és litván politikusokkal szövetkezve a Vitalij Klicsko által vezetett Ütés (Udar) párt és a börtönben lévő Julia Tyimosenko híveit, vagyis a Haza (Batykivscsina) párt tagjait tüzelték fel tüntetésre. Ebben egy húron pendültek a kijevi amerikai nagykövetség diplomatáival, sőt az amerikai külügyminiszter Kijevben intézkedő helyettesével. (Csak egy pillanatra próbáljunk elképzelni egy fordított helyzetet! Na, ugye, ne megy?)

Oroszország pénzt, a fülig eladósodott Ukrajna számára életmentő összeget ígért, mi több szinte azonnal át is utalta az összeg egy részét, mindenesetre annak másfélszeresét, amit az EU egyáltalán megreszkírozott volna erre a célra. Hozzá az orosz média csak az utóbbi napokban kezdte arra biztatni az Ukrajnában élő oroszokat, hogy önkéntes osztagokat szervezve védjék meg városaik igazgatási központjait az ukrán szélsőségesektől.

Ebben a helyzetben az európai, köztük a magyar tudósításokban az ukrán elnököt, s az Ukrajnának pénzt folyósító Oroszországot megtestesítő Putyint mutatták be úgy, mint akik a rossz oldalon állnak. Értelemszerűen a jók szerepét a nyugati hatalmaknak és az általuk támogatott tüntetőknek osztották ki a mi médiumaink.

A világnak ez a feketének és fehérnek való megmutatása önmagában is kifogásolható lenne, de van még itt valami. Ahogy az előző bejegyzésben már leírtam: az egyik tegnap éjszakai orosz tévéműsorba bejátszott amatőr filmrészlet szerint amerikai kiképzők irányították az ukrán újfasiszta szervezetek nyári túlélő táboraiban zajló foglalkozásokat. Az adásban olyan kiképzőtisztek nevét is megemlítették, akik a 90-es évek elején Szerbiában is megfordultak.

Az ukrán újfasisztákról legyen elég annyi: a II. világháború alatt, a náci Németország hadserege által megszállt országrészekben, mindenekelőtt a Galíciában kegyetlenkedő, vérengző, illetve a belorusz falvak sokaságát felégető ukránok utódainak tekintik magukat. Nemzeti hősként tartják számon a háború alatt a németekkel együttműködő Sztyepan Andrijovics Banderat, aki Lvivben,1941. június 30-án kikiáltotta a független Ukrajnát. Banderának ma szobra áll a sok hányattatást megélt, hol Lembergnek, hol Lvovnak nevezett városban. Az ottani mai banderisták – egyéb dicső tetteik mellett – tegnap már lengyel turistabusz utasait vegzálták… Attól tartok, sokunk arculcsapása lenne, ha épp a nyugati hatalmak, mindenekelőtt az amerikaiak hoznák helyzetbe ezeket a más népek, népcsoportok gyűlöletére trenírozott osztagokat, miközben a nyugati, közte a magyar lakájmédia szabadságharcosokként jelenítené meg őket! Talán nem késő még figyelmeztetni erre.

Ma, az EU vezetői és az Oroszország elnöke közötti genfi csúcstalálkozón, nemkülönben az ukrán parlamentben mintha néhány lépést tettek volna annak érdekében, nehogy még véresebb, még több halottat követelő összecsapásokba torkolljanak az események. Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy Oroszország semmiképpen nem fog beavatkozni az ukrajnai eseményekbe. Az orosz elnök utalt arra, hogy készek tovább folyósítani a hitelt a szomszédos országnak, ám némi gondot okozhat, hogy lemondásra kényszerült Nyikolaj Azarov Ukrajna miniszterelnöke. Ezzel esetleg kérdésessé válhat a gazdaság szerkezeti átalakításának az eddigi kormányfő által kidolgozott terve, amelynek megvalósítása a pénz szakaszos folyósításának feltétele volt. A helyzetet érzelmileg sem könnyű kezelni – jelezte Putyin. Mert miközben Ukrajna épp ma kérte, hogy a gázszállítással összefüggő korábbi engedményeket további árcsökkentéssel tetézze meg a Gazprom, addig a Lvivben a négerek, a zsidók és az oroszok ellen feltüzelve toborozzák a Kijevbe, naponta induló autóbuszokra a tüntetőket.

