Ukrajna: Államcsínyt támogattak a nyugatiak

A Spiegel Online német hírportál a jelentős nyugati médiumok közül elsőként világított rá, mennyire elhibázott az ukrajnai események kettős mércét tükröző nyugati megítélése.

Ukrajna - Banderistak Jarossal.jpeg Az MTI március 5-én közölt összefoglalót a Spiegel Online német hírportál értékeléseiből, amit többek között a hvg is közreadott. Eszerint „Az új ukrán vezetés ’végzetes hibái’ és a német külpolitika ’katasztrofális’ teljesítménye is hozzájárult a krími válsághoz”.

1.) Fegyveres osztagok grasszálnak

A német, a francia és a lengyel külügyminiszter februári kijevi tárgyalásain kidolgozott megállapodás szerint az ukrán átmeneti kormánynak le kellett volna fegyvereznie a szélsőjobboldali milíciákat. S miután ez nem történ meg, az érintett nyugati külügyminisztereknek a megállapodásban részes felekként panaszt kellett volna emelniük a szerződésszegés miatt.

Megjegyzem, amikor néhány napja az orosz állami televízió riportere az új ukrán belügyminisztert arról kérdezte: mikor fegyverzik le a majdanos osztagokat, azt a választ kapta, hogy ő ilyet nem fog tenni. Ennek egyik következménye, hogy Nyugat-Ukrajnában olykor fegyveresek törnek be városi tanácsi ülésekre, s azt követelik az ott ülőktől, hogy esküdjenek fel az új kormányra.

2.) Nincs nemzeti egységkormány

A nyugati külügyminiszterek által is ellenjegyzett február 21-i egyezmény „nemzeti egységkormány” felállításáról rendelkezik. Ennek ellenére sem a lakosság több mint egyharmadát kitevő orosz (a román, a magyar stb.) kisebbség, sem az előző választáson többséget szerzett Janukovics-féle Régiók pártjának (Partyija Regionov) képviselői nem szerezhettek helyet a kabinetben. Ellenben az „orosztalanítást” követelő, az Európai Uniót elutasító Szabadság (Szvoboda) párt több minisztériumot kapott.

Megjegyzem, hogy a Szvoboda vezetője állt már bíróság előtt zsidóellenes uszítás miatt, továbbá németországi neonácikkal tart kapcsolatot, miközben erőteljesen támaszkodik a több ezer ukrán, újnáci banderista fegyverest összefogó Jobboldali Szektorra (Pravij szektor). Ez utóbbit a posztot illusztráló, banderisták felvonulását mutató fotómontázson is látható Dmitrij Jaros irányítja, aki ellen ma adott ki nemzetközi körözést az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság arra hivatkozva, hogy a Jobboldali Szektor vezetőjének internetes oldalán egy a Doku Umarov csecsen hadúrhoz intézett felhívás jelent meg korábban azzal a kéréssel, hogy a több oroszországi terrorakciót is magára vállaló kaukázusi vezér támogassa Ukrajnát, és hívei fokozzák tevékenységüket Oroszország ellen.

3.) Államcsíny történt

Február 4-én hajnali háromnegyed 3-kor közzétett posztomban, – szembemenve csaknem a teljes magyar média hangadóival – azt bátorkodtam írni: „A megelőző választásokon alulmaradt, a nyugat által támogatott politikusok – Ne köntörfalazzunk ebben a dologban! – puccsal, igenis puccsal vették be az ukrán parlamentet.” Délben aztán meghallottam, hogy Vlagyimir Putyin is hasonlóképpen fogalmazott, amiből ugye csak annyi következhetett volna, hogy én egy elfogult oroszbarát vagyok.

Megjegyzem azonban, hogy a Spiegel elemzője is erre a következtetésre jutott. Eszerint a nyugati politikusok igen nagy hibát követtek el, amikor a Viktor Janukovics államfő elleni felkelésre biztatták az ellenzéket. Janukovics ugyan egy despota, de mégis választott elnöke volt az országnak. Ehhez képest habozás nélkül elismerték az „államcsínnyel hatalomra jutott kormányt”. Bizony mondom, nincs most könnyű helyzetben az Európa Tanács Velencei Bizottsága, amelyhez az orosz duma, a parlament alsó házának elnöke azért fordult, hogy megvizsgáltassa, törvényesek-e az oroszok szerint illegitim ukrán parlament döntései. Mert vagy szent a demokrácia, amelynek egyik talpköve a parlamenti választás, vagy a jövőben bárki megdönthet fegyveresen bármely szabadon választott kormányt, ha az egyébként megfelel a nyugati gazdasági, politikai, geopolitikai stb. érdekeknek.

