BEKIÁLTÁS

2016.jan.26.
Írta: Kabai Domokos Lajos 16 komment

Putyin Lenin atombombájáról

Ukrajna után Csecsenföld lett Oroszország bomlasztásának egyik terepe.

2016-01-22putin-lenin-zalozhil-atomnuyu.jpg

Pontosításra kényszerült Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnök egy minapi, félreérthető mondata miatt, amelyben Vlagyimir Iljics Lenin nevével kapcsolta össze a Szovjetunió felbomlását. Az államfő az Elnöki Tudományos és Oktatási Tanács január 21-ei ülésén – egy a gondolatok irányításával kapcsolatos kutatás ismertetéséhez kapcsolódva – kijelentette, hogy a szovjet állam megalapítójának, tehát Leninnek az autonómiáról és más hasonlókról vallott gondolatai egyfajta „atombombát helyeztek el az Oroszország nevű építmény alatt. És a világforradalomra sem volt szükség”.

Tovább

Fideszesek szópárbaja

Gulyás felháborodása félrevezető, mert azt sugallja: van, aki megvédje a polgári értékeket.

g_fodor-gulyasfeliratos.JPG

Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke január 24-én este ezt tette közzé a Facebookon: „A mi szemünkben nem terméknek minősülő polgári értékek jegyében jelentsük ki nyugodtan, hogy jóízlésű embernek a 888hu-hoz semmi köze nem lehet. Teljes szolidaritásom az MSZP elnökének családjáé.”

Tovább

Gyilkosnak nevezte Putyint Zentai

Itt is, ott is propaganda célokra használják a Litvinyenko-gyilkossághoz hasonló ügyeket: nem az események elhallgatásával operálnak, hanem az értelmezésükkel.

litvinyenkoalekszandrfeliratos.JPG

„Nagy-Britanniában, egy komoly vizsgálóbizottság arra a megállapításra jutott, hogy Vlagyimir Putyin, tulajdonképpen közvetve–közvetlenül, gyilkos. Lehet, hogy leegyszerűsítve mondom a dolgokat – a részleteket Sz. Bíró Zoltántól fogom megkérdezni –, de kérdezem én: A.) Miért nem világbotrány ez már huszonnégy órával azután, hogy kijött ez a hír? B.) Az orosz lakosság tudja-e, hogy miről van szó?”

Tovább

Washington embere lett Orbán

Megzsarolták Orbánékat, ezért Németország ellen fordulva úgymond megbarátkoztak a szabadkereskedelmi egyezmény gondolatával. 

colleen_bell_szederkenyirekamagyaridok.jpg

Még a Népszabadságnál is kiverte a biztosítékot, hogy Colleen Bell, az USA budapesti nagykövete (a címképen jobbra) január 20-án, szerdán, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) rendezvényén azért méltatta Orbán Viktor kormányfőt és Szíjjártó Péter külügyminisztert, mert támogatják az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közötti, jelenleg tárgyalási szakaszban lévő, transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodást.

Tovább

Nem véd meg a nemzetállam

Az unió esetleges felbomlása után pokollá válik a helyzet az országban. A titkosnak szánt (!) alaptörvény-módosítás immár leplezetlenül mutatja a hatalmon lévők valóságos szándékát.

tusk_donald.jpg

Kevesebb, mint két hónapunk van arra, hogy irányítás alá vegyük a menekültkérdést, más különben összedől Schengen – mondta január 19-én, az Európai Parlamentben Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. Szerinte a 28 tagország vezetőjének március 17-18-ai csúcstalálkozója az utolsó pillanat, amikor még stratégiai döntést lehet hozni.

Nem kell nagy ész hozzá, hogy ha ez elmarad, annak súlyos következményei lesznek még akkor is, ha a függés nem csupán kelet–nyugati irányban, hanem fordítva is jelentős. Csak kapásból:

Tovább

Deutsch vészjelzett, Orbán lépett

Magyarország sem boríthatja fel a közép-európai térség törékeny katonai egyensúlyát.

orban_deutsch-qpr.jpg

A legtöbb publicista és kommentelő arra a következtetésre jutott, hogy a sorozás meglebegtetése miatt felerősödő elvándorlástól rémült meg Orbán Viktor. Meg hogy szavazatokat vihet el a Fidesz-től a választásokon.

Tovább

Tévutakon vezet Orbán

Mostanság jó amerikai és brit hátszelet is kap ehhez.

2016-01-07cameronorbanbudapest.jpg

Esztelen bosszúvágy vezérli Orbán Viktort, amikor módszeresen számolja fel Magyarország jövőjének alapjait. Ennek érdekében kihívóan kollaborál olyanokkal, akiket mesés vagyonokhoz juttat a neki tett szolgálatok fejében. Ezzel magyaráztam előző, Tarlós sem érti Orbánt című posztomban azt a hovatovább irracionális folyamatot, amelynek következményeit szenvedi az ország döntő hányada a cinikusan nemzeti együttműködés rendszerének nevezett kormányzás miatt.

