A szabad világ sajtója egyre inkább propagandacélokat szolgál.

A nyugati világban néhány nagy hírügynökség, vezető újság és tévétársaság határozza meg, hogy milyen eseményből lesz hír, s ennek ellenpontjaként, mit borít a feledés homálya. Mindenki másodlagos, harmadlagos felhasználója a világpolitikai, világgazdasági jelentőségű híreknek anélkül, hogy energiája, lehetősége lenne arra, hogy a készen kapott szövegeket górcső alá vegye, más szempontok szerint megvizsgálja.

Hogy miként működik ez a rendszer, arra a Magyar Távirati Iroda (MTI) szolgáltatott példát a minap. A washingtoni tudósító, Járai Judit kihagyta az amerikai elnök január 27-ei, szerdai beszédéből azt a részt, amelyben Barack Obama szót emelt a magyarországi antiszemitizmus ellen Hóman Bálint tervezett szobrának apropóján. Ebből az derült volna ki, hogy a magyar kormány nem saját döntésére fordult el a szoborállítás támogatásától, hanem azért, mert az USA kormányzata fellépett ellene.

Kéttucatnyi médium szállítja a világhíreket

Témánk szempontjából ezúttal nem a nyomásgyakorlás az érdekes, hanem az, hogy milyen feleletet kapott a Népszabadság a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól (MTVA), amikor a történtekről érdeklődött. Íme a válasz az újság január 29-ei, nyomtatott változatából: „Az MTI/MTVA washingtoni tudósítója Barack Obama – az MTI kiadásában 7 óra 7 pereckor összefoglalt – beszédét a Washington Post részletes tudósításának felhasználásával készítette el, amely lap pedig az AP helyszínen tartózkodó tudósítójának anyagára támaszkodott”.

A baj abból származott, hogy az amerikai lap nem említette a beszéd Magyarországra vonatkozó részét. Így aztán az nem is jutott el Budapestre az első körben. Az inkriminált sorokat csak nyolc órával később pótolták a bővített MTI-jelentésben. Ne firtassuk, hogy sérült-e a tudósítói tevékenység szokásos eljárásrendje, vagy hogy megsértette-e a tudósító az MTI belső előírásait! Csupán azt a mechanizmust szerettem volna érzékeltetni, hogyan működik a döntően a nagy hírügynökségre, világlapokra és tévétársaságokra alapozott hírtermelés. A magyar hírfogyasztó – s a nyugati országokban élők nagy része is – alapvetően az alábbi médiumokból származó szövegek alapján ítéli meg, hogy mi zajlik a Föld különböző pontjain:

AP (Associated Press, székhelye: New York), Bloomberg (New York), New York Times, Washington Post, CNN (Cable News Network, USA, Georgia, Atlanta), Euronews (Lyon), Reuters (London), BBC (London), Financial Times (London), Guardian (London), AFP (Agence France-Press, Párizs) Le Monde (Párizs) Libération (Párizs), Frankfurter Allgemeine Zeitung, Die Welt (Berlin) Süddeutsche Zeitung (München)…

Egyre durvább fogásokkal élnek

E médiumok feldolgozásai az alapjai azoknak a híreknek is, amelyek a Keleten, vagy éppen az Oroszországban történtekről jutnak el hozzánk. Ez ezért vezet egyoldalúsághoz, mert a befolyásolás első lépése a válogatás, a második az eredeti kulturális stb. összefüggésekből történő óhatatlan kiemelés, a harmadik az értelmezés. Ezt a folyamatot természetesen egy meghatározott értékrendnek rendelik alá, amelyhez kapcsolódva – minél nagyobb hatalmú médiumról van szó, annál precízebben – még azt is szabályozzák, hogy egy adott helyzet leírásához a szinonimák közül milyen kifejezéseket használhatnak az újságírók, a szerkesztők, a riporterek, a tudósítók. (Történetesen van egy példányom a Reuters vagy két évtizeddel ezelőtti kódexéből.)

Ez egyfajta finomra hangoltságot feltételez. De egészen durva eljárásokról is van tudomásunk. Mellőzve most ennek könyvtárnyi irodalmát – csupán Udo Ulfkotte viszonylag friss esetét idézem fel. A Frankfurter Allgemeine Zeitung újságírója nem kevesebbet állított magyarul is kiadott könyvében, hogy fiatal korától a nyugatnémet hírszerzés, a BND ügynökeként dolgozott. S újságírói munkája során nem egyszer beszervezőinek érdekeit szolgálta.

