Ép ésszel nem képzelhető el, hogy Angela Merkel látogatásának a Fidesz ellehetetlenítése, vagy Orbán Viktor leváltása lenne a célja.

A korrupciómentes kormányzásról értekezik a jehovisták hozzánk most beadott, Őrtorony című, 2015. január 1-jei keltezésű, New Yorkban szerkesztett, magyar nyelvű kiadványa. A témával foglalkozó első cikk a Transparency International adatait ismerteti. Ebből is látható, hogy a kormány ellen indított korrupció-hadművelet milyen átfogó, s hogy mekkora külső nyomás nehezedik Orbán Viktorra és rendszerére.

A korrupciós kártya kijátszása feltehetően azt szolgálja, hogy nagy geopolitikai törekvések előtt tegyék szabaddá azt az utat, amelyre momentán a magyar kormányfő is rakosgat keresztbe akadályokat. Ezzel együtt, normális ember nyilván nem bánná, ha legalább némileg visszaszorulna a közvagyon arcátlan és kiszámíthatatlan osztogatása-fosztogatása, a kormányzó párt elitje által kiválasztott keveseknek mások rovására történő vagyonosítása, a kijárók kénye-kedve szerint módosítgatott törvényekkel, rendeletekkel összezilált vállalati és magánélet, az ország szellemi-erkölcsi ellenálló-képességének végzetes gyengítése.

Ugyanez a vágy vezetheti azokat is, akik abban reménykednek, hogy a február 2-án Budapestre látogató Angela Merkel végre Orbán Viktorék közé csap. Számos újságíró és blogger megfogalmazásában: a német kancellár azért jön Budapestre, hogy képletesen átadja Orbán Viktornak a selyemzsinórt, vagyis felszólítja arra, hogy távozzon a magyar kormány és a kormányzó párt éléről.

Mániája a győzni akarás

Csakhogy van ezzel egy kis bibi! Az ilyesmivel nem szokták bepiszkolni a kezüket sem a szultánok, sem a modernkori hatalmasok. Ha el kell bánni valakivel, azt a sameszeikre bízták és bízzák. Már csak azért is, mert főleg a mai nagyhatalmak vezetői ódzkodnak attól, hogy rájuk lehessen sütni: közvetlenül beavatkoznak egy másik ország belügyeibe. Amíg csak lehet, minden eszközzel takargatják az ilyesmit, s igyekeznek elkerülni, hogy bizonyíthatóan a személyükhöz kötődjenek a kétes akciók. Már csak e szenteskedés miatt sem gondolom, hogy Orbán Viktornak az elbocsátó üzenetet kézbesítené a német kancellár asszony.

Valamit persze kezdeni kell a mi Viktorunkkal, akinek – nomen est omen – mániája a győzni akarás. Ebbéli rögeszméje miatt egyszerűen figyelmen hagyja, hogy – demokrácia ide, egyenlő jogok oda – nem fizetődik ki, ha meggondolatlanul beavatkozik a nagyobbak manővereibe. Történetesen nem célszerű keresztbe tennie az Amerikai Egyesült Államoknak, amikor Oroszországgal kapcsolatos geopolitikai-gazdasági terveinek megvalósításba kezd. Tisztesség ne essék szólván, az pedig egyenesen ostobaság, hogy ebbéli szándékát újból és újból dacosan világgá kürtöli.

Orbánnak ez a bosszantó szokása annyiban érinti Angel Merkelt, hogy történetesen ő annak az európai hatalomnak a vezetője, akinek kimondva kimondatlanul rendet kellene tennie Európa hátsó fertályán. Az USA vezetői nyilván nem egyszer az orra alá dörgölték már, hogy miért nem tud dűlőre jutni a kis Magyarország hepciáskodó vezetőjével. De a hiúsági kérdés mellett a nyugat-európai vezetőknek maguknak is nyomós okuk van arra, hogy végre lecsillapítsák a magyar miniszterelnököt.

Az EU nem hagyhatja

Zajlanak az EU-USA szabadkereskedelmi tárgyalások. Európa irányítóinak most elsősorban amiatt fájhat a fejük, hogy ellent tudnak-e állni az Amerikai Egyesült Államoknak, amely akár félgyarmati helyzetbe süllyesztheti az európai kontinenst. Mert például a jövőben hozzánk szabadon beáramló termékek, köztük a génkezelt élelmiszerek kiszoríthatják az itteni vállalatokat eddigi piacaikról. Valamiképpen vissza kell verni azt az amerikai igényt is, hogy a tengerentúli cégek kártérítési igények tömegét nyújthassák be az európai kormányok, parlamentek intézkedései miatt. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az USA nyilván örömmel venné az igazán felnőtt korba sem lépett euró gyöngülését a dollár világhegemóniájának megőrzése érdekében.

Ilyen viszonyok között nem tekinthetnek el az EU vezető személyiségei, hogy óvintézkedéseket tegyenek a kiszámíthatatlan Orbán Viktor váratlan és kellemetlen meglepetései ellen.