Az orosz tévéhíradó ma esti tudósításából kiderült: Galícia székvárosában nyíltan beszélnek arról, hogy sok fegyver van a nacionalistáknál. Ehhez képest a ma fejleményeihez az is hozzátartozik, hogy immár az Ukrajnában élő oroszok – köztük az orosz nacionalizmustól átitatott bájkerek, a motorosok – is önkéntes csapatokat szerveztek, hogy szükség esetén megütközzenek az ukrán szélsőségesekkel. Szimferopolban az autonóm köztársaság képviselői megszavazták, hogy a nagyrészt oroszok lakta Krím félszigetre nem engednek be szélsőséges csoportokat. Ha az a forgatókönyv valósul meg, amit ma egyetlen józan ember sem kíván, ki-ki gondoljon majd arra, hogy vajon ő maga kellő körültekintéssel járt-e el, tudósított-e az ukrajnai helyzetről akkor, amikor még minden olyan egyszerűnek, csupán feketének és fehérnek látszott a kényelmes szerkesztőségi szobákból!

#

2014-ben, a Bekiáltás blogban Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban az alábbi posztok jelentek meg:

1. Egy üstben főhet a gulyás és a borscs? (2014.01.09.)

2. Ostobaság oroszokkal riogatni (2014.01.19)

3. A németek pénzelték Lenint - állítja az orosz állami tévé /2014.01.23.)

4. Ne a tükröt törjétek össze! (2014.01.25.)

5. Fekete forradalom narancsos pestissel (2014.01.27.)

6. Nő a neonácik befolyása Ukrajnában (2014.01.28.)

7. Torzítva tudósít Ukrajnáról a média (2014.01.28.)

8. Putyin: Finanszírozni kell Ukrajnát (2014.01.29.)

9. Dühösek az oroszok az ukránokra (2014.01.31.)

Egyre élesebben veti fel az amerikaiak szerepét az ukrajnai események alakításában az orosz állami televízió.

Az ukrajnai események hátterében mindenekelőtt az Amerikai Egyesült Államok áll. Azt akarja elérni, hogy befolyási övezete minél közelebb legyen az orosz határokhoz. Erre a következtetésre jutottak az orosz állami televízió ma éjszakai Kiküldött tudósító című műsorának résztvevői. Nem mintha nem lebegtették volna már eddig is ezt a lehetőséget a naponta zajló különféle adások szereplői. Ezúttal azonban olyan kiképzőtisztek nevét is megemlítették, akik a 90-es évek elején Szerbiában is megfordultak, illetve olyan – az adásba is bejátszott – amatőr filmekről azonosítottak be, amelyeken az újfasiszta szervezetek nyári túlélő táboraiban zajló foglalkozások résztvevőit örökítették meg. Az amerikai befolyás mellett az Európai Unió felelőssége is felvetődött a vitában. A résztvevők szerint, az EU tisztségviselőinek fogalmuk sem volt arról, hogy milyen veszélyes játszmába ütötték az orrukat.

A műsor alapját most is helyszíni riportok adták. A ma éjszakai adásban új elem volt az eddigiekhez képest, hogy az Ukrajna nyugati részeiből érkezett, kijevi magánlakásokban elszállásolt fiatal nacionalistákat is megszólaltak. Mellettük immár szerepet kaptak azok az orosz nyelven beszélők – főként nők –, akik a Berkut (szirtisas) elnevezésű belügyi alakulatok tagjainak hoztak élelmet, hogy érzékeltessék: őket támogatják a Majdanon, azaz a Függetlenség terén akciózókkal szemben.

A ma éjszakai adásban, ugyanúgy, ahogyan ez már tegnap is tapasztalható volt, nagy teret kapott annak hangsúlyozása, hogy a megmozdulások kezdeményezői a II. világháború alatti, a náci Németország hadserege által megszállt Lvivben (Lvov; Lemberg), 1941. június 30-án, kikiáltott független Ukrajna örököseinek tekintik magukat. E banderistákat gyakran mutatták olyan környezetben, ahol Sztyepan Andrijovics Bandera, az oroszok által kollaboránsnak, a nacionalista ukránok által nemzeti hősnek tekintett Ukrán Nacionalista Szervezet vezetőjének képe függött. (Banderát 1959-ben, Münchenben a KGB meggyilkolta.)

A felvételeken az ukrán nemzeti lobogó ritkábban, a háború alatt használt vörös-fekete zászló gyakrabban tűnt fel. Mindenekelőtt ezzel illusztrálták, hogy a Kijev főterét elfoglalók és a vidéki középületek ellen támadást indítók kétséget kizáróan olyan újfasiszták, akik nem az ellenzéki pártok vezetőinek engedelmeskednek. Az indulatok lehetséges elszabadulását mutatja, hogy a tegnapi napon ukrán nacionalisták lengyel turistabuszt tartóztattak fel, arra kényszerítették az utasokat, hogy az ukrán hősöket éltessék. Aki vonakodott, azt a háború alatti megtorlások során használt kifejezéssel fenyegették meg.

Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a stúdióba meghívottak – legyenek bár kijeviek vagy moszkvaiak – elsősorban újságírók, írók, közírók, esetleg társadalmi szervezetek képviselői közül kerültek ki. Az adásban – az elmúlt napokhoz hasonlóan – orosz kormányzati tényező nem szólalt meg. Oroszország – talán a Szocsi olimpia miatt – továbbra is tartja magát ahhoz, hogy közvetlenül nem avatkozik az eseményekbe. Ez volt érzékelhető abból is, hogy a műsorvezetőnek nem volt ínyére, amikor valaki Janukovics elnök legitimitását vetette fel. Az ország vezetője ugyanis parlamenti köztársaságban lett államelnök, amit aztán – saját hatalmának puccsszerű kibővítésével – elnöki rendszerré alakíttatott át.

Mint elhangzott: a folyamatok kiszámíthatatlanok abban az országban, ahol többszörösen megosztott a lakosság. Az oroszok és az ukránok nemzetiségi ellentéteit a görög-katolikusok és a pravoszlávok közötti vallási feszültségek terhelik. Ugyanakkor hatalmas a szakadék a mesésen gazdag felső réteg és a szegény tömegek között. Az államrendszert az oligarchák klánjai képtelenek megfelelően működtetni, minthogy a politikai hatalom megszerzését csupán saját klánjuk tagjainak további vagyonszerzése érdekében tartják fontosnak.

Január 28-án, kedden kiderül, hogy megszületnek-e az ellenzék által követelt döntések a parlamentben; új kormány alakul-e, eltörlik-e a szólás- és gyülekezési szabadságot korlátozó rendelkezéseket, amnesztiában részesülnek-e a kormányzati épületek elfoglalásában részt vevők, s hogy ez kielégíti-e a neofasiszták igényeit. Ha nem, előkerülhetnek a fegyverek, kivezényelhetik azokat a különleges, a Berkutnál nagyobb erőt képviselő egységeket, amelyeket még nem vetettek be. Várhatóan fel fog gyorsulni az itt élő oroszok önvédelmi szervezeteinek létrehozása. A hadsereg viszont, a megfigyelők szerint, egyelőre a laktanyákból fogja figyelni az eseményeket. Ezzel együtt, nem került le a napirendről a rendkívüli állapot bevezetése, bár az orosz televíziós vita résztvevői egyetértettek abban, hogy ehhez Janukovicsnak már nincs kellő hatalma.

#

2014-ben, a Bekiáltás blogban Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban az alábbi posztok jelentek meg:

1. http://bekialtas.blog.hu/2014/01/09/egy_ustben_fohet_a_gulyas_es_a_borscs
2. http://bekialtas.blog.hu/2014/01/19/ostobasag_oroszokkal_riogatni
3. http://bekialtas.blog.hu/2014/01/23/a_nemetek_penzeltek_lenint_allitja_az_orosz_allami_teve
4. http://bekialtas.blog.hu/2014/01/25/ne_a_tukrot_torjetek_ossze
5. http://bekialtas.blog.hu/2014/01/27/a_fekete_forradalom_narancsos_pestist_terjeszt
6. http://bekialtas.blog.hu/2014/01/28/no_a_neonacik_befolyasa_ukrajnaban
7. http://bekialtas.blog.hu/2014/01/28/torzitva_tudosit_ukrajnarol_a_media
8. http://bekialtas.blog.hu/2014/01/29/putyin_finanszirozni_kell_ukrajnat
9. http://bekialtas.blog.hu/2014/01/31/duhosek_az_oroszok_az_ukranokra

Hamarosan a fegyverek is előkerülnek a feszültségnek a kiömlő vér látványával való fokozására – jelentették ki az orosz tévében kijevi szakértők.

Fekete forradalomnak nevezte az orosz állami tévé A hét hírei című adása a kijevi eseményeket. A fekete jelző arra utal, hogy az autógumik elégetése következtében szüntelenül fekete koromfüst száll az égre. De arra is hivatott, hogy a nézők a II. világháború alatt a németek oldalán tömeggyilkosságokban résztvevő ukrán nacionalistákra is asszociáljanak. A helyszíni tudósítások vandálok háborújának mutatták a Majdanon zajló eseményeket. A kamerák segítségével jelen lehettünk, amikor az erélyes energetikai miniszter kiutasította a felkelőket a minisztériumból, s nem engedte, hogy átvegyék az Ukrajna áramellátása, köztük az atomerőművek feletti ellenőrzést.

Egymás után sorjáztak azok a képsorok, amelyek a Nyugat-ukrajnai városok egy-egy középületének elfoglalásáról adtak hírt. Amerikai, francia és görögországi tüntetéseken készült felvételekkel illusztrálták, hogy adott esetben legalább olyan brutálisan lépnek fel az ottani rohamosztagok, mint ahogyan ezt az ukrán belügy Berkut (szirtisas) elnevezésű rendvédelmi alakulatai tették, ám ez utóbbi a nyugati országok heves bírálatát váltotta ki.

A műsorfolyamban bőven játszottak be korabeli mozgóképeket arról, hogyan fogadták az ukrán banderisták 1941-ben a náci Németország hadseregét, majd 100 ezres nemzeti hadsereget szervezve miként álltak a németek szolgálatába, s vettek részt Ukrajna mellett elsősorban belorusz falvak sokaságának felégetésében, emberek legyilkolásában. A szörnyűségekről egykori jegyzőkönyvek, fotók, az elpusztított falvak nevét emlékművek révén, illetve történészek és még élő szemtanú mondataiból alkothattunk képet.

A terjedelmes összeállításban mindössze egy 10-15 másodperces bejátszást láthattunk arról, hogy az ukrajnai helyzetről Putyin elnök vezetésével tanácskozott az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsa. Hogy miről beszéltek és döntöttek, arról nem adtak hírt. Gondolom, a Szocsi olimpia miatt tartózkodik az orosz vezetés minden olyan kijelentéstől, ami kedvezőtlen hatással lehetne a játékok megrendezésére…

Alekszandr Prohanov, a russzofil (szlavofil) – de nacionalistának is nyugodtan mondhatjuk – orosz író és folyóirat-főszerkesztő viszont épp Oroszország tartózkodó magatartása miatt fejezte ki aggodalmát. Az RTR Planétán késő éjszaka sorra került interjúban elmondta: Oroszország nem készíti fel a keleti részek orosz ajkú és állampolgárságú lakosságát a szervezett ellenállásra arra az esetre, ha a Majdan irányítói megkezdik offenzívájukat a keleti városok, illetve a legutóbbi elnökválasztáson Janukovicsra szavazó Kárpáton túli terület (számunkra: Kárpátalja) ellen.

Véleményét arra alapozta, hogy az elmúlt napokban nem csak Kijevben járt a felkelők között, hanem nagy kelet-ukrajnai gyárakat – repülőgépgyárat, orosz atomerőművek turbináit és rakétákat készítő üzemeket – keresett fel. Tapasztalatai szerint a keleti területeken élő oroszoknak nincs veszélyérzetük, mintha a felhők között járnának. Békésen végzik a munkájukat, el sem tudják képzelni, hogy egy nacionalista fordulatot követően másodrendű állampolgárokká válhatnak, megtiltják nekik a hivatali érintkezésben az orosz nyelv használatát, a vezető állásokat ukránok foglalják el, megszüntetik az orosz Fekete-tengeri flotta bázisát és így tovább.

Prohanov szerint már hallatniuk kellene a szavukat, tüntetéseket, polgári véderőt kellene szervezni a városokban, mert a korábbi eseményekre visszautaló megfogalmazása szerint „a narancsos pestis” őket is fenyegeti. A Majdan olyan, mint egy tűzgolyó – mondta. Ám a közepén egy hideg mag – az irányító katonai szakértők szűk köre – Ukrajna nagyvárosaiba folyamatosan küldi ki a jól felkészített csoportokat, hogy egyre több helyen szítsanak lázadásokat. Szerinte már nem lehet számítani Janukovicsra, akit kétszeres árulónak nevezett. Először azért, mert nagygyűlésen ígérte meg, hogy az alkotmányos viszonyokat fenntartja, de nem tartotta be szavát. Másodszor azért, mert elárulta, odadobta a hozzá közelállókat, mindenekelőtt a miniszterelnököt. Prohanov ezt arra vezette vissza, hogy Janukovics csupán egy kapzsi és ravasz üzletember, aki arra játszott, hogy tovább gyarapíthatja a vagyonát az Európai Unió és az USA közötti egyensúlyozással.

Ezzel szemben, az interjút megelőző, hat felkészült szakértő közötti tévévitában, a résztvevők egyetértettek abban, hogy Oroszország ne avatkozzon be közvetlenül az eseményekbe. Ukrajna önálló ország, oldja meg a problémáit egyedül! Egyelőre nem szabad több pénzt átutalni sem – mondták, jóllehet mindannyian tartanak attól, hogy a korábbi balkánihoz, vagy a mostani szíriaihoz hasonló helyzet alakulhat ki az Európai Unió és az USA manőverei nyomán. A helyszínt ismerők szájából hangzott el, hogy bár az események alig zavarták meg eddig Kijev életét, a Majdan immár egy jól szervezett katonai alaptáborhoz hasonlít. A körülbelül kétezer ostromra kiképzett és lelkes harcos között Szíriában harcolt ukrán zsoldosok is vannak. Úgy vélték, hogy hamarosan előkerülnek a fegyverek. Ahogy fogalmaztak: egy idő után a feszültséget csak a kiömlő vér látványával lehet fokozni. Amikor a fegyverek megszólalnak, talán O’bama és Angela Merkel is felébred, s megértik mit okoztak Ukrajnában, ahol természetesen a belső feszültségekre – munkanélküliség, a gazdag ukránok részvétlensége a szegényekkel szemben, a fiatalok vágya az európai minőségű életre, az elképesztő korrupció – rakódik rá a külső befolyás.

#

2014-ben, a Bekiáltás blogban Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban az alábbi posztok jelentek meg:

1. Egy üstben főhet a gulyás és a borscs? (2014.01.09.)

2. Ostobaság oroszokkal riogatni (2014.01.19)

3. A németek pénzelték Lenint - állítja az orosz állami tévé /2014.01.23.)

4. Ne a tükröt törjétek össze! (2014.01.25.)

5. Fekete forradalom narancsos pestissel (2014.01.27.)

6. Nő a neonácik befolyása Ukrajnában (2014.01.28.)

7. Torzítva tudósít Ukrajnáról a média (2014.01.28.)

8. Putyin: Finanszírozni kell Ukrajnát (2014.01.29.)

9. Dühösek az oroszok az ukránokra (2014.01.31.)

Mintha nem tesztelték volna előzetesen fókuszcsoportos vizsgálattal a beszédet. Ha meg igen, akkor dilettánsokkal dolgoztattak.

Már vagy tíz perce beszél Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, úgymond Magyarország következő miniszterelnöke, amikor először hangzik fel gyér taps a budapest Papp László Sportarénában. A hosszú és a tévében unalmas életrajzi filmet követően a rendezvény vezérszónoka élőben sem teremt parázs hangulatot. Miközben hallgatom a választási kampánynyitónak szánt mondatokat, először úgy tűnik fel előttem, mintha elemezni akarná az ország helyzetét. Ám az elemzés nem elég mély. Amit hallok: iskolás módjára felmondott lecke, amelyben minden célcsoport rutinosan megszólíttatik. Bajnainak, Gyurcsánynak, sőt Horn Gyulának is jut egy-egy jó szó.

Ez nekem kevés. Még akkor is kevés, ha tudom, hogy most elsősorban a párttagságot, a választási kampány aktivistáit kell feltölteni. De szerintem ők is sodró lendületű előadást várnának. Ehelyett széteső, egy-egy témára többször is visszatérő, apró poénocskákkal tűzdelt mondatok sorjáznak monoton tempóban. Ennek ellenkezőjére lenne szükség ahhoz, hogy az orbánisták országlásából kiábrándultak elhiggyék, hogy az MSZP-vel összefogott demokratikus ellenzék tagjai perspektivikus alternatívát nyújtanak számukra. Ám figyelmesen hallgatva sem jövök rá, hogy mi az a távlati cél, aminek hallatán az előző négy évben csalódottak szeme egyszeriben fényesebben kezdene ragyogni: „Na, ez az! Végre kimondta valaki, amire vágyom, amihez érdemes igazítanom a jövőmet!