Noha vannak, akik az Ulfkotte által közölt sztorikat az összeesküvés-elméletek közé sorolják, azt azért hadd jegyezzem meg, hogy a Kádár-kori Magyarországon újságíró körökben, a reklám hatásáról szóló mondást parafrazálva, olykor cinikusan említettük meg, hogy a külföldi tudósítók egyik része nyilván hírszerző, csak azt nem lehet tudni, melyik fele. Aztán persze az a sejtés is bizonysággá vált, hogy sok itthoni újságíró szintén a szolgálatok embere volt.

Célkeresztben Putyin

Több jel, sőt tény utalt már korábban is arra, hogy talán nem is volt olyan nagy különbség a nyugati és a keleti sajtógyakorlat között. Ráadásul az a benyomásom, hogy a szabad világ sajtója egyre inkább propagandacélokat szolgál. Erről többször cikkeztem már a Bekiáltás blogon például a szilveszteri kölni események kapcsán, még inkább az ukrajnai polgárháború oroszországi és nyugati híradásait összehasonlítva. Bár a hírérték-küszöb alatt maradnak a mostani fegyveres akciók, ezért a híradókba nem kerülnek be, a manipulálás ettől még folyik, csak most már az úgynevezett dokumentum műsorokban.

Például decemberben a német közszolgálati adó, a ZDF dokumentumfilmesei buktak le egy riporttal, amit az oroszországi Kalinyingrádban, illetve Ukrajnában forgattak. Azonban rövid időn belül kiderült, hogy az álnéven szerepeltetett főhős, egy munkanélküli fiatalember pénzért játszotta el, hogy besétál az orosz hadsereg toborzóirodájának ajtaján, majd amikor kijött onnan, ezt úgy kommentálták, hogy az illetőt Délkelet-Ukrajnában harcoló zsoldosnak szerződtették, holott feltehetően csak térült-fordult. Ezt követően a stáb egyenruhába öltöztette, fegyvert nyomott a kezébe, betanította neki, mit mondjon a terepen. A forgatócsoport így támasztotta alá, hogy az orosz hadsereg reguláris egységekkel van jelen Ukrajna területén. A bökkenő csak az volt, hogy a maszkírozásba elemi hibák csúsztak be, az álkatona pedig meglehetősen hitelesen adta el a történetet – pénzért, önként, vagy kényszerítés hatására, arról nem szólt a fáma – az egyik orosz tévécsatornának is.

Január 25-én viszont a BBC One – Európa és a világ mértékadó tévécsatornája – szállt be az orosz elnök két-három éve folyó démonizálásába a „Putyin titkos vagyona” című filmmel. Az összeállításban külföldön élő, orosz – mára állítólag elszegényedett – üzletemberek azt sejtetik, hiszen dokumentumokkal nem támasztják alá, hogy az államfő őrületes vagyon gyűjtésére használja fel pozícióját. Az orosz elnök környezete mindenekelőtt azon akadt ki, hogy az USA pénzügyminiszter-helyettese Adam Shubin azt mondta, hogy a viszonyok ismeretében neki úgy tűnik fel: az állítások igazak lehetnek, s ezzel bizonyos hitelességet kölcsönzött a kijelentéseknek. Ezek aztán a világ összes, politikával foglalkozó, vagy politikusok viselt dolgain csámcsogó hírportálján, tévé- és rádiócsatornáján, köztük a magyar médiában is, nagy teret kaptak.

Európa felvonulási tereppé változhat

Az orosz állami televízió Vasárnap Este Vlagyimir Szolovjovval című, január 31-ei vitaműsorában oroszországi közéleti szereplők vitáztak amerikai újságíróval, politológussal, izraeli közszereplővel a BBC eljárásáról, a washingtoni kormányzat felelős képviselőjének a diplomáciai kapcsolatokat gyengítő megnyilatkozásáról, s arról, hogy mi állhat a háttérben. Az amerikai szereplők mindössze arra szorítkozhattak, hogy ostobának, az amerikai érdekeket sem szolgáló, ám összességében jelentéktelen intermezzóként állítsák be a történteket. Az amerikai újságíró ígéretet tett arra, hogy újságíróként él a közérdekű adatok kikérésének jogával, s kérelmezi azokat a bizonyítékokat, amelyekre a pénzügyminiszter-helyettes a vélelmezett állításait alapozta. Igaz, maga is jelezte: alighanem formális választ fog kapni.

Az orosz résztvevők arra a következtetésre jutottak, hogy a Putyin elleni hangulatkeltés szorosan összefügghet azzal, hogy Európát az Oroszország elleni katonai felvonulási tereppé változtassák. A közvélemény megdolgozása – a Goebbels-i módszerek jegyében – oly módon történik, hogy egy konkrét személyt, történetesen Vlagyimir Putyint neveznek meg minden gonosz forrásának, amivel aztán igazolni lehet egy esetleges beavatkozást. Szerintük ez Oroszország vezetőivel kapcsolatban mindig így történt: amikor gyengének mutatkoztak, dicsőítették őket, amikor erősnek, minden eszközzel igyekeztek lejáratni.

Mondom: ezt állították a tévéműsorban részt vett, az orosz elnökhöz közel álló közszereplők. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy eldönthessem, kinek van igaza. Viszont naponta tapasztalom – például a menekültkérdésről írt, a hosszabb távú magyar kormányzati megoldások és a legszélesebb európai összefogás érdekében való fellépés hiányát szóvá tevő legutóbbi posztom szavazási eredményéből és a hozzászólásokból –, milyen védtelen az ember, ha szakértő propagandisták fognak össze a tőkés érdekeket szolgáló politikusokkal a sokaság agyának átprogramozása érdekében.

És hiába a figyelmeztetés: vigyázzatok, mert a tömeg 1914-ben, aztán 1939-ben és 1941-ben is úgy masírozott bele az évekig tartó, borzalmas háborúba, hogy eleinte meg volt győződve róla, mindez az ő érdekeit szolgálja. Én mindenesetre elég riasztónak látom azt a szerepet, amit a 2010-es években játszik ismét a világ közvéleményét meghatározó tucatnyi médium, s az ezek híreit kritikátlanul felerősítő, minden emberhez saját anyanyelvén továbbító professzionális helyi és közösséginek mondott média. Úgyhogy Felebarátaim, Közemberek! Legyetek bizalmatlanabbak, mert átvernek benneteket! #

U.i.:

1.) S bár én akarattal senkit nem szeretnék átverni, a bizalmatlanság helyén való velem szemben is. Szóval, több forrásból célszerű  tájékozódni...##

2.) A Guardian letiltja a migrációról és az iszlámról szóló cikkeinek kommentelését Jut eszembe, válaszoltam tegnap az egyik kommentelőnek, aki az álneveiket is váltogató gyalázkodók címére szánt morgolódásomra így reagált: „A kommentelés álnevek használatával szokás. Hagyomány, mondjuk így. Ezen háborogni furcsa dolog”. Tehát ez a válaszom neki és a hozzá hasonlóknak:

– Szokás lenne az álnév használata? Egy csodát! Így vezették be észrevétlen az amerikai fejlesztők, mert tudták, hogy ha szabad folyást engednek a felelőtlen vagdalkozásnak, a névvel vállalhatatlan arcpirító aljasságnak, olyan tömegekkel lendíthetik fel a dollármilliárdokban mérhető forgalmat, amire esély sem lenne, ha könnyen azonosíthatók lennének a résztvevők.

Csakhogy éppen ezzel bomlasztják fel az igazi közösségeket, semmisítik meg a hagyományos értékeket, degradálják le a megtartó kultúrát. Ehhez asszisztálnak a trollok. A nemzetiek, meg a kozmopoliták egyaránt.

Az etetés mára odáig fajult, hogy ha valaki moderálni merészeli a trágár és uszító szövegeket, mindjárt a szólás- és véleményszabadság korlátozásáról kiabálnak ezek a magukat a terroristákhoz hasonlóan álcázó, szavaikkal legalább annyi pusztítást okozó lények. Ügyet sem vetnek arra, hogy ezek a szabadságok hagyományosan azokat illetik, akik maguk állnak ki a nézeteikért, vállalva annak minden következményét.

Tisztelet azoknak akik nem élnek vissza a névtelenséggel, hiszen nem a névtelenség itt a legnagyobb baj, hanem az álnevekbe burkolózó alattomosság, amelynek annyi megnyilvánulásával találkozni az interneten!

Szóval, van itt miről gondolkodni, Magyarok! # ##

A címkép forrása