Angela Merkelnek tehát alighanem az a küldetése, hogy megértesse a magyar miniszterelnökkel: az adott körülmények között Magyarországnak egyetlen értelmes választása van: minél inkább integrálódni az Európai Unióba, amely az USA-val tervezett szorosabb kapcsolatok előestéjén az eddigieknél is kisebb mozgásteret hagyhat a tagországoknak. Ha ugyanis az EU nem akar teljesen Amerika kiszolgáltatottjává válni, közös álláspontot kell képviselnie a szabadkereskedelmi megbeszéléseken. Egységes felfogásban, szilárd tömböt alkotva! Emiatt – Görögország eurózónából való kizárásának határozott kilátásba helyezését követően – immár erőteljesen figyelmeztetni kell Orbán Viktort: hagyjon fel az országa nemzetközi megítélése, mozgástere szempontjából is kontraproduktív, szabadságharcos retorikával és részben gyakorlattal.

Más lehetőség nincs! Oroszország messze van. S bár sokan nem vették észre, de már Ukrajna is másként helyezkedik el közöttünk, mint eddig. Egyébként sem vagyunk mi tétel Moszkvának. Legfeljebb addig érdekeljük, amíg kijátszhat bennünket mások ellenében, avagy finomabban fogalmazva: faltörő kosként, hídként, bármi másként segítjük őt a számára egyébként egyre kevésbé fontos európai célok elérésében.

Legalábbis én így képzelem…

Az elzárkózás nem járható út

Ha a kormányfőnknek végre megjön az esze, s garanciát ad arra, hogy befejezi az ide-oda csapkodást, és együttműködési készséget mutat, esetleg kialkudhatja, hogy az eddig sikertelen magyarországi felzárkóztatásra nagyobb és ellenőrzöttebben felhasznált erőforrásokat bocsássanak rendelkezésre. Minthogy az Európai Unióból való kilépés, a trianoni határok mögé való teljes be- és elzárkózás életszerűtlen, kivitelezhetetlen és belső lázadással is járna, más megoldást nem látok.

Megértem persze, ha a helyzet elkedvetleníti a sorozatos tüntetések résztvevőit. Azokat, akiknek jelszavaiból, transzparenseiből az derült ki, hogy abban reménykednek: vagy az Amerikai Egyesült Államok már-már csodatévőként kezelt budapesti ügyvivője, André Goodfriend nyomására, vagy a selyemzsinórt Budapestre hozó Angela Merkel szavára Orbán Viktornak el kell hagynia a kormányfői széket február 3-án. De akik ilyen forgatókönyvekben gondolkodnak, nem csak azt nem mérlegelik, hogy az ország függetlenségének feladását kívánják, de az eljárás morális vetületével, az európai uniós alapértékek gátlástalan felrúgásának hosszabb távú következményeivel sem számolnak. Ugyanis, ha így zajlanának az események, az európai demokráciák látványosan adnák fel Magyarország miatt azokat az amúgy sem túl szilárd elveket, amelyek nevében most világszerte fellépnek a különféle diktatúrák, a terrorizmust támogató államok, sőt az olyan autoriter jellegzetességeket felmutató állam, mint a putyini Oroszország ellen. Még akkor is számolni kell ezzel a szemponttal, ha ezek a fellépések enyhén szólva túlságosan sok ellentmondással terheltek.

Szanyi kapitány megüzente

Aztán gondolni kell arra is, hogy Magyarországon nincs ütőképes, tömegek által támogatott ellenzék. Ezt a hiányzó tényezőt ideig-óráig sem pótolják a levitézlett ellenzéki pártkorifeusok performanszai, duzzogó sajtótájékoztatói, parlamenti téblábolásai, vagy az olyan internetes üzenetek, mint amit az MSZP-s Szanyi Tibor a minap küldött Brüsszelből. Eszerint február 1-jén a német államfő ellen kell tüntetni. Érdemi indoklás híján csak arra gondolhatok, hogy Szanyi kapitány maga is azt várta: a kancellár asszony valamilyen hókuszpókusszal eléri, hogy O.V. feladja pozícióját, majd a parlamenti képviselői székek egyharmadát elfoglaló Fidesz-KDNP mamelukhad nyüszítve kihátrál a neogótikus épületből. Ám miután fülest kapott, hogy erre semmiképp nem számíthat, hirtelen haragjában ostobaságot tett közzé a világhálón. Ehhez képest kell tehát megkérdezni:

– Van-e esély arra, hogy Angela Merkel Orbán Viktor menesztésének, mi több a Fidesz-hatalom megtörésének szándékával érkezzék Magyarországra, február 2-án, mindössze ötórányi időtartamra?

A kérdés nyilvánvalóan költői. Magyarország – ma még és szerencsénkre – az az állam, ahol a parlamenti választásoknak nem alternatívája a puccs, a katonai megszállás és a fegyveres beavatkozás mint Ukrajnában, Szíriában, Líbiában, Irakban, Afganisztánban és így tovább. Így aztán alighanem továbbra is a Fideszre és az élén Orbán Viktorra vár Magyarország normalizálása. Amíg nem erősödik meg az ellenzék, legfeljebb egy a mainál súlyosabb gazdasági és/vagy politikai válsághelyzetben kerülhet sor Orbán Viktornak a Fideszen belüli, talán külföldről is, de szigorúan a háttérből szorgalmazott leváltására.

Kezdjünk hozzászokni ehhez a gondolathoz! Akinek pedig nem tetszik – és sokan vannak így – nosza vessék bele magukat az ellenzéki mozgalmi és pártmunkába! Csak azt ne higgyék, hogy a kívülről jövő megváltás, megváltás lesz a számunkra! Soha nem volt az!

#