4.) Moszkva nélkül is megmozdultak az oroszok

Krím orosz lakossága már az orosz katonák megjelenése előtt szembeszegült az új kijevi vezetéssel – világít rá a Spiegel elemzője.

Megjegyzem, hogy az orosz lakosság krími és kelet-ukrajnai megmozdulásait először az a kijevi parlamentben, az államcsíny másnapján elhangzott bejelentés váltotta ki, hogy a jövőben csak ukránul lehet beszélni Ukrajnában. Ráadásul ezt azonnal követte a kisebbségi nyelvhasználatot lehetővé tevő törvény megsemmisítése. A kisebb megmozdulásokra persze ráerősített az orosz média, amely példaként állította a többiek elé azokat, akik ellenálltak az ukrán hegemón törekvéseknek. A harmadik lökést az orosz ajkúak tiltakozásához az adta, amikor a többségében orosz lakta keleti országrészben szervezett nyugat-ukrajnai szabadcsapatok jelentek meg, hogy betörjenek a közigazgatási épületekbe, s ott átvegyék a hatalmat a választott vezetők helyett.

5.) Putyin nem mondhat le a Krímről

A Spiegel Online egy másik írásában a hírportál publicistája, Jakob Augstein szerint egy orosz államfő nem teheti meg, hogy lemond a Krím félszigetről, ezt pedig Angela Merkel kancellárnak és Frank-Walter Steinmeier külügyminiszternek tudnia kellett volna.

Megjegyzem, ha valaki nem ebből kiindulva ítéli meg az eseményeket, és Oroszország magatartását, önmagát csapja be. Lehet ugyan kígyót-békát kiabálni Vlagyimir Putyinra, ő azonban nem teheti meg, hogy feladja a Krímet, amit már az angolok, majd a németek is szerettek volna megszerezni. Ha megteszi, és ráadásul Oroszország határaihoz még közelebb engedi a most Törökországban, Romániában és Lengyelországban felállított amerikai rakétákat, akkor Gorbacsovhoz hasonlóan, közönséges árulónak fogja őt tekinteni az orosz nép. Az a nép, amelynek emlékezetében zseniális zenedarabok, nagy ívű regények, megrázó költemények tartják ébren a bizalmatlanságot, amit a többszörös lengyel hódítási kísérletek, Napóleon negyven százalékban franciákból, hatvan százalékban más európai országokból verbuvált hadseregének 1812-es hadjárata, a XIX. század közepén az angoloknak a Krím ellen vezetett támadása, a XX. században a németeknek és a velük szövetségeseknek Oroszország legyűrésére indított háborúi, vagy a Szovjetunió szétesése után a nyugati tőkések és az őket kiszolgáló oligarchák féktelen tobzódásai alakítottak ki.

Ugyanakkor meglehet, hogy a Nyugat kezdettől fogva Ukrajna felosztására játszik, az a célja, hogy kialakuljon egy nyugati és egy keleti ukrán állam – írja a Spiegel Online szerzője. „Inkább egy fél Ukrajna a mi oldalunkon, mint egész Ukrajna az oroszok oldalán? Amennyiben ez a helyzet, a német külpolitika mégis sokkal fortélyosabb, mint amilyennek Frank-Walter Steinmeier tűnik” – fejeződik be a német elemzés.

Azt teszem ehhez hozzá, hogy hónapok óta köztudott: Kelet-Európa több országa készül arra, hogy egy esetleges osztozkodásban kihasítson magának egy darabot ebből a formálisan ma még egy államnak tekintett országból, amelynek lakossága azonban az elmúlt húsz egynéhány évben képtelen volt nemzetként is eggyé lenni. Az eltelt idő rövidsége mellett a nyelvi, a történelmi, a vallási, vagyis a kulturális okok egyaránt közrejátszhatnak ebben. És akkor még nem beszéltünk a nagyhatalmak úgymond geopolitikai érdekeiről, amit persze jó szokás szerint ideológia maszlaggal fednek el minden oldalon.

A Bekiáltás blogban 2014-ben Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban megjelent bejegyzések listája: