Ukrajna: Információs háború áldozatai lehetünk

A nyugati, benne a hazai média már azelőtt torzítva tálalta az USA és az Európai Unió befolyási övezetében élők számára a történteket, hogy a tüntetők kikényszerítették volna az elnöknek és pártjának visszavonulását.

Ukrajna - Krim Stop Majdan.jpegIrigylem azokat a politikusokat és újságíró-szerkesztőket, akik magabiztosan foglalnak állást Ukrajna és Oroszország konfliktusában, s vagy az egyik, vagy a másik oldal mellett teszik le a garast. Vannak, akiknek szemében Oroszország a rossz fiú, vannak, akik szerint a nyugat által támogatott új ukrán hatalom az – és fordítva. Persze a többség inkább Oroszországot festi le sötét színekkel. Annak vezetőjét, Vlagyimir Putyint hűvös zsarnoknak láttatja, aki a Krímben zajló események miatt méltatlanná vált arra, hogy a nyugati államok vezetői maguk közé engedjék a jövőben.

Ehhez képest én magam tele vagyok kétségekkel.

Igaz, nem szakértőként formálok véleményt. Csak egy civil vagyok, aki pár évtizede érdeklődéssel tanulmányozza a térség történelmét, kultúráját. Esetleg azt tehetem még hozzá, hogy miután érzékelni kezdtem az ukrajnai feszültségeket, ám ezekről heteken át semmilyen hírt nem adott a magyar média, magam kezdtem információkat gyűjteni a legkülönfélébb forrásokból, majd ezek felhasználásával posztokat írtam. Az elmúlt két hónapban, a Bekiáltás blogon, ezt leszámítva, tizennyolc jegyzetet tettem közzé, amelyek az Index, a blog.hu és a Mandiner közvetítésével összesen negyvenezer olvasó érdeklődését váltották ki. De mint fentebb jeleztem: sokakkal ellentétben korántsem vagyok biztos abban, hogy átlátom, mi miért is történik a Kárpátok keleti külső karéjától a Dnyeper folyó baloldaláig terjedő, déli irányban a Fekete-tengerig elterülő térségben. Viszont annál nagyobb a zavarom amiatt, hogy egészen más megvilágításban mutatja az eseményeket a nyugati, benne a hazai média, mint a keleti orosz-ukrán.

A híreket az egyik oldal támogatására adagolják

Talán ott vétettem el, hogy tényleg többféle forrásból igyekeztem tájékozódni. Ha csak a nyugati csatornákat részesítettem volna előnyben, most bizonyára bátrabban osztanám az észt. De vesztemre, néztem az RTR orosz állami televízió hír- és vitaműsorait, az ukrán internetes televíziók folyamatos helyszíni közvetítéseit, olvastam orosz nyelvű ukrán hírügynökségek óránként többször frissített jelentéseit. Amit ezekben láttam, olvastam, annak heteken át nyoma sem volt az Euronews, a BBC, a CNN, s az ezek felfogását tükröző magyar híradókban, a Klubrádióban, s a más tekintetben is üresjáratban működtetett Kossuth Rádióban.

Következésképp az elhallgatásokkal a nyugati, benne a hazai média már azelőtt torzítva tálalta az USA és az Európai Unió befolyási övezetében élők számára az Ukrajnában történteket, hogy a Kijev főterén tüntetők kikényszerítették volna a törvényes választásokon hatalomra került Janukovics elnöknek és pártjának visszavonulását. Nem mellesleg semmibe véve azt a február 21-ei megállapodást, amit a francia, a német és a lengyel külügyminiszter is ellenjegyzett, mintegy államaik nevében garantálva, hogy a benne foglaltaknak érvényt szereznek.

Később, amikor végre rendszeresek lettek a nyugati adókon a híradások, azok mindig a tüntetők szemszögéből készültek. A rendőrök, a Berkut alakulatok áldozataiként jelenítették meg őket, miközben az orosz híradók képsorain azt is láthattuk, hogy a középületek védelmére kivezényelt, csak pajzsokkal, botokkal felszerelt rohamosztagosok között is sok a sebesült, a molotov koktéloktól égési sérüléseket szenvedett, sőt a halott. Jellemző módon a médiumaink a halottak számát mindig csupán egy adattal jelezték, s ezzel azt sugallták, hogy áldozatok csak a felkelők között vannak.

Tegyük hozzá, hogy a mi médiumainkból teljesen hiányzott, s ma is hiányzik, az orosz kormányzati tényezők és a befolyásos orosz értelmiségiek érvelésének ismertetése, továbbá az orosz ajkú lakosság érzelmekkel teli megmozdulásainak közvetítése, az oroszok által lakott keleti országrészben zajló ellentüntetések méreteinek érzékeltetése. A mi híradóinkban nem láttam azokat a több nyugat-ukrajnai városból is nyilvánosságra került képsorokat, amelyeken a felkelők bilincsbe verve mutogatnak a tömeg előtt helyi vezetőket, és a hidegben vízzel locsolják őket, mert azok nem hajlandók a törvényes kormánynak tett esküjüket a csőcseléknek tett fogadalommal lecserélni.

A tényeket vélemények igazolására használják

Olyannyira feltűnő volt a nyugati média elfogultsága, hogy egyre inkább ráeszméltem: a helyzet kiéleződését – sőt szándékos kiélezését – információs háború is kíséri. Elképzelésem sincs róla, miként zajlik a nyugati médiumok befolyásolása, de nyilvánvaló, hogy az igazán nagy nézettségű médiumokba gyakorlatilag nem, vagy alig kerülnek be a nyugati vezetők kinyilatkoztatásait nem igazoló tények, jóllehet ezek egyébként hozzáférhetők az interneten, vagy átvehetők lennének az orosz médiumokból.

Nálunk csak megemlíttetett például – Megemlíttetett? –, hogy Victoria Nuland, az USA európai és eurázsiai ügyekben illetékes államtitkár-helyettese, aki a helyszínen is részt vett a kijevi események alakításában, az USA Ukrajna Alapítvány december 13-án, Washingtonban megrendezett konferenciáján kijelentette, hogy Ukrajna demokratizálására és úgymond demokratikus intézményeinek fejlesztésére 5 milliárd dollárt különítettek el. Erről az apróságról az immár nagy számban megszólaló elemzők valahogy mindig elfeledkeznek, noha a tisztességes az lenne, ha az ilyen és ehhez hasonló megnyilatkozásokat is figyelembe vennék. Mint ahogy azt szintén illene számba venniük, milyen szerepet játszottak az amerikai illetőségű kiképzőtisztek azoknak az újnáci alakulatoknak a felkészítésében, amelyek a kijevi Majdan kemény magját alkották és alkotják, no meg a nyugat-ukrajnai erőszakos cselekmények hangadói, irányítói voltak.

Persze az sem kapott hangsúlyt nálunk, hogy február 3-án, Kijevben tanácskozást rendeztek a Nácizmus nélküli világ elnevezésű nemzetközi jogvédő szervezet égisze alatt. A tanácskozáson a világ különböző országaiból érkezett antifasiszta szervezetek képviselői, ukrán politikusok, külföldi szakértők és újságírók vettek részt. E rendezvényt követően Kissinger, a volt amerikai külügyminiszter a CNN-ben figyelmeztetett: „Amerikának nem érdeke, hogy a ’megszállt erőd’ helyzetébe sodorja az oroszokat, hogy azok kénytelenek legyenek megmutatni, mire képesek.”

Az értekezleten résztvevő finn Johan Bekman, a társadalom- és politikatudományok doktora, aki ezt megelőzően több napon keresztül tanulmányozta a kijevi főtér, a Majdan világát, kijelentette az ukrpravda.ua internetes kiadványnak: „Nincs itt semmilyen Euromajdan. Ez – Dollármajdan, amit a nyugati különleges szolgálatok finanszíroznak. Olyan szervezetek, amelyek az Európai Unió, az USA és a NATO jelentős támogatását élvezik. Mindaz, ami itt történik, kísérlet arra, hogy akadályozza az orosz-ukrán kapcsolatokat és Ukrajna euroázsiai szervezeti integrálását. Az eseményeknek nem békés jellegük van – magának Ukrajnának nagy erővel történő banderizálása, azaz ukránfasizálása folyik; Kijev központjában az utcák és az épületek fasiszta megszállása zajlik. (…) Amerika geopolitikája már jó ideje Oroszország ellenes. Egyes amerikai elemzők szerint Európa közepén szükség van ilyen megmozdulások szervezésére, minthogy ily módon ellenőrzés alatt lehet tartani Oroszországot.”

A nyugatiakat az igazság bajnokaiként jelenítik meg

Az ilyen, és ehhez hasonló megnyilatkozások lényegében hiányoztak és hiányoznak a médiumainkból. És hiányzik ezek kibontása, igazságtartalmuk tüzetes vizsgálata, ellenőrzése. De azokkal a hírekkel sem találkoztam nálunk, amelyek szerint a szélsőségesek országszerte fenyegették a rendőrök feleségeit és gyerekeit: bajba kerülnek, ha férjük, apjuk felvenné a szolgálatot. És nem hallhattuk azoknak az orosz ajkú, elkeseredett ukrajnaiaknak megszólalásait sem, akik kétségbe estek, miután a megelőző választásokon alulmaradt, a nyugat által támogatott politikusok – Ne köntörfalazzunk ebben a dologban! – puccsal, igenis puccsal vették be az ukrán parlamentet, majd szinte mindjárt arról határoztak, hogy a jövőben, Ukrajnában csak ukránul lehet megszólalni. Aztán bemutatták az eltávolított-eltávozott elnök giccses palotáját, de senki nem mutatta meg, hogy a börtönből kiszabadított Tyimosenko, illetve Jacenyuk, az új miniszterelnök ugyanolyan fényűző rezidenciát tart fenn Kijevben.

A kezdeti egyoldalú tájékoztatáson később már alig segített, hogy az Index, meg a Népszabadság végre helyszínen dolgozó tudósítók jelentéseit kezdte közölni. Ráadásul továbbra is azok a beszámolók uralják a médiumainkat, amelyek a nyugat képviselőit az igazság bajnokainak láttatják, Oroszországot viszont az elvetemült gonoszság államaként aposztrofálják. Előttem mindenesetre farizeus magatartásnak tűnik fel ez, amikor a múltban az USA – úgymond a demokrácia védelme és terjesztése érdekében, akár ENSZ felhatalmazás nélkül is – meglehetősen gátlástalanul avatkozott be katonai eszközökkel a világ legkülönbözőbb részein, továbbá szerepe igencsak megkérdőjelezhető mondjuk Irakban, Afganisztánban, Pakisztánban, Szíriában, vagy a vele szövetséges államok vezetőinek, s gyakorlatilag a világ összes telefonbeszélgetésének, adatforgalmazásának lehallgatásában.

Ilyen körülmények között persze fel sem vetődik például, hogy vajon Oroszország miért szánta el magát a Krímben való beavatkozásra. Elhallgatnak előlünk olyan egyszerű szempontot, hogy Putyin, akinek intézkedéseit országa lakosságának 67,7 százaléka támogatja, egyszerűen nem teheti meg, hogy nem tesz valamilyen lépést a Szovjetunió szétesése utáni kapkodó osztozkodás következtében Ukrajnában rekedt 12 milliónyi orosz érdekében. Senki nem kísérli meg annak elénk tárását, hogy az orosz elnök önmaga bukását kockáztatná, ha nem használná ki a lehetőséget az országa számára stratégiailag fontos, a több száz éve orosz területnek számító Krím visszaszerzése érdekében, ha már egyszer a mohó nyugati államok, és szervezetek ügyetlen ukrajnai manőverezései következtében erre lehetőség adódik.

Az úgymond igazsággal fedik el a valóságot

Mindez azonban nem azért fontos, hogy igazságot szolgáltassak Oroszországnak. Egyrészt, aligha szorul rá, s ha igen, akkor sem tőlem remélné ezt. Másrészt a politika és az igazság sosem jártak, ma sem járnak kart karba öltve. Oroszországot, mint ahogy bármilyen más államot is, nem az igazságérzet, hanem az érdekek vezérlik. E tekintetben Oroszország sem nem különb, sem nem alávalóbb másoknál. Putyin, Obama, Merkel és a többiek, meg az általuk képviselt rendszert tükröző-szolgáló média az úgymond igazságot csak olyankor rángatják elő, amikor el akarnak fedezni valamit a tömegek elől. Amikor kínos lenne bevallani, hogy hatalmi-gazdasági meggondolások vezetik lépéseiket, határozzák meg döntéseiket. Esetleg nagy hatalmú csoportok érdekeinek szolgálatába állítják az állam különféle gépezeteit, vagy épp ténylegesen is a választóik nagy tömegeinek akarnak kedvezni azzal, hogy más országok rovására intézkednek.

A világban zajló eseményeket, köztük ezt a mostani ukrán–orosz konfliktus mezében jelentkező kelet–nyugati hatalmi játszmát, s az annak részeként zajló információs médiaháborút figyelve, az a benyomásom, hogy a politikai-gazdasági hatalom birtokosainak cselekedeteit egyre gyakrabban motiválják sunyi, sőt alantas meggondolások a demokráciákban is. Ám ha ezek úgymond szabad sajtója is ugyanúgy elhallgatja a fontos információkat, ahogyan a diktatúrákban sem osztják meg a tömegekkel a részleteket, akkor bizony a magasabb rendűnek mondott hatalomgyakorlási-kormányzási formáció ugyanolyanná válik, mint az a megvetett másik. A végén pedig áldozatai leszünk ennek a gyakorlatnak mindannyian, mert kis idő elteltével már fogalmunk sem lesz róla, hogy mi történik körülöttünk, s ránk hivatkozva milyen intézkedéseket hoznak a hatalom birtokosai éppenséggel rólunk.

Azok pedig, akik csak az egyik oldal híreinek ismeretében formáltak és formálnak véleményt ezekről a térségünket alapvetően befolyásoló mostani folyamatokról, legyenek bár politikusok, vagy publicisták, valójában csak hangulatkeltők, nem pedig olyan valakik, akik a tisztánlátást segítenék elő. Ahogy ez már nagy kataklizmák előtt lenni szokott... Úgy vélem, ez itt az igazi baj, nem pedig az, hogy az ukrán-orosz vitában most éppenséggel kinek van, kinek lehet igaza!

#

A Bekiáltás blogban 2014-ben Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban megjelent bejegyzések listája:

 

Címkék: média, náci, USA, Európai Unió, Obama, Oroszország, Ukrajna, Merkel, Putyin, Janukovics, Kissinger, Tyimosenko, Krím, Majdan, Jacenyuk, banderista, Nuland, újnáci