Tovább

Tarlós sem érti Orbánt

A pártvezér már a kezdet kezdetén megüzente a Fidesz nevével: csak a hozzá való hűség számít.

orbantarlos.jpg

Az ország passzív többsége, de a részkérdésekre koncentráló ellenzék sem nézett még szembe azzal, hogy Orbán Viktornak a parlament elé soha be nem terjesztett programja egyetlen bővített mondatban összefoglalható. Taccsra kell tenni az országot, a romok alól pedig a lehető legtöbbet kimenteni önmaga, a családja és a segédkezet nyújtó banditák számára.

Tovább

Már Orbánt is égeti Kiss László

Az atyáskodás, az esetleges és önkényes döntések felett eljárt az idő, jóllehet ilyen viszonyok között könnyebb homályban tartani a forint milliárdok sorsát. (Az úszótörténet 3. része MÁV-os példával megspékelve.)

kisslaszlofekvox.JPG

Kiss László, a magyar úszóválogatott kapitányának újabb ballépéséről szerezhettünk tudomást. Még akkor is le kell ezt szögezni, ha például én magam kifejezett együttérzéssel figyelem a jeles szakember mostani szerepléseit. Ezek sorában a Népszabadságnak adott január 11-ei, hétfői nyilatkozattal immár kínos helyzetbe hozta a miniszterelnököt is, ami persze nem következett volna be, ha a kormányfő nem játszik maga is cinkelt lappal.

A kapitány állítása szerint, Orbán Viktor csütörtökön este beszélt vele telefonon, viszont ehhez képest a kormányfő szokásos, péntek reggeli rádióinterjújában egyáltalán nem utalt arra, hogy közvetlenül beleavatkozott az ügybe. Ellenkezőleg, önmagával eleve ellentmondásba kerülve azt mondta: úgy véli, a politikát távol kell tartani a sporttól, de a sport kormánytámogatás nélkül nem marad életben, a mostani ügyben pedig a kormány szívesen megteszi, amit tehet, csak valaki mondja meg, miben tudnak segíteni, hogy idén is olimpiai sikereket érjen el hazánk. Ám a miniszterelnök elfelejtett beszámolni arról, hogy valójában már intézkedett is.

Tovább

Kiss László nem érti Katinkát

Jó szándékkal sodorta kínos helyzetbe az úszónőt a szövetségi kapitány. (Az úszótörténet 2. része)

 hosszukissx.JPG

Hétfőn várható újabb fordulat a Hosszú Katinka ötszörös világbajnok és a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) közötti vita következtében kialakult helyzetben. Gyárfás Tamás elnök azt jelezte, hogy január 11-én egyeztet a válogatott szövetségi kapitányával, Kiss Lászlóval, aki lemondott tisztségéről.

2016-01-10 14:00 Gyárfás előrehozta: Kiss marad A vasárnap hajnalban a netre került posztban foglaltakon az sem változtat, hogy feltehetően a napok óta erősödő nyilvános polémia miatti további erkölcsi károkat megelőzendő, vasárnap délben Gyárfás Tamás közölte: eredeti szándékával szemben nem hétfőn, hanem már vasárnap felkereste Kisst, aki a továbbiakban is betölti tisztségét.

Arról nem szól a fáma, hogy Gyárfásra gyakorolt-e nyomást a miniszterelnök, aki a szokásos pénteki rádióinterjúban ellentmondásba került önmagával, amikor jelezte: úgy véli, a politikát távol kell tartani a sporttól, de a sport kormánytámogatás nélkül nem marad életben, a mostani ügyben pedig a kormány szívesen megteszi, amit tehet, csak valaki mondja meg, miben tudnak segíteni, hogy idén is olimpiai sikereket érjen el hazánk.#

2016-01-10 18:15 Lehet-e így együttműködni? Hatvan fölött jár a hozzászólók száma. Sok értékes felvetés található bennük, de azt még senki nem kérdezte meg: ezek után hogyan működik majd együtt a magyar úszó válogatottban Kiss László, illetve Hosszú Katinka és Shane Tusup. Persze, az is lehet, hogy ami most szilárdnak látszik, az heteken, hónapokon belül képlékennyé válik majd. Főleg, ha valamely vezető fideszes szemet vetett a MÚSZ elnöki posztjára...##

2016-01-11 13:35 Kényelmetlen helyzetbe hozta Kiss László úszószövetségi kapitány önmagát, Hosszú Katinkát, s most már Orbán Viktor miniszterelnököt is. Habár ez utóbbiban a kormányfő maga is erőteljesen szerepet játszott. Részlet a Népszabadság mai számából:

– Mi változott csütörtök óta? -kérdezte az újságíró Kiss Lászlót.
– Még aznap este, a David Cameron angol kormányfővel folytatott tárgyalásai után telefonon felhívott Orbán Viktor miniszterelnök. Kérte, gondoljam át a döntésemet, hiszen az úszóknak szükségük van rám.
– Tehát pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában a miniszterelnök már úgy ajánlotta fel a kabinet „jószolgálati képességeit" az ügy rendezéséhez, hogy önnel beszélt?
– Így van.# # # 

Tovább
süti beállítások módosítása