Ahogy telik az idő – számos hasonló beszéd írójaként – könnyen rájövök, hogy Mesterházy szövegében valójában benne van egy jó szónoklat lehetősége. De például nem lett volna szabad lineáris szerkezetet választani. Az in medias res régen kipróbált módszerével kellene élnie. Például kezdhette volna azzal, ami most, a megszólalás közepe táján üti meg a fülemet: „Nem bírunk ki még négy évet!” Ha ezt még egy-két mondattal megtoldja, garantáltan már az elején felcsattan a taps. Ráadásul ebből a felütésből logikusan következtek volna a válaszok arra, hogy miért nem bírható ki az újabb négy esztendő.

A poénocskákat kifejezetten nem szívelem. Ezeket Mesterházy nem tudja odáig juttatni, hogy a saját közönség (!)  derüljön rajtuk. Régen rossz, ha a poéneregetőnek kell mosolyra fakadnia, ahelyett, hogy a közönség nevetne! Viszont most ez történik. Ehhez képest képzelem, mit szólnak a vicceskedéshez a rádióhallgatók, vagy a tévénézők… Most éppen elköveti azt a hibát, hogy felsorolásba kezd és sorszámozza az egyes pontokat. Egyenként írom és beszámozom a témákat. Be is jön a papírforma! Nem bír ellenállni a kísértésnek – a szónokok általában már csak ilyenek, ezért is tiltják nekik a spindoktorok a sorszámozást – és a hatodik tézis után behoz még egyet. Csak úgy mellékesen, ám én már tudom, hogy a végső elszámolásban feleslege lesz. Így is történik. Ő közli, hogy hét nagy témakörre kell koncentrálni: éhezés, oktatás, munkanélküliség, hajléktalanság, tisztességes orvosi ellátás, törvény előtti egyenlőség – itt azonban félszegen bedobja a véleményszabadság problémáját –, békés, nyugodt ország megteremtése. Szóval nem hét, hanem nyolc.

Nem sorolom tovább, hiszen még vége sincs a szónoklatnak. Viszont, mintha nem tesztelték volna előzetesen fókuszcsoportos vizsgálattal a beszédet. Ha meg igen, akkor dilettánsokkal dolgoztattak. Ugyanis csak azokra a részekre kellett volna építeni, amelyeket az alanyok magas tetszési indexszel honoráltak. Ezek nyilvánvalóan azok lettek volna, amelyeket a csarnok közönségsége is megtapsolt jobbára a szónoklat második részében. A többit pedig el kellett volna feledni, s akkor az egész pergőbb, hatásosabb lett volna.

#

Vehemens megjegyzéseket váltott ki a kommentelőkből „A németek pénzelték Lenint – állítja az orosz tévé” című posztom. Viszontválasz következik.

Eddig 86 komment érkezett „A németek pénzelték Lenint – állítja az orosz tévé” című posztomra. A megjegyzések többféle értelemben tanulságosak. Mindenekelőtt köszönöm a hozzászólásokat. Főként köszönöm a figyelmeztetést az amerikaiak első világháborús hadba lépésének időpontjával kapcsolatban. Ezt a Lusitania elsüllyesztésének évére tettem. Hibásan, ezért az erre vonatkozó mondatomat ennek figyelembe vételével korrigáltam.

Többen felvetették, hogy ismert történetet dolgoztam fel. Így van! A poszt elején magam is közöltem, hogy a film 2004-ben készült, s mindjárt a harmadik bekezdés végén arra is felhívtam a figyelmet, hogy a történet nem egészen ismeretlen az érdeklődők előtt. Én azonban – amint ezt néhányan megértették – nem a magyar, hanem az orosz néző tájékozottságáról szerettem volna látleletet adni, illetve azt bemutatni, hogy mit és hogyan közölnek vele az elmúlt évszázad orosz történelmének egy meghatározó szeletéről.